JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. szeptember 19.
Magyar megjelenés Belgiumban2020. szeptember 19.
JazzUp – Papp Márton2020. szeptember 17.
Lemezajánló (2020.09.14-20.)2020. szeptember 14.
Porter, Gregory: All Rise2020. szeptember 12.
Augusztus, te csodás…2020. szeptember 11.
JazzUp – Veréb Patrik2020. szeptember 10.
Darche, Alban: Clover2020. szeptember 10.
Hodge, Derrick: Color of Noize2020. szeptember 09.
Mike Gotthard 30!2020. szeptember 08.
Dave Holland (1946-)2020. szeptember 07.
Játék – 2020 szeptember2020. szeptember 06.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.
Pitt, Dan: Monochrome2020. szeptember 06.
Arbenz, Florian: Convergence2020. szeptember 05.
Bird 1002020. augusztus 29.
Branford Marsalis 60!2020. augusztus 26.
Klubtámogatás hetedszer2020. augusztus 16.
Mi újság? - Tommy Vig2020. augusztus 02.

Hírek

Branford Marsalis 60!

Szubjektív gondolatok Soso Lakatos Sándortól + az én kapcsolatom Branford-dal! – A szerk.

branford-marsalis.jpg


Augusztus 23-án éppen soundcheck-en vagyok Székesfehérváron, amikor Robi bácsi felhív és kérdezi, hogy szeretem-e Branford Marsalis-t, hirtelen nem tudtam mire gondoljak...ez a kérdés ebben a közegben már megtisztelő volt valamiért...nem tudom miért, de jól esett.

Válaszoltam, igen! A kedvenc élő szaxofonosom!

Robi bácsi: Jó, mert pont szerdán lesz kerek 60 éves és írhatna egy cikket! Tudom, hogy ott volt, amikor a Magyar Telecom Szimfonikusokkal próbált 15 évvel ezelőtt Marsalis. És megkért, hadd fogja meg a tenorját, amikor épp szopránszaxofonozott.

Én: Igen, így volt!


Némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy tényleg írok, most először, mivel mindenki csinálja azt amiben 1: Jó 2: azt hiszi, hogy jó 3: valóban jó. és tanulta is 4: nem jó, de legalább tanulta! Na, én pont a 5. vagyok.


Már a kezdetektől fogva hallgatom Branford-ot (21 éve), az első kazettám tőle a  „Royal Garden Blues“ (1986). Ezt még a zongorista Pecek Lakatos Adorjántól (Pecek Krisztián unokabátya) vettük át, és még akkor többek között átvettük a Bob Berg-től az „Another Standards“-et, valamint Michael Brecker-t és Kenny Garrett-et.  Amikor még semmit nem tudsz a zenéről, hanem csak HAT rád az nagyon őszinte dolog, én így hallgattam ezt és bekapott a szíj!  Egyébként sokszor mai napig így próblok zenét hallgatni...

De, hogy ehhez az albumhoz egy kis történetet is meséljek!

Zongorista édesapám tanított szaxofonozni és leírta nekem a „Swinging at the Haven“ című nótát, Branford szólóját. Sokat gyakoroltam, nagy segítség volt, hogy tizenkét évesen mellettem állt egy ilyen tanár, aki a lényeget mondta egy tehetségnek, és nem pedig a forró kását kerülgettük évekig.

Holnap felmegyek a tárolóba, és megpróbálom előkeríteni apám által széttépett „Swinging at the Haven“ Marsalis szolót, ha meglesz lefényképezem és látjátok.

Ez azért is esedékes, mert Timon, az öccsém elkezdett szaxofonozni, és Apám kérte ezt a kottát, mert, hogy ezt ő írta le hajnalokig a saját kezével, és Timonnak ez most pont jó lenne! Remélem azt nem kell ecsetelni, hogy miért lett széttépve!


Első kézfogás:

2005-ben Branford a Magyar Telekom Szimfonikusokkal játszott Robi bácsi és felesége, Gabika meghívására. Götz Nándorral, a klasszikus szaxofon tanárommal volt szerencsénk a próbára beülni.

