Bőgők, Bartók, Budapest, Basel, Basszusgitár és Biciklik

Baseli beszélgetés a 60. születésnapjára készülő Elekes Tiborral.

Sz.Cs: 1960-ban születtél Svájcban, magyar szülők gyerekeként.

E.T.: Igen, szüleim 1956-ban jöttek el Magyarországból. Én pedig Liestal-ban születtem.

Sz.Cs: “Magyarként”, vagy “svájciként” nevelkedtél?

E.T. Otthon a szüleim magyarul beszéltek velem: ez volt az anyanyelvem. Az iskolában aztán természetesen tökéletesen megtanultam a német nyelvet – és ugye ezt az itteni speciális svájci-németet is. Az biztos, hogy a svájci iskolatársaimnak furán hangzott a “Tibor” keresztnév, és éreztették is velem elég rendesen, hogy nem gondolnak engem teljesen idevalónak. A vezetéknevemet akkor is, és azóta is itt „Elekesz”-nek mondják: ezt már megszoktam.

De a nyelvnél sokkal fontosabb az identitás. Nyilván a szüleim miatt a magyar kultúra gyerekkoromban közelebb állt hozzám, mint a svájci. A gimnázium alatt egyre jobban elkezdtem érdeklődni a magyar zene iránt is. 7 évesen kezdtem el zenélni. 17 éves koromban kaptam meg az első bőgőmet, és ez majdnem mindent megváltoztatott az életemben. Ekkoriban sokat utaztam Magyarországra, nagyszüleim is ott éltek, és az ottani kultúrát, életstílust is megkedveltem. Eközben valamennyire „megtanítottam magam” magyarul olvasni, és valamennyire írni is. Habár azért manapság nem megy tökéletesen egyik sem, de amikor csak tudom, gyakorlom. Azért az igazat megvallva, most itt Basel-ben nincs olyan sok lehetőségem erre.

Sz.Cs: Majd akkor ezentúl összejövünk gyakrabban, és gyakorolhatod. Annak idején szüleid nem találták furcsának ezt a Magyarország iránti érdeklődésedet?

E.T. Még gyerekkoromban elváltak a szüleim; édesanyám Németországba került, és én nem akartam vele menni. Elég fiatalon függetlenedtem szüleimtől, és saját utamat kezdtem járni. Ebben is sokat adott a zene. Jazz-konzervatóriumba jártam - és azt el is végeztem, az volt a neve, hogy „Swiss Jazz School”. De klasszikus zenét is tanultam Pesten a Liszt Ferenc Akadémián. Habár diplomát ott nem szereztem. Így tehát nagyon korai gyökerei vannak ennek a kettősségnek, ami a zenémet a mai napig is követi, vagyis hogy a jazz és a klasszikus zene terén is dolgozom.

Tibor, mint klasszikus zenész

Zenei tanulmányaim során, Markus Weiss zenész kollégám volt az egyik, aki viszonylag korán már megismertette velem Bartók zenéjét, például a vonósnégyeseit. Eközben amúgy is a nemzeti és zenei gyökereimet kerestem, és azt vettem észre, hogy a magyar zene nagyon közel áll hozzám. Fritz Pauer professzor volt az egyik tanárom, aki egy kiváló Bartók-szakértő, és a magyar népzenéhez is értett, és sok mindennel megismertetett. Ezután mindig csak Bartókot kerestem a budapesti antikváriumokban. Ekkoriban készítettem el első saját Bartók vonósnégyes-átirataimat, és sok saját kompozícióba is beleépítettem a magyar népzene elemeiből. Később Oláh Kálmánnal is csináltunk ilyen Bartók-jazz-vonósnégyes jellegű projekteket. De ezekből hivatalosan kiadott zenei anyagok sajnos nem születtek. Pedig akkoriban az ilyen projektek eléggé úttörőnek számítottak.

Sz.Cs: Hogyan és mikor indult a profi zenész karriered?

