JazzMa

Friss Hírek

Jazzlista - július 14.2018. július 15.
A TRIBUTE TO WOODSTOCK2018. július 07.
SZAKCSI 75!2018. július 07.
Bodajki Jazz Tábor 20182018. július 06.
CHICK COREA ISMÉT PESTEN2018. július 05.
LLOYD A CSODÁK CSODÁJA2018. július 05.
Finzer, Nick: No Arrival2018. július 03.
VIRTIGLI JAZZ AZ OPUSBAN2018. július 02.
A LÁTOGATÓ2018. június 30.
..én táncolnék Veled2018. június 27.
Állandó és változó2018. június 25.
BUDAPEST 19562018. június 22.
Alba Regia Feszt 20182018. június 17.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.

Hírek

Amerikába kiküldött tudósítónk Dr. Szabó Csaba Svájcba költözik

Több mint 3 éve publikál nálunk rendszeresen Csaba. Most Amerikából Európába teszi át a székhelyét! De nyugodjanak meg, ez nem fogja zavarni abban, hogy jó sok koncertre elmenjen, oszt rögtön megírja a beszámolóját.

dr-szabo-csaba-2017.jpg


1)  Emlékszel-e arra, hogy mikor olvastad először a JazzMa.hu-t? És mi volt az első benyomásod?

Lehetett olyan négy-öt éve. Mivel akkor már egy jó ideje külföldön éltem, nagyon örültem, hogy találtam egy portált, ahol lépést tudok tartani az otthoni jazz-zenei eseményekkel. Ugyanakkor fájt is egy kicsit a szívem, hogy mennyi minden jó dologról lemaradok.


2) Mikor és hogy vetted fel velem a kapcsolatot?

Egy Vasvári Pali lemezkritikát olvastam, és azt hiszem, az volt az első levelem Hozzád, hogy mégis hol lehet ezt a lemezt megszerezni, mert az interneten hiába kerestem. A lemezt azóta se találtam meg, viszont elkezdtünk egymással levelezgetni.


3) És mikor érezted úgy, hogy aktívan részt kellene venned a lap arculatának/tartalmának formálásához Seattle-i koncertbeszámolókkal?

Mikor 2015-ben a Hancock/Corea duó újra összeállt, és a seattle-i Paramount-ban játszottak, akkor kérdeztem meg először, hogy írjak-e róla valamit - annak ellenére, hogy semmilyen zenei, vagy újságírói kvalifikációm nincsen - ami nyilván meg is látszik a megjelent anyagokon... Ez az első írásom 2015. március 15-én jelent meg.  Aztán ahogy mondani szokták, egyik dolog követte a másikat... Mivel hogy - a Te szavajárásoddal élve - jazzfertőzött vagyok, rengeteg koncertre járok, otthon is, és utazásaim során is, szerte a világban.  Így aztán - ha a szervezők engedik - csinálok képeket, és ha időm engedi, írok Nektek egy kis beszámolót.


4) Szerinted eddig hány anyagot küldtél nekem Amerikából? És Európából?

Hát, olyan száz körül lesz. Nagy részét Amerikából, de az utóbbi időben Európából is, egyre többet Svájcból (ezt majd mindjárt elmagyarázom...). És pár lemezkritikát is írtam, és néhány könyvbeszámolót - például Herbie Hancock önéletrajzából, és Deseő Csaba könyvéből.


5) Hogyan pattant ki 2016 nyarán a fejedből, hogy Játék címmel adj nekem amerikai (sztár)muzsikusok szignózott CD-it? Amikhez néha nagyon könnyű, néha nagyon nehéz kérdéseket küldesz... És arra emlékszel-e, hogy az első adagot hol és mikor adtad oda nekem?

Hú, erre már nemigen emlékszem. Én már egy jó ideje vadászok autogramokat a koncertek után, és látom, hogy sok más zenerajongó is szereti aláírogattatni a kedvenc lemezeit. Ezért aztán arra gondoltam, biztos örülnek a JazzMa olvasói, ha ilyen nyereményeket ajánlanánk fel - különösen, ha olyan zenészek lemezeivel tesszük ezt, akik talán kevesebbet fordulnak meg Európában. Nekem pedig nem kerül semmibe esetenként még egy-egy extra CD-borítót aláíratni a zenészekkel egy-egy koncert után. Szerintem az első kupac CD-t Pesten adtam oda neked, az egyik "évi rendes" hazalátogatásunk alkalmával.

