2012. november 28. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszék - Baló István mesterkurzusa
Tegnap este karácsonyi ajándék érkezett Baló István dob professzor úrtól, aki immár harmincegynéhány éve haveri viszonyban van velem. Egy-két gázsi bekérése kapcsán az elmúlt évtizedben jól felidegesítettem magam, de utána ez elszáll belőlem, mert kedvelem a játékmodorát és őt magát, az embert is! Egyébként mivel a JazzMa.hu hívószavára tumultuózus jelenetek játszódtak le és többen nem jutottak be a workshop terembe, így Pista azoknak küldi tök ingyen ezt az anyagot, akik nem jutottak be, vagy nem tudtak eljönni, esetleg vidékről nem tudtak felutazni... A komplett (videóval dúsított) anyag január végéig lesz fent a főoldalunkon, majd utána az Archívumunkban lesz található! - A szerk.
Simonyi Imre költő
Ameddig élek
ne gondolkodjatok helyettem -
ameddig élek
hagyjatok szabadon tévednem.
Popper Péter szerint
Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot.
A madár röpte
„Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.” Pilinszky János
Alábbi, szintén Pilinszky Jánostól idézett néhány mondat eredetije egy Hangfelvétel, mely a Magyar Rádiban készült 1965. október 17-én.
– Azt mondják, keveset írok, de én ezt nem érzem. Sok vagy kevés: az irodalomban rendszerint értelmetlen szavak. Terjedelmes műveket érezhetünk rövidnek, és egy húszsoros verset terjengősnek. A műveknek egyedül a minősége érvényes.
Szent János Evangéliuma nem rövidebb a Háború és békénél, s a Háború és béke nem hosszabb egy Shakespeare-szonettnél.
Hasonlóképp: írás vagy nem írás rendszerint egymást kiegészítő és nem kizáró fogalmak. Számomra a csend periódusa rendszerint sokkalta fontosabb, mint magáé az írásé.
Egy hasonlattal: a madár szárnycsapása szakaszos, de röpte azért egyenletes. És nem is a szárnycsapás a lényeges, hanem a röpte előre.
Mit ér, ha folyamatosan csapkod a szárnyával, miközben egy helyben ül egy háztetőn?
Mindenek előtt szeretném hangsúlyozni, hogy az itt elhangzottak saját tapasztalataimból fakadnak, nem mindenkire érvényes kijelentések, legjobb esetben is csak önmagamra vonatkoznak.
Mivel minden művész mögött ott áll az ember, ezért, még mielőtt a dobolás általam körvonalazott szakmai részének ismertetésébe belemennék, szeretném röviden elmondani, hogy mit tettem magamért, mit várok el önmagamtól, mint ember, azért, hogy a színpadra jogosan, a zene mögöttes tartalmából merítve kiállhassak. Tekintsétek az elhangzottakat egy önvallomásnak. De, ha akár csak egy mondat, vagy – később – hang megmozgatja valakinek a gondolatait, érzelmeit, azt hiszem, megérte eljönni, hiszen mi más célja lehet egy ilyen találkozásnak, mint a gondolatébresztés.
Milyen egyszerű egy madárnak repülni.
Én idestova 50 éve foglalkozom avval, hogy önmagamat szárnyalásra képessé tegyem. Ez idő alatt sok tapasztalat ért, a gyakorlás során sok mindenre, számomra alapigazságokra jöttem rá.
Kb. 20 éves koromban találkoztam először olyan zenei élménnyel, mely – bizonyára nem véletlenül tudtam azonosulni vele - meghatározta egész pályámat: John Coltrane Live at Birdland című lemezét volt szerencsém meghallgatni, melyet azóta is , bizonyára már több százszor meghallgattam, és képtelenek vagyok megunni. Olyan pozitív, Isteni energiákat ad át ez a zene, még a felvételen keresztül is (milyen lehetett Coltrane élőben! ) , amivel nem tudok betelni. Az utóbbi néhány év során biztossá vált bennem, hogy a zenész legfontosabb feladata közönségét pozitív energiákkal feltölteni. Ha emelkedettebben fogalmazok: az igét hirdetni. Már nem érdekel,mi a szép,mi a jó zene ( annyi ilyen van ), az foglalkoztat, hogy pozitív energiákat kapjak, adjak,a zene igaz legyen, Isteni legyen.
A madár repülni tanul….
28 évesen két meghatározó élmény is ért.