E.T. A húszas éveim elején. Akkoriban még az volt a szokás, hogy nagy nemzetközi, többnyire amerikai zenész-szólisták, mikor Európába jöttek, helyi zenészeket foglalkoztattak a zenekarjaikban. Bőgősből akkoriban Svájcban nem volt túl nagy a kínálat, és így engem is sokan megkerestek. Az egyik első ilyen „feladatom” Arnett Cobb zenekarában volt, akivel egy egész nagy európai turnét csináltam végig. Sok amerikai zenészt kísértem ugyanígy; Cedar Walton zenekarával majdnem haláláig játszottam. Alvin Queen zenekarával is sokat. Doug Hammond... Clark Terry... Woody Shaw... Dino Saluzzi... Nem volt ritka, mikor én voltam az egyedüli fehér zenész a zenekarban. Sokféle behatás ért ezek alatt az évek alatt a straight ahead jazztől az M-Base vonalig.

Sz.Cs: A magyar jazz-zenészekkel, például Lakatos Tónival és Oláh Kálmánnal a budapesti látogatásaid során ismerkedtél meg?

E.T. Persze. A nyolcvanas évek közepén, az egyik Budapesti látogatásom során láttam Kálmánt játszani egy kis klubban, talán Kati Bárnak hívták. Akkor még egy pici gyerek volt, de valami fantasztikus volt, ahogy zongorázott. Bemutatkoztam neki, és megismerkedtünk. Sokat játszottunk együtt a továbbiakban Svájcban is és Magyarországon is. Már, ha jól számolom, legalább harmincöt éves a barátságunk. A „Bizalom” című trió-lemezemen is ő zongorázik.  

https://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/elekes-tibor/bizalom/kritika/elekes-tibor-bizalom

Kálmán – szerény véleményem szerint - a világ egyik legfenomenálisabb zongoristája, akár jazz, akár a klasszikus zene területéről beszélünk. Nagyon érdekes, hogy mennyi párhuzam van a mi kettőnk zenei karrierjében. (Számomra a másik legnagyobb zongorista természetesen Kirk Lightsey, akire nyilván visszatérünk).

Oláh Kálmánnal és Jordi Rossy-val

A másik nagy találkozás Lakatos Tónival volt, szintén Budapesten, a Merlin Klubban, 90-ben. Akkor Tóni már Németországban élt, de Pesten játszott, és a koncert után odamentem hozzá, bemutatkoztam. Ez a találkozás vezetett el a „Recycling” lemezhez, amelyet Tóni kvartettje játszott: Kirk Lightsey-vel, Al Foster-rel és velem. Eredetileg Elvin Jones lett volna a dobos, de nem ért rá, épp Japánban koncertezett. Nekem viszont sikerült Al mestert megnyerni a projekthez. A CD 1994-ben jelent meg és remek fogadtatása volt mind a közönség, mind a kritikusok részéről. Még az amerikai „top 10 jazz” rádiólistákra is felkerült.

Sz.Cs: Az egyik kedvenc lemezem. És a Mester, Kirk Lightsey is játszik rajta, akivel addigra már szoros barátságba és zenei kapcsolatba kerültél.

E.T.: Kirk Lightsey-t 1979-ben Solothurn-ban a Jazz Fesztiválon hallottam először, ahol Dexter Gordon zenekarában zongorázott. Teljesen a hatása alá kerültem a zenéjének. Azonnal beszereztem tőle az összes lemezt, amit csak találtam. Személyesen először 1983-ban találkoztam vele. Ugyanazon estén játszott Kirk zenekara a Római Jazz Fesztiválon, amikor én is ott játszottam az Arnett Cobb Sextet tagjaként. Megkerestem Kirk-et a koncert után, és azt mondtam neki: „Mr. Lightsey, Te vagy a kedvenc zongoristám az egész világon". Nagyot nevetett, és azt mondta: „Na, erre iszunk egyet!”  Aztán 1986-ban Freiburg-i Jazz Fesztiválra meghívtak, hogy - mint egy fiatal „rising star” - lépjek fel, és rakjam össze azt az „álom-zenekart”, akivel játszani szeretnék. Természetesen Kirk Lightsey-t választottam zongoristának. Jól sikerült a koncert. És nagy boldogságomra, nagyon tetszettek neki azok az átiratok, amelyeket a zenéiből készítettem és akkor ott eléje tettem. És hát – gondolom – biztosan tetszhetett neki a bőgőjátékom is.