(Rosszul emlékszik! Ti. 2016 júliusának végén Pannonhalmán jártam feleségem Gabival és kislányom Karinával. Délután a levendula kertet néztük meg, este meg a jazzfesztiválra mentünk. Ott is aludtunk. Reggel már épp készülődtünk, hogy induljunk vissza Budapestre, mikor megcsörrent a mobilom. Csaba volt benne, hogy mikor ugorhatna fel Győrből hozzánk egy csomag lemezzel? Nem értettem, de azt válaszoltam neki, hogy ezért ne utazzon fel Pestre, hanem ugorjon le Pannonhalmára, ami kb. 20 kilométerre van Győrtől. Mondta, hogy máris indul, és hogy a benzinkútnál találkozzunk. Negyedóra múlva már ott is volt és odaadott vagy 20 aláíratott CD-t, hogy ezeket játsszam ki valami furfangos kérdések helyes megfejtői között. Hát így! – A szerk.)


6) Mivel életednek új szakasza kezdődik, így gondoltam, újra kifaggatlak: ki vagy, mi vagy? Aztán eszembe jutott, hogy az idén év elején készítettem Veled is interjút "Bemutatkoznak a JazzMa.hu munkatársai" riportsorozatomba

https://www.jazzma.hu/hirek/2018/01/24/bemutatkoznak-a-jazzmahu-munkatarsai-dr-szabo-csaba-seattle/

Így igaz. Az egy kis rövid dolog volt. Ez a mostani pedig túl hosszú lesz. De megígérem, ez lesz az utolsó. Innentől kezdve megint csakis a zenéről fog szólni minden, és nem rólam.


7) Mivel azonban az emberek feledékenyek, és csak keveseknek jut eszébe, hogy a Kereső-be beírja a neved, így újra kezdhetjük az egészet! Hol és mikor születtél? Ki vagy, mi vagy?

1967. július 12-e a szülinapom. Győri vagyok, oda jártam suliba, a Révaiban érettségiztem, aztán a SOTE-n szereztem orvosi diplomát és PhD-t (de olyan öreg vagyok, hogy akkor még kandidátusinak hívták, és normál esetben negyven éves korban szokták az emberek védeni. Kicsit ki is akasztottam egypár akadémiai tótumfaktumot, mikor huszonöt évesen beadtam. Ültek is rajta pár évig, mire a védést kihirdették). Aztán 92-től külföldön dolgozom kutatóorvosként, először Londonban, a Nobel-díjas Sir John Vane laborjában, és 94 óta Amerikában, saját csoportjaimat vezetve. Közben, 2005-ben volt egy sikertelen hazatérési kísérletem Magyarországra, amiről inkább ne is beszéljünk. Egy év után visszamenekültem az USA-ba. És hát, idén tavasztól Svájcban, a Fribourg-i Egyetem orvosi fakultásán lettem az ottani Farmakológia Tanszék vezetője. Vagyis, huszonöt év után, mégiscsak visszavezetett az utam Európába.


8) Mikor fertőződtél meg a jazz-zel?

