Zenés nyáresték a Platán Strandon – Party Jazz Band a Zenepavilonban
Júliusban és augusztusban szerdától vasárnapig esténként széles zenei választékkal várják a nagyérdeműt Balatonbogláron, több helyszínen is.
Július 9-én a Party Jazz Band adott koncertet a Zenepavilonban. A rendkívül szeles és egyre hűvösebb idő ellenére a település egyik meghatározó helyszínén, nyári forgatagának központjában, a mindenkori Balaton átúszások kezdő helyszínén, a Platán Strand bejáratánál csendültek fel a jazz standard dallamok, ahol lelkes, néha táncra, de tapsra mindenképp kapható hallgatóság örült a zenének.
Pár napig a zenés nyáresték sorozattal párhuzamosan, illetve annak keretein belül kerül megrendezésre a „Jazz és a Bor” fesztivál Babos Gyula gitárművész emlékére, ezúttal huszonötödik alkalommal. Ennek helyszíne a házigazda balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Ház mediterrán hangulatú udvara, ahol a kiváló zene mellett a helyi borászok is várják kínálatukkal a közönséget. Az este nyolc órakor kezdődő koncertek előtt, a Platán téren adnak ízelítőt a zenészek abból, hogy mivel is várják a hallgatóságot a fesztiválon.
Így volt ez most is. A Boglári Zeneiskola Jazztanszékének tanáraiból és diákjaiból alakult Party Jazz Band nyitotta a „bulit” a Platán téren, majd egy bemutatkozás erejéig átadták a színpadot a vendégeknek, Jász András szaxofonos együttesének, melyben Premecz Mátyás billentyűs és Badics Márk dobos zenéje invitálta a közönséget a később kezdődő saját koncertjükre.
Majd folytatódott a helyi jazztanszak vezetője, Korolovics Lajos szaxofonos által 2021-ben életre hívott „old school jazz” csapat koncertje, mely az örökzöld, dallamos, közérthető jazz nyelvén szólította meg a hallgatóságot. Műsorszámuk volt többek között a „Misty”, a „Meditation”, a „Take the ’A’ Train”, vagy pl. a „Fly Me to the Moon” is.
„Próbálunk populárisabb jazzt játszani, azt megeszik, nem a „megfejtőst”. Azt felejtsük el, mert attól mindenki elszalad szerintem. Az annak jó, aki csinálja.” - kezdte mondandóját a zenekar vezetője, majd hozzátette:
„Az együttes létrejöttének egyik oka, a COVID járvány volt. Nem tudtunk semmit csinálni, minden pangott, ki voltunk éhezve a közös zenélésre. Örültünk, hogy össze tudtunk ülni néhányan. Üres volt a próbaterem, az iskola és végre játszottunk. A másik ok a trombitásunk akkori nevelt lánya volt, Fehér Melissza, aki fuvolistaként kitalálta egyik napról a másikra, hogy jazz-szaxofonos akar lenni. Zenekarra volt szüksége ahhoz, hogy gyakoroljon. Mondtam a többieknek, hogy segítsük ezt a kislányt: itt sok a tanár, jöjjünk össze, csináljunk neki zenekari gyakorlatot. Innentől kezdve elkezdtünk játszani. És ha már összeraktunk egy műsort, együtt maradt a zenekar. Fél év alatt felkészítettük Melisszát, azóta már el is végezte a Bartók Béla Konzit. Mint a nap, olyan tehetséges, most kint van Amerikában a Snétberger programon, ezért ezúttal nem ő fújja az altszaxofont. De amikor itthon van, akkor ő játszik velünk.”
Károly Zsófia billentyűkön, Keserű Zoltán gitáron, Török Ferenc trombitán, Zsíros Bertalan szaxofonon, Gál Zoltán basszusgitáron játszik, a dobokat pedig D. Fazekas László bűvöli.
„A mai koncertre nem is tudtunk nagyon próbálni, mindenki most esett be az iskolából, ez egy ilyen összenézős buli volt.” – folytatta mondandóját Korolovics Lajos.
„Tavaly nyáron nagyon sok fellépésünk volt, akkor már nagyon összeérett a társaság. Ha hívnak, megyünk játszani a magunk örömére. Most pl. két nap múlva ismét játszunk itt a jazzfesztivál kapcsán, ezúttal az ún. Borudvarban. Vendégként akkor Fekete-Kovács Kornél és Ávéd Jani jönnek így promotálni a jazz fesztiváli fellépésüket, ami közvetlenül utánunk lesz a művelődési házban.”
A zenés nyáresti koncertek továbbra is várják a zenerajongókat a boglári Zenepavilonban és a Borudvaron egyaránt a júliusi-augusztusi szerdáktól szombatokig este hattól, míg a művelődési ház jazzfesztiváljának utolsó gyöngyszemei: július 11-én péntek este nyolctól a Kaltenecker Zsolt-Mózes Tamara Duó, valamint a Berki Tamás and Sárik Péter Trió, 12-én szombat este pedig a Balázs Elemér Group és a Modern Art Orchestra.