Tibor Kirk Lightsey-val és Alvin Quuen-nel

Sz.Cs: Azt a stílust, hogy sok számban nemcsak pengetsz, hanem sokat játszol vonóval is, Kirk javasolta?

E.T.: Egyrészt a klasszikus tanulmányaim miatt is közel áll hozzám ez a stílus, másrészt Kirk is szereti a klasszikus zenét, és ő maga csellón is játszik, és talán ez is hozzájárul. Kirk-nek nagyon sok olyan kompozíciója van, amelybe ezek a vonós bevezetések és/vagy szólók nagyon jól illenek. Valamennyire még mindig kuriózumnak számít, ha egy jazz-basszista jól tud vonóval is játszani.

Tibor, Bőgő, Vonó

Sz.Cs: Tehát akkor már egy jó ideje Kirk Lightsey triójának a hivatalos tagja vagy. A mai napig?

E.T.: Immár lassan 25 éve. „Tagságom”-hoz az egyik döntő tényező minden bizonnyal David Eubanks tragikus halála volt.

Sz.Cs: Még annak idején David játszott azon a legendás 84-es lemezen, amin Chet Baker trombitál.

E.T.: Így van. Nekem az első lemezfelvételem Kirk triójaként a 96-os „Goodbye Mister Evans” volt. Ez is elég magasra került a listákon, talán a harmadik helyen is volt annak idején az amerikai jazz top tízben. A trióban eredetileg Al Foster dobolt volna, de sokat volt úton a Joe Henderson együttessel, és nehezen volt elérhető. Így aztán Famoudou Don Moye lett az új dobos. Rengeteget koncerteztem Kirk-kel, akinek egyébként már jó ideje nem Amerikában, hanem Párizsban van a székhelye. 2006-ban jelent meg az „Estate” lemez a trióval, és 5 éve jött ki a „Le Corbu” lemezünk.

https://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/elekes-tibor/le-corbu/kritika/elekes-tibor-le-corbu

Le Corbu: Famoudou Don Moye-vel és Kirk-kel

Sz.Cs: Amelynek a címadó darabja a Te szerzeményed.

E.T.: Más néven „Mouse in the House”... ez egy hosszú történet... a lemezborítón elmagyarázom, akit érdekel. Amúgy ez a lemez egy élő koncertfelvétel, amelyet minimálisan editáltunk, pár számot rövidítettünk, de elég közel áll ahhoz, ahogy mostanában a trió szól élőben.

Sz.Cs: Egy szóban: Fenomenálisan. És ez nemcsak Kirk érdeme. Egyszer a híres amerikai kritikus, Bob Blumenthal ezt írta a játékodról: „He places major emphasis on deep sound and solid time. His solos are beacons of melody rather than excuses for exercising technique…” Amit még hozzátehetnék, az egy hihetetlenül specifikus „sound”, amely a bőgőjátékodat jellemzi. Mély tónusú, viszcerális, majdnem hogy nem a fülével hallja, hanem az egész testével éli meg a hallgató. Szerintem a Te játékodat igazán csak a valóban jó hi-fi rendszereken lehet hallani és élvezni. Máshogy hangolod a hangszert, vagy más a játéktechnikád?

E.T.: Ez a „sound” jórészt annak köszönhető, ahogy a bőgőmet bemikrofonozom. Általában a bőgősök azt csinálják, hogy egy mikrofont tesznek a hangszer elé, de az a mikrofon igazából két külön jelet kap, egyet direktben, egyet pedig „mandínerben”, vagyis ahogy a hangok a padlóról érkeznek a mikrofonig. Vagyis emiatt a hangszer hangzása nem lesz kristálytiszta. Én egy spéci japán mikrofont használok, amelyet magának a bőgőnek a testére ragasztok. A Sanken cég gyártja. Angolul úgy nevezik ezt a típusú mikrofont, hogy „pressure microphone”. Az ilyen típusú hangszedők elsősorban a tárgyak rezgéseinek a közvetlen észlelésére szolgálnak. Vagyis így az „egész hangszert”, magát a bőgőt lehet hallani a felvételen.