Gimiben. Akkor hallottam először olyan lemezeket, mint Mahavishnu Orchestra: Birds of Fire, Jan Garbarek: Wayfarer, Weather Report: Domino Theory, Chick Corea: My Spanish Heart... Aki ilyeneket egyszer meghall, annak - szerintem - utána már nincs visszaút!! Külföldi lemezekhez csak méregdrágán, a város egyetlen privát lemezboltjában ("Rütyi Hangváriuma") lehetett hozzájutni. Szocialista országokból származó jazz-t viszont lehetett kapni a győri Arrabona áruházban: Jiri Stivin, Namyslowski, Urbaniak, Scieranski, Martin Kratochvil... Néha - pár órára, vagy a "pult alól" - lehetett jugoszláv és indiai nyomásban "nyugati" jazz-lemezeket is kapni az állami lemezboltokban. Egy sajátos cserebere-kultúra ment a zenebarátok között; egy-egy ritkább LP-t, az ember, megbízhatóbb arcoknak, egy-egy napra kölcsönadott, és így fel lehetett venni az anyagot szalagos, vagy kazettás magnóra. Néha a rádióban is lejátszottak ezt-azt: főleg az ECM vonalat kultiválták. Aztán Pesten a Deák téren volt egy NDK centrum, ahol időnként el lehetett csípni egy-egy Gil Evans, vagy Johnny Griffin lemezt, kelet-német nyomásban, botrányosan ronda fekete-fehér borítóval. És lehetett háromévente nyugatra utazni, és évente Ausztriába - na ott rendesen ki is kerekedett az ember szeme az ottani kínálattól. A magyar jazzlemez-választék nem volt akkoriban még túl nagy: talán az "Éjszaka a Stúdióban" volt az első magyar lemezem, valamint Deseő Csabától az „Ultraviola” és a „Blue String”, és a Saturnus két lemeze. Ja, és a Gárdonyi/Namyslowsky "Reggae for Zbiggy" lemez, szegény Pecekkel a dobokon. Egy-egy jazzkoncert is meg-megesett a "Házban" (Győri Ifjúsági Ház, épp most bontják le, és parkoló lesz a helyén...). Jól emlékszem egy remek Dés László koncertre, Szakcsival a szintik mögött... valamikor a "A fal mögött" lemez megjelenése előtt lehetett. Aztán az egyetem alatt "kinyílt a világ", és Pesten sikerült sok kedvencemet megnézni; a Sportcsarnokban volt egy korai Corea Elektric Band - akkor még a fantasztikus Scott Henderson-nal gitáron, Stanley Clarke Group ("Find Out"), DiMeola, Miles Davis... A BNV-n volt egy remek dupla koncert: Gato Barbieri, majd egy fantasztikus McLaughlin/Hellborg duó...aztán az egyetemi klubokban Dimenzió, Scieranski, Grencsó... És persze ott volt az évi rendes Debreceni Jazz Fesztivál! Jól emlékszem a 85-esre például. Larry Coryell Pegével duóban; Zawinul pedig szólóban, harminc szintivel körbebástyázva... Shankar-Garbarek-Gurtu-Zakir Hussain...


9) Kik a kedvenceid?

Hát, nagyjából a mai napig azok maradtak, akiket kamaszkoromban megszerettem, és az előző válaszomban már említettem.  Miles Davis az "isten", és szinte mindenki, aki vele játszott, David Holland-tól John Scofield-ig és Mike Stern-ig; Joey DeFrancesco-tól Kenny Garrett-ig. És még sokan mások. Basszusgitárosok, Jaco-tól és Marcus Miller-től Jonas Hellborg-ig. Hammond orgonisták, Jimmy Smith-szel és Dr. Lonnie Smith-szel az élen. Toots Thielemans. EST. Bill Frisell. Nagyon hosszú a lista.


10) Mikor kerülték ki Amerikába, és miért pont Seattle-be mentél?

94-ben kaptam egy remek kutatói állást, Cincinnati városban, Ohio államban, az ottani egyetemen. Aztán egy ideig azt "játszottam", hogy párhuzamosan végeztem egyetemi oktató és kutatómunkát, és biotechnológiai fejlesztést gyógyszercéggel. Sokszor a kettő nem ugyanabban a városban történt, és államban volt, így elég hektikus évek, évtizedek voltak, de megérte. Sok érdekes felfedezést tettünk, közöltünk több mint 500 tanulmányt (a mai napig én vagyok a szakterületemen - farmakológia - az egyik legtöbbet idézett kutató a világon, és - minden tudományterületet beleértve - a legtöbbet idézett magyar kutató). A tudományos eredmények mellett felfuttattunk és tőzsdére vittünk három céget; ezalatt a laborból született ötletekből gyógyszerjelölteket fejlesztettünk; a szerek az egereken végzett kipróbálás stádiumából a betegeken végzett kipróbálás stádiumába kerültek. És közben volt pár költözés, Cincinnati után Boston, Newark (New Jersey), Seattle... Seattle városát, és a környező Washington Államot szerettük a legjobban, és ott éltünk a legtovább, tíz évig. A gyerekek is oda jártak iskolába, illetve most már mind a ketten (2, illetve 4 év) korengedménnyel az ottani egyetemen tanulnak.


11) Most pedig miért jöttél vissza Európába? És miért nem hazajöttél? Miért pont Svájcba?

