Én és a jazz - 4. rész (Zsoldos Mari sorozata)
Minden hónap harmadik vasárnapján jelentkezik volt rádiós kolléganőm sorozata! – A szerk.
1950-ben a Benczúr utcából a közeli Munkácsy Mihály utcába költöztünk, ott kaptunk lakást a Magyar Rádiótól. Imre nagybátyám megnősült, ő maradt a nagymamával a Benczúrban, Laci nagybátyám szintén megnősült, átköltözött Budára.
Velünk jött a nagy Bösendorfer zongora, a Selmer pozaun, a hegedű, az egyik éneklőfűrész (Singende Sege), a másik Imrénél maradt, és a Hohner-harmonika. Berendezkedtünk.
Névjegy
Apu ekkor vett egy Népszuper elnevezésű középhullamú rádiókészüléket, amelyet műszakilag átalakíttatott azért, hogy a rövidhullámon sugárzott Voice of Amerika adásait hallgatni lehessen.
Később, amikor 1955 januárjában elindult Willis Conover Jazz Hour című műsora, lakásunkban minden este negyed tizenegykor felcsendült a “Take the ‘A’Train”, a műsor szignálja és benne Conover: “Time for Jazz - Willis Conover in Washington, D.C. with the Voice of Amerika Jazz Hour.”
Willis Conover rajongók voltunk.
Apu felvette a kapcsolatot vele, és amikor először Magyarországra jött 1964-ben, találkoztak a Magyar Rádióban. Egy későbbi látogatása alkalmával is járt a Rádióban, akkor apu már nem élt. A jazzműsorok akkori felelőse, Kiss Imre mikrofon elé ültette az 1982-es Debreceni Jazznapokra látogató Conover-t. Ekkor találkoztam másodszor és egyben utoljára Willis Conover-rel.
(Csak zárójelben jegyzem meg, én ekkor találkoztam először Willis Conover-rel. Amikor WC jött be a Magyar Rádióba, akkor a Pollack térre jött, és Kiss Imre átvitt magával, kvázi fogadó bizottságként. Bemutatott az amerikai rádiós legendának, majd a kézfogás után mondta neki: „Ő írja a műsoraim szövegét!” Erre Conover azt mondta: „He’s your Takács!”. Ezt nem értettük, erre elmondta, hogy neki is van egy szövegíró embere, a Takács, aki az 1956-os forradalom után ment Amerikába. – A szerk.)
Willis Conover
Sok zenész megfordult nálunk apu életében. Többek közt Obendorfer Jenő és Árpád, azaz Chappy és Lecák, Tabányi Mihály, Beamter Bubi, a Tánczenekar minden tagja, fiatal kezdő harsonások és nagyon sokan mások.
Heinemann Sándor, aki zenekarával a Fővárosi Nagycirkuszban játszott az ötvenes évek végén, olykor cirkuszjegyet hozott,a nevünkre szóló kézzel írott bónt. Azzal oda ülhettünk, ahol üres helyet találtunk.
A zenekar tagja volt a bőgős idősebb Pege Aladár. Hogy azután a fiával mennyit dolgoztam a Rádióban, annak Maloschik a megmondhatója….
Heinemann Sándor és zenekara a Fővárosi Nagycirkuszban
1952-ben kezdtem zongora tanulmányaimat, úgyhogy szomszédaink attól kezdve az én gyakorlásomat is élvezhették a rendszeres házimuzsika mellett…
Ebben az évben született Béla öcsém. Még járni, vagy beszélni nem tudott, de már becipelt a konyhából mindent, amit ütni lehetett. Első összefüggő mondata ez volt: “Do a dodedő?” Lefordítom: ”Hol a dobverő?” Ez a fakanalat jelentette. A lábosokat, fedőket ütögetve “dobolt” jó ritmusérzékkel. Ezért aztán, amikor három éves lett, apu tanárt fogadott mellé. Bányai Lajos, a nagyszerű jazzdobos, akivel a Palais de Dance mulató zenekarában kötött barátságot még 1947-ben, vállalta, hogy hetente kétszer eljön hozzánk. Innen indult a kijelölt út, amely a Zeneakadémia ütőhangszerszakán szerzett diplomához vezetett.
Bányai Lajos dobiskola-füzet
Nagyon szerettem apuval zenés szórakozóhelyekre menni egész kicsi koromtól. Például a Corvin Áruház éttermébe, ahol vagy Holéczyékat hallgattuk, vagy fő kedvencemet az olykor fehér szmokingban játszó női zenekart. Sajnos az együttes nevére nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a dobos a későbbi operaénekes, koloratúrszoprán, az ”Éj királynője”, Lehoczky Éva volt.
És Holeczyiékkal énekelt Lukácsi Margit búgó hangon, a női zenekar kíséretében pedig Ács Marietta füttyművésznő lépett fel. Mindig a zenekar számára fenntartott asztalnál ültünk, általában virslit ettem frissen reszelt tormával.
Maloschik Robi mesélte, hogy 1958-ban apukájával ő is járt a Corvin éttermébe a zene miatt. Sőt, a Duna bárban is találkozhattunk, ott a Szabó-Beamter duó játszott. De erre a találkozásra csak évekkel később került sor, amikor Robival kollégák lettünk a Magyar Rádióban.
Holéczyék és a női zenekar a Corvin Áruház éttermében, a Szabó-Beamter duó a Duna-bárban
