MESTERHÁRMAS

Az utóbbi két évben rendszeressé váltak New York-ban élő dobosunk, Németh Ferenc látogatásai. Európai turnéja hazai állomásain 2017 novemberben a K-11-ben, majd tavaly márciusban és novemberben a BJC-ben láthattuk őt változatlan felállású triójával, melyben Greg Tardy szaxofonozott, és a jazz fővárosából érkezettekhez Európában csatlakozott Oláh „Tzumo” Árpád játszott billentyűs hangszereken. Idén azonban a megszokott november- március periódusból a tavaszi hónap a nyári augusztusra tevődött, és a védjegyévé vált piros ingben játszó zenekarvezető ezúttal vadonatúj, Ferenc Nemeth Freedom Trio nevet kapott formációjával, Chris Potter szaxofonossal és Gilad Hekselman gitárossal érkezett kedden a Budapest Jazz Clubba.

Az FNF Trio persze nem meglepetés zenekarként érkezett a „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozatba méltán került koncertjére, eljövetelét már hónapokkal előbb akár honlapunkon is kiemelt hirdetési ablakban láthatták olvasóink. A Kanári-szigetek fesztiváljáról Párizs, a szerbiai Nis, és Bécs után érkeztek Budapestre, és innen újból Párizs, majd Franciaországban maradva, Malguneac, és Coaraze között egy svájci kitérő, Muri is szerepelt útitervükben.

Németh Feri közel egyéves előkészítő munkája eredményeként jött össze a turné, amely csak egy része nyári programjainak. A honlapján található részletes esemény naptárából kiderül, Európában töltött idejét alaposan megtervezte, minden adódó lehetőséget kihasználva, fellépett más formációkkal, és még mesterkurzusokat is adott. Mint elmondta, négy különböző formációban, és mindegyikkel különféle zenéket játszik. Június 25-én, Szombathelyen Wolfgang Muthspiel osztrák gitárossal és Tzumo Árpáddal lépett fel, aztán jött július 5., 6., Tenerife és Las Palmas, majd Párizs július 9-én, ahol a Freedom Trio-ban Chris Cheek és Lionel Loueke játszott. Július 11-én Dániában, Frederiksberg-ben, a Lionel Loueke, Kenny Werner, Cæcilie Norby, Benjamin Koppel alkotta formációban, majd július 25-én az olasz Siena városában találjuk, ahol az ottani egyetem tanszéki koncertjein többek között Miguel Zenón, Dayna Stephens, Charles Altura, Harish Raghavan és Aaron Parks társaságában játszott. A hónap végéig itt is maradt, és mesterkurzusokat tartott az egyetemen, ahol októbertől professzorként a master programban fog tanítani. Július 9-én Párizsban a Freedom Trio koncertjén még Chris Cheek és Lionel Loueke játszott, de augusztus 10-én Nis-ben már a Bécs után Budapestre érkezett Chris Potter, Gilad Hekselman páros váltotta őket. Ezek a programok nem pottyantak Feri ölébe, mivel még neki sem telik menedzserre, saját maga szervezte, tárgyalta le azokat. Ő tette fel honlapjára is, mégpedig úgy, hogy az eseményre kattintva egy olyan oldal nyílik meg, ahol az adott város térképén megjelennek a szállás lehetőségek is. Mindezekkel azért foglalkoztam kicsit részletesebben, mert úgy tűnik, nálunk még mindig valami szégyenletes dolognak számít zenészkörökben az önmenedzselés. Még akinek képessége van erre és műveli, az is pironkodva hárítja el az ez irányú „vádakat”. Ha a tehetség nem is, de a kapcsolatépítés azonban tanítható, sőt, a képesség fejleszthető is, ezért nem ártana, ha Feri tartana egy mesterkurzust ebben a témában.

