ELLA FITZGERALD ÉS A BOR, AVAGY A BÁGYI BALÁZS NEW QUARTET FEAT. POCSAI KRISZTA KONCERT A BJC-BEN 2018, JANUÁR 18-ÁN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: SOMOGYVÁRI PÉTER

A „First Lady of Jazz” születésének 100-ik évfordulója ugyan tavaly volt, de ennek megünneplése joggal folytatódik az idén is. Különben éppen Bágyi Balázs négyese – és énekesnőt ünnepelvén – Pocsai Kriszta voltak azok, akik nemcsak koncertekkel emlékeztek meg a nevezetes évfordulóról, de „Tribute to Ella” című lemezükkel is hozzájárultak az ebből az alkalomból világszerte született zenei memoárokhoz.

Nem elég, hogy a tavalyi koncertjeikről (BJC, Bánki Jazzfesztivál /utóbbi teljesen az Ella 100 jegyében zajlott/) különböző okok miatt lemaradtam, de most is kis híján így történt. Nem vettem észre ugyanis kedvenc jazzklubom kéthavi programfüzetében azt a hirdetést, amely erre a napra némi borfesztivált is reklámozott. Így, amikor Balázs volt szíves külön is meghívni e-mailen, hetykén azt válaszoltam, hogy ezt a programot már tavaly bevéstem idei naptáromba. Még jó, hogy rákérdezett, hogy ugyan jegyem van-e már? Akkor kaptam észbe és tudtam meg, hogy jegy az aztán már egyáltalán nincs. Végűl azonban, mint stabil „tudósító” biztatást kaptam mind a zenekarvezető, mind a klub részéről (Zselinszky Zsaklin), hogy bejuthatok. Somogyvári Péter barátom pedig arról biztosított, hogy a fotókkal sem lesz gondom. Köszönet mindannyiuknak!

Nem hiába volt a vágyam ennek a tulajdonképpen lemezbemutató koncertnek meghallgatása, egy remek estén élvezhettem a jazz aranykorának minden szépségét. Aki olvassa koncertbeszámolóimat, az tudhatja, hogy régi „Pocsai-fan” vagyok, és pár éve nem győztem azon siránkozni, hogy Kriszta viszonylag ritkán szerepelt akkoriban. Azóta teljes erőbedobással tért vissza, számos felállásban és különféle műsorokkal hallhattuk az utóbbi időkben. A laudációtól most eltekinthetek, mert az mindennél többet mond, hogy honlapunk mindhárom (az olvasók, a muzsikusok és a szerkesztőség) népszerűségi listáját „csont nélkül” nyerte meg. De a kitűnő dobos, zenekarvezető, hangszerelő és komponista (meg a Magyar Jazz Szövetség elnöke) Bágyi Balázs is jól szerepelt az említett listákon. Egyébként ők régi kollégák: együtt végeztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán 1998-ban, Kriszta „nagy visszatérése” óta pedig egymást érik a szerepléseik, kidolgoztak egy „Shakespeare projektet”, ami lemezen is megjelent. (https://www.jazzma.hu/lemezpolc/hazai-eloadok/bagyi-balazs/homage-to-shakespeare/kritika/bagyi-balazs-homage-to-shakespeare)

Az Ella műsort pedig tavaly többször is előadták különféle helyszíneken. (Lásd: Somogyvári Péter beszámolója 2017. június 26.)

És ne felejtsük el, hogy az Ella művészetét felidéző anyag is megjelent lemezen. (https://www.jazzma.hu/lemezpolc/hazai-eloadok/bagyi-balazs/tribute-to-ella/kritika/bagyi-balazs-tribute-to-ella)

A „Tribute to Ella” a magyar jazzmuzsikusok szavazatai alaőján a 2017-es év második legjobb lemeze lett!

Balázs aktivitása is „csúcsra járatott” az utóbbi időkben, gondoljunk csak pl. a „Continuity Jazz Suite”-re, vagy a kínai-magyar „jazztandemre”, amelynek során egy virtuóz trombitás, bizonyos Li Xiaochuan szerepelt a BBNQ-val a MüPában tavaly február 4-én, majd később kínai turnén is részt vett az együttes. (Az külön is dicsérendő, hogy hazatérve Balázs vette a fáradtságot és képekkel illusztrálva beszámolt kínai útjukról. Mondjuk ez nem jellemző jazzmuzsikusaink részéről.)