Az első találkozás volt, jött le a lépcsőn, rám nézett, mosolygott és kezetnyújtott, tudta ki vagyok, mi vagyok és miért vagyok ott. (Mert előtte megkérdezte Robi bácsitól...) Nem hittem volna, hogy ennyire laza. Ezen az estén engem leginkább az Iber Concertino de Camera érdekelt a legjobban mert akkor pont azt játszottam, és ezzel felvételiztem Amszerdamba Arno Bornkamphoz.

Ez egy érdekes sztori: Mielőtt kimentem a felvételire, elküldtem Arnonak egy a Magyar Rádió 6. stúdiójában a „Klasszikus és Jazz“ sorozatban rögzített anyagot. (Mit gondolnak, hogy ki léptetett ott fel? Hát a Robi bácsi!)

Arno ezt meghallgatta Jasper Blom-mal, aki a Conservatorium van Amsterdam egyik jazz szaxofon tanára, szóval a felvételin már tudta, hogy jazzt és klasszikust is játszom. A felvételi közben leállított és kérte, hogy játszak jazzt! Nagyon meglepődtem, de játszottam neki egy bluest, erre Arno: felvesz engem, de jazzben jobb az intonáció, sound és a frazír, és szeretné, ha másnap meghallgatna a Jazz szaxofon tanár. Így is lett, és Jasper Blom soronkívül felvett, mint rendkívüli tehetséget. Én ennek azért örülök, mert Arno döntötte el a sorsomat, amiben én akkor sokat hezitáltam, hogy melyiket játsszam priorításban, klasszikust vagy jazzt. Máskülönben Arno és Branford nagyon jó barátok.


2007-től 2014-ig tanultam Amszerdamban, ahonnan egy Bachelor és egy Master diplomát hoztam el. Ez idő alatt nagyon sok minden történt, többek között  workshopokon vettem részt, hogy egy párat említsek, találkoztam Berry Harris-szelel, Charles Mingus szaxofonosával, Charles McPherson-nal, Mark Turner-rel, Miguel Zenón-nal, Brad Mehldau-val, Terrel Stafford-dal, játszottam Aaron Goldberg-gel és Ari Hoenig-gel is.


Második kézfogás:

2010-ben Branford Marsalis tartott workshopot, ahol páran a szaxofonosok közül játszhattak neki és majd vele is. Természetesen be voltam rezelve, de valahogy megtudtam fújni a hangszert... Branford-dal, Itai Weissmann-nal, valamint Tal Stuhl-lal játszottuk Sonny Rollins-tól a „Tenor Madness“ című szerzeményét. Hogy milyen hangokat, vagy mit játszottam, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy a szólóm után azonnal odajött és kezet fogott csak velem! Ah...akkora érzés volt, hogy jelenlegi dobosával, Justin Faulkner-rel, és két másik szaxofonossal játszani. Hogy amikor a VI. kerületből kimész nagynehezen Amszerdamba tanulni, és előző nap még a Vapiano-ban mosogatsz, és utána a kedvenc szaxofonosod a szólód után kezet fog veled, az leírhatatlan.


1917138-1206702859305-5369893-n.jpg


1917138-1206703179313-7582701-n.jpg


25412-102279049806956-6946776-n.jpg


25412-102279156473612-8267109-n.jpg


Később Tony Lakatos-sal találkoztam, és kérdeztem tőle, hogy szerinted miért újúlt meg Branford soundja körübelül 2010-től, miért játszik ma másképp!?

Azt válaszolta, mert visszament a régiekhez, a legrégibb jazz szaxofon soundot akarja játszani.

Mennyire igaza van!

Branford Marsalis mindig is a tradicíót helyezte előtérbe, mind amellett, hogy a legmodernebb amerikai fekete jazzt játszotta, pop zenében sem kell bemutatni, és klasszikus zenében meg egy ínyenc. Ezt mind lehet hallani a zenéjében és a játékában egyaránt. Véleményem szerint azért van igaza, mert ma sokan az intellektuál, megfejtős, technikai jazzt játszanak Amerikában, és ezáltal Európában is, a szív és a tradíció csak ezek után jön.

