A pénteki jazzenet a Paloznaki Jazzpikniken
Remek volt a tegnapi nap, fejtegettem magamban kényelmesen sétálva a Fábián Juliról elnevezett színpad felé, de egyből javítottam, pontosabban ki is egészítettem magamat: azért a mai nap sem lesz kutya. A hangulatos „nagyudvaros” koncerthelyszínen a hatalmas diófa és a szép rododendronok között az ember valóban közel érzi magát természethez – és talán a zenéhez is.
A színpadot pedig az Ábel Marton Nagy’s Cosmos Band foglalta el, akik jazz, funky és helyenként egészen rockos elemekkel tarkítják zenéjüket. Az énekes-billentyűs már gyerekkorában a zene elkötelezettjévé vált, fiatalon is a dalszerzés varázsa fogta meg. Jelenleg a bécsi Musik und Kunst Privatuniversität jazz-zeneszerzés szakos hallgatója, a jelenlegi formáció pedig nagyjából egy éves. Céljuk, hogy műfaji megkötések nélkül meséljenek történeteket a dalaikkal, amik – korukból eredően a fiatal korosztályt célozza meg elsősorban.
Természetesen nem volt kitéve a 25 felett belépni tilos táblácska a kapura, így a főleg középkorú közönség remekül érezte magát, a csapat fiatalos lendülettel, a jó időre tekintettel topless (csak a fiúk), igazi átéléssel és szenvedéllyel játszott. A dalok főként az együttes egyetlen kiadott albumáról, a „Spacing Out”-ról származtak, amelyekben szerepet kapott a zenészek sokrétűsége, hiszen a csapat osztrák, magyar, szerb és török tagokból verbuválódott. Ez a sokszínűség a tradicionális kultúrájuk okán erősen kiérződött a kompozíciókból, más és más hangulattal töltve meg a dalokat.
Az alábbi dalok hangzottak el: „Arachnid”, „Rockstar”, „Bad Trip”, „Cigarettes”, „Shrink”, „Inspired Miner”, „Bikini”, „Love Ain’t Wrong”, „Icebreaker”, „No Patience”, „Mike”. Látványos, illetve „hallványos” volt, hogy a dalok hosszúságát kedvük szerint alakították, véletlenszerű improvizációs blokkok és szólók tarkították őket. Igazi örömzene volt ez nekik, a jó hangulatuk szinte lesugárzott a színpadról és ejtette csapdájába a közönséget. A koncert vége nagyon gyorsan eljött, annyira elveszítette a dalok hallgatása közben az ember az időérzékét. Akit érdekelnek a fiatalok, ajánlom a Magyar Zene Házának szabadtéri színpadját, melyet szeptember másodikán fognak hasonlóképpen elvarázsolni.
Útban a Nagy Találkozások Nagyszínpad felé, az Audi Jazz Stage-n Király Martina Duójába botlottunk, akiknek a fellépése némiképp távolabb szorult a jazztől, mint amennyire vártuk volna. Mindezek mellett a közönség remekül vette a funk/soul/blues hangszerelésű szerzeményeket, a kicsit háttérbe szorult jazzdalokkal egyetemben.
A Nagyszínpad a szokásos, naplementei állapotát és fényözönét mutatta, amikor beléptünk a színpadot magába foglaló területre. A színpadot pedig máris tulajdonba vette a Peet Project, akiknek a nevéhez a fesztivál jelenlegi himnusza, az „On My Way (to Balaton)” című dal is fűződik. Természetesen a repertoárban ez a dal is szerepelt, melyre a klipben is látható táncos koreográfia élőben is betanításra került az együtt mozgó közönségnek. A Peet Project koncertjén ízelítőt kaptunk a pop-funky-jazz patikamérleg szintű adagolásából, mindezt dallamos, energikus köntösben.
