Adyton Karácsony a BMC-ben
December 18-án este a BMC Opus Jazz Klubja adott helyet az 5. Adyton Karácsonynak. Az újdonság szédületében élő világunkban ez már akár komoly hagyománynak is tekinthető. Ahhoz mindenképpen elegendő idő telt el az első, az A38-on rendezett alkalomtól, hogy meghúzzunk, lássunk valamiféle ívet, evolúciót a sorozatban. Kezdetben a program alapvetően a Grencsó Kollektívára épült, alkalomszerűen és rotálódva kapcsolódtak be további zenészek a játékba, ez volt jellemző a Karinthy Szalonban tartott két összejövetelre is, részben az amúgy rendkívül barátságos helyszín fizikai kötöttségei miatt. Tavaly az Opusban több elemből állt össze a teljes műsor: a Kollektíva kezdett, aztán Benkő Robi vezetésével egy kisebb formáció Szabados darabot adott elő, végül több mint húszan muzsikáltak a színpadon. Az idén teljesen új koncepcióval találkozhatott a szépszámú közönség.
De haladjunk sorjában. Az első percekben egy diasorozattal megemlékeztek Veress Tamásról, a néhány nappal korábban fiatalon elhunyt grafikusról. Veress Tamás fantáziáját, ízlését és keze munkáját dicsérik az Adyton rendezvények plakátjai, az alapítvány honlapjának dizájnja és az Adyton gondozásában eddig megjelent három CD borítója és grafikai munkái. Egy kiváló művész és nagyszerű barát távozott.
Ezt követően vetítették le Medgyesi Gabriella 15 perces filmjét az idei nagymarosi Adyton Együttlétről, amelyben a foglalkozásokat vezető zenészek, illetve a résztvevők közül többen mondták el nézeteiket, osztották meg tapasztalataikat az ott folyó munkáról és a szerzett élményekről.
https://www.facebook.com/adytonmuhely/videos/2435149973402180/?t=0
A film önmagában is tanulságos és izgalmas, mert a megszólalók fontos gondolatokat fogalmaznak meg, egyrészt bepillantást engednek azokba a nehézségekbe, amiket a nagyon különböző zenei háttérrel, képzettséggel, felkészültséggel érkező fiatalokkal való foglalkozás jelent, de felmutatja az eredményeket is, amikor a résztvevők számolnak be arról, mivel gyarapodtak, gazdagodtak az együttlét ideje alatt. Ha pedig összefűznénk az évről évre készült filmeket, láthatóvá válna, hogy stabilizálódott egy mag, kialakult a „fekete öves” adytonosok köre. Ennek tulajdonképpen egyenes következménye az idei zenei program, amelyben nem különböző felállású zenekarok követték egymást, hanem a 15 fős, Grencsó István által Adyton Space Orchestra néven felkonferált formáció minden tagja végig a színpadon volt. Név szerint:
- Bakos Bettika - ének
- Schneider Vilmos - bőgő,
- Dóczi Bence - gitár
- Hoffmann Boldizsár - szintetizátor
- John Oslansky - szopránszaxofon
- Kováts Zoltán Sándor - bőgő
- Krokovay Nóra - cselló
- Lukács Péter - dob
- Németh Zsófia - fuvola
- Pantali Bence - hegedű
- Pantali Lőrinc - altszaxofon
megerősítve a Grencsó Kollektíva állandó tagjaival:
- Benkő Róbert – bőgő
- Grencsó István – tenorszaxofon, trombita
- Miklós Szilveszter – karmester
- Pozsár Máté – zongora.
Így valójában nagyon szorosra fűződött a kapcsolat a nyári táborban végzett gyakorlatok és a karácsonyi program között, ami előtt ráadásul volt mód közös próbára is. Az Opus színpada tényleg zsúfolásig megtelt hangszerekkel és a gazdáikkal. Érdekes volt megfigyelni a szereplők arcát abban a rövid időben, ami a színpadra állás és a zene kezdete között eltelt: komolyak és felelősségteljesek voltak, izgalomtól csillogó szemekkel.
Zeneileg rendkívüli magasra tette a lécet és kockázatos kihívást vállalt az Adyton Space Orchestra, amikor 14 hangszer közreműködésével kotta és megírt részek nélküli szabadzene előadásába vágtak bele. A kotta nélküliség nem jelentett azonban vakrepülést, hiszen egyrészt a zenészek többsége a nyári táborokban több éve gyakorolt ilyen és hasonló helyzeteket, másrészt Miklós Szilveszter ezúttal a zenekarral szemben állva vezérelte és formálta a zenei folyamatokat, kikeverte a hangszercsoportokból a megfelelő hangzást, szólóknak nyitott teret, alakította a ritmikai és dinamikai összetevőket. (A közben elhangzott szövegek Veress Tamás verseiből származtak.) Az eredmény egy több mint 40 perces zenefolyam volt, amiben hallhattunk kiváló harmóniákat, emelkedett és játékos részeket, szép egyéni teljesítményeket, de végül mindez szépen összeállt hatást keltett. A közönség elmélyült figyelemmel követte a zenefolyamot, a végén a tetszésnyilvánítás alapján a darab egyértelmű sikert aratott. Ráadásként eljátszották Szabados György talán legoldottabb szerzeményét, a „Regölés”-t, felszabadultan, örömmel, odaadással, méltó módon fejezve be az est zenei részét.
Úgy gondolom, a kitűnő hangulatú estén túl is jelzett valamit az idei Adyton Karácsony. Az öt év alatt rendkívüli hittel, elkötelezettséggel a Szabados szellemiség életben tartásáért végzett munka beérni látszik. Formálódik a fiatal zenészeknek egy olyan csoportja, akiknek a fejében és hangszereiben a hagyomány friss impulzusokkal érintkezve életre kel / tovább él. Van esély rá, hogy közösséget alkotnak művészi törekvéseik megvalósítására. Persze egyénileg is rengeteg munka áll még mindenki előtt, de a nyári nagymarosi táborok résztvevőiből immár ki lehetett állítani egy szabad zenét játszó nagyzenekart. Próbálgassuk a gondolatot: mi lenne, ha rendszeresen tudnának próbálni, fellépéseken tesztelni, meddig jutottak. Talán itt, a szemünk előtt bontakoznak ki a Hungarian Globe Unity körvonalai?
(A fotókért Turi Gábor nagymarosi olvasónknak tartozom köszönettel.)
