JAZZ HATÁROK NÉLKÜL

Hosszabb idő után ismét hazalátogatott Németországban élő klarinétművészünk, Dudás Lajos. Csütörtökön általa szellemesen a Monarchiára utalva k. u. k. (kaiserlich und königlich) nevet kapott közép-európai mini turnéja első állomásán, a Krúdy-negyedben lépett fel állandó zenei partnerével, Philipp van Endert gitárossal, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „Kultea” színpadán.

Az 1963-ban az akkori NSZK-ban „maradt” Dudás Lajos nevével először Gonda János 1979-ben megjelent, alapműnek számító, „Jazz” című könyvében találkoztam, zenéjét azonban csak az utóbbi években ismertem meg. Többségében a Háló klubban adott koncertjeiről utólag oldalunkon olvastam beszámolókat, ezektől kedvet kapva a videó megosztó portálon találtam is róla pár felvételt, melyek különleges hangzása egyből megfogott. Már a JazzMa.hu munkatársaként mindenképp el akartam jutni egyik koncertjére, de eddig sajnos mindig közbe jött valami, így természetesen nagyon vártam ezt a találkozást.

Az első részben a meghirdetett programnak megfelelően, a róla készült 22 perces dokumentumfilmet láthatta a közönség. Dudás Lajos 1963-tól szabadúszó zenészként koncertezett NSZK és Nyugat-Európa szerte, de felesége egy ponton feltett kérdését jogosnak tartva, ő sem akarta, hogy lányuk szállodai szobákban nőjön fel, a 1970-es évek elején biztos hely után nézett. A megnyugvást a Rajna Düsseldorffal szemközti oldalán, Neuss városában találta meg, ahol végül 32 évig a helyi Oktatási Főiskola klarinét és szaxofon szakán tanított. A biztos bázisból indulva folytatta a koncertezést is, a jazz mellett többek között Weber, Sztravinszkij, Glazunov klarinétra írt műveit mutatta be a város kamarazenekarával, és az itt eltöltött hosszú idő alatt meghatározója lett Neuss kulturális életétének. Ennek elismeréséül a város polgármesteri hivatala által nemrég indított "Neusser Künstler im Portrait", a város hírnevét öregbítő művészekről szóló portréfilm sorozat tavaly elkészült, második fejezete, őt mutatta be.

A német nyelvű, angol feliratos film alá ezúttal maga Dudás Lajos élőben tolmácsolta magyarul az elhangzottakat. „Mi a jazz?” – hangzott el az első kérdés. Dudás először szabadkozott, ezt a kérdést senki nem tudja megválaszolni, majd hamiskás mosollyal hozzátette, „Az élet jazz.” Aztán pergett a film, és az interjúk, a Philipp van Endert-tel útközben felvett beszélgetések, a bevágott koncertrészletek ebben az időtartamban is felvázolták Dudás változatos életét, gondolatait, és szerteágazó tevékenységét. A film után még egy kerekasztal beszélgetés következett az első részben, Deseő Csaba és Máté J. György részvételével.

Csaba indításként a Dáliás korszakot elevenítette fel, amelyről a „Kettős fogás” című, a magyar jazztörténetét is átfogóan bemutató önéletrajzi könyvében is részletesen írt. Dudás Lajos mesélt a Nebuló együttesben töltött éveiről, amikor a kötelezően teljesített esztrád kíséretek mellett, időnként jazzt is játszhattak. Csaba jóvoltából végre kezébe foghatta a könyvet, amelynek egyik méltatását ő írta, de a szöveggel csak elektronikus levélben találkozott. Szóba került, hogy a klarinéthoz gyerekkorában, Benny Goodman rádió felvételeit hallgatva kapott kedvet, de nagy lökést adott, mikor rábukkant Herrer Pál műveire, és hogy pályafutása során az örök újító Miles Davis hatott rá leginkább.

A Máté J. Györggyel folytatott beszélgetésből kiderült, egy elismert német zenekritikus írása után kezdte kialakítani saját, egyedi hangját. A szerző ugyanis megírta, azt régóta tudjuk, hogy Dudás mindent tud a klarinétján, de az egyéniségét nem találjuk meg játékában. Dudást mélyen érintette a kritika, és hosszú munkával gyúrta össze stílusát a modern jazz, a népzene, és a kortárs klasszikus zene stílusaiból, mivel ezek saját, egyedi szűrűjén keresztül mind összekapcsolhatóak a jazzben, feltéve, ha az nem veszti el a sajátos elemeit, főleg a swinget. Elemezték a klarinét háttérbe szorulását a modern jazz zenében. Sajnos ezt a csodálatos hangszert a nemzetközi téren is egyre kevesebben választják főhangszerükké, pedig hangzása nemcsak a „múzeumban”, a New Orleans, és a Swing világában tud hitelesen szólni. Erről a hangszer életben tartásáért, méltó helyre kerüléséért egész pályafutása során rengeteget tévő Dudás Lajos legutóbbi, életművét összefoglaló „Return to the Future” albuma is elég meggyőző bizonyíték.

