JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. március 28.
Lloyd, Charles: 82020. március 28.
Shri: The Letter2020. március 26.
Poor, Ted: You Already Know2020. március 24.
MARADJ OTTHON!2020. március 22.
Monder, Ben: Day After Day2020. március 22.
Cegléd, Szabadság tér 5.2020. március 17.
A HOLD FÉNYÉBEN2020. március 05.
Ferenc Nemeth is calling2020. március 02.
Ray Brown (1926-2002)2020. március 02.
HÁROM KÉRDÉS - Nagy Emma2020. február 21.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS2020. február 19.
Az év fiatal jazz-zenésze V.2019. szeptember 14.

Hírek

Oscar Pettiford (1922-1960)

Azt beszéltük meg Maloschik Róberttel, hogy a nagybőgősökről szóló sorozatom második írásában Ray Brown bőgőművészt mutatom be, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy előtte ne szülessen egy cikk Oscar Pettiford nagybőgősről is. Így ebben a cikkben az övé lesz a főszerep.

1-kep.jpg


1922 fontos év volt a jazzbőgőzés történelmében, ugyanis ebben az évben született Charles Mingus is, akiről az előző cikkemet írtam és alig fél évvel később, 1922. szeptember 30-án pedig Oscar Pettiford.

Előzményként tekinthetünk Jimmy Blanton (1918-1942) nagybőgősre, ugyanis Pettiford az ő játékstílusát vette át, illetve fejlesztette tovább. A modern bőgősök általában Pettiford-ot tekintik a hangszer klasszikusának, amiben szerepet játszik Blanton igen rövid pályafutása is, melynek során csak kevés zenésszel játszhatott együtt.

Pettiford dallamilag invenciózus, kitűnő technikájú bőgős, aki emellett nagyon jól csellózott is.

Fiatal korában a családja együttesében játszott, ahol énekelt és táncolt is. 12 éves korától kezdve zongorázni tanult, majd 14 évesen kezdett nagybőgőzéssel foglalkozni. Nem tetszett neki, ahogy mások bőgőztek, ezért úgy döntött, hogy kifejleszti a saját technikáját és ő máshogyan fog játszani a hangszeren. Csodálta az amerikai nagybőgősök dékánjának is nevezett Milt Hinton-t (1910-2000), akivel 14 éves korában személyesen is találkozott, de ennek ellenére Pettiford a 40-es évek elején úgy döntött, hogy abbahagyja a zenélést, ugyanis nem hitte el, hogy meg fog tudni élni belőle. Szerencsére az elhatározás után alig pár hónappal ismét találkozott Hinton-nal, aki sikeresen rábeszélte arra, hogy folytassa. Így megkezdődhetett Pettiford pályafutása, melyben számos nagy nevű zenésszel játszott, számos fontos lemezen működött közre, és amelynek nem utolsó sorban több nagyszerű saját kompozícióját és albumát köszönhetjük.

1942-től kezdve Charlie Barnet zenekarában játszott, majd lehetősége volt együtt zenélni olyan nagy nevekkel, mint Coleman Hawkins, Earl Hines, Ben Webster. A bebop úttörői közt volt, akik a Minton Playhouse-ban játszottak, többek között Dizzy Gillespie-vel, Thelonious Monk-kal és Kenny Clarke-kal együtt. Pettiford és Dizzy Gillespie nem sokkal ezután egy bebop együttest alapítottak.
A későbbiekben együtt dolgozott Duke Ellington.nal és Woody Herman-nel is.


op-with-duke.jpg


1943-ban Hawkins-szal Kaliforniába utazott, ahol szerepelt a The Crimson Canary című filmben, amelyben jazz szólt háttérzeneként.

Az 1950-es évektől kezdve leginkább zenekarvezetőként tevékenykedett.

Ő fedezte fel Cannonball Adderley szaxofonost. Engedte őt játszani egy koncerten és a szaxofonos lenyűgözően igényes szólót fújt.

Oscar Pettiford nagyszerű csellójátékos is volt, bár először igazából viccnek szánta, és Woody Herman-t szerette volna vele kiparodizálni. 1949-ben eltört a karja, így egy ideig kénytelen volt nagybőgője helyett csellón játszani. A hangszert úgy hangolta, mint ahogy egy nagybőgőt szokás, csak egy oktávval magasabban szólt. A lábadozási idő alatt többször játszott koncerten is úgy, hogy még sínben volt a keze.

Az 50’-es évek végén Koppenhágába költözött, ahol olyan európai zenészekkel játszott együtt, mint Kenny Clarke, Bud Powell, és Zoller Attila magyar gitárművész.


hqdefault.jpg


Nem sokkal a 38. születésnapja előtt hunyt el betegség miatt.

Zenekarvezetőként számos albumot adott ki, amelyeket most megemlítenék: „Bass Hits” (1943-46), „The New Oscar Pettiford Sextet” (1953), „Oscar Pettiford Sextet (1954), „Oscar Pettiford” (1954), „Basically Duke” (1954), „Another One” (1955), „The Oscar Pettiford Orchestra in Hi-Fi (1956), „The Oscar Pettiford Orchestra in Hi-Fi Volume Two” (1957), „Discoveries” (1952-57), „Winner's Circle” (1957) km. John Coltrane, „Vienna Blues – The Complete Session” (1959) km. Hans Koller, Attila ZollerJimmy Pratt, „The Complete Essen Jazz Festival Concert” (1960) km. Coleman HawkinsBud PowellKenny Clarke, „My Little Cello” (1960), „First Bass” (1953-60).

Elsőként az Oscar Pettiford (vagy Oscar Pettiford Modern Quintet) 1954-ben megjelent albumot ismertem meg a fent említettek közül. A lemezen a következő felállásban szólaltatták meg a hangszereket: Oscar Pettiford – nagybőgő, cselló, Julius Watkins – kürt, Charlie Rouse – tenorszaxofon, Duke Jordan – zongora, Ron Jefferson – dob.

Összesen hat számot rögzítettek az albumra, melyek többsége Pettiford szerzeménye.

  1. Sextette (Gerry Mulligan)
  2. The Golden Touch (Quincy Jones)
  3. Cable Car
  4. Trictrotism
  5. Edge of Love (Harold Baker, Richard Ables, Mort Goode)
  6. Rides Again


albumborito.jpg


A saját albumain kívül olyan nagy nevek lemezein működött közre többek között, mint Kenny Burrell, Art Blakey, Miles Davis, Kenny Dorham, Duke Ellington, Dizzy Gillespie, Milt Jackson, Lee Konitz, Herbie Mann, Thelonious Monk, Max Roach, Sonny Rollins, Charlie Rouse, Sahib Shihab, Sonny Stitt, Billy Strayhorn és Art Tatum.

Sikerült, amit Oscar Pettiford tizenéves korában szeretett volna, képes volt saját képére formálni a bőgőtechnikáját. Rövid élete ellenére a jazztörténet egyik meghatározó alakja lett, aki méltó példaképe az utána következő generációk számára.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez