A SZAKCSI JR TRIO VÁLASZA ARMSTRONG KÉRDÉSÉRE
A Budapest Jazz Clubban szerda este a jazz legtisztább forrásaiból merítő Szakcsi Jr. Trio lépett fel. A 2005-ben alakult zenekarnak azóta is változatlan az összeállítása, Szakcsi Jr. zongorán, Pecek Lakatos Krisztián bőgőn, Balázs Elemér dobon játszott, és hatalmas sikert aratott.
A trió művészetének hazánkban komoly hagyományai vannak, több világszínvonalon játszó formációval büszkélkedhetünk. Az idősebb generációk örökségének szerencsére lettek fiatalabb nemzedékhez tartozó folytatói, akik ezt a rögös utat járják. Az első igazán emlékezetes élményeim a Vukán György alapította „Super Trio” koncertjeihez és lemezeihez kötődnek. Ebben a legendás hármasban Berkes Balázs bőgőzött és Kőszegi Imre dobolt a kiváló zongorista mellett. Kőszegi egy időre kivált a zenekarból, Vukán új dobost keresett, és 1990-ben meg is találta, az akkor 23 éves Balázs Elemér személyében. Ez lett a „Creative Art Ensemble” formáció, amely a később újra összeállt „Super Trio” mellett, Vukán 2013-as haláláig párhuzamosan működött. Érdekesség, hogy a mai napig fennálló, indulása óta a legnagyobbak közé sorolt „Trio Midnight” is 1990-ben alakult, a zongorista Oláh Kálmán és a bőgős Egri János mellett abban is Balázs Elemér dobolt. „A trióban egymásra vannak utalva az emberek. Azon áll vagy bukik minden, hogyan tudják egymást segíteni, kiegészíteni, egymásnak inspirációt nyújtani, a trió az alapja minden továbbinak, az a legtökéletesebb, ahol leginkább lehetséges a kamarazene.” – vélekedett Berkes Balázs ennek a klasszikus formációnak a szépségeiről és nehézségeiről nekem adott interjújában. Ezeket a nehézségeket felvállalva alakult a Szakcsi Jr. Trio 2005-ben, mert az alapító zongorista Béci meglátta ennek a felállásnak a szépségeit is, a letisztult kifejezési lehetőséget. Bátor tett volt annak idején az akkor még alig 16 éves Pecek Lakatos Krisztiánt beválasztani bőgősnek maga, és az ugyancsak komoly elismerésnek örvendő Balázs Elemér mellé. Krisztián akkor még alig látszott ki a bőgő mögül, de alaposan meghálálta a kapott bizalmat az évek során. Szakcsi Jr. jó döntését igazolja, hogy később Balázs Elemér is meghívta őt saját zenekarába.
Szerda este a standard feldolgozások mellett pár saját szerzemény is elhangzott. A sokszor leírt közhely, miszerint ebben a zenében nem az a fontos, hogy mit, hanem hogy hogyan játsszák, itt is hatványozottan igaznak bizonyult. Lényegében a standard számok csak kiindulási pontot jelentettek, keretet adtak a saját gondolataik megfogalmazása közben. Azért érdemes végig futni a számokon, mert a közhelyben szereplő „mit”, azaz a kiindulási pontok sem gagyikból lettek kiválasztva.
Az első részben a Szakcsi Jr.–Tüzkő Quintet „Happen” című lemezén is szereplő Freddie Hubbard „Happy Times”, majd Ablakos Lakatos Dezső feleségének, Bözsikének írt „Elisabeth” című szerzeménye, harmadikként pedig egy 1955-ben bemutatott film betétdala, a Sammy Fain komponálta "Love Is a Many-Splendored Thing" következett, végül a Miles Davis írta „Four” zárta a sort.
A második rész nyitószáma az „Autumn Leaves” volt, ezt Béci kompozíciója a „Gipsy Love” követte, majd jött Ellington örökzöldje, a „Sophisticated Lady”, negyedikként a „Someday My Prince Will Come”, került a műsorba. Az eredetileg Walt Disney 1937-ben készített rajzfilmje, a „Hófehérke” betétdalaként feltűnt, Frank Churchill írta szám az iskolapéldája a már emlegetett közhelynek. A kissé szirupos, és eléggé giccses dal olyan óriások feldolgozásai által került a jazz történetébe, mint többek között Dave Brubeck, Oscar Peterson, Grant Green, Bill Evans, Herbie Hancock, Miles Davis…
Legtöbben úgy véltük ez volt a befejező szám, és már előkészítettük tenyerünket a ráadás kiprovokálását jelentő ütemes vastapshoz. De fel sem ocsúdhattunk, Szakcsi Jr. máris belekezdett saját szerzeményébe, így a „Just Blues” bő negyedórás változata zárta az estét, amely már menet közben szó szerint tomboló sikert hozott.
A Berkes Balázs megfogalmazta szentenciáknak ez a trió maximálisan eleget tett. Csodálatosan segítették, egészítették ki egymást, fantasztikus, ötletes inspirációt nyújtottak egymásnak. Az a bizonyos koncertek ihletett pillanataiban egy-egy pillanatra átszálló angyalka most a kezdettől az utolsó hang leütéséig végig ott repdesett a BJC-ben. Jelenlétét megérezték a zenészek, és megérezte a közönség is. Bebizonyosodott, hogy a jazz hagyományait szigorúan betartó, de a mai felfogáshoz idomuló zenével is lehet teltházat hozni, és extázisig fokozott sikert elérni. Kár, hogy ennek a zseniális, szuper triónak eddig csak egy „Psalms” címen megjelent, 2008-ban rögzített lemez őrzi zenéjét.
A múlt évezredben Louis Armstrong-nak feltették a kérdést, hogy mi a jazz, így válaszolt: „Jóember, ha ezt kérdezned kell, sosem fogod megtudni!” Bennem ezután a koncert után megfogalmazódott valami válaszféle.
