JazzMa

Friss Hírek

Mr. MR Budapesten2019. május 18.
HBD2U, BILLY COBHAM2019. május 17.
HÁLÓ JUBILEUM2019. május 16.
BILLY COBHAM 75!2019. május 16.
Billy Cobham 75 éves2019. május 16.
ÜDVÖZÜLÉS ÉLŐBEN2019. május 11.
XII. BODAJKI JAZZ TÁBOR2019. május 11.
Modern május2019. május 09.
Nagy Emma: Set to Face2019. május 07.
Játék – 2019 május2019. május 05.
Elhozta New York-ot2019. május 05.
Ross, Joel: KingMaker2019. május 05.

Hírek

ANTONIO SÁNCHEZ

Antonio Sánchez a „Lines In The Sand” című, vadonatúj lemezének anyagát bemutató európai turnéja során vasárnap az A38 Hajó koncerttermében lépett fel Migration nevű zenekarával. A tavaly novemberben megjelent lemezt Európában és Japánban már forgalmazzák, az Egyesült Államokban azonban csak Sánchez és zenekara visszatérése után, január 25-én lesz elérhető.

00.JPG

Sokáig Sánchez Pat Metheny virtuóz dobosaként volt ismert, de mára a kortárs jazz egyik meghatározó muzsikusává vált. A Pat Metheny Group mellett fáradhatatlanul építette fel saját, Migration zenekarát, mellyel társadalmilag mélyen elkötelezett véleményének is hangot ad, zeneszerzőként számos filmhez írt zenét, ezek közül a 2014-ben forgatott „Birdman” Grammy-t hozott Sáncheznek, és a négy Oscar-díjat is begyűjtött film már nemcsak a jazzkörökben tette nevét világszerte ismertté. Emellett dobosként továbbra is felbukkan olyan fantasztikus zenészek albumain, mint például Chick Corea, Gary Burton, Avishai Cohen (a bőgős), Miguel Zénon, David Sánchez és Danilo Pérez. Hétköznapi halandó számára ezek közül egy is elég lenne a teljes élethez, de a munkamániás, fantasztikus teherbírású Sánchez valóssággal lubickol a projektekben.

01.jpg

A Mexikóvárosban, 1971. november 1-én született Sánchez ötévesen kezdett dobolni, és tizenévesen már a profik között jegyezték. A Nemzeti Konzervatórium klasszikus zongora szakán 1993-ban végzett, majd Bostonba költözött, és a híres Berklee College hallgatója lett. Óriási hatással volt rá Danilo Pérez. A panamai születésű zongorista-aktivista ajánlotta be Paquito D'Riverához, és később meghívta a 2000-ben megjelent „Motherland” lemezére, és a lemezt bemutató turnéra. A turné egyik koncertjét Pat Metheny is megtekintette, és teljesen lenyűgözte Sánchez személyisége és játéka, így ő került az újjáalakult Metheny Groupba. A 2002-es „Speaking of Now” albummal rögvest Grammy-t is nyert, és innentől nem volt megállás, a fúziós sztárok kézről kézre adták, szerepelt Michael Brecker, Gary Burton, Chick Corea lemezein, akik aztán viszonozták is a szívességet. Sánchez debütáló albumán Chris Potter, Chick Corea, Pat Metheny egészítette ki a Migration alaptriót, és a lemez a 2007-es év egyik legsikeresebb bemutatkozó albuma lett. A 2013-ban megjelent „New Life” anyagát bemutató európai turné során a Migration márciusban eljutott Pécsre is. Ezen a lemezen már kezdett körvonalazódni a jelenlegi felállás, a zongorista John Escreet, a bőgős Matt Brewer, és az akkor még nem meghatározó szerephez jutó Thana Alexa már tagja volt a formációnak, melyben még két szaxofonos, David Binney és Donny McCaslin szerepelt. McCaslin, Brewer és Thana Alexa azonban egyéb elkötelezettsége miatt nem utazott Európába, így a pécsi közönség Sánchez zenekarában csak Binney játékát élvezhette, a Brewer helyett beugró az angol Orlando Le Fleming bőgős, és a lemezen is játszó honfitársa, Escreet mellett. Ennek ellenére, ahogy Szász Gabriella beszámolójában olvasható, "minden tökéletes, minden a helyén volt, a zenészek együtt lüktettek átvéve Antonio hallatlan energiáját, és az erős pulzálás két órán át csak hömpölygött felénk.”