A hazajövést már 2005-ben megpróbáltuk; annak idején volt is belőle egy kis "balhé". Röviden összefoglalva: mindig megmondtam a véleményemet, ha kérdeztek. S amikor a magyar tudományos infrastruktúráról kérdeztek, elmondtam, mit gondolok a Magyar Tudományos Akadémia kőkorszaki állapotairól, és hogy kellene megreformálni. Na most, ez körülbelül olyan, mintha a magyar zenei életben valaki nagy nyilvánosság előtt előadná, hogy a Benkő László nem tud zongorázni. Igaz, igaz, de valahogy mégsem szabad mondani, és aki mondja, az utána megnézheti magát. Tehát jött a megtorlás. Menekültünk vissza, egy év után. Pedig magát a kutatást tudtam volna folytatni Magyarországon is, a pályázati pénzeket is behoztam, és az infrastruktúrát is összeraktam hozzá.

Aztán, most eltelt annyi idő, hogy újra megpróbáljuk; a gyerekek felnövőfélben vannak, egy sor tudományos projektet lezártam, másokat Svájcban tudok a legjobban folytatni. Megvoltunk Amerikában, de soha nem úgy voltunk vele, hogy ott is fogunk megöregedni. Amerika változik, és - szerintem - egy csomó dolog nem jó irányba halad: a társadalom felső rétege és a többiek között tátongó, és egyre mélyülő szakadék, Trump és a politikai helyzet polarizációja, az amerikai tudományos és oktatási rendszer irányításának legújabb irányvonalai; az általános fegyverviselés és az ebből adódó problémák, kezdve az iskolai lövöldözésekkel, az opioid-krízis... Amerika nem Európa.

És van egy ilyen alapelv is, hogy minimum tíz-tizenöt évenként váltani kell, ha az ember szakmailag friss akar maradni, és meg akar újulni. És szerintem abban is van valami, hogy különféle életfázisokhoz különféle munkahely, munkastílus passzol. Szóval, most jött el a váltás ideje. Megint Európa, csak most kicsit jobban meggondoltuk, és így Magyarország azonnal kiesett a listáról, és sok más ország is, különféle okokból. Svájc viszont ideális választás - legalábbis most így látom.


12) A családod is Veled jött? Vagy ők maradtak Amerikában?

2005-ben, vagy most? 2005-ben jöttünk-mentünk, az egész családdal. A gyerekek legalább jól megtanultak magyarul az alatt az egy tanév alatt. De az az igazság, hogy a magyar iskolarendszertől sem voltunk elájulva, például a tanárok hozzáállásától. Pedig patinás helyre, a Fazekasba jártak, Pesten. Sokat változott a helyzet az elmúlt években.

Most pedig, ezt a svájci fázist, feleségemmel kettesben csináljuk. A gyerekek felnőnek, most már ugye egyetemisták: a tanulmányaikat már Amerikában fogják befejezni, és aztán majd meglátjuk, hol fogják elkezdeni a saját életüket, Amerikában, vagy máshol. Én pedig, azt gondolom, ezt a svájci tanszéket és munkacsoportot fogom vinni most már, amíg nyugdíjba nem megyek (vagyis, hogy nyugdíjba küldenek: mert 64 év után nincs mese, Svájcban mindenre szabály van: erre is). Nagyon jó kis hely ez a Fribourg-i Egyetem, és minden szempontból jól érzem magam. Tudom folytatni a kutatásaimat, van egy vadonatúj laborom, remek embereket vettem fel magam mellé; oktatok is, de csak annyit, amennyi még nem megy a kutatás rovására. Oktatni amúgy németül kell, de szerencsére beszélem a nyelvet. A laborban viszont angolul megy a munka.


13) Az elmúlt hetekben-hónapokban már küldtél pár beszámolót Svájcból, sőt, még Németországból is... Ezek szerint már ide-oda repülgettél? Mik a benyomásaid az európai jazzről?

Az elmúlt időszakban ide-oda utaztam, míg a svájci labort készítettem elő. És még ebben az évben is fogok utazni elég sokat, mert az év végéig az amerikai csoportot is viszem még. De a vége az lesz, hogy csak a svájci csoportra fogok koncentrálni. Közben, amikor épp Svájcban voltam, eljárogattam ide-oda, jazz-koncertekre. Fribourg egy egyetemi kisváros: Bern mellett van, vagyis az ország közepén, ami jazz szempontjából remek, mert a berni klubok húsz perce vannak, a lausanne-i "Chorus" klub is csak negyven perc kocsival. Montreux fél óra. De Baselbe, Zürichbe és Genfbe is el lehet jutni kocsival vagy vonattal egy-másfél óra alatt, ami még munka után este is kibírható.