Sz.Cs: Egyébként mind a két legkomolyabb bőgőd magyar hangszer.

E.T.: Még az 1800-as évekből vannak, nagyon komoly mester, Johann Baptist Schweizer készítette mind a kettőt; egypár év különbség van csak közöttük. Az egyiket még nagyszüleim segítségével sikerült beszerezni, úgy 40 éve. Nagyszüleim nem zenéltek, de lehetőségeik szerint maximálisan támogattak, és tőlük kaptam ezt a csodálatos hangszert. A másikat, sokkal később, egy francia hangszerkereskedésben vettem. Elég ramaty állapotban volt; rengeteget kellett költeni rá, de megérte, most már nagyon szépen szól. Egyébként ezeket a hangszereket nem nagyon használom jazz-felvételekre, inkább csak a klasszikus zenéléshez. Jazz-koncertekre egy egészen egyszerű bőgőt szoktam csak vinni.

Az egyik Johann Baptist Schweizer hangszerrel

A másik Johann Baptist Schweizer hangszer nyaka

Sz.Cs: Az eddigi első és egyetlen szólólemezed, a „Bizalom” 2013-ban jelent meg. És - habár svájci kiadású a lemez - a számok egy részének magyar címe van: Bizalom, Nyugalom, Angyalom.

E.T.: Oláh Kálci és egy svájci dobos kollégám, Florian Arbenz játszott ezen a triólemezen. A lemezen összefoglalom azokat a hatásokat, amelyek meghatározzák az életemet. A klasszikus zenétől a jazz-trióig és a kortárs zenei behatásokig és a magyar népzenéig. Lehet, hogy elég sokáig tartott, míg összehoztam. De nagyon büszke vagyok rá. És nemsokára, ha a sors is úgy akarja, megjelenik a következő szólólemezem is, amelyiknek már elkészültek a felvételei, csak éppen egyelőre nem találtam hozzá lemezkiadót. Ezen a lemezen több formáció is szerepel, például szaxofon-basszus duódarab Andreas Böhlen-nel, és sok kvartett-szám is, amelyeken többek között egy remek fiatal svájci gitáros, Sebastian Böhlen játszik. A kvartett negyedik tagja pedig John Schröder dobos, akit a 80-as években Németországban amolyan zenész-csodának tartottak. Akkor még leginkább gitáron játszott...

Sz.Cs: Egy másik remek dobos, a svájci Florian Arbenz több másik lemezeden is játszott, például az egyiken Bennie Maupin, a legendás Headhunters zenekar fúvósa az egyik szólista, egy másikon pedig Greg Osby.

E.T.: Igen, mind a két lemezt nagyon szeretem. A Bennie Maupin lemez egyébként úgy született, hogy itt Basel-ben a Birds Eye-ban játszott Bennie egy kvartettel. Nekem csak a felvétel és a masterelés lett volna a dolgom, nem voltam a zenekar tagja. De a koncert nem sikerült úgy, ahogy a zenészek szerették volna, és akkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy stúdiófelvételt, egy kissé más összetételben és itt már én bőgőztem. Sok kiváló fúvóssal volt szerencsém együtt dolgozni az évek során... Lakatos Tóni... Bennie... Greg Osby... Stephane Belmondo francia trombitással is sokat koncerteztünk, de lemezen csak egy felvételünk van, Elodie Lauton francia énekesnő lemezén.

Tibor az Elodie Lauton CD felvételén Jorge Rossy-val, Kirk Lightsey-vel és Stephane Belmondo-val

Sz.Cs: Nézegetem az idei Downbeat kritikusi listákat. A zongora kategóriát Kenny Barron vezeti, míg Kirk Lightsey, aki annak idején Kenny mellett a másik szupersztár volt a Bradleys klubban New York-ban, sehol nem szerepel rajta. Lehet, hogy amióta Párizsba költözött, kiesett az amerikai kritikusok látóköréből? De nézzük ezt a másik amerikai listát is.... a bőgősökről. Chris McBride, Dave Holland, Ron Carter... így kezdődik. A bőgősök közül kivel játszanál szívesen, mondjuk duóban?

