"Ezért vagyok énekes!" - BERKI 75! - Exkluzív interjú - 1. rész
Háromnegyed évszázad! - 75 esztendős lett Berki Tamás! A nevezetes alkalommal kapcsolatban találkoztunk egy budapesti, XVIII. kerületi kávéház teraszán, hogy beszélgessünk egy kicsit a múltról - és a jövőről is. Az interjú első részét olvashatják alább - éppen a muzsikus születésnapján!
NS: Védettségi Igazolvány?
BT: (Nevet.) Van! Már a második oltást - Pfizert - is megkaptam. Nem okozott semmi problémát.
NS: Én a második után egy kicsit tompább lettem.
BT: Én mindig tompa vagyok! (Nevetünk.) Hallottam olyan esetről - egy másik oltás kapcsán - hogy az illető úgy érezte magát, mintha tank ment volna át rajta.
NS: Bármelyiktől lehet mellékhatás. Ez teljesen egyéni. De hogyan élted meg a pandémiát?
BT: Kezdetben rémisztő volt, még a kertet sem hagytam el, kiírtottam mindent, amit kellett. Mikor először kimentem az utcára - kikísérleteztem, hogy merre járnak kevesen - nagy boldogság volt egy hétig. Majd az is unalmassá vált. Olyan volt az egész, mintha orvosi igazolással lennék távol a munkáimtól. Tíz napig tartott, hogy jaj, de jó, most semmit nem kell csinálni! Aztán kidolgoztam egy napirendet, gyakorolok...
NS: Minden nap?
BT: Igen, majdnem minden nap. Zongora mellett átismétlem a dalokat, mert különben kimennek az emberből. A szövegekre is emlékezni kell.
NS: Én két napja Berkit hallgatok - így készültem.
BT: Te szegény! Meg is őszültél! (Nevetünk.)
NS: "Igazi paradicsom", aztán amin standard-eket énekelsz, meg az utolsó, a "Minden délibáb".
BT: Közben voltak más lemezek is!
NS: Persze, tudom. Nem akarok olyan dolgokra kitérni, amit az interneten bárki megtalálhat. De vissza a járványhoz!
BT: Írogatok gyermekkorom óta: verset, dalszöveget. Most meg valami "könyvszerűre" gondoltam. Hat-hét éve kezdtem, három havonta eszembe jutott, hogy hol is van? Nagy nehezen megtaláltam, két oldal volt, kicseréltem két mondatot, hozzáírtam egy jelzőt - aztán úgy éreztem, hogy nem bírom tovább! Két hónap múlva ez megismétlődött... Így lett belőle hét év alatt öt oldal. (Nevetünk.)
Aztán most, amikor a pandémia az agyamra ment, akkor folytattam, és a 110. oldalnál tartok!
NS: Regény lesz?
BT: Nem tudom, mi ez. Főleg a velem kapcsolatos dolgok, gondolatok. Benne van az apám, a fiam, a barátaim, a történelem - a látottak, olvasottak, hallottak.
NS: Hogyan lesz egy látszerész fiából jazz énekes?
BT: Apámnak csodálatos hangja volt! Úgy csábította el anyámat, hogy énekelt neki. Templomi kórus tagja volt gyerekkorában. A háború borzalmai után ateista lett, én már abban nőttem fel. Tizenéves koromban szívizom gyulladást kaptam, ami akkor életveszélyes volt. Fél évig feküdnöm kellett, sokáig gyógyszert (antibiotikumot) szedtem.
Az éneklés - az úgy jött. Volt egy gyerekkori álmom, amikor meghallottam Elvis-t, Little Richard-ot - a fekete hangtól "beőrültem"! Nagyon tetszett a spirituálé is, Paul Robeson például, megérintettek ezek a dolgok. Abban az időben nagy divat volt a gitár. A szüleim megkérdezték - amikor feküdnöm kellett 13 évesen - "mit szeretnél kisfiam?" Gitárt! - mondtam - és hozták!
Előtte még - hat-hét esztendős lehettem - az énektanárnő megkérdezte a szüleimet, hogy vennének-e nekem egy hegedűt, mert: "nagyon jó a gyerek füle!" Tudták, hogy ők ezt nem tehetik meg. A nagybátyám azt mondta, hogy legyen ez az ő gondja, ne is beszéljünk róla - aztán soha többé nem került szóba! Hegedű nem lett, ezért vagyok énekes!
NS: Így olcsóbb valamivel...
BT: Viszont 13 évesen megkaptam az akusztikus gitárt. Elkezdtem kisérletezni rajta, próbálgattam - csak később jártam tanárhoz. Egyszer éjszaka becsöngettem hozzá, alsónadrágban nyitott ajtót. Leültetett, mondta, hogy gyakoroljak egy kicsit - elém tett egy kottát - mindjárt jön. Ismertem a dalt, próbáltam a harmóniákat fogni és énekeltem. A végén meg tapsoltak a hátam mögött: ott álltak a feleségével, és csodálkoztak: "te így énekelsz?" Ez volt az első élményem. Aztán az iskolában az osztályzenekar.