Nagyon kellemesen meglepődtem azon, hogy itt micsoda remek zenei élet van. Az előbb említett városok mindegyikében van jazz-klub, és vannak "évi rendes" zenei fesztiválok is. Kivétel Montreux, ahol állandó klub nincs, csak az a híres éves fesztivál, ami viszont sajnos egyre inkább poposodik. (De azért már megvan a jegyem az idei Corea Akoustic Band koncertre!) És kis túlzással azt mondhatom, hogy Svájcban majdnem minden "Kuhdorf" (kb.: fatornyos falucska tehenekkel) szervez egy évi rendes jazz-fesztivált. Willisau, Langnau, Cully... Idén  júniusban például Langnau-ban - ami egy pici hely, amiről korábban soha nem hallottam - játszik majd egy héten belül Brad Mehldau, Joe Lovano, Dave Douglas, Billy Hart, Joshua Redman, Ethan Iverson, Adam Nussbaum, Jim Black-Chris Speed-Oskar Noriega-Trevor Dunn, Andy Laverne, Michael League a Snarky Puppy-ból, Judi Niemack, Ohad Talmor, Vic Juris...

Összességében tehát a zenei felhozatal Svájcban abszolút elsőrangú, sőt - szerintem - változatosabb, mint Amerikában. Mert ugye természetesen "idehozzák" az amerikai zenei élet legjavát, de emellett jönnek a német, francia, olasz és skandináv zenei élet legjobbjai is. Nekem amúgy az európai jazz egy része kimaradt az életemből – legalábbis, ami az élő koncerteket illeti, mert sokan közülük nemigen játszanak Amerikában. Nagyon jó volt végre Lars Danielsson-t, Jasper van't Hof-ot, Heinz Sauer-t, Bireli Lagrene-t, Sylvain Luc-öt, Michel Portal-t, Philip Catherine-t látni-hallani élőben. Sajnos, Didier Lockwood-ot nem láttam soha élőben, és sajnos már nem is fogom, pedig nagyon készültem rá.  És van helyi, svájci zenei élet is, Pierre Favre, Irene Schweizer, Christy Doran, Nick Bärtsch mind idevalósi, Michael Wintsch is egy remek zongorista Bernből, akit nemrég fedeztem fel magamnak (van egy szuper Bartók-feldolgozáslemeze is!). Egyébként - mint kiderült - Billy Cobham, Gerry Hemingway, Django Bates és sok más ismert angol és amerikai zenész is Svájcban él.

Küldök pár képet olyan svájci koncertekről, amik mind-mind az elmúlt három hónapban történtek, de nem volt időm őket megírni "rendes" riportban. Egyébként a rendezés, svájci módra, tökéletes mindenhol: a koncertek másodpercre pontosan kezdődnek; a hangosítás szuper, a közönség nagyon kulturált, és a legtöbb koncerten, ahol voltam, nagyjából telt ház volt. A harminchelyes klubokban harminc emberrel, a kétezres Maag Halle-ben kétezerrel. Egyébként nekem az a megfigyelésem, hogy a viszonylag idősebb korosztály teszik ki a közönség nagy részét. Sokkal őszesebb a nézők haja, mint amit mondjuk az USA-ban megszoktam, vagy - mondjuk - amit egy BJC, vagy egy Opus koncerten lát az ember Pesten. Kíváncsi vagyok, hogy legalább a Michael League koncertre bejön-e majd a fiatalabb korosztály. (Mark Giuliana-ra nem jött be.)

Egyébként Svájcról minden sztereotípia igaz; csodaszép a természet, hihetetlen tisztaság, rend, nyugalom, jómód van: kulturáltak az emberek, és pontosan, precízen mennek a dolgok. És persze brutálisan túlszabályozott minden, amit azért egy kicsit szokni kell így Amerika után. Amit viszont nem értek, az az, hogy hogyan lehet, hogy a dohányzást nem tudják visszafogni - pláne fura ez nekem Amerika után, ahol ez azért nagyjából sikerült.