A keddi koncertre már elővételben elkeltek a jegyek, akik a kezdés előtt, a helyszínen akartak belépőhöz jutni, egyre reménytelenebbül kérdezgették az előtérben a kapunyitásra váróktól, van-e esetleg egy felesleges jegyük, amelynek gazdája talán mégsem jön el. Sajnáltam őket, de annak viszont örültem, hogy aki betervezte, mind eljött, és az új trió bemutatkozása a szokásosnál több zenész érdeklődését is felkeltette, olyanokét is, akik egyetlen hangszerben sem voltak érdekeltek. Sikerült Ferivel is pár szót váltanom, így megtudtam, hogy került a két világsztár zenekarába. A Berklee évei alatt Chris Potter volt az a fickó, akiről mindenki beszélt, és aki kezdetben altszaxofonon játszott, de mire találkoztak már tenorra váltott. Tíz éve, Szabó Dániel lemezfelvételén játszottak először együtt, 2009-ben. Azóta Potter már sokszor játszott vele, többek között 2013 decemberében Budapesten is Feri „Triumph” című lemezének bemutatóján a MÜPA-ban, de ez az első turné, amelyet közösen csinálnak.

A legutóbb tavaly szeptemberben saját triójával a BJC-ben is fellépett Gilad-dal 2004 körül találkozott, mikor egy ideig együtt játszottak Anat Cohen kvartettjében. A kapcsolat nem szakadt meg, sőt egyre mélyült, folyamatosan játszanak egymás együtteseiben. Ő egy újabb fantasztikus muzsikus, akivel öröm zenét létrehozni.

Egyiküket sem kellett sokáig győzködni, mindketten az első hívó szó után csak azt kérdezték, mikor lesz a turné. Boldogság ilyen hihetetlen zenészekkel játszani az általa alapított zenekarban, amelynek egyben ő a szervezője és zeneszerzője is. A többi kulisszatitkot már a közönséggel is megosztotta Feri, aki társai bemutatása után a trió névválasztását magyarázta el.

Rövid, hatásos bevezetőjében elmondta, hogy a mai világban mindenütt folyik a gyűlöletkeltés, erősödik az ellenszenv, az ellenségeskedés, főleg a migrációval kapcsolatban. Legtöbben úgy ítélkeznek mások fölött, hogy fogalmuk sincs az igazságról. A zenekarban Chris amerikai, Gilad Izraelből, ő Magyarországból jött emigráns. A közös bennük, hogy mindhárman New York-ban élnek, és különböző gyökereik ellenére, azokat megőrizve, ugyanazt képviselik. Teljesen mindegy, hogy milyen a színe, vagy a kultúrája, vagy a vallása valakinek mi mindannyian emberek vagyunk. Ne legyenek előítéleteink, a világban mindenütt élnek jó és rossz emberek. Erre próbálja felhívni a figyelmet, a trió neve ezért „freedom”! Nagy taps fogadta szavait, de még mielőtt belekezdtek volna a zenébe, elmondta, hogy a koncerten végig az ő, többségében új szerzeményeit játsszál.

Ahogy Feri előző koncertjein megszokhattuk, most is a vocoder használatával előállított effektes énekkel indult a koncert, és a későbbiekben több szerzeménye is ebből a lebegős énekből bontakozott ki. Az első részben öt szám, a fúziós, hangulatot megalapozó „Happiness”, majd a „Reqviem for a Soul”, a „Morning Dew”, a csúcspontot hozó, közel 30 perces „Poets of the East”, végül a katarzist vidámsággal oldó „Just Relax” hangzott el.