E.T.: Talán Larry Grenadier-rel. Esetleg John Patitucci-val, ha egy nyugodtabb-líraibb fázisában lehetne elcsípni. Egyébként, ha már bőgő-duóknál tartunk: van egy új projektem, Wolfgang Güttler bőgőssel nemrég készítettünk egy duó-felvételt, amivel nagyon meg vagyok elégedve. Wolfgang Güttler egy klasszikus zenész: ő sokáig a berlini filharmonikusoknál volt szólista. Wolfgangra azt mondanám: több évszázadonként születik egy-egy ilyen zenész a világon.

Duóban Wolfgang Güttler-rel

A Wolfgang Güttler duólemez borítóterve

Sz.Cs: Ha jól tudom, a zenélés mellett lemezstúdiót is tartasz fenn, ahol felvételeket és masterelést végzel másoknak. És még mi mást csinálsz a zenében és azon túl?

E.T.: A jazz mellett klasszikus zenével is foglalkozom. Nem főállásban, de rajta vagyok egy beugró listán, és ha egy klasszikus, vagy kamarazenekar bőgőst keres, felhívnak, és elvállalom. Azért a klasszikus daraboknál nem elég csak beesni és a kottát elővenni: ezekre igen komolyan kell itthon előre gyakorolnom.

Emellett valóban van egy kis mobil stúdióm, ahol jó pár lemezt készítettem már másoknak. Például az egyik Florian Arbenz lemezt is, amelyen a legendás Marc Johnson bőgőzik. És emellett tanítok is: Musicwerkstatt Basel néven vezetek egy zeneiskolát. Néha egészen megdöbbenek rajta, hogy némelyik zenésznek milyen hihetetlen technikai tudása van, és azon, hogy ezt milyen fiatalon érik el.

Sz.Cs: A lakásotok nemcsak bőgőkkel, hanem biciklikkel is tele van.

E.T.: Hobbiszinten kerékpárépítéssel is foglalkozom. Amúgy is elég intenzíven kerékpározom, 100 kilométert simán letekerek, van erre egy programozható spéci szoba-biciklim is. És ezeket az általam összerakott bicikliket van, amikor én magam használom, van amelyiket másoknak építek. És vannak „klasszikus” biciklik is, amelyeket felújítok, és kiállításokra küldök. Van néhány, amelyik díjakat is nyert, például egy 80-as évekbeli.

Egy a sok bicikli közül

A kerékpársport mellett úszással is elég intenzíven foglalkoztam. Annak idején versenyszerűen is úsztam, voltak Európában 50 méter pillangón egészen elfogadható verseny-eredményeim, akadt még olyan is, hogy Darnyi Tamásékkal edzettem. Még most is lejárok úszni heti néhányszor.

Sz.Cs: Látok itt még egy szép zongorát is.

E.T.: Zongoristának nem tartom magam, de azért standard-eket el tudok játszani, és a zenéimet is zongorán szerzem. Gitározni is tudok valamennyire.

Ahol a zenék születnek

És van egy Ibanez 5-húros basszusgitárom is: szép hangszer ez is. Tulajdonképpen nem vagyok ellenére a basszusgitárnak, habár lemezen eddig még soha nem játszottam elektromos hangszeren. Valahogy nem találok magamnak olyan zenéket, amelyekhez az elektromos basszus-hangzás illene.

Ez az Ibanez többnyire a szkrényben lakik

Sz.Cs: Terveid? Mennyire tervezel előre?