14) Milyen a viszonyod a magyarországi tudománnyal?

Ha az Akadémiára gondolsz, akkor semmilyen. Még mindig "kukoricán térdepelek a sarokban", és annak, hogy a magyar akadémikusok valaha is meghívjanak soraik közé, nulla esélyt adok. Nem mintha olyan nagyon hiányozna egyrészről. Viszont másrészről, amikor látom, hogy egyre-másra olyanok kerülnek be, akik nálam sokkal kevesebbet tettek az asztalra, azért mégsem egy jó érzés valahogy.

Fiatal magyar kutatók az elmúlt húsz évben mindig dolgoztak az amerikai laboratóriumaimban; az első magyar PhD-seim már professzorok, tanszékvezető tanárok. De az utóbbi időben egyre kevesebb magyart vettem fel: sajnos romló tendenciát látok. Az újabb generációk felkészültsége, és munkához való hozzáállása romlik, viszont mintha a pimaszságuk erősödne. Az a helyzet, hogy itthon már az a középgeneráció is hiányzik, aki jó példát mutatna, és rendesen fel tudná készíteni a fiatal PhD-seket a kutatómunkára. De az is benne lehet, hogy a végzős orvosegyetemisták legjava már nem a kutatást választja. Amúgy azért egypár magyar kutatócsoporttal még így is fenntartok egy kis kollaborációt. De az biztos, hogy Magyarországra dolgozni nem fogok többet visszajönni - nem mintha bárki is hívna...


15) Akkor Magyarországra mindig csak akkor jössz és magánemberként, mikor meglátogatod Anyukádat Győrben?

Csak magánemberként. Anyut megnézni, feleségem családjához benézni. Emiatt is jobb lesz, hogy most már közelebb leszünk; gyakrabban tudunk jönni. Szóval, csak családi dolgok miatt járunk haza. Ha van időm, be-benézek egy-egy régi barátomhoz - ahogy az átkosban mondták - "hivatalos baráti látogatásra".


16) És olyan koncertet találtál-e az idén, ami miatt mégis csak érdemes lesz hazalátogatni jazzrajongóként?

Bécsig el fogok zarándokolni júniusban, erre a Molvaer/Sly and Robbie "Nordic Dub" dologra - habár kicsit félek tőle. Aztán pedig találkozunk a Debreceni Jazznapokon, augusztus elején. Jiri Stivin-t nem fogom kihagyni, és Gárdonyi Lacit is már régen láttam-hallottam! Sajnos, a Rákfogóból Babos Gyuszi bácsit már nem fogom látni...



>>>


Küldök képeket is, és itt vannak hozzá aláírások:


1-gadd.jpg

2-gadd.jpg

Steve Gadd a berni jazzfesztiválon, a Marian's JazzRoom klubban. A fantasztikus Jimmy Johnson (Allan Holdsworth tettestársa a „Sand”-en és más legendás lemezeken!) játszott basszusgitáron és Michael Landau is remek formában gitározott. Kevin Hays zongorázott, és Walter Fowler trombitált. Ha Steve Gadd, akkor nekem - még mindig - a "Gadd Gang" a kedvencem (Eddie Gomez, Ronnie Cuber...), és a "Stuff" (Richard Tee...), de azok a bandák már nincsenek, ez az új banda viszont van. Vagyis: ez van, ezt kell szeretni. Steve Gadd természetesen egy világklasszis. Abszolút fenomális, így hetven felett is, amit csinál a hangszeren. Abszolút etalon, azok a groove-ok, amiket és ahogy játszik. Érdekes háttérinformáció: nagyjából ugyanez a banda "alapesetben" James Taylor énekes-gitáros kísérőzenekaraként keresi meg a kalácsra valót.


3-brahem.jpg

Anouar Brahem Zürich-ben a Tonhalle Maag-ban. Többnyire klasszikus zenét játszanak ebben az óriási, modern hodályban, de van évente pár jazz és világzenei rendezvényük is. Brahem cirkuláris, repetitív kompozíciói egy külön világ; van, az oud pedig nagyon cukin néz ki, mint hangszer, de európai fülnek kissé hamisan hangzik - van, akinek mindez nagyon bejön, van, akinek nem. Nekem nem. Dave Holland viszont remekül játszott (persze, ha akarna, sem tudna másképp). Django Bates is hozta a legjobb formáját, viszont a "nagy" Jack DeJohnette ezen az estén kétezer ember szeme láttára kamuzott, alibizett és ásítozott: látványosan unta az egészet.


4-bireli.jpg

Bireli Lagrene Schaffhausen-ben. Ez a koncert, nem tudni miért, a Kammgarn-ban került megrendezésre, ami félig klub, félig "Bierhalle". Ennek megfelelően sem a hangosítás, sem a közönség nem volt tökéletes. De Bireli-t mindez nem zavarta: ő még mindig Django-t "nyomja": hatalmas energiával és fenomenális technikával. Habár, ennek az új gitárnak, amin mostanában játszik, nem annyira tetszik a felsőbb regisztere. (Időnként, mikor Bireli ujjai szuperszonikus üzemmódba kapcsolnak, olyan hangok jönnek belőle, mintha gitározás közben Stanley Jordan rálépett volna egy macskára.)


5-jamesmorrison.jpg

James Morrison a berni jazzfesztiválon, a Marian's JazzRoom klubban. Fantasztikus technikájú trombitás-szárnykürtös Ausztráliából. Két fia kíséri a bandában: gitáron és basszuson. Morrison mester zongorán és harsonán is remekül játszott, és különleges fúvóshangszereket is hozott magával, mint például a "Black Widow"-t.


6-rantala-berglund-lund.jpg

Iiro Rantala-Dan Berglund-Morten Lund szupertrió Basel-ben a Volkshaus-ban. Dan Berglund-ot már sajnos nem lehet az EST-vel látni-hallani, és IIro sajnos nem Esbjörn, de azért ez a mostani trió sem rossz. És persze a Dan Berglund Tonbruket-je is jó kis zenekar: talán majd egyszer elcsípem őket is valahol Európában.


7-barron-green.jpg

Benny Green-Kenny Barron duó a berni jazzfesztiválon, a Marian's JazzRoom klubban. Benny nagyon élvezte az estét, és jó humorral, virtuózan zongorázott, Kenny kissé morózusabban viselkedett, lassabban, megfontoltabban játszott, és sötétebb tónusokat "festett". Meglepetésemre, ezen a koncerten, szombat este (!!), csak félház volt.


8-rosenwinkel.jpg

A Kurt Rosenwinkel Caipi Group Basel-ben a Volkshaus-ban. Brazil zenészekkel, valamint egy remek német zongoristával, Olivia Trümmer-rel. Voltak már szerintem Kurt-nak erősebb projektjei is, de, úgy látszik, a legtöbb jazz-zenésznek valamikor túl kell esni egy-egy ilyen brazil perióduson is.


9-kuhn.jpg

Joachim Kühn Trio Basel-ben az Alte Bahnhof klubban. A német zongorista már húsz éve Ibizán él, és szinte csak Európában játszik, itt is egyre kevesebbet. A lemezeit is az otthoni stúdiójában veszi fel. Soha nem láttam élőben Kühn mestert, pedig már nagyon régóta ismerem a zenéjét, még anno a régi fúziós dolgok óta. Végre sikerült elcsípnem egy koncerten, és nem okozott csalódást; hihetetlen technikával és szinte ijesztő intenzitással játszik, még így nyugdíjaskorában is.


10-sco.jpg

A John Scofield Group Basel-ben a Volkshaus-ban. Gerald Clayton, a fenomenális bőgős Vincente Archer, és természetesen a doboknál ki más, mint a régi tettestárs, Bill Stewart. A "Country for Old Men" lemez anyaga ment volna elvileg, de ehelyett kipróbálták rajtunk a nemrég felvett, még meg sem jelent új lemez egy jó részét is. Gerald Clayton - szerintem - jobban tenné, ha nem nyúlna Hammond B3-hez, merthogy nagyon furán szól a keze alatt. Larry Goldings százszor jobban csinálta, például a „Hand Jive”-on. "Level 66" (vagy valami hasonló) lesz az új Scofield lemez címe: eklektikus anyag lesz, lassú blues-tól groove alapú scofield-os kompozíciókig.


