A BALKÁN SZELE
Komolynak tűnt a Budapest Jazz Club kínálata péntek estére, és szerencsére április elsején sem a szervező Harmónia Jazzműhely, sem a fellépő BORBÉLY BALKÁN JAZZ PROJECT nem tréfált meg. Már a kezdés időpontját is komolyan vették, a színházi szokás szerinti tíz perc türelmi és elhelyezkedési idő után, pontban este nyolc óra tíz perckor Pallai Péter elkezdte egyenként szólítani a zenekar tagjait.
A jazz számomra a sokszínűsége miatt örök szerelem. A határait tágító műfaj változatossága mindig tud újat mutatni, nem engedi lankadni érzelmeimet. Nem véletlen, hogy Borbély Mihály az egyik kedvencem a ma játszók közül, mivel a kortárs zenétől a régi slágerek felidézéséig egy játékos, derűs szűrön keresztül mutatja be a világot. Csakúgy, mint én, ő is 1956-ban született, nagyjából ugyanazokban az élményekben lehetett részünk. Magával ragadott minket a vasfüggöny ellenére beszivárgó sokszínű kultúra, merítettünk innen is, onnan is. Tanúi voltunk műfajok születésének és elsorvadásának. Kamaszkorunk hajnalán indult a táncház mozgalom, amelynek köszönhetően városi gyerekként megismertem az igazi népzenét, a magyaron kívül a szomszédos, majd később a távolabb élő népek zenéit. Beatles és Zappa közben rácsodálkoztunk Penderecki és Lutosławski kortárs zenéire, Kőbányára is elzarándokoltunk Szabados koncertre, és hajnalig képesek voltunk világmegváltó vitákat folytatni pár sör mellett Godard legújabb filmjéről, no és persze a Fradiról is. Abban az időben nem ismertük egymást, életünk azon szakaszáról sem beszélgettünk, mégis biztos vagyok abban, hogy neki is hasonló kalandokban volt része, még akkor is, ha ő aktív művelőjévé vált a zenének, én meg maradtam a befogadói oldalon. Ennek a pezsgésnek a megőrzését, a nyitottságot, a világra kitekintés igényét érzem Borbély bármelyik formációjában.
A pénteken fellépő Balkán Jazz Project tagjainak egy része, a gitáron és buzukin játszó György Mihály, a bőgős Horváth Balázs, és a dobos G. Szabó Hunor a Quartet B zenekarából jött, gyakori vendégük, a cimbalmos Lukács Miklós, ebben a zenekarban már rendes tagként szerepel. A harmonikás Agatics Krunoszláv pedig egyenesen Szerbiából érkezett a BJC-be. Ebben a felállásban jelent meg 2011-ben a „Live at Fonó” című lemezük, melyet a bolgár Theodosii Spassov közreműködésével készítettek. Többségében erről az albumról válogattak ezen az estén is, kibővítve az anyagot új szerzeményekkel, és feldolgozásokkal. A kaval nevű bolgár furulyán játszó Spassov most nem tartott a zenekarral, de Borbély Misi zsákjából a klarinét, a tárogató, a szaxofonok, valamint a különböző méretű és hangzású furulyák mellett, a kaval hangzásnak megfelelő is előkerült. Mindegyik hangszerét megszólaltatta, ezt a fúvós arzenált talán csak a legendás Rahsaan Roland Kirk tudta volna felülmúlni. A Fonó kiadásában megjelent lemezről ismert „7vége”, „Cigánykaraván” és a „My Bulgarian Sky” különleges hangzását így itt is élvezhettük. Az új szerzemények jól kapcsolódtak a régebbiekhez, mint ahogy a balkáni dallamok a Kárpát-medence népeinek zenéjéhez. Ezt a népzenei alapokból induló zenei világot fogalmazta meg a Balkán Jazz Project a jazz nyelvén. Így jött létre az az igazi világzene, amely ennek a sokszor kontárok által lejáratott kategóriának a valós, eredeti céljaival egyező tartalmát mutatja be. Borbély remek társakkal hozta létre ezt a formációt. Mindenkinek meglett a helye a zenekarban, mindenki örömmel adott a közöshöz, György Mihály Agatics Krunoszlávval, Horváth Balázs G. Szabó Hunorral először párban, majd egyénileg is a megfelelő pillanatban élt a szólók lehetőségével, nagy tapsot aratva. Az est főszereplője a zenekarvezető fúvós mellett Lukács Miklós volt. A jazz zenében világszintű muzsikusunk több is akadt, világhírű azonban csak néhány, azok is Amerikában élve szerezték hírnevüket, bár magyarságukat ott is büszkén vállalták. Lukács Miklós végre Magyarországon élve is a nyomdokukba léphet. Igaz az ő ismertségéhez is kellett egy kis Amerika, ebben a műfajban ez törvényszerű. Charles Lloyd lemezén, és a lemezt bemutató világkörüli turnén játszott, ennek köszönhetően a nevével tele volt a külföldi sajtó. Nem „csak” a jazz szaklapok, hanem olyan szélesebb körhöz eljutó rangos kiadványok is beszámoltak erről kultúr rovataikban, mint a Los Angeles és a New York Times. Szerzeményeivel, virtuóz cimbalmozásával elkápráztatta a BJC közönségét is.
Mindkét rész végét egy-egy standard zárta. A szünet előtt Parker szerzeménye került feldolgozásra 5/4-ben, balkáni fűszerezéssel, a végén, a ráadásban pedig Coltrane emlékének tisztelegve játszották el az igazán a Mester által ismerté vált „Chim Chim Cher-ee” témáját. Ezen az estén nem egyszerűen egy jó, kellemes koncertet kapott a közönség. Feledhetetlen élményben lehetett része, mely mély nyomot hagyott mindenkiben. A közmondással élve, a Balkán Jazz Project szelet vetett, és vihart aratott. A balkáni szél, a bóra, nyáron ritkább és gyengébb (Borino), a téli félévben néha heteken át keményen süvít, mindent elsöpörve. Most tavasszal mindkét arcát megmutatta. Fújt lágyan, és vihart kavaróan. Megfogott, felemelt, és magával repített.