Most, hogy visszatekintek ezekre az eseményekre, arra gondolok, talán nem is a véletlen műve volt ez, hanem személyiségemből eredő, bejárandó utamat kijelölő lehetőségek, melyeket nem kerülhettem ki, de rosszul értelmezhettem volna. Fontosnak tartom, hogy a mindennapok során, a félelmeinket legyőzve, meg tudjuk hozni a helyes, a lelkiismeret által diktált döntéseket. Miért? Mert a lelkiismeret a lélek hangja, ami a felettünk álló bennünk lakó része.
Az egyik ilyen esemény:
Volt szerencsém találkozni Steve McCraven dobos kollégával, akivel az óta is összefutunk néha-néha. Ő volt az, aki először bátorságot és önbizalmat öntött belém. Nem állítom, hogy most, 30 évvel később, csupa önbizalom vagyok, de már hosszú ideje nem félek. Az eltelt évek során kiléptem nem is egy olyan zenekarból, ahol nem tudtam szabad lenni, mert a teljesítés kényszere bénított meg, és féltem, hogy nem tudok eleget tenni a nem rám szabott feladatnak. A félelem persze nem csak egy zenekarban ölhet meg bennünk mindent, hanem a mindennapjaink során is szembekerülhetünk evvel az érzéssel! Legyünk résen! A félelemnek sok arca van, sokszor észre sem vesszük, amikor – akár - ember képében mellettünk áll és kezet nyújt.
Steve valójában nem sokat tanított nekem, csak az ablakokat nyitotta ki, mellyel akaratlanul is az önfejlesztés pályájára állított. A dob-ügyeken kívül még annyit mondott, kezdjek el karatézni… Már másnap megkerestem szomszédomat, aki ennek a sportágnak egy remek edzője volt. Hetente több edzésre is elmentem, otthon is minden nap egy – másfél órát fejlesztettem önmagam. Az edzések során hosszú perceken keresztül végeztem egy-egy gyakorlatot, és ez ösztökélt arra, hogy ezt a módszert alkalmazzam zenei önfejlesztésem során is. Ekkor kezdtem el gondolkodni arról, mit gyakoroljak, igyekeztem felállítani egy rendszert, egy órarendet, amiben meghatároztam, hogy mit, mennyi időn keresztül gyakorlok… Mert szinte mindegy, hogy mit tanul az ember, a folyamat, a gyakorlás módszere, a beérés ideje nagyon hasonló.
Ez a sport, a rendszeres edzés még megtanított valamire: küzdeni, soha fel nem adni, amibe belekezdtem. Ma már biztosan tudom, életem fő vezérmotívuma a küzdelem maga, ha tetszik, készülődés a halálra.
A másik esemény egy kudarc volt, melyet azonban mégsem sikertelenségnek éltem meg. Szerencsémre jól döntöttem, önmagamba néztem és nem az életet hibáztattam a történtekért. Akkor a Dimenzió együttes tagja voltam, de a zenekar olyan irányba fordult, amit én nem tudtam sem szakmailag, sem érzelmileg, sem zeneileg követni, így útjaink elváltak. Akkor – sok tépelődés és gondolkodás után – jutottam arra az igen egyszerű megállapításra, melyet mind a mai napig próbálok érvényesíteni: inkább keresgélem a lehetőségeket önmagamban, mintsem megpróbáljak mások igényei, elvárásai szerint muzsikálni, ami eleve kudarcra ítélt kísérlet, hiszen nem bújhatunk ki önmagunkból. Még ma is meg-megérint egy-egy kiváló dobos játéka, hisz egyre több lehetőség van már élőben is olyan követendőnek tűnő dobosokat hallgatni, akik – bizony – magasabban repülnek, mint én, igaz az is, hogy önmagukhoz képest nem biztos, hogy nagyobb ívben! De mit tehetnék? Önmagamat csak magammal mérhetem. Nincs olyan madár, amelyik a másik madár röptét próbálná utánozni. Mindegyik csak a saját ívén repül….
Én is ezt teszem ,30 éve igyekszem a magam ívén repülni, habár, kétségtelen, sokszor bizonytalanná váltam önmagam képességeit illetően. Mindig a világ legjobb dobosa akartam lenni, még most is, igaz, már tudom, hogy nem leszek az, másrészt a legjobb, mint értékítélet, nem létezik. De, azt is tudom, hogy jobb mindég lehetek. Ezért örülök annak, hogy még mindég képes vagyok gyakorolni, sőt, az elmúlt évek során – köszönhetően a felnövekvő, nagyon tehetséges nemzedék kisugárzásának - új dolgokat tudtam tanulni, és tudásomat bővíteni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy tanulni mindenkitől lehet.