11-favre.jpg

Pierre Favre Lausanne-ben a Chorus klubban. Egy fiatal, helyi dob-ensemble-lel lépett fel. Megannyi dob, és semmi más hangszer a színpadon! Szokni kellett a hangzást, de nagy nehezen azért ráállt a fülem a végére...  Pierre Favre egy legenda ugyebár, talán ő az egyik legismertebb svájci jazz-zenész. Nekem még, annak idején, talán gimis koromban, egy Jiri Stivin/Pierre Favre dupla bakelit volt az első lemezem tőle. "Mister Dobmúzeum" - vagyis Kármán Sándor barátunk Cegléden biztosan nagyon imádta volna ezt a koncertet.


12-jasper-sauer.jpg

Jasper van't Hof-Heinz Sauer duó, Riehen falu nagytemplomában, Basel mellett. Jasper hihetetlen formában játszott; az idős Sauer mester kicsit fáradtabban, de még mindig nagyon egyedien.


13-who.jpg

A WHO Trio Bern egyik külvárosában, az apró, de remekül hangosított BeJazz klubban, amely szinte elvesz egy óriási, multifunkcionális kulturális "létesítmény" (színháztermek, koncerttermek) belsejében. Michael Wintsch svájci zongorista a fővezér ebben a kollektív improvizációra épülő bandában. Gerry Hemingway amerikai dobos hatalmas formában játszott. Free jazz-től ragtime-ig és minor blues-ig mindent felvonultattak. Félház volt csak, de ilyen figyelmes, odaadó közönséggel, mint ez a BeJazz közönség, ritkán lehet találkozni.


14-jazzias.jpg

"Jazzias Projekt" Bern belvárosában, a Francia Templomban. A Camerata Bern előadása, a kiváló olasz klarinétos/szaxofonos Gianluigi Trovesi vendégszereplésével. Handel Messiásának jazz-zel elegyített verziója. Ez a koncert remek példa arra, hogy miért nem szoktak (és szigorúan nem is szabadna!!) Handel-t és jazz-t (vagy, úgy általában, operaéneklést és jazz-t) összevegyíteni. Trovesi mester azért szólózott pár kiadósat, ami kicsit feldobta ezt a délutáni, egyórás, nagyon fura hangzású koncertet.


15-bugge.jpg

Bugge Wesseltoft, szólózongora, Riehen falu nagytemplomában, Basel mellett. "Everybody Loves Angels" címmel jelent meg Bugge legújabb lemeze, az ACT-nál. (Én speciel nem vagyok oda az angyalokért. Sőt, még a tündérekben és a gonosz szellemekben sem hiszek: akkor már inkább jöjjön a Flying Spagetti Monster - de ezen nem veszünk össze.) A zongoraszólók langyos New Age-esek voltak: senki nem ugrott ki tőlük a cipőjéből. Sokkal jobban hangzott, mikor Bugge mester "benyomta az automatát", és a tőle megszokott elektronikus groove alapokra szólózott. De mindezt sajnos csak egypár számban tette meg: mégiscsak templomban vagyunk, ugyebár.


16-rea.jpg

Danilo Rea Duo, Delineat Weindepot, Basel mellett. Vagyis, egy borraktár/borkóstoló helyiség koncertterme.  Beatles, Rolling Stones, Elton John darabokat dolgoztak fel jazzesítve. Amennyit ebből a - nem túl eredeti - koncepcióból ki lehetett hozni, azt kihozták belőle.


17-guiliana.jpg

Mark Guiliana Band, Fribourg-ban, a La Spirale klubban. Fribourg középkori óvárosában van a város egyetlen jazzklubja, ahol minden héten egy koncertet rendeznek; többnyire svájci zenészek és kisebb "nevek" lépnek fel, de azért időnként a nemzetközi élvonalba tartozó zenészek is megfordulnak itt, T. Stańko-tól T. Blanchard-ig. Simády Béla barátunk már megírta a JazzMa-nak a pesti bulit, ez a fribourg-i koncert ugyanannak az európai turnénak volt a része. Ahhoz a leíráshoz nemigen lehet többet hozzátenni. Hogy is írta Béla? "Elvin Jones és egy metronóm kereszteződése?" Igen, valami ilyesmi. Habár, meg kell, hogy jegyezzem, ez a ma esti fribourg-i (nyugdíjas) közönség sokkal kevésbé "vette a lapot", mint a budapesti.


Vissza a hírekhez