E.T.: Általában olyan 3-4 hónapra tudom előre a programomat. Jövő héten itt Basel-ben játszom egy „Afro-Fusion Jazz” projektben, amelyet egy régi ismerősöm, David Balilty ütős hozott össze. Nagyon régóta nem játszottam vele, kíváncsi vagyok, milyen lesz most ez a projekt. Balogh Dezső fiatal (az idén lesz 40 éves!) magyar roma zongorista is játszani fog velünk: tehetséges srác, Oláh Kálcsi tanítványa. Ahogy már beszéltünk róla, jön a második lemezem, amelyről lejátszottam neked most pár számot... remek zenekar: három fiatal német zenész: Andreas Böhlen altoszaxofonos; testvére, Sebastian Böhlen gitáros, valamint John Schröder dobos alkotja... a keverést nemrég fejeztem be, és most dolgozom a CD kiadatásán. Az lesz a lemez címe, hogy „Pedaleur de Charme”.

Ma már megváltozott a zene-business, a CD-k kiadása és marketingje sem ugyanaz, mint régen. Leginkább a koncerteken lehet a CD-lemezeket eladni, különösen most, mikor valódi lemezboltok már gyakorlatilag nem léteznek. Wolfgang Güttler bőgőssel is lesz egy duólemezünk, amiről már beszélgettünk. Készen van a felvétel, megvan a borító-design, már csak be kell fejezni. Kirk-kel is lesznek koncertek... habár most már egy kicsit jobban próbálok a saját zenéimre is koncentrálni. A Kirk Lightsey Trio repertoárja immár 30 éves, és a Mester nem nagyon tanul meg új darabokat a programhoz... legalábbis nem azokból a darabokból, amiket én írok.

Útközben

Szóval, koncertezek jazz-ben és klasszikus zenében is... tanítok... csinálom a zene-produkciós cégemet...  szabad időmben bütykölök a versenybiciklikkel.... Barátnőm úszik is, és nagy bringás is: sokat járunk biciklitúrákra a hegyekbe. Boldog ember vagyok, mert több lábon állok. Sokan azt mondják, egyvalamire kell 200 százalékosan rákoncentrálni, de én nem vagyok ebben olyan biztos. Mint ahogy a klasszikus zenei hátterem informálja a jazz-zenélésemet, ugyanúgy az életben is jó az, ha sok mindennel foglalkozik az ember. Sokkal könnyebben átvészeled a kisebb-nagyobb buktatókat... Például egy ideje egy kisebb ízületi gyulladással küzdök, de ezzel az életfilozófiámmal, egyensúlytartással és némi vitamin-szupplementumokkal kordában tudom tartani: szerencsére nem korlátozza a játékomat.

Sz.Cs: A magam, Robi és a JazzMa nevében is köszönöm szépen a beszélgetést, és jó egészséget, boldog 60. születésnapot, és sok-sok további sikeres évet kívánok. Búcsúzóul, aláírnád a „Recycling’ CD-borítómat? Tóni, Al, és Kirk már „összefirkálták”. Remélem, Budapesten is többet fogunk látni-hallani a jövőben?

E.T.: Én köszönöm a megkeresést. Én is remélem, Magyarországon is lesznek még fellépéseim. Kálcsival tavaly beszélgettünk, hogy mivel ő idén lett 50 éves, én meg 60, csinálhatnánk valamit, mondjuk Budapesten. De most úgy néz ki, hogy mégsem fog összejönni.

Sz.Cs: Talán akkor majd az 51. és a 61. születésnapotok alkalmából!!

Ajánlott „hallgatmány”-ok:

Tony Lakatos: Recycling (Al Foster, Kirk Lightsey, Tibor Elekes) (Jazzline, 1996)

Kirk Lightsey Trio: Goodbye Mr. Evans (Tibor Elekes, Famoudou Don Moye) (Evidence, 1997)

New Connexion (Greg Osby, Florian és Michael Arbenz, Tibor Elekes) (Meta Records, 2000)

Level 4 (Bennie Maupin, Kirk Lightsey, Florian Arbenz, Tibor Elekes) (Meta Records, 2001)

Kirk Lightsey Trio:  Estate (Tibor Elekes, Famoudou Don Moye) (Itenera, 2006)

Tibor Elekes: Bizalom (Oláh Kálmán, Florian Arbenz) (Unit Records 2013)

Kirk Lightsey Trio: Le Corbu (Tibor Elekes, Famoudou Don Moye) (Unit Records 2015)