SCOTT, A HÍDEMBER
Kedden a „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat idei első fellépője, a Kendrick Scott Oracle adott két egymást követő koncertet. A zenekarvezető dobos tavaly áprilisban megjelent, „A Wall Becomes a Bridge” című lemezét bemutató európai turnéja első állomásáról, Bécsből vonattal érkezett társaival Budapestre. Az Oracle John Ellis szaxofonos, és a lemezen fontos feladatot kapott DJ Jahi Sundance nélkül indult Európába, de ahogy kiderült, a turné plakátján olvasható felállásból végül a legutóbb Gerald Clayton triójával itt járt bőgős, Joe Sanders sem szelte át az óceánt. A többiek, a gitáros Mike Moreno, a zongorista Taylor Eigsti, és a turnéra szerződtetett bőgős, Joshua Ginsberg a Keleti pályaudvarról csomagjaikkal egyből a BJC-be indultak, ahol a beállás után egyet szusszanva, este hétkor már teltházas nézőtér előtt léptek színpadra.
Kendrick Scott 1980. július 8-án született Houston-ban, és idősebb testvére után ő is tagja lett a szülei vezette templomi zenekarnak. Már a High School for the Performing and Visual Arts (HSPVA) művészeti középiskola versenyein számos díjat kapott, közülük a legjelentősebb a Clifford Brown / Stan Getz ösztöndíj volt. Ösztöndíjjal került Bostonba is, 2002-ben végzett a Berklee Intézetben, ahol a lehetőséget kihasználva, szoros kapcsolatot alakított ki az ott tanító, előadó legendákkal és persze évfolyamtársaival is. Így ezekben az években amellett, hogy a Berklee-Monterey Quartet-be bekerülve fellépett a legendás Monterey Jazz Fesztiválon, játszhatott Pat Metheny, Joe Lovano, Kenny Garrett, Dianne Reeves, Lizz Wright, Gretchen Parlato és Terence Blanchard különböző formációiban is. Blanchard a bostoni évek után is mentora maradt, a 2002-ben New York-ba költözött Kendrick dobolt kvintettjében a két Grammy-díjra jelölt 2007-es „A Tale of God’s Will (A Requiem for Katrina) albumán, és abban az évben őt hívta a Monterey Jazz Fesztivál 50. évfordulóján fellépett zenekarába is. A félévszázados jubileum után, 2008 januárjában a Blanchard vezette MJF All-Star Band 22 államot érintő turnéra indult, a múlt, a jelen és a jövő muzsikusaiból álló zenekarban Nnenna Freelon énekelt, James Moody szaxofonozott, Benny Green zongorázott, Derrick Hodge bőgőzött (aki később Scott producere lett) és Kendrick Scott dobolt. Ezek után nem csoda, hogy a New York-i jazz szféra keresett dobosa lett, mind generációja, mind a nagy öregek köreiben. Az utóbbiak zenekaraiban, a jazz nagy bandái vezetőivel együtt dolgozó melósként leste el a komponálás és a zenekarvezetés titkait, melyeket később saját együttesének alapításánál hasznosított. Charles Lloyd-tól megtanulta, "A legfontosabb dolog, hogy mindenkinek vállalnia kell a felelősséget", és mint egy későbbi interjúban elmondta, „Úgy érzem, hogy az Oracle egy olyan banda, amelyet közös szándék vezérel, a zenét minden tag a sajátjának érezheti.”
„The Source” címmel 2006-ban jelent meg az Oracle, saját zenekara debütáló felvétele, és a közreműködők között Aaron Parks, Robert Glasper, Lionel Loueke, Gretchen Parlato nevét is olvashatjuk a hátsóborítón, az együttesben azóta is gitározó Mike Moreno neve mellet, akivel Scott még 14 éves korában, a HSPVA művészeti középiskolában kötött barátságot. Az igazi nagy durranást a Blue Note kiadóval kötött szerződése után 2015-ben megjelent „We Are the Drum” hozta, melyen már a két évvel azelőtt megjelent „Conviction” című lemezen kialakult jelenlegi felállás játszott, tehát Scott és Moreno mellett John Ellis fújt tenorszaxofonon és basszusklarinéton, Taylor Eigsti zongorázott, és Joe Sanders bőgőzött.
A sikerek ellenére Scott alkotói válságba került, saját bevallása szerint úgy érezte elakadt, amit írt, vagy játszott, nem tűnt elég jónak. A gödörből az Oracle hatodik tagjának titulált producere, a zenekarnak több dalt komponáló, és alkalomadtán basszusgitározó Derrick Hodge segítségével került ki. Hodge hitt benne, lebontotta a Scott gondolatai elé emelkedő falakat, és a dobos újra a stúdióba indult, hogy a producer és a zenekar segítségével, rögzítse mind a kész, mind a még az akkor még befejezetlen kompozíciókat, amelyeken dolgozott. Az újabb nagy durranás, az „A Wall Becomes a Bridge” köszönhetően a Blue Note töretlen bizalmának is, elkészült.
