JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. október 20.
Olvasói Szavazólista 20202020. október 20.
Brötzmann, Peter: At Mu2020. október 15.
Rousseau, Yves: Fragments2020. október 10.
Simmons, Adam: Zatoczka2020. október 09.
Nagy Emma Quintet – River2020. október 07.
GreMi: Red Carpet2020. október 07.
Versenyfelhívás - Jazz Combo2020. szeptember 29.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.

Hírek

Szaxofon parádé a nyári őszben, avagy a Németh-Borbély Jazz Quintet koncertje a Budapest Jazz Clubban 2013. október 25-én Szöveg: Márton Attila Fotók: Somogyvári Péter

Az együttes nevét önkényesen adtam, hiszen a BJC két hónapra szóló (szept.-okt.) programfüzete csak Németh Jancsi fellépését hirdette egy jó kis ritmusszekcióval, de a jazzben – lévén improvizatív műfaj – minden változik és az eredeti névsorhoz képest úgy alakult, hogy Mohay András helyén egy ifjú jazzkonzis ritmusembert ismerhettünk meg, emellett pedig két dudás került a pódiumra, amivel mi – a közönség – gazdagodtunk.

Már sokszor elmondtam, hogy a Harmónia Jazzműhely péntek estjei többnyire a klub műsorainak krémjét jelentik, így volt ez tegnap is. A Németországban élő veterán tenor- és szopránszaxofonos vendégszereplése már akkor is veretes jazzélményt ígért volna, ha nem kombinálják a legjazzesebb hangszer – a szaxofon – egy másik hazai királyával, az alt- és szopránszaxofonos Borbély Mihállyal. (Aki csakúgy, mint a másik Mihály (Dresch) mindenki számára csak Misi, ami a szeretet és a megbecsülés biztos jele.) Most én is „elsüthetem” azt a poént, hogy Borbély Misit nem kell bemutatni a Jazzma.hu olvasóinak, hiszen valóban a legismertebb és legfoglalkoztatottabb hazai zenészek sorába tartozik. A BJC-nek is gyakori vendége: legutóbb augusztus végén játszott a zongora nélküli Borbély-Dresch Quartetben. Az évtizedek óta Nyugat-Európában élő Németh Jancsit (1946) viszont már sokkal inkább be kell mutatni olvasóinknak, hiszen időközben már nem is egy új jazzgeneráció nőtt fel. Zenei tanulmányait az OSZK stúdiójában végezte 1965-67 között, és először Kovács Gyula együttesében játszott, de 1968-tól 71-ig Pege Aladár különböző formációiban muzsikált. Szerepelt az évenkénti Magyar Jazzantológia lemezeken (VII. /1968/, VIII. /69/, IX. /70/), az első olyan magyar jazz LP-n, amely nem az antológiák sorába tartozott és egyetlen jazz együttes játszott rajta, ez a Pege Trio című lemez volt, két szaxis, Ráduly Mihály és Németh János vendégjátékával 1970-ben.  Pegével akkoriban sok külföldi fellépése is volt, amelyeket a fesztiválokon készített antológia LP-ken adtak ki: ilyen volt az 1969-es varsói Jazz Jamboree, vagy a Zürichi Jazzfesztivál 1970-ben. De más emlékezetes – és lemezen is rögzített – fellépései is voltak 1977-ben a Pozsonyi Jazznapokon Szakcsival, vagy 1978-ban Pegével, amikor a másik tenoros Tony Lakatos volt, 1982-ben Debrecenben pedig olyan kvartett felállásban ugyancsak Pegével, amikor zongora helyett Tornóczky Feri gitározott. A külföldi utak lehetőséget nyújtottak arra, hogy olyan nagyságokkal is játszhasson, mint Johnny Griffin, Lucky Thompson, Art Farmer, vagy John Surman.

Jómagam hazai koncertjein kívül személyesen is többször találkoztam vele ezekben az években közös barátunknál, a modern jazz egyik hazai úttörőjénél, a kitűnő bőgős Vajda Sanyi lakásán, ahol véget nem érő lemezhallgatások voltak. (Szerencsére az utca másik oldalán laktam.) Így aztán külföldre költözése után is igyekeztem minden koncertjén ott lenni, amikor hazalátogatásai alkalmával valahol fellépett. Emlékezetes például egy 2001-es márványtermi koncertje, amit sikerült a rádióból olyan kiváló minőségben rögzíteni (Németh Istváné az érdem), hogy CD-re írva tegnap Jancsi nagy meglepetésére átadhattam neki. Ö egyébként kiváló komponista, hangszerelő és pedagógus is, aki – ha standardeket játszik is – akkor sem a tövig lerágott készletekhez nyúl, hanem az idők során kolosszális méretűvé duzzadt jazzrepertoár olyan gyöngyszemeiből válogat, amelyeket a műfaj legnagyobb hangszeres művészei írtak, és amelyeket igazán ritkán hallhat a nagyérdemű. A tegnapi koncert is ennek jegyében zajlott, hiszen három Phil Woods, egy Tadd Dameron, egy Coltrane és mindössze egy – a nagy amerikai daloskönyvből származó – darab került sorra. Elhangzott még Jancsi „szíve csücske” (megjegyzem az enyém is), a „Dear Old Stockholm” is, amiről elmondta, hogy voltaképpen egy svéd népdal feldolgozása, és mivel ő 18 évet töltött ebben az északi országban, ez (is) a magyarázata annak, hogy ennyire szereti ezt a standardet. (Csak érdekességként: különösen a 60-as években volt nagyon népszerű ez a remek dal, amiről még azt is érdemes tudni, hogy az évekig a svéd fővárosban letelepedett Stan Getz /felesége is svéd volt: a népszerű Monika Zetterlund/ saját szerzeményeként kezelte, és több lemezen ő van feltüntetve a szám szerzőjeként.)

Akkor a száraz tények: a kvintett tagjai voltak: Németh János tenor- és szopránszaxofon, Borbély Mihály alt- és szopránszaxofon, ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongora, Barcza-Horváth József bőgő és Czirják Tamás dob. A játszott darabok: I. szett: „Squire’s Parlor” (Phil Woods), „On a Misty Night” (Tadd Dameron), „Driftin’” (Phil Woods), „Dear Old Stockholm” (Trad. – Stan Getz/?/); II. szett: „Eddie’s Blues” (Phil Woods), „Weaver of Dreams” (Victor Young), „Satellite” (John Coltrane).

Ha elmondom azt is, hogy a hét szám több mint 2 óra tiszta játékidőt vett igénybe, akkor a negyedórát bőven meghaladta egy-egy szám átlagos időtartama. Ez egy igazi vérbő zenefolyam volt. A négy fúvós hangszer összes variációját élvezhettük: akár a témák bemutatásánál (pl. mindjárt az első számban a témát két szoprán játszotta), akár pedig az instrumentumoknak az egyes számokban való használatával, hiszen mindkét zenész két-két hangszert hozott és persze kiválóan játszott is rajta. Már csak az volt hátra, hogy még hangszert is cseréljenek (mint egykor Gerry Mulligan és Stan Getz, igaz ők baritont és tenort cseréltek), és tudtommal ez is ment volna, mert Jancsi is használt már altót és Misi is tenort. Felvéstem jegyzetfüzetembe, hogy melyik számban ki mit használt, de persze nekem a legjobban az tetszett, amikor Misi altózott és Jancsi tenorozott. Valahogy az egésznek volt egy jam session (vagy JATP, azaz Jazz at the Philharmonic) jellege, nyilván a hosszú, de lenyűgöző szólók okán is. És el kell mondanom, hogy ez a zongora és bőgőszólókra is igaz. A jazzkonzis Czirják Tamás (végzős a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem Jazztanszékén! – A szerk.) – értelemszerűen – kevésbé került a figyelem központjába, de remekül kísért, és biztos vagyok benne, hogy személyében a műfaj egy újabb nagy ígéretet kapott. Béci és Józsi tudásuk maximumát nyújtották, most Béci is (különösen a második szettben – a Victor Young standardben) sokkal oldottabb volt, mint legutóbb Lew Tabackint kísérve a MűPában.

A fúvósokról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok, üdítő volt Misit látni-hallani egy kicsit „kiszabadulva” az etno bűvöletéből. Nem hiába ismerem én ezt a sokoldalú, nagy művészt már évtizedek óta, annyi formációban. Az ő soundja altón az összes hazai zenész között a legjobban tetszik nekem. No és az én régi barátom, kortársam Jancsi a tenorszaxofonon! Azok a mély regiszterben játszott hangok, egyáltalán az a patinás játék, amit már sokan elfelejtenek az ifjak közül, amiben nemcsak a mai trendek, de a műfaj egész története benne van… Nagy időutazás volt, a legszebb emlékezés, amihez a repertoár gondos megválasztása is jó alapot biztosított.

Köszönjük a rendezőknek (Pallai Péter és Kerekes Gyuri) és mindenekelőtt az öt művésznek! Mert, ugye kedves olvasók: az élő zenét semmi sem pótolja!!!


dsc-0021.JPG


mdsc-0043.jpg


mdsc-0029.jpg


dsc-0065.JPG


dsc-0058.JPG


mdsc-0034.jpg


mdsc-0047.jpg


dsc-0027.JPG


dsc-0039.JPG


mdsc-0033.JPG


mdsc-0067.jpg


mdsc-0068.jpg


mdsc-0050.jpg

Vissza a hírekhez