Szabados György emlékest a Debreceni Jazzbarát Klubban
2011 nyarán hunyt el Szabados György zeneszerző, zongoraművész, több kötetnyi tanulmányt megíró gondolkodó és költő (civilben orvos), a magyar és a nemzetközi improvizatív zene egyik legeredetibb, legjelentősebb egyénisége, a magyar szellemi élet megkerülhetetlen alakja. Muzsikáját a jazz kategóriába szokás sorolni, de ez kissé félrevezető, mert zenéje a hagyományos jazz idiómáktól távol áll. Maga „szabad zenének”, „improvizatív zenének” nevezte művét. Szabados a magyar népzene, Bartók muzsikája, az archaikus keleti kultúrák zenéje, az 1950-es és 1960-as évek nyugati avantgárd és progresszív jazz hatásai, valamint a saját belső hangzó világát szintetizálva teremtett önálló zenét. Az 1960-as években az úgynevezett szabad és kollektív improvizációs módszerét szinte azonos időben „találta ki”, mint a nyugat-európai és amerikai free jazz muzsikusok, de úgy, hogy akkor még nem hallott róluk.
A Debreceni Egyetem médiatárosa, Grégász Miklós által vezetett Debreceni Jazzbarátok Köre november 19-i estjét – a Nagytemplom melletti Romkert kávéházban – Szabados György emlékének szentelte. A házigazda az ismert jazzkritikus és -szakíró Turi Gábor volt, aki Szabados György egyik tanítványát és zenésztársát, a szaxofonos és egyéb fúvós hangszereken játszó, mára szintén jelentős életművet megalkotó Grencsó Istvánt kérte meg arra, hogy emlékei segítségével idézze meg a nemrég eltávozott zeneköltő alakját, szellemiségét.
Ráhangolódásként a Szabados lemezeiből és könyveiből összeállított mini kiállítás, valamint a róla készített fotók felvillantása mellett az 1974-es Esküvő című lemezről hallgattuk meg a címadó kompozíciót Vajda Sándor, Kathy Horváth Lajos és Szabados fergeteges szólóival.
Bevezetőjében Turi Gábor részletet olvasott fel Bert Noglik Szabados munkásságát és jelentőségét nemzetközi kontextusban is részletesen bemutató remek tanulmányából, amely először a német jazzkritikusnak az európai avantgárd jazzről szóló könyvében látott napvilágot. Turi Gábor említette, hogy mennyire örült Szabados György, mikor ez az írás megjelenhetett tavaly a debreceni Alföld című folyóiratban (2010, 10. sz., 102–115. old.). A házigazda röviden szólt a zongorista-zeneszerzővel való kapcsolatáról (az elsők között készített hosszabb interjút vele, lásd: az Azt mondom: jazz című kötetét), és megemlékezett a Debreceni Jazznapok Szabados koncertjeiről.
A beszélgetés során Grencsó István elmondta, hogy amikor az 1980-as évek elején először hallotta Budapesten Szabados trióját élőben játszani, elementáris élményként hatott rá. Személyes kontaktusuk később alakult ki: „Gyuri bácsi” Sárváron meghallgatva akkori zenekarának, a Masina Jazz Csoport egyik koncertjét, meghívta a fiatal zenészt beszélgetni és közös muzsikálásra. Ettől kezdve, ha Szabados nagyobb létszámú zenekarral dolgozott, Grencsó rendszerint tagja volt Szabados együttesének. Grencsó István szólt arról, hogy milyen óriási hatás gyakorolt rá és zenésztársaira – Dresch Mihályra, Geröly Tamásra, Baló Istvánra, Benkő Róbertre, Vaskó Zsoltra és a többiekre – Szabadosnak a „szabad” zenélésről, a zenéről vallott felfogása. A „Szabados iskola” sokat segített neki abban, hogy megszabaduljon a szokásos mainstream jazzsémák alkalmazásától, és megerősítette abban, hogy a saját útját kell járnia. A közös munkáik során nemcsak a zenéről volt szó, hanem sok egyéb dologról is, hiszen Szabados minden tekintetben Mester volt, akivel az együttlét magasrendű szellemi töltődést jelentett.
Külön szó esett Szabados meg nem értettségéről, arról, hogy volt idő, amikor a magyar jazzvilág bizonyos prominensei kívülállóként kezelték, és a nyugati országokban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint idehaza.
A házigazdának köszönhetően az est érdekessége volt még Szabados együttese, a Makuz (Magyar Királyi Udvari Zenekar) egyik Debreceni Jazznapok-beli koncertjének filmfelvétele, amelyet eddig még nem láthatott a publikum. Nagy ívű, közel félórás kompozíciót nézhettük meg; a zenekar fúvós szekciójában Grencsó István is játszott. A film hűen demonstrálta azt, hogy egy magyar regösénekből Szabados irányítása alatt miként fejlődik ki egy mágikus hatású kollektív improvizáció.
Turi Gábor saját munkáiról is faggatta a vendéget. Grencsó nemrég megjelent lemezéről beszélt, illetve Lewis Jordan amerikai altszaxofonossal és költővel való intenzív zenei kapcsolatáról.
A beszélgetés befejeztével élő zenét is hallhatott a közönség, mert Grencsó István természetesen nem hagyta otthon a hangszereit. Két izgalmas improvizációt hallhattunk tőle. Az elsőt – ott rögtönözve a címet is – ,,Indián a Hortobágyon”-nak nevezte el, a második cím nélküli darabba egy Ornette Colemann parafrázist is beleszőtt.
A tartalmas és jó hangulatú este végén a zenész a hallgatóság által feltett kérdésekre válaszolt. Búcsúzásként pedig „kollektíven” kifejezésre juttattuk reményünket, hogy hamarosan újra köszönhetjük Grencsó Istvánt Debrecenben – de a zenekarával együtt.