Nos, az Ella 100 esetében is jelesen oldották meg a feladatot, amely nem volt könnyű, hiszen nem állt szándékukban szolgai módon interpretálni a nagy jazzdíva zenei örökségét. Kriszta kitűnő angol nyelvtudása, remek hangja, varázsos egyénisége, kontaktusteremtő képessége, mind hozzájárultak az est sikeréhez. Nem utánozni kívánta a nagy elődöt, hanem saját adottságait kihasználva alkotta meg saját Ella képét.

Természetesen a dalok mind Ella repertoárjából valók voltak, de van-e egyáltalán a Nagy Amerikai Daloskönyvnek olyan száma, amit Ella ne tűzött műsorára sok évtizedes pályáján?

Az összes nagy dalszerző műveiből külön-külön is készített komplett lemezeket Gershwin-től Cole Porter-ig.

Így aztán hallhattuk a koncert indításául az „Isn’t This a Lovely Day?”-t  Irving Berlin-től, majd a jó öreg „’S Wonderful” jőtt Gershwin-től. Ezt követte a „Can’t We Be Friends?”, majd az „April in Paris” és az első félidőt az „Easy to Love” zárta.

A jó hosszú szünet után az „Under the Blanket of Blue”-val kezdtek, majd ismét egy Gershwin melódia, a „Love is Here to Stay” következett, amit mi más, mint  ismét csak Gershwin követett, mégpedig a „Fascinating Rhythm”. Ella egyik kimagasló sikere, a „How High the Moon” volt a záró, legalábbis annak szánták, de nincs jazzkoncert ráadás nélkül, ez pedig Hoagy Carmichael nagy sikerszáma, a „The Nearness of You” volt.

Szóval tíz gyöngyszemet kapott a túlnyomórészt huszonévesekből álló közönség, amelynek nagyobbik része jól bírta a csábító korlátlan borfogyasztást.

A zenészek csodásan játszottak, Soso Lakatos Sándor játéka engem mindig feldob, mióta csak vagy hat éve először hallottam. Persze ebben a „projektben” nem altszaxofonon, hanem tenoron játszik. (Úgy látszik, hogy ezt az olvasók, a szerkesztőségi tagok és a zenészek nem realizálták, mert Szoszóka altszaxofonosként nyerte el mindhárom szavazás 1. helyét! – A szerk.) Gyönyörű soundja van, csodásan kíséri az éneket, aztán amikor az ő szólója következik, az fenomenális. A „Nearness”-ben elhangzott szólója felejthetetlen, persze lehet, hogy azért, mert erre a legkönnyebb emlékeznem, lévén az utolsó szám? De nem, minden számban kolosszális szólói voltak. Éppúgy, mint Oláh Dezsőnek, aki igazán brillírozott csütörtök este. Oláh Péter és Bágyi Balázs ritmustandemje a tőlük megszokott magas színvonalon játszott, ami végtelenül szimpatikus, hogy egy ilyen könnyebb műsorban, ahol énekessel szerepelnek, beérik a remek kísérettel és egy-két rövid szólóval. Ez abszolút helyes, hiszen az instrumentális műsorokban sokkal indokoltabb a terjedelmes bőgő- és/vagy dobszóló.

Szólni kell a kitűnő erősítésről, amit Dóczi Bencének köszönhettünk. Gyakran bosszantó, hogy az énekes és a hangszeres kíséret nincs arányban, azaz a hangszerek elnyomják a vokalistát. Ezúttal minden rendben volt, ezt is köszönjük!

Hogy mennyire élveztem az egész performance-t, arra jellemző, hogy meg is fogadtam, hogy március 3-án is ott leszek a klubban, amikor ez a műsor ismét elhangzik majd. Sőt kiterjedt családomat is bevonom, mert egy ilyen élő koncertnél jobbat kitalálni sem lehet a jazz-zel ismerkedő unokáim számára. Az élő zenét ugyanis semmi sem helyettesíti, mint azt már néhányszor elmondtam kedves olvasóimnak!