JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2019. november 11.
Olvasói Szavazólista2019. november 11.
Muzsikusi Szavazólista2019. november 11.
Organ Jazz Review a BJC-ben2019. november 09.
Elias, Eliane: Love Stories2019. november 09.
Takase, Aki: Thema Prima2019. november 08.
A FIRST LADY ÉLETE2019. november 07.
Głyk, Kinga: Feelings2019. november 07.
Blaho Attila: Bíborszív2019. november 06.
Játék – 2019 november2019. november 03.
Pozsonyból jöttünk2019. november 01.
Szandai Mátyás: Sādhana2019. október 31.
A NAGY VISSZATÉRŐ2019. október 25.
Az év fiatal jazz-zenésze V.2019. szeptember 14.

Világsztárok Magyarországon

Világsztárok Magyarországon - 30 éves a Győri Nemzetközi Jazzkoncert-sorozat

1982 tavaszán Hartyándi Jenő és társai révén „robbant az avantgárd bomba” Győrött!

1. koncert - 1982. március 19.

- Masina Jazzcsoport

- Binder Quintet

- Szabados Trió

- Anthony Braxton szóló (USA)


És a mai és vasárnapi est programja Komáromban:

Április 27. (péntek)
"30 éves a Győr Nemzetközi Jazzkoncert-sorozat" (Maloschik Robi basztatása jóvoltából)

"In memoriam Szabados György"

18:00 NYITÓ PERFORMANCE
Kiss Béla sepsiszentgyörgyi festő és Grencsó István - szaxofon, fuvola

19:00 BENKŐ RÓBERT bőgőszóló

20:00 KEN VANDERMARK & PAAL NILSSEN-LOVE (USA/NOR)

22:00 GRENCSÓ REAL TIME MUSIC COLLECTIVE

24:00 ANA-CRISTINA-LEONTE BAND (ROM)


Április 29. (vasárnap)

"30 éves a Győr Nemzetközi Jazzkoncert-sorozat"

17:00 MELEG TAMÁS QUINTET

18:00 TÓTH VIKTOR TERCETT (HUN/SLK)

19:00 JAMES BLOOD ULMER szóló (USA)

20:30 FLY TRIO (USA)
Mark Turner – szaxofon, Larry Grenadier – bőgő, Jeff Ballard – dob

22:00 MOLNÁR SÁNDOR QUARTET

23:00 JAZZDANCEFUSION táncest: PENGUIN SOUND DYSTEM

24:00 ROUNDNINE

01:00 JAM SESSION


Az 1980-as évek elején szembesültünk határozottan azzal, hogy az általunk kultivál zenészkör, az itthon lenézett és félresöpört avantgardsták és etnikusok gyakorlatilag kifelé a magyar jazz karakterét jelentik. Beigazolódott, még ha viszontagságos is, a jó utat járjuk. És nemzetközi közegbe ágyazva magyarjainkat, azok pozitív töltéseket kapva felerősödhetnek és esetlegesen egyszer csak a nemzetközi jazzélet részeivé válhatnak. Nagy szavak, ideák ezek, de akkor nem akartunk már kispályások lenni. Láttuk a nyugati mintákat, elhittük, hogy meg tudjuk csinálni! Felpörögtünk és határozottan beindítottuk a nemzetközi jazznap első koncert szervezését.

Mielőtt ennek részleteibe belemerülnék, az ifjú generáció miatt muszáj arról beszélni, hogy miként lehetett annak idején nemzetközi jazz koncertet szervezni Magyarországon. A vidéki jazzklub-hálózat potentát tagjai egy idő után mind megpróbálkoztak ezzel (Debrecen, Szeged, Nagykanizsa). Az előbbieknek sikerült is rövidebb-hosszabb, évi rendszerességet kialakítani fesztiválügyben. De mi kellett egy ilyen fesztiválhoz, a pénzen kívül? Mert a mai agy így gondolkodik. De ki kell ábrándítanom a fiatal generációt, akkor a leglényegtelenebb tétel a pénz volt. Nyilván kellett szaktudás, ami e tekintélyes kluboknak, tagjaik fanatikussága miatt megvolt, ilyen-olyan stílusirányultsággal. Legfeljebb azon vitatkoztak, hogy mit szeretnének jobban vagy mi az, ami még elmegy. Azaz a vágyak felgerjesztésében nem volt hiba, amelyhez hozzáértés társult. A realitás azonban messze állt a vágyaktól, mert az akkori Magyarországon senki sem mert önállóan fesztivált szervezni.

Valahogy úgy alakult - a benne lévő, még emlékező tanúk majd talán elmondják a részleteit, én is csak pár momentumát ismerem -, a magyar jazz fesztiválokon a Magyar Rádió, és annak megszemélyesítőjeként Kiss Imre tartott rajta óvó kezét. Azt sem tudom, hogy ez egy párfeladat volt, azaz ő volt a magyar jazz Aczél elvtársa, vagy pedig csak mi hittük el az ő vélt hatalmát? Mindegy is, hogy hogyan volt, de a lényeg az, hogy a Kiss Imre nélkül fesztiválügyben nem lehetett mozdulni, zenekart választani, a pénz kifizetését elintézni, stb. Utálták is őt rendesen az érdekeltek, de ha fesztivált akartak csinálni, nem merték kikerülni.

És akkor jöttünk mi, vidéki suttyók és Kiss Imrét megkerülve, kihagyva, 1982-ben összehoztuk az első nemzetközi jazznapunkat, amely a szocialista időszak minden tekintetben első független szervezésű koncertje volt. Az első nem állami vagy tanácsi (önkormányzat szoci előde) szervezésű koncert. Erre magunk is csak később jöttünk rá, mert nem ez volt a cél, hanem egy új jazzvilág megmutatása Magyarországon.

A dolog mögött volt egy magyar hagyományoktól eltérő jazzfelfogás, koncepció, amely a korábbi írásrészből értelmezhető. A később három éves sorozattá vált ötletben olyan megkérdőjelezhetetlen, első vonalas muzsikusokat hoztunk az országba, amelyhez mérhetők ritkásan fordultak meg a Kiss Imre által kontrollált mainstream jazzvilágban. Mert pl. Anthony Braxton, aki a sort nyitotta, nem egyszerűen egy jó muzsikus volt, hanem pályafutásának csúcsán álló „király”. Az akkor megkérdőjelezhetetlennek tartott Down Beat jazzszaklap éves kritikusi minősítési listáján, több helyen is az első-második helyen állt avantgardista muzsikus létére. Nemcsak muzsikusként, hanem komponistaként is. Lehetett ezt itthon leavangardozni, de ha az amerikai Biblia leírta, azt azért nehéz volt nyíltan támadni vagy cikizni. Az inkább már önmagában volt ciki.

Szóval erősen indítottunk és melléraktuk az akkor általunk legjobbnak tartott magyar minőséget - feltörekvőket, a fiatal erőket, és a nagy öregeket: Binder Quintett (benne az akkor még önállóan nem próbálkozó Dresch Misivel), Masina Jazz Csoport Kőszeg/Szombathelyről (benne Grencsó Istvánnal és Geröly Tamással) és a Szabados trió (Gyuri bácsi talán legjobb kamaraformációja).

A dolog annyira hihetetlen volt, hogy sok későbbi jazzfan törzsközönségünk mesélte, hogy azt hitték, hogy ez csak valami lemezbemutató (ami szokásos volt a kor jazzklubjaiban), vagy valami kacsa és nem jöttek el. De a dolog még így is működött, mert voltak, akik hittek a honiak közül, de meglepetésünkre a környező országokból is szépszámú közönség verődött össze, különösen az akkor félkapitalista Jugoszláviából és még Ausztriából is. Hiába, azért Braxton akkor nagyon nagy név volt.

