Exkluzív interjú Juhász Mártonnal
Az április 2-i Basel-i Yuri Storione/Perico Sambeat koncert https://www.jazzma.hu/hirek/2019/04/03/yuri-storione-quartet-featuring-perico-sambeat-birds-eye-club-basel-svajc-2019-aprilis-2 szünetében csíptem el Marcit, de nem tudtuk befejezni a beszélgetést, így azt email-interjú formájában fejeztük be.
SzCs: Gratulálok a mai koncerthez. Hogy kerültél ebbe a mai csapatba a dobok mögé?
JM: Már egy ideje Svájcban élek, Baselben, és kezdek belekerülni az itteni zenei körforgásba. Yuri is a Jazzcampuson tanult, és én is itt töltöttem egy évet, a Focusyear program keretében.
SzCs: Ebből egy lemez is született, „Focusyear 2018” címmel, amelyen részben a te kompozícióid vannak. És ugyanez a zenekar játszik a szólólemezeden is, amely nemrég „Discovery” címmel jelent meg.
JM: Igen, ez a társaság volt a 2018-as Focusyear. Ez egy egyéves „music immersion” projekt; meg kell pályázni, és ha kiválasztanak, jön vele egy kisebb ösztöndíj, és egy évig a baseli Jazzcampuson tanul-dolgozik az ember. Az itteni Jazzcampus stúdióban vettük fel mind a két lemezt, előbb a „Focusyear 2018”-at (amelyre minden tag hozott kompozíciókat), és pár hónapra rá a „Discovery”-t, amelyre az összes zenét én szereztem.
SzCs: És utána hazamentél Budapestre?
JM: Nem, azóta itt élek Baselben. Zenélek, igyekszem belekapcsolódni a zenei körforgásba. Van egy olyan tervem is, hogy a színházi zenei életbe megyek bele jobban, komponálni zenéket színházi darabokhoz, vagy színházi zenekarban (is) játszani.
SzCs: Sok országban, sok városban éltél már.
JM: Hát igen, a bostoni Berklee-n tanultam, de éltem Bécsben is és Pesten is, és most Basel-ben. Megvannak persze ennek az előnyei is, de azért a baráti kapcsolatok, családi kapcsolatok fenntartása nem egyszerű.
SzCs: Na és hogy megy a svájci-német? Szerintem ez egy ritka ronda dialektus – vagy inkább nyelv - és szinte lehetetlen megtanulni.
JM: Egyetértek.
SzCs: A új lemeznek lesz bemutatója? Gondolom, a Focusyear után minden tag szétszéledt a szélrózsa minden irányába.
JM: Így van, és ráadásul ez egy elég nagy zenekar volt, három fúvóssal, gitárossal, zongorista, basszus, ének... Szerencsére jó néhány tag vissza fog térni Basel-be az elkövetkező hónapokban, és - valamilyen felállásban - szeretném a lemez anyagát élőben is bemutatni. Budapesten szeptember 21-én az argentín trombitással, lengyel gitárossal és amerikai bőgőssel adunk majd koncertet, szóval ez lesz a hivatalos lemezbemutató.
SzCs: Menjünk vissza egy kicsit az időben. Mikor is kerültél ki a Berklee-re, és kik voltak azok a tanárok, vagy diákkollégák, akik a legnagyobb hatást tették rád?
JM: 2007-ben mentem ki, óriási élmény volt, persze a maga kihívásaival. A tanárok közül Hal Crook-ot emelném ki, zenekari gyakorlaton voltam nála, a mai napig gondolok a nála tanultakra.
SzCs: Tartod még a kapcsolatot az ottani társasággal?
JM: Az egyedüli szakmai kapcsolat a skót Alan Benzie zongoristával maradt meg, az ő triójával rendszeresen turnézunk az Egyesült Királyságban.
SzCs: Mik voltak azok a dolgok a Berklee-n megtanult dolgok közül, amelyeket a leghasznosabbnak érzel? Voltak olyan rutinok, vagy szokások, amiket el kellett felejtened? („to un-learn”, így mondják angolul).
JM: Ami a hagyományos "mainstream" jazzt illeti, úgy érzem ezt a világot a Berklee után fedeztem fel igazán - az ottani tanárom valahogy nem hangsúlyozta, hogy betéve kell ismerni a 40-es, 50-es, 60-as évek jazz dobolását - kontextus nélkül nagyon nehéz ebben a műfajban boldogulni. Szóval hazaköltözve egy kicsit megdöbbentő volt azt tapasztalnom, hogy hiába tanultam a Berklee-n, ez még így kevés lesz.
SzCs: És ehhez képest a Focusyear hogy ment? Ott milyen volt egy-egy nap menete? Mennyit foglalkoztak veletek mentorok, mint Wolfgang Muthspiel, és mennyi volt az összedolgozás a Focusyear Band többi tagjával?
JM: Általában a mentorokkal együtt dolgozva, az ő zenéjüket próbáltuk 3-4 napon keresztül, majd ezután adtunk egy koncertet. Így az egy év alatt nagyon nagy rutinra tett szert a zenekar, igazán jól megismertük egymás játékát.
SzCs: Gondolom, a Berklee és a Focusyear sem a dobolástechnikáról szólt nagyrészt, hanem – például – zeneszerzésről, hangszerelésről. Te magad hogyan látod saját magad, mint zeneszerzőt? Honnan indultál, hol tartasz most, és kiket tartasz a zeneszerző példaképeidnek? Hogyan tudnád a „Discovery” lemez zenei világát megfogalmazni?
JM: Évekig kínlódtam a saját képzelt, vagy valós zenei hiányosságaimmal - ez sokáig meggátolt abban, hogy érdemben tudjak a zeneszerzéssel foglalkozni. Tavaly úgy döntöttem, hogy az egyedüli szempont, ami alapján írni fogok, hogy bennem milyen érzést kelt a darab. Ezzel egycsapásra feloldoztam magam a kényszeres megfelelés alól - ha az együttes lejátsza a számomat és ez azt az atmoszférát teremti meg, amit elképzeltem, akkor ezt sikernek könyvelem el.
SzCs: A „Discovery” lemez mellett, melyik projektjeidre, melyik felvételeidre vagy a legbüszkébb? Mit ajánlanál a JazzMa olvasóinak?
JM: Mindenképpen a most megjelent lemezem áll a legközelebb hozzám zeneileg - elvégre most először mutattam meg magamat zeneszerzőként. Az elmúlt évek felvételei közül viszont a Bacsó Kristóf Triad „Pannon Blue” című lemezére vagyok a legbüszkébb, amit Lionel Loueke-vel vettünk fel.
SzCs: Középtávú, vagy hosszabb távú terveid?
JM: Talán még az idén megjelenik egy kvartett lemez Jorge Rossy közreműködésével (vibrafonon). Nyáron pedig elindul Christian Muthspiel Orjazztra projekt-je, amiben nagy megtiszteltetés egyedüli nem-osztrákként részt vennem.
SzCs: Köszönöm szépen a beszélgetést. Sok sikert kívánok mindenhez, a zeneszerzéshez, a koncertezéshez, Svájchoz - úgy általában, és külön ehhez a switzerdeutsch dologhoz.
JM: Köszönöm szépen az interjút!