Ezután Sánchez és a Migration Band 2015 novemberében járt nálunk, a Trafóban mutatták be „Meridien Suite” című CD-jüket. Ekkor már Binney és McCaslin kilépett a formációból, az új szaxofonos Seamus Blake lett, a többiek, John Escreet, Matt Brewer, és Thana Alexa maradtak. A turnéra mindannyian átjöttek Európába, de sajnos az akkor már fontos szerepet kapott Thana Alexa nélkül, pedig az énekesnő érdekes ízt adott a lemeznek szöveg nélküli, finoman effektesített vokáljával. A teljes anyagot Pesten is szünet nélkül adták elő, és a ráadással együtt jó két órás, igen tömény zenei élmény végén a „standing ovation” sem maradt el.

Seamus Blake helyett az elmúlt időszakban Chase Baird került a zenekarba, és ő játszik a vasárnap A38 Hajón bemutatott „Lines In The Sand” lemezen is. Vele együtt erre a turnéra mindenki útra kelt, így végre hiányzók, helyettesek nélkül, teljesen az eredeti felállásban élvezhettük az Antonio Sanchez & Migration játékát.

02.jpg

03.jpg

Először a mexikói származását sosem feledő Antonio Sánchez osztotta meg gondolatait. Elmondta, Mexikóvárosban született és nőtt fel, 21 évesen jött az Egyesült Államokba, hogy teljesítse álmát, hogy a legjobb zenészekkel játszhasson. Családja mindig támogatta, és szerencséje volt, legálisan, jogszerűen jöhetett az országba, ahol elérhette céljait és álmait. Ez az album tehát nem önmagáról, hanem arról a bevándorlóról szól, aki kénytelen volt menekülni otthonából a félelem, az üldözés, a háború és az éhínség miatt. Ez az a bevándorló, akit állandóan démonizál, kirekeszt a politikai elit, egy félremagyarázott nacionalizmus nevében. Ennek következményeként gyorsan elveszíthetjük a képességünket a szeretetre, és empátiánkat a másnak tűnő, a nálunk kevésbé szerencsések iránt. Ez az album róluk és az útjukról szól. Szavait őszinte taps fogadta, Sánchez pedig egyenként szólítva bemutatta zenekarát, íme tehát a névsor: Thana Alexa (ének), Chase Baird (tenorszaxofon, EWI), John Escreet (zongora, Fender Rhodes), Matt Brewer (bőgő, basszusgitár) és Antonio Sánchez (dob). Röviden én is bemutatom őket, mert olyan elképesztő mondatokat kaptam el közben, hogy jónak látom tisztába tenni a dolgokat. Először is Sánchez nem migránsokból toborozta zenekarát.

04.jpg

Thana Alexa horvát szülők leányaként 1987-ben, New York-ban született, Thana Alexa Pavelić néven. Már három éves korában megmutatkozott a zene iránti érdeklődése, szülei idővel be is íratták egy helyi zeneiskolába, ahol természetesen először zongorázni tanult, de ő makacsul csak a hegedűvel akart foglalkozni, amelyhez viszont az elején még kicsi volt a keze. Az általános iskola után Alexa családjával visszatért Horvátországba, és a hegedűtől eltávolodva a zágrábi Rock Akadémián folytatta tanulmányait. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően a klubtulajdonossá vált Boško Petrović vibrafonos kezdte karrierjét egyengetni, először saját jazzklubjában és regionális jazz műhelyeken, majd horvát fesztiválokon léptette fel. A veterán vibrafonos jó szemét igazolja, hogy Alexa New York-ba visszatérve 2016-ban és 2017-ben a „Rising Female Vocalist” kategóriában a Downbeat kritikusai is felfigyeltek rá. Fellépései mellett Alexa a New York-i Jazz Akadémia karán tanít.

05.jpg

David ’Chase’ Baird 1988-ban, Seattle városában született. Tíz évesen kezdett szaxofonozni, 14 évesen pedig Michael Brecker lett a mentora. A New York-i Juilliard Iskolában 2014-ben végzett, és jelenleg az intézmény oktatója.

