JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 22.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.

Lemezpolc kritika:
Abair, Mindi - Wild Heart

Abair, Mindi: Wild Heart 2014. június 10., Albert Zoltán

mindiabair-wildheart.jpg

Mindi Abair - Wild Heart (Heads Up – Karsay)


A mai alkalommal az amerikai szaxofonos, Mindi Abair hetedik nagylemezéről lesz szó.

A Wild Heart egy erőteljes kilépés a konvencionális smooth jazz irányból, hiszen egy rocklemezről beszélhetünk ebben az esetben, mindez soul-al és motown-érzetekkel nyakon öntve szólal meg. (Mindezek ellenére, ez a lemez most szombaton, június 14-én egyből a New York-I Jazzlista 1. helyén fog nyitni! – A szerk.)

Kezdésként az "Amazing Game" hangzik el, jól definiálva a következő, közel 50 perc tartalmát. A dal alapján Pharell Williams "Happy"-jének hatása érződik, mindez keveredve Trombone Shorty New Orleans-i ihletésű energiáival, ami talán nem meglepő, hiszen ebben a dalban ő a sztárvendég. Az "I Can't Lose" inkább már Lenny Kravitz-et idézi, a címadó "Wild Heart" pedig szaxofon-orientáltabb szerzemény. A fenti 3 dal alapján megállapítható, hogy Abair jellegzetes, de néhol kevéssé indokoltan rekedtes altszaxofon játéka nem mindig tud a zenéből kinőni, ami az összhatás hátrányára válik.

A folytatásban (Haute Sauce) a hangulat a "strut" irányába mutat, a fúvós arrange-ok maradnak, a "Train" pedig újra egy vokális szerzemény, mely az énekelhetőbb kategória "képviselője", de mégsem ragadt meg bennem igazán. A "Kick Ass" egy erős gitár riffel indít, az Aerosmith-ből ismert Joe Perry viszi a prímet, azonban a rockzene itt is "megeszi" a szaxofont.

Az "I'll Be Your Home"-ban Keb' Mo' a vendég, egy bluesközpontúbb és kifejezetten élvezhető dal hangzik el, a "The Shakedown" egy 1960-as éveket idéző házibuliba repít vissza bennünket. A "Kiddo's Revenge" inkább a 70-es évek zenéjére reflektál, ahol a téma meglehetősen felszínes, ezáltal unalmas a dal egésze.

A zárás azonban két, izgalmasabb szerzeményt tartogat, az elsőben (Addicted to You) Booker T. Jones csodás Hammond-játéka hallható, a másodikban (Just Say When) pedig az amerikai búcsú vegytiszta hangulata dominál, Gregg Allman vendégszereplésével.

Egy különleges, azonban nem minden elemében erős lemez született, ahol - kissé furcsa módon - Mindi Abair vokáljait illeti több dícséret a szaxofonjátéka helyett, a hangzás és a hangszerelések viszont profi háttérmunkát sejtetnek.


Vissza a lemezhez