A jazzdobolás kiemelkedő alakjai – 9. rész: Will Kennedy
Kedves olvasó! Pályám meghatározó dobosait bemutató sorozatom 9. fejezetében Will Kennedy amerikai születésű, elsősorban “elektromos” fúziós jazzt játszó dobost szeretném néhány sorban bemutatni önöknek-nektek.
Az interneten utánanézve a művész több születési dátummal is rendelkezik (1960, illetve 1957), így most mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikusabbat… (Will Kennedy 1960. május 9-én született a kaliforniai Oakland-ben. Ezt ő maga mondta nekem a Yellowjackets dobosa 2016. október 14-én a Budapest Jazz Clubban! – A szerk.)
Kennedy 4 évesen kezdett el dobolni idősebb testvére, Hershall hatására, aki egy funky zenekar billentyűseként gyakran vitte magával Will-t a zenekar próbáira, ahol a kisfiút igen hamar “megfertőzte” a zene. Édesapja hatalmas lemezgyűjteménye is közrejátszott színes zenei ízlésének kialakulásához.
Eddigi zenész pályám során számos, rám nagy hatást gyakorló dobos életrajzát, velük készült interjúkat olvasgattam, keresve azt az utat, amit bejártak, miként lettek azzá, akivé váltak az évek, évtizedek során, szinte mindannyiuknál említésre került, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak a minél szélesebb stílust átfogó zene és ezáltal stílus ismeretnek.
Will dobolására az egyik legnagyobb hatást az univerzális dobos géniusz, Tony Williams egyik szóló albuma gyakorolta.
10 évesen kezdett magántanárhoz járni, aki megtanította a hangszer ismeretéhez és használatához szükséges technikai alapokat. Ezek után a főiskolán klasszikus zenét és jazzt tanult. Ezt követően igen fiatalon került bele a környék zenei körforgásába.
Az első komoly megkeresést Andy Narrel-től, az ismert steel drum játékostól kapta, akivel sokat turnézott és lemezeket készített. Ebben az időben kezdett el saját zenéket is írni.
1987-ben bekerült Ricky Lawson helyére a Yellowjackets zenekarba, ami saját bevallása szerint is igen nagy falat volt és nagy áldozatot követelt, mivel ott kellett hagynia addigi életét és az új zenekarba kellett minden idejét és energiáját fektetnie, de szavait idézve: “az első próbától kezdve tudtam, megérte”.
1987-1999 között, majd pár év kihagyás után, ameddig Marcus Baylor egy kicsit más stílusú, de szintén érzékeny, remek dobos játszott a zenekarral, 2010-től ismét a Yellowjackets zenekar oszlopos tagja, számos lemezt adtak ki az eltelt évek során.
Én is a Yellowjackets zenekarban figyeltem fel játékára először. Egy német jazzklubban rögzített koncert videót ezerszer végignézve szinte beleszerelmesedtem játékába, a konkrét, szinte végletesen dinamikus és mindig konkrét, leggyakrabban lényegre törő játékába.
A későbbi években számos ismert művész (John Patitucci, Dave Grusin, Herbie Hancock, Chaka Khan, Bobby McFerrin, George Benson, Lee Ritenour, és még sokan mások…) lemezein találkozhattam jól felismerhető stílusával, kifinomult játékával.
2018-ban átvette Ndugu Chancler oktatói pozícióját a Thornron School of Music tanári karában.
Jó ideje a Pearl dobok, Zildjian cintányérok, Evans dobbőrök és a Pro Mark dobverők hivatalos képviselője.
Legutóbb idén nyáron a MUPA-ban koncertezett a Yellowjackets zenekarral és a WDR bigband-del. Azt hiszem, nagyon sokunknak okozott felejthetetlen élményt játéka ezen az estén is.
Open hand technikával, tehát nyitott kéz állásban játszik, jelenleg egy olyan hangszer összeállításon (tam helyett feltűnik pergő itt-ott..) és olyan hangszer beállításon (“idétlenül” álló cinek, emelkedő nagydob..) játszik, hogy ember legyen a talpán, aki be tud/mer ülni utána ahhoz a dobszetthez és valami értékelhetőt is szeretne produkálni azon… Persze neki ez (is) remekül sikerül és azt hiszem, felesleges is emiatt aggódnunk érte. Hihetetlenül kézben van a hangszer, remek megütés, sound, technika, dinamika jellemzi játékát. Ismét mellékelek pár zenei példát, hallgassák-hallgassátok szeretettel és okuló figyelemmel!
https://youtu.be/Ai62HYezIHU (Zildjian live)
https://youtu.be/azv68PTNzjs (Fusion)
https://youtu.be/689yq5kUAmI (Fusion)
https://youtu.be/Lu_xa7b-4M4 (Shuffle)
https://youtu.be/vfZttpqsy68 (WDR bigband)