06.jpg

A zongorista John Escreet Angliában, Doncaster-ben született 1984-ben. 2006-ban költözött New York-ba és a Manhattan Zeneakadémián szerzett diplomát, ahol Kenny Barron és Jason Moran voltak tanárai.

07.jpg

A bőgős és basszusgitáros Matt Brewer Oklahoma City-ben, zenészcsaládba született. Nagyapja, és apja jazz-zenész volt, édesanyja pedig egy lelkes zenét szerető rádiós DJ, aki terhesen klasszikus jazz-albumokat játszott születendő fiának. Matt két évet töltött a Juilliardban, majd úgy döntött, hogy elhagyja az iskolát, és Antonio Sánchez mellett többek között Greg Osby, Gonzalo Rubalcaba, Lee Konitz, David Sánchez, Terence Blanchard, Vijay Iyer, Steve Coleman, Dave Binney, Aaron Parks, Jeff „Tain” Watts partnere lett.

08.jpg

Miután mindannyian elfoglalták helyüket a színpadon, elindult a zene. Az előző koncertekhez hasonlóan, most is egybe játszották a lemez anyagát, közben Sánchez nem szakította meg a zene folyamatát konferálással. Amikor az európai átlagmagasságot jelentősen emelő horvátok között is sudárnak számító, egzotikus szépségű Thana Alexa színpadra lépett, még a nők lélegzete is elakadt, de ahogy énekelni kezdett, hangjával is mindenkit lenyűgözött. Hangját többször hangszerként használta, bennem pillanatokra Flora Purim is felidéződött, de ezt inkább a Return to Forever lemezeken felnőtt idősebb generációnak írom fogódzkodónak. Sanchez lemezeit ismerve úgy látom, nagyon tervszerűen, lépésről lépésre adott egyre komolyabb feladatot az énekesnőnek, és most látta elérkezettnek a pillanatot, hogy főszerepet is megkaphatta. Thana Alexa újfajta líraiságot adott Sánchez virtuóz improvizációkkal, kiszámolhatatlan ütemkomplexumokkal kiegészült zenéjének. Gyakran unisonoban énekelt a másik főszereplő, Chase Baird tenor és EWI futamaival, de voltak feleselgetős párbeszédek is közöttük. Persze a többieknek sem a 6.alabárdos szerep jutott, amikor az igazi főszereplő, a zene engedte, John Escreet, és Matt Brewer mindkét hangszerén igazi, mélyen felkavaró szólókkal vitte tovább a mintegy másfélórányi zeneáradatot. Antonio Sánchez most sem akart „dobos lemezt” készíteni, így ezen a koncerten is a legnagyobbakra jellemző alázattal játszott, de amikor elérkezett hangszerének a pillanata, kő kövön nem maradt. Talán az 1960-ban megjelent, mérföldkőnek számító „We Insist! Max Roach's Freedom Now Suite” című lemez nyitotta fel a fennálló társadalmi rend igazságtalanságai ellen lázadó muzsikusdobosok szemét, hogy nem harmónia hangszeresként is lehet társadalmilag elkötelezett mozgalmat indítani. Max Roach után most Antonio Sánchez is megmutatta, hogy ez napjainkban is lehetséges, az igazi zenének még van hívószava, ha nem is akkora, mint Roach és társai idejében volt. Bár ki tudja, a „Lines in the Sands” bizonyította, hogy üzenete legalább egy BJC teltháznyi közönséghez eljut. Ennyi ember persze nevetve elfért az A38 Hajó gyomrában lévő hatalmas koncertteremben. Ezért nem értettem, hogy az egyáltalán nem csápolósnak ígérkező koncert állóhelyes volt. Sajnos a kétórás álldogálás annyira kifárasztott, hogy nem tudtam igazán élvezni a ráadásban bő tízperces szólót levágó, Thana Alexa sok humorral és virtuozitással előadott elementáris szólóját, amelynek végén persze parádésan beszálltak a többiek is, így egy jó húszperces örömzene alakult ki, és persze ezúttal az újabb „standing ovation” sem maradt el, de hát más lehetőség itt nem is adódott. Ízületi fájdalmaim ellenére azt mondom, megérte eljönni erre a koncertre, az új lemez zenéje pedig remélhetőleg nem csak a homokban fog vonalakat hagyni.

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

14.jpg

15.jpg

16.jpg

17.jpg

18.jpg

19.jpg

Vissza a hírekhez