JazzMa

Friss Hírek

Névnapi jazz – Ferenc2021. május 11.
Ineffable: New Dimension2021. május 10.
Grencsó 65!2021. május 09.
Loueke, Lionel: HH2021. május 08.
JazzUp – Eck Léda2021. május 06.
Bärtsch,Nik: Entendre2021. május 05.
Mist, Alfa: Bring Backs2021. május 04.
Játék – 2021 május2021. május 02.
JAZZ-KÜLÖNC2021. április 29.
JazzUp – Barcsik Bogi2021. április 29.
Corea, Chick: Trilogy 22021. április 28.

Lemezpolc kritika:
Djabe - In the Footsteps of Attila and Genghis

Djabe: In the Footsteps of Attila and Genghis 2011. április 27., Gregorits János

djabe-hackett-footsteps-2cd.jpg

A duplaalbum az együttes múlt évi, Oroszországtól Bulgáriáig vezető kelet-európai turnéjának koncertfelvételeiből áll.  A Djabe meghívta erre a turnéra vendégszólistának a Genesis rockegyüttes egykori kulcsemberét, Steve Hackett amgol gitárost, aki az albumhoz saját útinaplót is írt. (Ebből még azt is megtudhattam, hogy a tragikus véget ért színész-énekesnek, Vlagyimir Viszockijnak, Kalinyingrádban szobra van!) Hackett négy, részben saját kompoziciót - köztük két Genesis-számot - hozott magával, hozományként. Közülük kiemelkedik az „In That Quiet Earth”, amit Hackett játéka külön is hitelesített. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Djabe kitűnő tagjainak erre a „hitelesítés”-re szüksége volt, de a darabhoz társszerzőként is kapcsolódó vendég közreműködése ezt a pluszt kétségtelenül magával hozta. A Djabe tagjai egyébként olyan sokoldalú muzsikusok, annyiféle stílust tudnak megszólaltatni (és egymással vegyíteni), hogy e tekintetben Hackett van inkább hátrányban velük szemben, ő sokkal egysíkúbb.  Jazzisták vagyunk, mondjuk ki nyugodtan; ebben az idiómában például Hackett nem tudna – igaz, nem is akarna – lépést tartani a Djabe tagjaival! De hát ilyenről persze szó sem lehetett, mert a vendég saját stílusát játszotta, a zenekar pedig mindvégig szerves egységben volt vele. Ők ezt is tudták, a kémia stimmelt.  Nekem igazán a Djabe saját számai tetszettek, ezek közül is az „Erdő, Erdő” és a „Doromb”. Nem titkolt jazz-irányultságom miatt is elsőszámú kedvencem ezutóbbi szám, a be-bop ízű, nyaktörően gyors témával, amit a basszusgitár unisono (!) együtt játszik. Nyilvánvaló, hogy Barabás Tamás extraklasszis a basszusgitáron, amit ezzel a nyitó darabbal méltóan demonstrált is. Kovács Zoltán nagyszerű a billentyűs hangszereken, technikája magas színvonalú, jazzes frazírozása jólesően csiklandozta fülemet. Érzem, kezdek kissé egyhangúvá válni: a többiekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A zenekar másik Kovácsa, Kovács Ferenc, aki trombitán és hegedűn játszik és szólót énekel. Róla volt szerencsém már 1996-ban is szólni, jogelődünkben a MaJazz-ben, a Dresch kvartett „Túl a vízen” című albumáról írt kritikámban. Ezt tulajdonképpen változtatás nélkül megismételhetem: „egyszerűen nem lehet feledni Kovács produkcióját a hegedűn és a trombitán, nem is tudtam eldönteni, melyik szólamot játszotta jobban. Talán a hegedűt, ízlésem szerint, persze ezzel lehet vitatkozni.” Véleményem változatlan. Égerházi Attilának úgy gitárjátékát, mint kompozícióit nagyra tartom, meghatározó alakja (Konkrétan az együttes vezetője! – a szerk.) a Djabe-nek. Banai Szilárd az együttes fundamentuma a doboknál, aki a fentebb említettekkel azonos, magas színvonalon muzsikált, mint ahogy Koós-Hutás Áron (A 2008-as Tomsits Rudolf Jazz trombita Tehetségkutató I. helyezettje. Mivel Égerházi Attilát már a verseny előtt rábeszéltem, hogy saját lemeztársasága, a Gramy Records jelentesse meg a győztes CD-jét, így Attila ott a versenyen fedezte fel és azóta is foglalkoztatja Áront! – a szerk.) is a trombitán. Steve Hackett-ről egyébként eszembe jutott egy másik Hackett: Bobby, akinek trombitáját Armstrong sírjába temették el. Két Hackett, két világ.


Vissza a lemezhez