Én is ezt tettem, az élményeket, tapasztalatokat saját ízlésem szerint kezdtem el rendezni. Önképző, önfejlesztő lettem: autodidakta. A feltett kérdéseimre igyekeztem önmagam megadni a bennem rejlő válaszokat. Hiába akartam mindig is úgy játszani, mint a legjobb amerikai dobosok, rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Senki nem bújhat más bőrébe (talán a képességeim sem voltak meg hozzá ). Ennek a folyamatnak persze , akkor ( 28 évesen ) voltak emberi, önismereti vetületei is, melyek továbbgyűrűztek és azóta is hatnak.
Gyökereimet – emberi és zeneit egyaránt - igyekeztem megtalálni. A keresés eredményeképpen arra jöttem rá , hogy minden ember egy tőről fakad, és minél alább szállok önmagamban, annál feljebb és közelebb kerülök a közös eredőhöz. Az a tehetség, amivel rendelkezem, Istentől adatott. Nem kaptam túl sokat, de megtettem – és ebben egyenlő vagyok a legnagyobbakkal – hogy elszántan gyakoroltam, és következetesen kerestem, és keresem most is azokat a technikai és zenei lehetőségeket, amelyekre én magam rábólintok. Mert nem az a kérdés, a közönségnek tetszett-e, amit játszottam, hanem az, én magam elhiszem-e, hogy igaz, hiteles volt-e, amit én mondtam. Ha igen, és mégis, csak a saját igényeimnek és elvárásaimnak feleltem meg, akkor is csak azt tudom majd játszani, amit én igaznak érzek és gondolok. Ha nem ezt teszem, akkor becsapom magam, evvel mást is, és akkor mindegy, hogy kinek tetszett, hiszen hazudtam…Egy nap ragyog az égen, mégis, ahány festő, annyiféle.
Repülök….
És ennek jelentését önmagam számára meg is fogalmaztam: egy-egy koncert során – sajnos, nem mindig - olyan állapotba kerülök, hogy akarataim kialszanak, gondolataim megszűnnek, csak a legmélyebbről feltörő energiák alakulnak át zenévé szívem és a lelkem csatornáin keresztül. Hiszem, hogy ilyen értelemben nincs különbség a zenei műfajok között. Egy-egy ilyen koncert után üresnek érzem magam, vágytalannak, akarattalannak, könnyűnek. De amíg eljutottam ide, addig sokat kellett tanulnom.
A legfontosabb, amit az elmúlt évtizedek során tudatosítottam: nem tudok más lenni, csak önmagam, nem tudok máshogy repülni, csak a saját szárnyaimmal, nincsenek nagyok és kicsik, csak emberek, akik teszik a dolgukat, amiért a világra jöttek. Nem az számít, hogy kinek milyen képességei vannak, hanem az, hogy azokat milyen mértékben igyekszik annak a tevékenységnek a szolgálatába állítani, amiért a világra jött. Szerencsés az, aki megtalálta küldetését. Mindenkinek meg vannak a korlátai, de hitem szerint nincs olyan ember, aki azokat el tudná érni. Az a bizonyos hajszál, a végén, már nagyon vastaggá válik…. DE A szárnyalásért nem jár dicséret, a repülés a madárnak az élete, ha nem tud repülni, elpusztul, így az igazi művész sem az elismerésért alkot. Ha otthon , a négy fal között gyakorlok, akkor is szolgálok, a hangok felfelé szállnak.
A küldetés felismerése azonban felelősséggel is jár: szolgálni kell és egyben példát is mutatni, esetünkben nem csak repülni, de reptetni is kell: a minket megtisztelő közönséget nem elég megsimogatni és elandalítani, de érzelmeinek átélésére, gondolkodásra kell kényszeríteni, kiemelni a reménytelenség, szomorúság, elkeseredettség állapotából, néhány pillanatra felemelni őket, megtölteni őket azokkal az energiákkal, melyek – ha csak néhány órára is- örömmel tölti el őket. Mindezt egy olyan kulturális környezetben, ahol hamis példaképekkel és az anyagi létbe döngölő hamis vágyak és érzelmek gerjesztésével próbálják kimosni fejünkből az igazságot, a gondolkodást, a megvilágosodást, lelkünket eltiporni, érzelmeinket kioltani, és sok esetben lehetetlenné teszik életünk céljának felismerését. A feladat nem könnyű, de félni nem szabad. Ne higgyünk annak, aki meg akarja mondani nekünk, hogy mi a jó!
