My interview with Lyle Mays at Rosenstein’s (1998. április 27.)
2020. február 10-én 66 éves korában elhunyt Lyle Mays. Erről szegedi tudósítónktól, Simády Bélától szereztem tudomást. Egyből eszembe jutott, hogy 1998 tavaszán a Pat Metheny Group Budapestre érkezett az 1997 őszén megjelent „Imaginady Day” CD-jük európai turnéja során. Kaszás Feri barátom (Warner Brothers Hungary) elintézte, hogy 1 nappal a koncert előtt a sajtó képviselői (én akkor a Bartók Rádió jazz szerkesztője voltam) a Rosenstein Étterem különtermében faggathassák az együttes tagjait. Talán mondanom sem kell, mindenki Pat-re volt kíváncsi. Én viszont kihasználva ezt meginterjúvoltam az együttes tagjai közül a dobos Paul Wertico-t, az énekes Mark Ledford-ot, és Pat Metheny állandó szerzőtársát, Lyle Mays-t. Ez utóbbi olvashatják!
MR: A 70-es évek második felében alakította meg Pat-tel a Pat Metheny Group-ot. Honnan ismerték Önök egymást?
LM: Még főiskolás korunkban ismerkedtünk össze. Nyári zenei táborokban a hozzánk hasonló fiatalok beszéltek nekem róla, s neki rólam. Így egy idő után az járt a fejemben, meg kellene ismerkednem ezzel a fickóval. Pat ugyanígy járt. Végül a Wichitai Jazzfesztiválon találkoztunk először 1975-ban. Nem volt ugyan lehetőségünk együtt játszani, de hallottuk és láttuk egymást.
MR: És kikkel voltak ott azon a fesztiválon?
LM: Pat Gary Burton-nel lépett fel, én pedig egy főiskolai zenekarral.
MR: Végül is csak a 80-as évek közepén jött először Budapestre a Pat Metheny Group.
LM: 1984-85 körül lehetett.
MR: 1985 tavaszán a Budapest Kongresszusi Központban, én is ott voltam. Emlékszem, milyen felfokozott várakozás előzte meg az együttes fellépését. A jazzrajongók szinte nem akarták elhinni, hogy ez megtörténhet, nagyon boldogok voltunk.
LM: Mi szintén nagyon boldogok voltunk, hogy eljöhettünk. Mert akkor még más volt a politikai helyzet. Nagyon körülményes volt akkor egy amerikai bandának Magyarországra jönni. Nagyon érdekes volt számunkra is ez a szituáció. Ma nagyon érdekes visszagondolni arra, hogy voltam itt előtte is, meg utána is. Ugye érti, mire gondolok?
MR: Igen, mert legközelebb 1991-ben voltak itt. És az már a kommunisták után volt.
LM: Ühüm, ühüm. Ezért mondtam, hogy előtte és utána. Nagyon érdekes.
MR: És mi volt a benyomása?
LM: A 80-as években Magyarországnak egészen más íze volt, más érzés volt idejönni, itt lenni. A túl sok kommunista sem tudta kiölni ebből a népből az energiát. Oroszországtól nagyban különbözött az itteni helyzet. A magyaroknak különböző a történelme, a kultúrája, mindene az oroszoktól. Nagyon boldog vagyok, hogy most már minden sokkal szabadabb, és hogy újra és újra eljöhetünk ide megtapasztalni ezt.
MR: Az emberek többsége nálunk azt hiszi, hogy Ön csak a második ember ebben a zenekarban, de én úgy vélem Ön duplaelső, hisz Ön írja a zenét Pat-tel.
LM: Azt hiszem azok az emberek, akik a zene nyelvét beszélik, tudják, hogy én mit csinálok, mit jelentek ennek a zenekarnak. Akik pedig nem beszélik ezt a nyelvet, azok csak azt látják, hogy Pat játssza a szólókat. Persze, ezek az emberek nem értik azt sem, hogyan születik a zene. Ők csak azt látják, hogy a zenekar többi tagja kíséri Pat-et.
MR: 1988-ban, mikor a kezembe került az Ön első Magyarországra eljutott lemeze, a "Street Dreams" egy kicsit megrémültem, csak nem oszlik fel a Pat Metheny Group?
LM: Már két évvel azelőtt megjelent első szólólemezem.
A "Street Dreams" a második volt a sorban, de tudom az itteni kiadótól, hogy az elsőt nem árusították maguknál.
Visszatérve az Ön felvetésére, soha sem jutott eszünkbe azért feloszlatni a bandát, mert a másik csinált egy szóló projectet.
MR: Második szólóalbuma után öt évvel jött a következő, a "Fictionary", amely egy trió lemez. Ez zenei anyagában is különbözött az előzőtől. Mi volt a váltás oka?
LM: Én nem igazán érzem úgy, hogy az váltás volt. Hogy értse mire gondolok, számomra mindig is a Pat Metheny Group jelentette a fő irányvonalat. A legtöbb energiámat ebbe fektetem be. Ugyanakkor nagyon kedvelem a kamaramuzsikálást is. Rendszeresen komponálok ilyen darabokat is. Ennek dokumentálására készült a "Fictionary".
MR: Nem akarok okoskodni, de nekem a "Street Dreams" inkább hasonlít a Pat Metheny Group "sound"-ra, a "Fictionary" pedig sokkal akusztikusabb Marc Johnson és Jack DeJohnette miatt.
LM: Azért nem érzem úgy, hogy a "Fictionary" bármihez is képest váltás lett volna, hisz azokat a témákat többnyire a 70-es évek végén írtam. Sőt, vannak köztük olyan darabok is, amiket már játszottam együtt Marc-kal, mikor a 70-es évek közepén együtt jártunk főiskolára.
MR: Időközben elmúlt újabb öt év. Jön tehát az újabb Lyle Mays szóló project?
LM: A következő project olyan lesz, ami minden eddigitől különbözni fog. Olyant még maga sem hallott. Ne is kérdezze, nem árulok el előre semmit. Annyit azért igen, az aztán váltás lesz.
MR: És mikor fog megjelenni ez a munkája?
LM: Még be sem fejeztem a komponálást, így hát nem tudom. Remélhetőleg még ez évben.
(Azt már csak én teszem hozzá most, 2020. február 11-én, hogy a „Solo: Improvisations for Expanded Piano” végül is 2000-ben jelent meg!)