A szünet után információkkal gazdagodva, és az első részben tapasztalt kielégítő fényviszonyokat megfelelőnek találva ültem vissza helyemre. Nyugodt voltam, mert kellő időben érkezve, a teltházas, zsúfolásig megtelt nézőtéren, sikerült az első sorban, a színpadon tartóra tett klarinét előtt megfelelő szögben helyet találnom úgy, hogy a gitárosra is jól ráláttam. Nyugalmam rögtön elszállt, stratégiám összeomlott, mert ahogy a két muzsikus bevonult kiderült, a duó nem a bevilágított, mindenki által jól látható színpadon, hanem a színpad előtt fog játszani, ott, ahol félhomály van. Mint a koncert után megtudtam, a „remek” ötletet az sugallta, hogy közel kerüljenek a közönséghez. Nos, a színpadon mintegy két méter távolságra lettek volna az első sorban ülőktől, így viszont alig ötven centire, amely a közelség élmény helyett inkább zavart, és a közönség harmada csak Dudás hátát láthatta.

A zenével viszont sokkal fontosabb közelségbe kerültek. Kivétel nélkül Dudás Lajos szerzeményeit játszották, azt a ’70-es évek végére kialakult zenét, amelyről a kerekasztal beszélgetésben is szó esett. Egyedi hangzású, a népzene, a kortárs klasszikus (főleg Anton Webern és Bartók Béla), és az avantgárd összefonódásából létre jött, az improvizációkban finom Bop árnyalatokat felvillantó, szabad muzsikát hallhattunk. Ehhez a műfajok közt hidat építő modern jazz kamarazenéhez a Boston híres Zeneművészeti Főiskoláján végzett düsseldorfi gitáros, Philipp van Endert is kitűnő partnernek bizonyult. Az ő érdeme, hogy a duó formáció ritmusszekció nélkül is teljes értékű élményt adott, a technika adta lehetőségeket felhasználva gitárjával ő pótolta a basszus, és volt, hogy a dob hiányát, de ebből a szerepből kibontakozva szólóival bemutatta páratlan tudását is. Több mint két évtizede muzsikustársa Dudás Lajosnak, és hogy ennek a hosszú alkotói együttműködésnek nem a Neuss és Düsseldorf közötti rövid távolság az oka, mindannyian megbizonyosodtunk.

A francia Jazz Magazine a modern jazzkorszak klarinétjátékának megújítójaként említi az életművét eddig 60 lemezen bemutató, valamint számos televíziós- és filmprodukcióban zenét produkáló Dudás Lajost. A rangos All About Jazz honlapján rendre elismerő kritikák jelennek meg lemezeiről, és a szerkesztők minden évben külön cikkben köszöntik fel születésnapján. Bekerült Joachim-Ernst Berendt „The Great Jazz Book” című könyvébe is, és a szerző elragadtatással írt Dudás Európában nagyra becsült, szabad tónusú játékának gyengédségéről és könnyedségéről. Dudás mindig újat kereső egyéniségéről, virtuóz eleganciájáról ezen a koncerten is meggyőződhettünk. A nem éppen könnyű darabok közel kerültek a közönséghez, a ritkán hallható egyedi zene, értő fülekre talált. A ráadásban közkívánatra még eljátszották Lehár „A mosoly országa” című operettjéből, a „Vágyom egy nő után” Dudás Lajos alaposan feldolgozta változatát, és végül az 1931-ben Gerald Marks és Seymour Simons írta standard, az "All of Me" interpretációjával búcsúztak.

Pedagógiai tevékenységének befejezése óta a 78 éves Dudás a Bodeni tó északi partján fekvő Überlingen városába költözött, most is saját autójával tette meg a mintegy 1ooo kilométeres utat Óbudáig. Másnap már útnak is indultak, a duó Ipolyságban (szlovákul: Šahy) lépett fel, de aki kedvet kapott, a k. u. k. turné utolsó állomásán, május 28-án a bécsi Collegium Hungaricum koncerttermében meghallgathatja őket. Dudás Lajos, mint elmondta, új lemezt már nemigen akar készíteni, de a koncertezéshez továbbra is kedvet érez. Így akik a mostani koncertjéről lemaradtak, és Bécsbe sem tudnak eljutni, jövőre láthatják őt Philipp van Endert társaságában, valamelyik fővárosi jazzklub megvilágított színpadán.