Feldmár András:
Nekem tehát nem arra kell hatalom, hogy más emberek fölött legyen hatalmam, hanem arra kell hatalom, hogy ne kelljen olyan dolgokat csinálnom, amiket én nem akarok, és azt csinálhassam, amit akarok. Van annak egy tudománya és egy művészete, hogy hogyan szerezzen és tartson meg az ember éppen elég hatalmat arra, hogy úgy élhessen, ahogy akar.”
Ébresztő!
Félni nem szabad, mert a félelem megöli a szívet-, lelket. A halott lélek nem szárnyal, nem lázad, nem küzd a dolgok jobbításáért, a halott szív nem érez, és nem szeret. Bátran nézzünk önmagunkba, vizsgáljuk meg szívünket-, lelkünket, ha kell, minden nap, a színpadon pedig szolgáljunk, adjunk. Mit? Szeretetet.
Nem tudom, hogy kinek hány szárnycsapásra van szüksége a repüléshez. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a közölnivalókhoz sokat, vagy keveset kell csapnia. Én úgy próbálom: minél kevesebbel minél többet, ha nem is túl nagy ívben. Édesapám mondta volt: Chaplin művészetét azért tartja kiemelkedőnek, mert az élet szenvedéseit, küzdelmeit, örömteli pillanatait olyan nemes egyszerűséggel fogalmazza meg, hogy mindenki megérti. Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy olyan természetesen repüljön, ahogy a madarak. Én csak tanulom a repülést, mint ahogy más az idegen nyelvet. De igaz gondolatokat, érzelmeket, üzenetet átadni: ehhez mindenkinek joga van, és sokan – szerencséjükre - megkapják a lehetőséget is rá, de akkor kötelezően a feladatuk lesz, mely teljesítéséről egyszer számot kell adni.
Az ember oly törékeny és halandó, pillanatig tartó léte és élete csak, mint egy csepp a tengerben, de a szeretni és adni tudó szív a szabadon szárnyaló lélekkel közösen megalkotott alkotásai fennen szárnyalnak életünk után is.
Tanácsok a mindennapi gyakorláshoz
- Az energia nem akarat és nem fizikai erő, hanem a lendület és a belső hang találkozása.
Próbálj meg messziről halkan, de lendülettel játszani, közelről pedig erősen, szinte csak az ujjaidat használva. ( Ütősöknek ) - A gyakorlás mindennapos szembenézés önmagunk ízlésével, művészi igényeivel.
Elég, ha önmagad elvárásainak teszel eleget. Találd meg a téged tápláló gyökereket, fejleszd a saját eszközeidet. A hangszert (dobfelszerelés ) hangold be úgy, hogy az neked tessen, és játékra ösztönözzön. - Minden ritmusban találd meg a saját táncod, ne félj technikai lehetőségeket úgy használni, ahogy még nem hallottad mástól. A zenei szabályok megváltoztathatóak.
- Gyakorlás során ne köss önmagaddal semmilyen egyességet, mert minden ilyen egyességgel önmagad gyengíted. Bízz magadban, a tehetség csak egy adottság, ha – esetleg - kevés van belőle , gyakorlással sok mindent lehet pótolni!
- Ne feledd, egy ház építése az alapokkal kezdődik. Mindig ellenőrizd, hogy egy adott feladat megoldásához megvannak-e már az ahhoz szükséges előző feladatok.
- Törekedj arra, hogy a legkevesebb hangot (akár csak egyet is) el tudd játszani többféleképpen. Varázsolni egy hanggal is lehet, az erő benned van és nem a mennyiségben.
Gondolkozz dallamokban és színekben is, a dob nem csak ritmushangszer. - Legyél kitartó, magaddal szemben (is) megértő és türelmes, ne ostorozd magad: ha valami nem megy jól ma, jobban megy majd holnap, ne törekedj arra, hogy hamar elsajátíts egy feladatot: adj időt magadnak, az éréshez idő kell.
Készíts beosztást arról, hogy mikor, mit, miért, és mennyit gyakorolsz, ne ragadj le egy gyakorlatnál, és gyakorolj hetente legalább hat napot. Ne feledd: nyolc óra munka nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás! - Amit gyorsan akarsz játszani, azt is lassan kezd el gyakorolni.
- A gyakorláshoz használj metronómot, de vigyázz, ne öld meg magadban a ritmus, az idő természetes hullámzását. A metronóm szolgáljon téged, és ne te a metronómot.
- Maradj nyitott. Ha azon kapod magad, hogy egy – egy megoldást folyamatosan használsz, akkor azt tiltsd le magadban, keress helyette másikat. Ne locsogj a hangszeren, hanem mondj valamit.
