JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. szeptember 26.
JazzUp – Gergely Edvárd2020. szeptember 24.
Wania, Dominik: Lonely Shadows2020. szeptember 24.
Lemezajánló (2020.09.21-27.)2020. szeptember 21.
Rypdal, Terje: Conspiracy2020. szeptember 21.
Mi újság? – Holb Alexandra2020. szeptember 20.
Wilkins, Immanuel: Omega2020. szeptember 20.
JazzUp – Papp Márton2020. szeptember 17.
Porter, Gregory: All Rise2020. szeptember 12.
Mike Gotthard 30!2020. szeptember 08.
Dave Holland (1946-)2020. szeptember 07.
Játék – 2020 szeptember2020. szeptember 06.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.
Bird 1002020. augusztus 29.
Branford Marsalis 60!2020. augusztus 26.
Klubtámogatás hetedszer2020. augusztus 16.
Mi újság? - Tommy Vig2020. augusztus 02.

Hírek

Életem jazzkoncertje – Barcsik Géza (Solymár)

Maloschik Róbert főszerkesztő urunk a karantén sokadik napján eldönthetetlen témával kereste meg a jazzma.hu munkatársait: életünk legjobb koncertjéről írjunk. Azt gyerekeitől és egyik remek lemeze címéből is tudjuk, hogy a világ legrosszabb énekese Dés András, de hogy ki a legjobb, azt én nem tudnám megmondani.

Nekem beugrott több koncertélmény is, ami meghatározó volt az életemben, de mindegyik másért. Talán az első, ami katartikus élmény volt, Anthony Braxton győri koncertje 1982-ben, ami a fantasztikus szólórész után jam session-né alakult, és hallhattuk standard-eket (!) játszani a szabad zene zsenijeit, Szabados Györgyöt és Anthony Braxton-t, Vajda Sándor és Faragó Kázmér zseniális kíséretével, és a csatlakozó, akkor nagyon ifjú titánnal, Dresch Mihállyal.

De ugyanitt meghatározó élményem volt a Szabados Trió Adyton koncertje, a Roscoe Mitchell Space and Sound Ensemble héttagú őrülete, és felejthetetlen volt a Binder Quintett fantasztikus bemutatkozó koncerje is.

Debrecenben pedig a Shankar-Garbarek-Vasconcelos-Gurtu négyes adott egy olyan koncertet 1984-ben, ami megismételhetetlen és egészen elképesztő eksztázisba emelte a közönséget. Sajnos, nem fotóztam, talán ezért, mert Zalaegerszegről sorkatonai szolgálatból érkeztünk ide, ami teljesen szabálytalan volt és lebukás esetén a biztos fogda járt érte.

De az 1984-es székesfehérvári Art Ensemble of Chicago, vagy a első budapesti Miles Davis koncert is versenyezhetne a címért...

És nagyon sok magyar koncert is hatalmas élmény volt, a magyar zenészek is világszínvonalú produkciókat mutatnak be.

Végül azért döntöttem egy 1983-as varsói koncert mellett, mert a rendkívüli körülmények ellenére ezt képekkel is tudom illusztrálni. 83 tavaszán lett vége a kommunista szükségállapotnak (de nem a kommunizmusnak), ami lehetővé tette a 25. Jazz Jamboree megrendezését október 20-a és 23-a között. A gyönyörű díszletekből is látszik, hogy a Lee cég szponzorációja nem volt kispályás.

Miles Davis We Want Miles programja volt a jamboree zászlóshajója:

https://www.youtube.com/watch?v=H-VVoBAjQNc,

Ezt sajnos nem láttam, pedig nem sokon múlott...

Akiket viszont láttam, az a Jack DeJohnette Special Edition, a David Murray Octet, Tomas Stańko együttese, Kőszegi Imre zenekara, James Blood Ulmer triója, és sok más zenekar, akiket a Sala Kongresowa nagykoncertek után kis klubokban hallgattunk ingyenes jam session-ökön, megspórolva a szállást.


varso1983-01.jpg


Egyébként is egy parkban aludtunk a 4-5 fokban, ahonnan egy Szolidaritás aktivista invitált minket reggelire a lakására az egyik hajnalban, miután a kutyája elfutott az egyik cipőmmel. Amikor megláttuk a hűtőjében a két darab tojást és egy kis darab kolbászt, inkább mi hagytunk neki egy kis ételt, miután teával rendbe hoztuk magunkat. A kocsmákban is csak teát ittak az emberek, az önkiszolgáló étteremben pedig csak sárgarépa főzelék volt, feltét nélkül. Viszont mindenhol katonai járőrök cirkáltak, akik a nem idevalósiakat nem vegzálták. Kiderült, hogy a teljes útra magunkkal hozott 1000-1000 Ft, a benzinköltség levonása után is elég lett volna két éjszakára abban a hotelben (talán Hilton volt), ahol Miles Davis is megszállt a zenekarával. Ehelyett mi egy kocsmában felvásároltuk a teljes kínálatot, ami egy üveg vörösborból és egy üveg Ararat konyakból állt. A felhördülő helyieket megnyugtatva mindenkinek töltöttünk a teájába a konyakból, aki kért. De nagy barátkozásra nem volt lehetőség, mert nagyon szomorú és félelemmel teli volt a hangulat.

