Az iFből jelentem

“Dallam az életünk" címmel nyitott kiállítást Olasz Ágnes fotóművész az iFben.

A megnyitóról a Jazzma sem maradhatott le, két okból sem.

Az egyik ok a fotók és az esemény jazzessége. Eifert János (fotó- és táncművész) szuggesztív megnyitó előadásában azt mondta, hogy az életünk a zene és a természet szépsége nélkül üres. Az egyik “fő” fotón vágtató lovak sörényének lobogását a dallamok lobogásához és vágtatásához hasonlította. A képeken sok más szépségen kívül feltűnik maga Gyafi (Gyárfás István az év gitárosa) is, aki véletlenül jelen is volt, és véletlenül a gitárját (és erősítőjét) is hozta.

A másik ok, hogy a dallamok az előadás után vágtatni is kezdtek. (Lévén az iF egy (de még milyen) jazz club). Először Gyafi a képekre asszociálva szólóban gitározott, majd csatlakozott hozzá Pocsai Kriszta énekkel és Oláh Zoltán bőgőn.

A harmadik ok,  hogy a kávézós gyenge jellem, és ha a Maloschik Robi (Jazzma) ráparancsol, hogy írjon, azonnal ír. Márpedig Robi parancsol, ha régi kedvenc énekeséről valaki ájult elragadtatással beszél neki. Mármint én, mert elragadott. És Robi parancsolt.

Gyönyörű, vidám, kérdezős felelgetős kamara koncert alakult. A három muzsikus külön-külön is vidám, pozitív figura, a volt matematikus inkább kedves, életvidám, jópofa embereknek írná le őket. A két húros hangszer tökéletes összhangban (erre számítani lehetett) kísérte  és szólózta körül Kriszta gyönyörű dallamait, meglepő, szép beszólásait (erre is számítani lehetett). De hogy ez ennyire jó élmény lesz, ráadásul olykor táncra is perdülnek a zenészek, arra nem lehetett számítani.

Az írás nem adja vissza az élményt, de olvassatok Jazzmát, nézegessetek lejjebb Kalocsai Richárd képeket, de főleg hallgassatok élő jazzt,  például az iFben, ahol ez a családias örömzene a standard.