Nem túlzást azt állítani, hogy Branford Marsalis egy legenda és a jazz történelem alkotója. Úgy reformálta meg a jazz zenét, hogy azt megőrízte és ápolja a mai napig. Nem herélte ki! De ugyanez elmondható Michael Brecker-ről, Wayne Shorter-ről, és John Coltrane-ról is.


Kívánom, hogy az igaz Isten áldja utad még 60 évig! Köszünjük!

Happy Birthday Branford Marsalis!


(Csak zárójelben mondom el kapcsolatomat Branford Marsalis-szal és zenéjével!

Azoknak, akik esetleg még nem hallottak Branford Marsalis-ról, ajánlom a neten található szócikket: https://en.wikipedia.org/wiki/Branford_Marsalis

De térjünk vissza kettőnk kapcsolatára!

Az első lemez, ahol találkozhattam BM szaxofonjátékával a „Fathers & Sons“ volt 1982-ben! (Te jóságos atyaúristen, hiszen ennek már 38 éve!)


fathers-and-sons.jpg


Aztán 1984-ben megvettem első önálló LP-jét, a „Scenes in the City“-t.


branford-marsalis-scenes-in-the-city.jpg


És 1986-ban a klasszikus zenét játszó Branford-dal is megismerkedhettem, a „Romances for Saxophone“ révén. (Ennek hatására hívtuk meg 2005-ben a Magyar Telekom Szimkfonikus Zenekarhoz, feleségemmel, Szász Gabriellával!)


romances-for-saxophone.jpg


Koncerten először 1988-ban Sting együttesének tagjaként láttam-hallottam a Népstadionban!


Személyesen először 1998. július 8-án a Kempinski Szálló lobbyjában találkoztam Branford-dal. Szűts Laci barátom akkoriban a Sony Hungary kiadói főnöke volt –ma már a MAHASZ elnöke!- elintézte, hogy az egyetlen interjút nekem adja. (Amit én a Bartók Rádióban szinkronizálva lejátszottam + a Népszavában is megjelent az interjú, amit Varga Lilla –Laci akkori titkárnője- intézett.)


Egyedülállóan –majdnem azt írtam, hogy párját ritkítóan- a mi hívásunkra repülte át az Atlanti Óceant egy „one off“ koncertért 2005 októberében. Ráadásul ez volt az első komolyzenei koncert, amit mi rendeztünk egy világsztárral. Amikor a Royal Szállóban aláírattam vele addig megjelent 22 LP-jét és CD-jét (a sorban utolsó a 2004-es „Eternal“ volt, amin szerepel Seress Rezső „Szomorú vasárnap“-ja (Gloomy Sunday)) mindjárt rájött, hogy itt egy komoly jazzőrülttel áll szemben! Mondtam neki, hogy hiába vagyok a Bartók Rádió jazz főmunkatársa, alapjáraton egy jazzrajongó vagyok. Amikor végzett a kimerítő aláírás sorozattal a Royal Szálló lobbyjában a bárzongorista elkezdte játszani a szomorú vasárnapot... Kiderült róla, hogy ő is jazzrajongó, s megvan neki az „Eternal“ CD.


branford-marsalis-eternal.jpg


Attól kezdve minden koncertjén ott voltunk, még Debrecenbe is leutaztunk 2009 novemberében! 2014. november 4-én például az ő két tiszteletjegyével vettünk részt a MÜPA koncerten! Utána az öltözőjében ölelgetett bennünket!


branford-marsalis-3.JPG


Legutóbb pedig 2019. március 5-én adott Gabinak tiszteletjegyet, de a koncert után ő nem ment oda a csoportos fényképezésre, mert sok sz.r alak vette körül Branford-ot. Én azért nem mentem erre a koncertre, mert a stroke-om után nem voltam még szállítható állapotban. Viszont küldött egy e-mailt 2 nappal később:

„Robert,
I'm sorry I didn't get to see you. Gabriella looks great, as always. It was a busy day, and we left very early the next morning. Hope to see you next time. Feel better, my friend.
Bran“

Hát ennyi! Ja, és boldog 60-adikat Bran!)


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez