Kissé megkésett nyári beszámoló a Jazz Steps Band európai turnéjáról
Csányi Attila barátom kérésének, hogy a Jazz Steps Band nyári előzetese után egy élménybeszámolót is írjak a JazzMa olvasói részére, a nyári szezon végén, most jött el az ideje. Ez remélhetőleg nem olyan „élmény” lesz Önöknek, mint a családi nyaralók, többórás fényképes élménybeszámolójának végighallgatása… Csak a mesélők élvezik, de nagyon!
Ez a nyár is élményekben gazdagon, a zenekar fő célkitűzésének egyik állomásaként zajlott. A célunk pedig az, hogy a jazz „aranykorának” nevezett korszak - tehát a 20’-as évektől a 40’-es évek derekáig - zenéjét életben tartsuk, minél stílusosabban, hitelesebben, a közönséget szórakoztatva adjuk elő. Egy olyan műsort sikerült kialakítanunk, amely bemutatja ennek a 20-25 évnek a sokszínűségét, dinamizmusát, változását, fejlődését. Miután ebben a korszakban született a legtöbb jazz standard, ebből a szempontból könnyű dolgunk volt. Nekem, mint a zenekar vezetőjének pedig abból a szempontból volt könnyű dolgom, hogy csupa kitűnő, ehhez a stílushoz elkötelezett kollégákból áll a zenekar, akik sziporkáznak ötletekben, élen Lázár Istvánnal (Lázi) és Kovács Tomival.
A télen és tavasszal összepróbált műsorral vágtunk neki a nyári szezonnak nagyon változatos „pályán”. Egy München-i sörkertben, néha napi 8-9 órában nagyon összeállt a műsorunk. Itt a hely adottságából kifolyólag az emberek általában csak fél füllel hallgatják a zenét, de elég sokszor kaptunk ennél nagyobb érdeklődést is… Ennek persze csak örültünk, mert jó érzés egy zenésznek, ha nem csak azt viszi haza, amit zsebre tesz… hanem egy kis elismeréssel is távozhat. München után, változatosabban telt a júliusunk. Svájcban a Davos Sounds Good fesztiválon a tavalyi fellépések után idén, mint visszahívott zenekar másodszor vettünk részt. Svájc minden szempontból egy álomország és sok minden megragadott minket már tavaly is. És mivel zenészek vagyunk Kovács Tomit például a jódlizás ragadta meg… És gondolta, ha már olyan sok fajta zenét kevertek a jazz-zel, miért ne lehetne a jódlit is az „Ice Cream” című számmal ötvözni. (A szám különben olyan ismert és kedvelt, hogy a Wynton Marsalis-Eric Clapton „Play the Blues” CD-nek is az első száma.) A mix-nek különösen itt Svájcban, de mindenhol a későbbiekben is nagy sikere volt, amihez persze Tomi „géniusza” is kellett. És ha már a zenei mixeknél tartunk… Ki gondolná, hogy Rossini „Sevillai borbély”-ának Figaro áriája jól bírja a swinges lüktetést… Ehhez persze Lázi érces baritonja szükséges.
Davos után egy koncert erejéig Svájc „lapos” részén lévő Lenk-ben a „Jazz Tage Lenk” 10 napos fesztiválján adtunk koncertet. A fesztivál érdekessége, hogy a szervezők bátran megpróbálták egy fesztiválon belül a tradicionális és a modernebb jazzt felváltva a színpadra vinni. Sőt mi több Wycliffe Gordon „Hello Pops – A Tribute to Louis Armstrong” műsorában ezt a mixet egy koncerten belül is megkísérelte. Ez az elképzelés, hogy ne legyen szétválasztva a tradicionális jazz a be-bop korszakkal mindenképen elgondolkodtató, habár tény és való, hogy a közönség is megosztott a jazz különböző irányzataiban. Svájc után Lengyelországban, Tarnówban jártunk és egy koncertet a helyi jazz klubban, egyet pedig a város főterén tartott fesztiválon adtunk nagy sikerrel. A lengyeleknél mindig is népszerű volt a jazz, a magyarokat is szeretik és mi is mindent megtettünk a siker érdekében. Csak egy volt a baj. A lengyel zenész kollégák elfogyhatatlan mennyiségű vodkával rendelkeztek, aminek Kovács Tomi lett az áldozata… viszont egy életre szóló élményt szerzett, ha egyáltalán valamire emlékszik belőle… (Hát ez egy kis „műhelytitok” volt, a művészélet velejárója…)
Lengyelország és 2 remek hazai koncert után Svédországba utaztunk egy nagyon izgalmas, élmény dús 10 napra. Persze kérdezhetné az, aki a honlapunkon figyelemmel kíséri a koncertjeinket, hogy mi van Dániával? Egy 10 napos turnénál törekedni kell a minél tökéletesebb szervezésre, de általában és gyakorlatilag egy kissé módosulnak a dolgok. Jelen esetben a mikrobusz vízpumpája gondolta, hogy elég már a feszített tempóból és örökre be szeretné fejezni a pályafutását. Mindezt hétvége előtt, péntek éjjel 12.30-kor Csehországban. Nem volt mit tenni, mint majd 24 órát várni az út mellett a csere buszra, amivel tovább tudtunk menni. Sajnos így a dániai Jonstrup fesztiválra csak jövőre tudunk odaérni… Tehát csak Svédországba utaztunk. Az utazás manapság a GPS segítségével nagyon egyszerű, feltéve, ha jól betűzzük be a célállomást… Németországban vannak hasonlatosságok, mint például két Frankfurt van, és Puttgarden-Putgarten-nél is vigyázni kell a betűzésre. Ezt most már mi is megtanultuk… de végül így is időben odaértünk az első svéd koncert helyszínre, majd 48 órás utazás után. Svédországban 5 koncertet adtunk. Jazzklubokban, a Malmö Fesztiválon és a Göteborg-i fesztiválon is játszottunk. Mind az 5 alkalom kitűnően megszervezett esemény volt nagyszámú közönséggel, ahol nagy élmény volt játszani. Ezek a „hideg északi emberek” rezzenéstelen arccal, de nagyon figyeltek. Ez a kimértség elsőre furcsa volt számunkra, de végül is mi győztünk, mert minden koncert végére bemelegedtek egészen addig, hogy felállva tapsolva kérték a ráadást. Malmö-ben nagyon sok ott lévő magyarnak okoztunk ezzel büszkeség érzést, és remélhetőleg a magyar jazz hírnevének is hasznára lehettünk.
Nem merek közelebb menni
A svéd Abbey Road