NS: Később meg miért éppen a jazz?
BT: Még volt egy kitérő. Az érettségi táján ismerősök, barátok kérdezték tőlem, hogy hallottam-e már Bob Dylan-ről, Donovan-ról, Pete Seeger-ről?
NS: Pol-beat-nek hívták akkor, ha jól emlékszem.
BT: De nem nagyon tudtuk, hogy miről van szó. Meghallgattunk felvételeket, és bemutattak nekem egy négy évvel fiatalabb fiút, aki Tibi volt akkor még...
NS: Vámos Miklóst.
BT: Igen. De tele voltunk kétségekkel. Nem értettük mi is az a protest song? Aztán megtanultunk öt dalt. Később Oszoly tetőn volt egy Vietnámi Szolidaritási Túra, ott kellett előadni a műsorunkat. Megláttam egy plakátot, hogy játszik a Gerilla együttes. Kicsit kérettem magam, kérdeztem, hogy hol az az együttes, és mi akkor minek vagyunk itt? Mondták, hogy ti vagytok azok! Csak öt dalunk volt, tízszer el kellett énekelni - aztán énekelték velünk, végül már jobban tudták, mint mi! Sokan boldogok voltak ettől.
Rengeteg helyre hívtak bennünket, még a Mikroszkóp Színpadra is. Komlós és Hofi meghallgatott minket, Hofi mondta, hogy lenne egy-két ötlete, mondta-mondta - aztán azt, hogy ez túl jó, ezt nem adom oda!
Egy Maróti János nevű zenetudós volt a patrónusunk, ő mondta nekem, hogy: "feketén énekelsz, elviszlek valakihez, hozd a gitárt!" Egy belvárosi házba mentünk, megláttam a táblát: Gonda János! Megijedtem, hogy mit keresek én itt? Aztán énekeltem két dalt, és azt mondta, hogy menjek el a felvételire - "magát fel fogjuk venni!" A mai napig emlékszem rá, amit akkor mondott: "majd meglátja, hogy milyen erős fertőzés a jazz!" Nagyon sokat köszönhetek neki.
Később Vámos bevonult katonának, utána meg író lett. Akkor én már a jazz tanszakra jártam. Amikor elvégeztem adtak egy oklevelet: igazolom, hogy Berki Tamás jazz tevékenységre alkalmas. Aláírás: Gonda János és Vukán György. Ezzel menjek a közértbe? 26 éves voltam, már egyedül jártam fellépni, mint gitáros-énekes. A műsor szatírikus részét tartottam meg, a "Vörös Csepel"-t játszottam-énekeltem tangóban meg keringőben például. Egyszer valaki felugrott a közönség köréből, hogy ezt letíltatom! A kerületi párttitkár betévedt az előadásra, a műv. ház igazgatója alig tudott megvédeni!
NS: Kikkel énekeltél először jazz-t?
BT: 1970-ben, a konzi első éve után egy nyarat végig dolgoztam, mint énekes. A dobos Pogonatosz Nikosz hívott a zenekarába, aki aztán az Interbrass-ban is zenésztársam volt, most Ausztriában él. Bőgőn Lantos Iván játszott, a későbbi Kolinda zenekar alapítója. Székely Ivánnak hívták a zongoristát. Azért kellett csatlakoznom hozzájuk, mert a hely tulajdonosa nem volt megelégedve az énekükkel, ki akarta rúgni őket. Meghallott engem - és azt mondta, hogy így már rendben van. Egy amatőr versenyt is nyertünk, az sokat dobott az önbizalmunkon, ha máson nem is...
NS: Meg lehetett ebből élni?
BT: Nekem akkor már volt piacom, vittek, mint a cukrot!
NS: De hogyan lett az Interbrass? - Ja, a dobos... Láttalak úgy jó negyven esztendővel ezelőtt, a hetvenes évek vége felé a Marcibányi téri Művelődési Ház színpadán. Barátaim cipeltek oda, azt sem tudtam, mi az a jazz... Babos gitározott, Másik János zongorázott, a többiekre nem emlékszem.
Balról: Berki-Gőz-Másik-Dés-Pogonatosz-Román
(Deseő Csaba archívumából)
BT: Másik zseniális zongorista! Játszott Cseh Tamással, aztán Szabó Gábor hívta Amerikába, később Deseő Csaba és Tomsits Rudi zenésztársa lett.
NS: Te mindenkivel jóban vagy a magyar jazz zenészek közül?
BT: Hogyne! A fiatalokat már kevésbé ismerem, de 73 éves koromig tanítottam az egyetemen, két éve én álltam fel, hogy már elég. Még nem volt ilyen korú szaktanár az intézményben.
(Folytatás egy hét múlva.)