Az ötelemű csapat, amelynek névadója, énekese és hegedűse Ferencz „Peet” Péter, 2009 óta létezik és számos hazai, illetve külföldi fellépés és siker, elismerés tulajdonosa. Főként saját készítésű dalokat adott elő, természetesen néhány klasszikus is be-becsúszott a setlist-be. A szaxofonnál a dalszerzésről is híres Závodi Attila fújt, a szintiket Magán Olivér pöcögtette, a basszusgitárnál pedig Gudics Márton pengetett, míg a doboknál ikertestvére, Gudics Marcell játszott. A közönség könnyed helyben táncikálva élvezte a színpadról érkező hangokat, melyeket tapssal viszonoztak.
Miközben a Peet Project helyét átvevő Lisa Stansfield gyújtotta fel a teltházas Nagyszínpadot és környékét, a Taittinger Pezsgőteraszon egy érdekesség, pontosabban a csíkszeredai Ineffable játszott, akiknek nehezen beazonosítható, szövevényes, többszörösen fuzionált zenéjük nem engedte tovább futni az embert. Ritkán hallottam eddig még jazzt, amiben rappeltek volna, az biztos. Amit biztosan érezhettünk az előadásuk során, az az R&B, a neo funk, a neo-soul, a new gospel, a pop-jazz és a jazz-funk. Mindezt angol és magyar nyelven is megcsodálhattuk ékes kiejtéssel egy női énekestől. Erre csak annyit tudtam kinyögni, hogy: Wow!
Jazz standardek, kevésbé ismert jazzdalok átiratai és saját szerzemények is helyet kaptak a koncertjükön.
A Regián Réka Kata – fuvola, ének, Lukács Márton Örs – billentyű, Szereceán Tihamér – basszusgitár, és Szereceán Osszián – dob összeállításban szereplő együttes neve a „kimondhatatlan” , „megmagyarázhatatlan” szavakra fordítható leginkább le.
A Pezsgőteraszt tőlük egy jól ismert páros, a Voice & Guitar: Micheller Myrtill-Pintér Tibor Duó vette át, akik immáron 16 éve dolgoznak együtt sikeresen, s hátuk mögött tudhatnak sok száz fellépést és 6 közös lemezt is. A jelentős repertoárból jó érzékkel és ízléssel veszik elő az adott helyhez és közönséghez ideális dalokat, akárcsak egy bűvész a kalapjából a fehér nyulat. Ebben az esetben énekelhetőbb, közönségkedvenc klasszikusokat játszottak főként. A duó tökéletesen betöltötte és birtokolta a színpadot és kontrollálta a hallgatóság minden rezdülését. Utóbbiak vastapssal köszönték ezt meg minden dal végén, majd a koncert végén nem könnyen engedték el kedvenceiket.
Az est (bár inkább éjszaka) utolsó jazzes fellépőjét a Fábián Juli Színpadon találhattuk meg, a Premecz Mátyás Trio feat. Kováts Gergő koncertje által.
A koncert rendkívül kellemes, ódon hangzásvilágot varázsolt főként a Mátyás által megszólaltatott Hammond orgona okán, mely a jazz hőskorát, számomra a Nagykanizsa közeli Jazzland fesztivál 2003-as, Rhoda Scott koncertjét juttatta eszembe. A gitárt Zádor Tamás nyúzta, a doboknál pedig Badics Márk játszott. A koncert hangulata rendkívül közvetlen, mondhatni baráti volt, mindenféle sztárallűröktől teljesen mentes, a közönséggel úgy kommunikáltak, mintha csak egy asztaltársaság lennénk. A dalok között funk, soul, blues témájúakkal is találkozhattunk, de a Hammondnak (is) köszönhetően jazzre éhes füleinknek kellemes muzsikát kaptunk, helyenként színtiszta jazzel is cseppfolyósítva. Remek szólók tarkították a változatos dalokat. A trió kihasználta, hogy az utolsó fellépők azon a napon, így jócskán túltolták a műsoridőt, alkalmazkodva a közönség minduntalan visszatapsoló igényeinek.
Ismét egy remek napot zárhattunk a 10. Paloznaki Jazzpikniken, miközben a Nagyszínpad irányából kihömpölygő tömeg a „hatalmasbulivolt” hangulattal búcsúzott a Stereo MC’s fiatalokat is meghazudtoló lendületes bulijáról.
Viszlát holnap - mondtam sóhajtva a színpadok irányába és elindultam a szállásom felé.