Rendesen megtelt az Ifjúsági ház aulája és nagy volt az izgalom, amely az egész rendezvényt körüllengte, hiszen a többség tudta, hogy mit művelünk, hogy ez nem egy sima koncert jó zenészekkel. Sőt, egy kicsit még az ott lévők is kétkedtek, hogy egyáltalán lehetséges mindez? Most már bevallom őszintén, bennünk is voltak kétségek és olyan sok volt a buktató, hogy szerencsés csillagzat kellett ahhoz, hogy ezek mindegyike jól álljon.

Ráadásul Braxton még nem érkezett meg a koncertek kezdetére. Mi hívogattuk a hegyeshalmi határállomást, mert nem a mobilos korszakban éltünk még, hogy átlépték-e a határt? Akkor nyugodtunk meg, amikor ezt közölték velünk. Aztán a közönség között is elkezdett terjedni a hír, lehetett látni, érezni. Egyre sűrűbbé vált a levegő, ami persze a magyar zenészeket is stenkelte. Pontosan tisztában voltak ők is a helyzet erejével, fontosságával. Kiss Imre is ott volt persze. Mi nem hívtuk, sőt, nem is ismertük személyesen egymást, mert nem tartoztunk ahhoz a körhöz, aki érintkezett vele. Egyszerűen nem volt dolgunk egymással. Kicsit sajnáltam, mert láttam, hogy olyan közutálatnak örvend a jazzkedvelők körében, hogy a széksorok melletti lépcsőn állva az emberek meg-meglökik, mintha véletlenül nekimentek volna. Mai szóval polgári engedetlenség állt elő.


szabados-trio-az-elso-gyori-nemzetkozi-jazznapon.jpg


Aztán Braxton kicsit lehűtötte a kissé mindig is hűvös zenéjével a közönséget, de aztán könnyen belement félve előadott ötletünkbe, hogy a második szettben a Szabados trióval lépjen fel. Gyorsan felmérte a helyzet jelentőségét és idomult hozzá. De a híres zenészekre nem jellemző módon meghallgatta Binderéket, Szabadosékat. Ez az egyszeri hallgatás lett az alapja az együttműködésnek, amely a vártnál sokkal jobban sült el. Jól tudjuk, hogy az ilyen spontán improvizációk, egymás kellő ismerete nélkül lehetnek rossz eredményűek vagy udvarias megcsináltuk jellegűek. Na, ez nem az lett, mert a magyarok annyira fel voltak pörögve, hogy Braxtont is kibillentették hűvös, professzoros mentalitásából. Pár perc egymás keresése után a dolog egyszerűen elszállt. Szabados és Braxton is a konstruálás mestere, de itt erről szó sem volt, szabadon áramlott a zene csodálatos ívet leírva. Egy Szabados szóló alatt a színpad mellett ácsorgó Dresch Misit is felhívta a színpadra, kicsit később Kázmért Baló Pista váltotta. És lassan kiderült, hogy a nagy avantgardista otthonosan mozog a modern jazzben is.


vajda-sandor-es-anthony-braxton-az-elso-gyori-nemzetkozi-jazznapon-1982.jpg


Erős kezdés volt, erős híre terjedt, nemcsak itthon, hanem a Jazz Forum révén Európa szerte. A folytatás szellemi részét ez alaposan megalapozta, és jött a héttagú Roscoe Mitchell Band, a Rova Saxophone Quartet, majd ismét Braxton, de most George Lewis-zal és a többiek. De ez már egy másik történet.


anthony-braxton-az-ifjusagi-haz-oltozojeben-az-eslo-gyori-nemzetkozi-jazznapon-1982.jpg


Egyébként Braxtonban egy rendkívül szerény és csendes embert ismertünk meg. Semmilyen sztárallűrök nem fordultak elő vele. Később egy lemezt is csinált Szabadossal: „Szabraxtondos”, de – Isten bocsájtsa - szerintem a spontán koncert nekem jobban tetszett, mint a konstruált lemez. Ilyen a szervezői elfogultság. Egyébként a felvétel megvan a koncertről.

Vissza az összes cikkhez