A második rész egy újra hangszerelt, a Tardy-Tzumo párossal is játszott számmal indult. A „The World Rejoices” azonban nemcsak a hangszerek miatt szólt másként, az üzenete is változott az évek során. Két éve, ahogy Feri akkor mondta, a jelen világ határtalan csodálatáról szólt, és napjaink tökéletessége ihlette. (Többen mormogták a nézőtéren, ha Feri itt élne, nem ennyire optimistán fogalmazna.) Tavaly viszont már a zene különböző kultúrákat, és rasszokat egyesítő csodálatos erejét említette szerzeménye fő motívumaként. Idén nem beszélt a szám előtt a keletkezés történetéről (mint ahogy a többi előtt is szűkszavúbbnak bizonyult), de a koncert elején elhangzottak a tavalyi koncepciót erősítették. Nem ő változott, hanem a világ állt fejtetőre. Az „Annyversary Song” előtt viszont elmesélte, feleségének írta ajándékként, és gondolom, következő szám, a „Flower” is elsősorban neki szólt. A szám után kiderült, jól gondoltam, mert mint elhangzott, Feri mindegyik számot feleségének írta, az eddigi együtt töltött csodálatos évekért. A tenger mellett íródott „Floating” talán a korábbról ismert „Fletee Floating” továbbgondolásából született, de az biztos, hogy az egész koncert hangulatát meghatározó, csontig hatoló, lenyűgöző darabot hallottunk, amely tomboló sikert aratott. Jött is a ráadás. Az előző koncerteken mindig bekerült egy-egy magyar népdal feldolgozás a repertoárba, azóta is jó felidézni Greg Tardy csodálatos szaxofonjátékát, a „Felszállott a páva”, vagy a „Kellj fel juhász” népdalunk változataiban. Potter és Hekselman most a ráadásban kapott népdalt Feritől, az „Erdő mellett nem jó lakni” dallamai szólaltak meg a „Lullaby” című számban, melybe Kodály Esti dala is beleszövődött. Feri a közönség megénekeltetésére is tett több kísérletet, végül össze is jött valami, de a közönség még az előzően hallott zenei hatás alatt dolgozta fel az élményeket, és inkább tapsaival igazolta tetszését. A csaknem éjfélig tartó koncert után végül mindenki elvarázsolva, egy boldogabb világ illúziójával térhetett haza.

Németh Feri pályafutása nem a hazai közönség előtt bontakozott ki, mielőtt még a hazai jazzéletben szélesebb körben népszerűséget szerzett volna, ösztöndíjasként a híres bostoni Berklee College of Music, majd a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute of Jazz hallgatója lett. Írták róla, egyike azon kevés kortárs magyarnak, akinek a nevét országhatáron kívül többen ismerik, mint belül. A rendszeres hazalátogatások beértek, és most már a szélesebb közönség is kezdi megtanulni nevét. Kedden végre megtapasztalhatta, milyen érzés dugig teltházas hazai klubban játszani, amely már előző koncertjein is járt volna neki. A teltház nyilván két társának is köszönhető, mindketten az egész világon ismert, és elismert muzsikusok. Potter mint mindig, most is lenyűgözte a közönséget. Végig látszott rajta, élvezi a zenét, hisz ennek a zenének az üzenetében. Szerencsénk, hogy magyar felesége révén gyakran fellép nálunk. Több mint egy évtizede a világ legjobb tenorszaxofonosai között jegyzik, és természetesen szopránján is tud csodát művelni. Hekselman is már a világ elithez tartozik, hazai rajongótábora is jelentősre duzzadt. A mai gitárosoknál a lábmunkát is érdemes figyelni, mert a földön lévő pedálok, gombok vezérelte hanghatások, effektek már hozzátartoznak a hangszer hangzásához. A sampler használatával a koncerten is elérhető az a hatás, amit régen csak stúdióban tudtak előállítani. Hekselman ezt a lábtechnikát a zene szolgálatában használta, finom arányokat tartva, közben jó párszor basszusgitár kíséretet is adva.

Szerencsére idén még ebben a hónapban újból találkozhatunk Németh Ferivel, augusztus 29-én, csütörtökön este a BJC-ben a TZUMO NEW TRIO-ban fog játszani. Ennek egyik érdekessége lesz, hogy Feri trióiban nincs basszus, itt viszont Tzumo a zenekarvezető. „Egy bőgő olyan szinten meghatározza a zenekar soundját és irányát, hogy az egy kicsit túl sok nekem, így nagyobb szabadságot kapok a nagydobbal, a ritmussal nem kell egy basszusgitárhoz, vagy egy bőgőhöz alkalmazkodnom. Amikor elkezd egy bőgős „walking bass”-t játszani, akkor kész, onnét nem tudok semmit csinálni, az irányítás nincs annyira a kezemben, mint így, ebben a szituációban.”- magyarázta Feri, így kíváncsiak lehetünk, Plutoval hogy boldogul majd. Novemberben pedig téli koncertkörútján Tzumo és Greg Tardy társaságában újra a BJC-ben lép fel, és addigra elkészülő lemezüket mutatják be majd.