Az album anyagából kaptunk bőséges ízelítőt a gitáros Mike Moreno, a zongorista és billentyűs Taylor Eigsti, a bőgős Joshua Ginsberg, és természetesen a zenekarvezető dobos, Kendrick Scott előadásában a BJC egymást követő két koncertjén.
Az már a lemezen hallható narrációból is kiderült, hogy a lemez címét adó híddá alakuló fal nem pusztán Scott egykori alkotói válságát, és abból való kilábalását szimbolizálja. Tárgyként fogható, emelt, vagy éppen még épülő falakról szól a zene, amely a hídon közlekedők útját állja. Ebben az egyre abszurdabb politikai korszakban újból előtérbe került a gyűlöletkeltés, feléledt a rasszizmus. Scott bevezetőjében finoman célzott az Egyesült Államok jelenlegi elnökére, és felhívta figyelmünket, a hogyan szavazzunk, hogyan élünk, hogyan bánunk másokkal fontosságára. Ha ezeken a dolgokon elgondolkozunk, épülhet a falakból híd. Szavai után egyetértését a BJC nézőterére beférő százvalahány ember közül a legtöbb tapssal fejezte ki.
Mondandója után Scott a dobok mögé ült, elindította a lemezt is nyitó DJ Jahi Sundance szövegét a kísérő effektekkel laptopjáról, és elkezdődött egy nagyjából másfélórás, hömpölygő zenefolyamat. Jahi DJ jelenléte valóban nem hiányzott, őt és a lemezt színesítő többi effektet a mai technika segítségével élőben is gond nélkül meg lehet idézni, de Ellis szaxofon játékát az elsőként elhangzott, Kendrick Scott és Mike Moreno „New Eyes” című közös szerzeményben még hiányoltam. Scott egy New Orleans-i turné alatt találkozott a még mindig alulértékelt zenésszel, akinek, ahogy fogalmazott, megdöbbentő muzikalitása a jazz legmélyebb gyökereiből ered. Aztán abba hagytam az összehasonlítgatást, mert az élőzene hatalmába kerített, valamint Moreno elegáns szólói, és a Scott által az együttes motorjának nevezett Eigsti extrapolált, kiterjesztő akkordjai, virtuóz játéka, elvarázsoltak. Az akusztikus zongora mellett olykor billentyűzeten is játszó Eigsti a lemez készültekor kivette a részét a komponálásban is, írt darabot egyedül („Mocean”), és Scott-tal közösen („Becoming”). A vonót is alkalmanként használó Joshua Ginsberg jól illeszkedett a zenekarba, ahogy Joe Sanders, ő is a kevesebb több elvét követve bőgőzött. A „Voices” című Scott szerzeményben, remek szóló lehetőséget kapott, izgalmasan bemutatva Scott előzőleg a szám születéséről elmondott gondolatait, a fejünkbe zajló kétségek, az igenek, és a nemek váltakozását. Kendrick Scott már a múlt év szeptemberében itt járt Gilad Hekselman triójában lenyűgözött, második lábdobnak beállított pergődobját is azon a koncerten csodálhattam meg először. Most főnökként ő irányított, de egy maradt az egyenlők között, ami csak az igazán nagy muzsikusokra jellemző.
Az „A Wall Becomes a Bridge” tematikus lemez, nem számok halmaza. Bár a teljes, 12 kompozícióból álló, mintegy bő ötvenpercnyi anyag befért volna a koncert időtartamába, de élőben hosszabban játszottak egy-egy darabot a lemezen rögzítetthez képest, és Scott többször is megosztotta gondolatait a közönséggel. Meglepetésre egy standard, Jimmy Van Heusen 1939-ben írt „Darn That Dream” című szerzeménye is repertoárba került, amelyben a zenekar megmutatta, ha kedve tartja, a jazz tradicionális fővonalának megszólaltatásában is remekel. A múltidézésből ismét visszatértünk a mába, folytatódott a lemezbemutató. Repertoárba került még az együttesben egykor játszott Aaron Parks „Nemesis” című szerzeménye, a producer, Derrick Hodge írta „Don Blue”, valamint Scott kompoziciója, a „The Catalyst”. Hiányérzetünk nem lehetett, annál is inkább, mert jött a ráadás, melyben az „Archangel” hangzott el. Mint a konferálásból megtudhattuk, Scott ezt népes családjának írta, és ahogy a lemezen, a koncerten is ezzel a kompozícióval búcsúzott a közönségtől.
A „We Are the Drum”, a Kendrick Scott Oracle előző lemezének címe is hangsúlyozza a többes számot, a csapatmunkát. A „WE” a mostani „A Wall Becomes a Bridge” anyagát is jellemzi, ez a koncerten is tapasztalható volt. A zene kiváló muzsikusok közös gondolatából, játékából született. Fantasztikus élményt adott. A lemezt érdemes megvásárolni, vagy letölteni, minden gyűjteményben ott a helye.