A koncertre visszatérve, James Blood Ulmer-ről csak annyit hallottam, hogy Jimi Hendrix-szel is játszott. Egyáltalán nem tudtam, mire számíthatunk, mindenesetre a Sala Kongressova teljesen megtelt. A fotókon is látszik, hogy 1983-ban az éppen feloldott szükségállapot évében, a katonai diktatúra időszakában, Lengyelországban olyan díszletek között léptek fel a világ legjelentősebb zenészei, amilyenről Magyarországon most sem álmodhatunk. Egyszerűen hihetetlen volt. Mintha a koncertterembe belépve egy másik bolygóra érkeztünk volna. A látvány is futurisztikus és a lengyel vizuális kultúrához – amely plakátművészetével világelső volt abban az időben – méltó volt.

Ami a következő egy órában történt, az leírhatatlan. Megtaláltam a koncert felvételét (a cikk végén a link), de belehallgatva egyáltalán nem adja vissza az élő koncert hangulatát. A trió felállása és megszólalása teljesen szokatlan volt. Blues, törzsi zene, funk, rock és free jazz teljesen egyedi keveréke ütötte gyomron a hallgatóságot, akik döbbenten nézték a produkciót. James Blood Ulmer-t teljesen egyedi gitárhangzással és technikával, varázslót és Hendrix-et idéző énekkel, Warren Benbow brutális dobolással, és a szólista szerepét is betöltő Charles Burnham kék trikóban és rózsaszínű mackónadrágban, fehér zokniban rohangálva, elektromos hegedűvel szakította le a fejeket. A szabadságnak olyan mértékű áramlását zúdították a kommunizmusban leszedált közönségre, ami durva áramütésként ért mindenkit. A nyitány egy szertartás kezdete volt, elementáris, tényleg gyomrozó hangerejű és folyamatosan eksztatikus hőfokon előadott, a közönséget minden eszközzel behúzó, egy percre sem elengedő hangszőnyegbombázás. James Blood Ulmer, a kétméteres óriás, népi elemeket viselve ruházatán más tudatállapotba varázsolta magát és közönségét is. Ezért volt döbbenetes, hogy egy óra játékidő után, egy fura szikrázást követően hatalmas csend zuhant a közönségre. A zenekar pedig eltűnt a színpadról. A felvételen csak fura, zavart levonulást látni, azt hinné az ember, hogy így lett vége a koncertnek. Hallani a közönség tapsát és a bekiabálásokat, aztán semmi többet. Pedig, ami történt az is a drámai előadáshoz tartozik. A rendkívül korrupt rendezők (ezért lehetett bejutni nagyon olcsón minden programra) a helyi KISZ és ifjúgárda tagjaiból kerültek ki. Általában már ittasak voltak a fiatalok és az a szabadságáradat, őszinteség és személyesség, ami a James Blood Ulmer vezette Odyssey trió zenéjéből sugárzott, egyiküket arra sarkallta, hogy ezt azonnal berekessze. Ami a fura szikrázást kiváltotta, az egy vodkásüveg szétrobbanása volt Warren Benbow dobfelszerelésén. Ulmer egy pillanat alatt eltűnt, a zokniban rohangáló hegedűs és Benbow döbbenten hagyta el a színpadot. A közönségnek kellett néhány perc, hogy felfogja, mi történt... Ez leginkább akkor tudatosult, amikor katonai rendészek rohanták le a szerencsétlen ifjúgárdistát és leütve, a lábánál fogva, a lépcsőkhöz koppanó fejével nem törődve húzták végig a nézőtér közepén. A lassan magához térő nézőközönség egy hang nélkül, csak tapssal próbálta a színpadra visszakönyörögni, nem sok reménnyel az eltűnt zenészeket. Ez már egyáltalán nincs a felvételen. Pedig katartikus pillanatok voltak. Furcsa standing ovation a vasfüggöny innenső oldaláról a szabad világból érkező, atrocitást elszenvedők felé. Nagyon sokáig tartott ez a taps, szerintem akár negyed órán át is. De mindenki érezte, hogy ezt nem lehet abbahagyni, a koncert így nem érhet véget. A közönség és a zenészek is. Végül a hegedűs Charles Burnham jelent meg a színpadon, láthatóan feldúlva. Valószínűleg életükben nem éltek át még hasonlót. Ezután visszatért Warren Benbow és James Blood Ulmer is. Burnham felkonferálta a zenekarvezetőt, aki hozzátette nyomatékosítva, hogy honnan jött: James Blood Ulmer from AMERICA! Erről az egyik fotó is tanúskodik. És ha jól emlékszem, kaptunk még egy fantasztikus zenei blokkot, de egészen más dimenzióban fejeződött be a felejthetetlen koncert, mint amit bárki elképzelhetett.

https://www.youtube.com/watch?v=XzAgsr3ZrXQ


jbulmer1983-varso-01.jpg


jbulmer1983-varso-02.jpg


jbulmer1983-varso-03.jpg


jbulmer1983-varso-04.jpg


jbulmer1983-varso-05.jpg


jbulmer1983-varso-06.jpg


jbulmer1983-varso-07.jpg


jbulmer1983-varso-08.jpg


jbulmer1983-varso-09.jpg

Vissza a hírekhez