Hazebrouck, Guillaume: En toute pyromanie 2026. május 22., Szegedy-Maszák Blanka
Guillaume Hazebrouck Sextet feat. James Noël: En toute pyromanie (2026, YOLK RECORDS)
James Noël – szöveg, szavalás
Guillaume Hazebrouck – zongora, billenytűk, zeneszerzés
Laurène Nour Pierre-Magnani – ének
Julien Stella – klarinét, beatbox
Oliver Thémines – klarinétok
Nicolas Audouin – klarinétok
Olivier Carole – basszusgitár
A költészet és a jazz, a próza és az ének, a billentyűk és a zongora különbözőségei és hasonlóságai alkotnak egy összművészeti alkotást, az „En toute pyromanie” – Teljes piromániában – című albumot. James Noël költő, író, előadó a „Le Pyromane adolescent” kötetéből 11 verset szaval el a lemezen. A gyújtogatási szenvedéllyel foglalkozó album versei természetesen szimbolikusak, cseppet sem konkrétak. (Francia nyelvet értő hallgatók előtt biztosan jóval több értelmezési lehetőség nyílik meg a lemez hallgatása közben.)
Prózai szöveggel nyit az „En état de pyromanie”. Szerteágazó, hullámzó, felhangokat zengető zongoraszó ad aláfestést és versértelmezést. A bevezetéshez hasonlóan zongora nélküli prózával zárult a mű.
A „Mes fusibles” track-ben rengeteg felütés és tritonus izzik. Pattognak a szavak. A ritmikus, kromatikus téma mintha mindig emelkedne. A hip-hopból ismert beatboxolás, szájdobolás különös ízt, új színt ad a jazzmuzsikához. Műfajokon átívelő kifejezőeszközként alkalmazzák a természetes zengést, hangadást.
A harmadik dal a „Mes fusibles” ellentettje. Címe „Un jout les muses poseront nues pour les poètes”. Úsznak a dallamok, távolibbnak ható digitális hangszínek szólalnak meg. Kísértetiesen mély és rendkívül magas hangok szólnak elnyújtva a billentyűkön. Laurène Nour Pierre-Magnani meseszerű énekét klarinétszólamok követik. Az ének átveszi a távoli lebegést a billentyűktől. Zongorahangszín természetessége talajt ad. Ropog a beatbox. Egyidőben ének és próza beszéli el a szöveget.
A „Pour prendre le large”-ban a zenekar tercugrásokkal játszik. Lépcsőzetesen a csúcspont felé emelkedik a dal minden hangszeren. Ez a lemez legdinamikusabb dala. Oliver Carole szövevényes, lendületes basszus szólamot játszik. Hangismétlések zengnek.
A „Le mot de passe” kompozícióban a verset gyönyörű, különös csillogású hangokkal kísérik. Sejtelmesen suttognak a klarinétszólamok.
Az „Ogou fè”- ben a szöveg mellett jelzésszerű, minimalista, halvány, titokzatos, visszhangba vesző foszlányok szólnak improvizatív módon.
A „Démesure”-ben földöntúli mélységben és hangszínen szól a basszus. Sejtelmesen lebeg az egész dal. Váratlanul megszólal a zongora, megváltozik a mű lelkülete.
Az „Amour à mort”-ban folyamatosan ütköznek a szekundok. Zilált a zongora. Egy fokozatos elhalkulást nem csend követ, hanem egy teljesen új téma, mintha álzárlat lenne.
Emelkedett, egy hangon maradó recitálással kezdődik a „Ce que fait l’encre”. Lágyan csatlakoznak hozzá a hangszerek. Az ének kilép az „egyhangúságból” először egy-egy új hanggal, majd hullámzó dallammal. A próza „hangsúlynyelve” kontrasztot alkot az énekkel. Rengetegféle ritmussal zakatol a beatbox. Felszabadult staccato-val ugrál az ének és a klarinét. Ezzel szemben a billentyűkön kötve szólal meg minden.
A „Pour une explosion planétaire de l’amour”-ban Guillaume Hazebrouck élénk, vidám, csillogó és kísérletező improvizációt játszik zongorán. Mozgékony, magas hangok emelkednek fel. Sistereg a beatbox. Laurène Nour Pierre-Magnani ének improvizációja a lemez egyik csúcspontja. Érzelemgazdag, szenvedélyes, széles hangterjedelmű szólója zenei kiáltásig fokozódik.
A „Fête des morts” című zárómű kezdetén finom szólóének zeng. Az ének megáll és teljesen új téma kezdődik. A zongora mutatja be egyszerre az újat és a befejezést. Patetikus, virtuóz szólóének zárja le az albumot.
