Én és a jazz - 8. rész (Zsoldos Mari sorozata)
Egykori rádiós munkatársnőm életének újabb fejezete! – A szerk.
Jazz a Magyar Rádióban.
Három korszakra osztom azt az időszakot, amikor jazzműsorok munkatársa voltam, és amelyet három személy neve fémjelez.
Kezdetben Szentkúti Pál, a Szórakoztatózenei Főosztály vezetője alá tartozott a jazz. Fesztiválokat szervezett, szerkesztett szöveges-zenés jazzműsorokat. Ő intézte a Rádió Tánczenekar, majd a Stúdió 11 külföldi turnéit különböző jazzfesztiválokra, és ő hívta meg a szocialista országok rádiójának bigbandjét, és más együtteseket, szólistákat hozzánk.
Én is jártam Berlinben a Tánczenekarral. Szentkúti Pali volt a kísérőnk. A berlini rádió hatalmas koncerttermében játszott a zenekar élő adásban jazzörökzöldeket nem egy alkalommal.
Az általa szerkesztett Könnyűzenei Híradó egy részében zenés beszámolók hangzottak el a hazai jazzéletről a Kossuth-adón.
1962-ben elindult Pernye András, később Gonda János jazztörténeti előadás-sorozata.
Szentkúti Pál nem volt jazzrajongó, de tisztességgel látta el hivatali hatáskörébe tartozó feladatát.
Szentkúti Pál
1969-ben kezdődött a Kiss Imre éra, hozzá került a dzsessz rovat. A “jazz” Imre javaslatára “dzsessz” lett, így jelent meg a Rádióújságban.
Kiss Imre fellendítette a magyar dzsesszéletet, a Rádióban egymást érték a dzsesszfelvételek.
“A dzsessz világa” heti rendszerességgel jelentkezett Kiss Imre műsorvezetésével.
Az Interkoncerttel összefogva kiépített egy jól működő nemzetközi kapcsolatrendszert. Ezt összekapcsolta a hazai dzsesszélettel. A különböző dzsesszfesztiválokat a Rádió közvetítette, megjelentek világhírű szólisták a magyar színpadokon, fesztiválokon, rádióműsorokban. Mindehhez minden segítséget megkapott a Rádió vezetésétől.
Érdeme, amit a dzsessz népszerűsítéséért tett fáradhatatlanul, vitathatatlan!
Ami a személyes kapcsolatomat illeti Imrével, hol nagyon jóban voltunk, hol egymást túlkiabálva veszekedtünk egy-egy műsor készítése közben. Ő mást akart, mint én és egyikünk sem engedett. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy vita közben megvertem Imrét, mert kifogytam az indokokból. Pár napig nem jött dolgozni az arcán látható karmolások miatt, persze aztán kibékültünk…egészen a következő összeveszésig!
Ma már mosolyogva emlékszem vissza ezekre az időkre.
Kiss Imrével éppen nagy szeretetben a 2. stúdióban.
És elérkezett Maloschik Róbert korszaka! A “dzsessz”-t ismét “jazz”-nek írtuk. (Ez 1994. október 1-től lépett életbe, mikor is jazz szerkesztői státuszba vettek a Magyar Rádiónál. Kiderült, ilyen státusz előtte nem létezett. A munkaügyis hölgy mesélte, hogy Kiss Imre esztrád zenei szerkesztő volt! (I’m not kiddin’, you know!) És hogy még egy csavar legyen a történetemben, amikor nyugdíjba mentem 2010. szeptember 1-én, az akkori munkaügyis hölgy elmondta, hogy távozásommal megszűnik a jazz szerkesztői státusz. Azóta is úgy készülnek jazzműsorok a Magyar Rádióban, hogy nincs jazz szerkesztői státusz! Jó mi? – A szerk.)
Kiszélesítette a spektrumot, Budapesten és országszerte felvette a kapcsolatot klubokkal, zenészekkel, énekesekkel. Utolérhetetlen lexikális tudása mellett hatalmas jazzlemez-gyűjteményében a világon minden megtalálható volt, ezeket a CD-ket használtuk a műsorokban.
Zsámbékon virágzó jazzéletet teremtett. (Ehhez csak annyit, hogy Mari egyszer azt mondta, ha Bugyiban vettünk volna házat Gabival, akkor a sorozatot Bugyi Jazz Open-nek neveztem volna el! – A szerk.)
A fiatal jazzmuzsikusoknak nagy elődökről elnevezett versenyeket szervezett a Rádió Márványtermében. A hazai nagy “öregek” állandó fellépési lehetőséget kaptak.
Nem ismert lehetetlent. Ha fejébe vette, hogy valamelyik világsztárt felkérje egy-egy fesztiválon való fellépésre, akkor biztosak lehettünk abban, hogy az a híresség Robi kérésére eljön. (Mari kifelejtette, hogy a jazz versenyeknek amerikai díszelnökei voltak: Pat Metheny, Al Jarreau, Jack DeJohnette, John Patitucci! – A szerk.)
Felesége, Szász Gabi mindenben segítette, nélküle mindez nem jöhetett volna létre!
Közös munkánk során Robi önálló feladatokkal bízott meg, szabad kezet adott, munkatársa lettem.
Szűkebb stábjának nevezném Pocsai Krisztát, Csányi Attilát, és Csóré Jánost.
Robi megkerülhetetlen alakja lett a Magyar Rádiónak és a hazai jazzéletnek. (A 35 év alatt (1975-2010) 10.037 (tízezerharminchét!) jazzműsort készítettem. Döntő többségét Marival. Azért csak döntő többségét, mert ő már 2007-ben nyugdíjba ment! – A szerk.)
Maloschik Róbert Borlai Kingával, Borlai Gergő édesanyjával a Márványteremben.