- Minden, már kigyakorolt technikai feladattal rögtönözz, és aztán vond azt össze a már eddig is használtakkal. Így lesz egy kis facsemetéből hatalmas lombkoronával bíró fa.
Ezért minden nap legyen olyan szakasza a gyakorlásnak, amikor félreteszel minden feladatot, és csak a magad örömére játszol. Ha ilyenkor valami megtetszik, jegyezd meg, lehet, hogy az vagy TE! Ne akarj többet mondani, mint amennyit el tudsz játszani, és ne engedd, hogy a zenei gondolatok helyett technikai gyakorlatokat mutass be. - Ha egy nótát akarsz kidolgozni: tanuld meg énekelni, játszani, aztán keresd meg azokat az eszközöket, amik a legjobban illenek hozzá, és hozzád. Ha nem találsz ilyet a meglévő készletből, dolgozz ki újat.
- Minél többet használd a memóriádat, és kevesebbet a kottát: legyél alkotó! A színpadon – ha lehet – ne a kottát nézd, tanuld meg a darabokat fejből.
Tanácsok a gyakorláshoz
Az energia nem akarat és nem fizikai erő, hanem lendület és a belső hang találkozása.
Próbálj meg messziről halkan, de lendülettel játszani, közelről pedig erősen, szinte csak az ujjaidat használva.
( Ütősöknek )
A gyakorlás mindennapos szembenézés önmagunk ízlésével, művészi igényeivel. Elég, ha önmagad elvárásainak teszel eleget. Találd meg a téged tápláló gyökereket, fejleszd a saját eszközeidet. A hangszert
( dobfelszerelés )hangold be úgy, hogy az neked tessen, és játékra ösztönözzön.
Minden ritmusban találd meg a saját táncod, ne félj technikai lehetőségeket úgy használni, ahogy még nem hallottad mástól. A zenei szabályok megváltoztathatóak.
Gyakorlás során ne köss önmagaddal semmilyen egyességet, mert minden ilyen egyességgel önmagad gyengíted.
Ne feledd, egy ház építése az alapokkal kezdődik. Mindig ellenőrizd, hogy egy adott feladat megoldásához megvannak-e már az ahhoz szükséges előző feladatok.
Törekedj arra, hogy a legkevesebb hangot (akár csak egyet is) el tudd játszani többféleképpen. Varázsolni egy hanggal is lehet, az erő benned van és nem a mennyiségben.
Gondolkozz dallamokban és színekben is, a dob nem csak ritmushangszer.
Legyél kitartó, magaddal szemben (is) megértő és türelmes, ne ostorozd magad: ha valami nem megy jól ma, jobban megy majd holnap, ne törekedj arra, hogy hamar elsajátíts egy feladatot: adj időt magadnak, az éréshez idő kell.
Készíts beosztást arról, hogy mikor, mit, miért, és mennyit gyakorolsz, ne ragadj le egy gyakorlatnál, és gyakorolj hetente legalább hat napot. Ne feledd: nyolc óra munka nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás!
Amit gyorsan akarsz játszani, azt is lassan kezd el gyakorolni.
A gyakorláshoz használj metronómot, de vigyázz, ne öld meg magadban a ritmus, az idő természetes hullámzását. A metronóm szolgáljon téged, és ne te a metronómot.
Maradj nyitott. Ha azon kapod magad, hogy egy – egy megoldást folyamatosan használsz, akkor azt tiltsd le magadban, keress helyette másikat. Ne locsogj a hangszeren, hanem mondj valamit.
Minden, már kigyakorolt technikai feladattal rögtönözz, és aztán vond azt össze a már eddig is használtakkal. Így lesz egy kis facsemetéből hatalmas lombkoronával bíró fa. Ezért minden nap legyen olyan szakasza a gyakorlásnak, amikor félreteszel minden feladatot, és csak a magad örömére játszol. Ha ilyenkor valami megtetszik, jegyezd meg, lehet, hogy az vagy TE! Ne akarj többet mondani, mint amennyit el tudsz játszani, és ne engedd, hogy a zenei gondolatok helyett technikai gyakorlatokat mutass be.
Ha egy nótát akarsz kidolgozni: tanuld meg énekelni, játszani, aztán keresd meg azokat az eszközöket, amik a legjobban illenek hozzá, és hozzád. Ha nem találsz ilyet a meglévő készletből, dolgozz ki újat.
Minél többet használd a memóriádat, és kevesebbet, a kottát: legyél alkotó! A színpadon – ha lehet – ne a kottát nézd, tanuld meg a darabokat fejből.
És itt az internet elérhetőség:
http://www.youtube.com/watch?v=Zvsiwxkr3FU
