JAZZ&BOR, AVAGY MICHELLER MYRTILL ÉS A SWINGUISTIQUE KONCERTJE A VÁROSMAJORI BARABÁS VILLÁBAN 2015. JANUÁR 15-ÉN
Myrtill régi kedvencem, aki minden formációban abszolút megállja a helyét. Leggyakrabban természetesen a gitáros Pintér Tibivel alkotott duó felállásban láttam-hallottam, aztán többször kvartettben is (pl. Sárik Péter triójával), annak pedig se szeri se száma, amikor vendégénekesként szerepelt. Számos lemezalbumát ismerve a Swinguistique zenekarral készített felvételeit is nagyon megszerettem, de élőben csak most láttam-hallottam őket először.
A kicsit meglepő cím nem saját „találmányom”, hanem a rendező intézmény is ezen a néven hirdette meg az eseményt. A XII. kerületi Barabás villában, és olykor a MOM-ban rendezett jazz és egyéb „könnyűzenei” koncertek ugyanis gyakran vannak összekötve márkás pincészetek borbemutatóival, kóstolási és vásárlási lehetőségekkel.
A Barabás villa igazán kellemes helyszínt nyújtott Myrtill koncertjéhez. A kéthavi programfüzet még egy érdekes interjúval és szép fotókkal is felhívta a figyelmet az eseményre, de nem is volt már jegy napokkal korábban sem. (Magam is csak a főszereplőnek köszönhettem a bejutást.)
Ahogyan említettem, számos formációban élvezhettem már Myrtill sokoldalú művészetét, ettől már csak a helyszínek voltak még változatosabbak: a Budapest Jazz Clubtól, a MOM-ig, a Hálótól a Katona József Színházig. Emlékezetes marad például a Sárik Péter Trióval adott „jazzkívánságműsora” a MOM-ban 2014 tavaszán, vagy a BJC-ben „ostromállapotot” előidéző „Great American Swingbook” koncertjei (az elsőre – minden „protekcióm” ellenére – be sem tudtam jutni). Változatos lemezalbumai is mindig nagyon tetszettek, ezekről és koncertjeiről is sok helyre írtam a nyomtatott és az elektronikus sajtóba egyaránt.
S ha már Myrtill sokirányú érdeklődéséről beszélünk, akkor el kell mondani, hogy a hazai gyakorlatban úgyszólván egyedülálló nyitottsága az ú.n. „könnyűzene” valamennyi stílusirányzatára, legyen az jazz standard, blues, soul, funky, pop, rock, r&b, gipsy swing, musical, sanzon, régi (vagy újabb) magyar sláger is. S mindez többé-kevésbé jazzesítve, hiszen mit is mond az említett interjúban: „A jazzmuzsika mindig is a szívem csücske volt és lesz is. Bár minden zenei műfaj megismerése ú színeket adott a zeneiségemhez, segített sokoldalúvá válnom, a jazz-zenében tud egy zenész leginkább kiteljesedni. Itt tudja legjobban használni a kreativitását, ezért vált az egyik legkísérletezőbb műfajjá…” És ezért olyan népszerű, teszem hozzá.
Myrtill esetében mindehhez még varázsos egyéniség, a közönséggel való könnyed, természetes kommunikációs készség is párosul, ami pedig a hívatást illeti, ott is minden rendben van: szép énekhang, kifogástalan szövegmondás és kitűnő nyelvismeret elsősorban angolul és franciául, de ha kell spanyol és portugál nyelven is.
A Swinguistique együttes hangszeresei egyébként: Pintér Tibor szólógitár, Pintér László ritmusgitár, Sárkány Sándor bőgő és Gálfi Attila dob.
A tegnap esti koncert repertoárja nagyon változatos volt: elsősorban francia dalok és amerikai standardek kerültek sorra, de volt „magyar blokk”, és zárásképpen egy olasz sláger is elhangzott. A két félidőben összesen huszonkét dalt hallhattunk. A francia dalok dominanciája érthető, amikor a Swinguistique formációval énekel Myrtill, hiszen ez a felállás voltaképpen pont ilyen meggondolásból jött létre 2011-ben. A számok fele volt francia nyelvű, nagyrészt a második szettben, amikor külön Edith Piaf tiszteletére olyan – mindenki által ismert dalok is felhangzottak, mint a „La vie en rose”, amit még Louis Armstrong is műsorára tűzött az 50-es években, de az ismertek közül még megemlíthatem a „J’aime la musique”-et (Szeretem a zenét), a „Les amants d’un jour”-t (A nap szerelmesei), az „A quoi ca sert l’amour”-t (Mire jó a szerelem?), és a Pink Martini együttes nagy slágerét, a „Sympathique”-t. (Piaf 100. születésnapját ünnepelendő „francia” Myrtill+Swinguistique koncert lesz március 18-án a MüPa nagytermében!)
Az amerikai standardek esetében már inkább otthon voltam: sorrendben hallhattuk a „Them There Eyes”’-t, Peggy Lee sikerszámát a „Why Don’t You Do Right”-ot, Benkó Sanyi emlékére (akinek sok koncertjén volt vendég Myrtill) a „What a Difference a Day Made”-et, majd a „Tea for Two”-t, a második félidőt indító „Puttin’ on the Ritz”-et és Gershwin-től az „I Got Rhythm”-t. Az említett „magyar blokk” az első végén hangzott el, négy dal került sorra: a „Sajnos szeretem” (Sárosi Katalin énekelte 59-ben), a „Mikre képes pár pohár?” (ha már borkostoló is volt a programban), az amerikai „No Can Do”, ami itthon „Nem szabad” címmel és magyar szöveggel olyan népszerű volt, hogy mindenki hazai szerzeménynek hitte, és Breitner János nagy slágere, a „Mindenkit elfelednek egyszer”. A koncertet záró vérpezsdító olasz dal, a „Taka Takata” volt a 60-as évekből.
A zenekar a Django Reinhardt-i örökség nívós művelője, szikrázó vitalitással és igazi zenei szellemidézéssel. Képesek még a régi magyar slágereket is „djangosítani”. Tibor olykor tényleg úgy játszik, mintha a Mester reinkarnációja lenne: érzelmes a lassú, romantikus darabokban, és ördögien virtuóz a lendületes, ritmikus számokban. Improvizációs készsége és technikai felkészültsége remekül érvényesül ebben a formációban is (nem is beszélve a Voice&Guitar duóról). De a többiek is tökéletesen érzik ennek a fajta zenének a nagyszerűségét, a magas színvonalú szórakoztatás igényét a közönség részéről. A ritmusgitár, a bőgő és a seprővel kezelt dob méltó keretbe foglalták Myrtill és Tibor előadását. Sárkány Sanyi még néhány bravúros szólóval is bemutatkozott. De nem is maradt el a jól megérdemelt siker. Mint kerületi lakos sokakat ismerek, mindenki a legnagyobb elismeréssel beszélt róluk, és mindenki úgy nyilatkozott, hogy a márciusi MüPa koncertre is beneveznek, mert velem együtt vallják, hogy „az élőzenét semmi sem pótolja”.
Utóirat: nem akartam amatőr fotókkal rontani a koncert keltette illúziót, ráadásul a menedzsment jogos igénye ez volt már korábban is. Néhány szép „sztárfotóval” azért a vizuális igényeknek is kedvezünk.
FOTÓK: DÉGI ATTILA
