JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 13.
Symbiosis 5: Wondering2024. október 01.
Takács Bálint: Shorts2024. szeptember 29.

Hírek

Exkluzív interjú a Fonogram-díjas Sárik Péter Trió vezetőjével

Sárik Petit 1995 óta, jazzkonzis kora óta, tehát negyedszázada ismerem. Én készítettem vele első stúdiófelvételét a Yellow Stúdióban, majd az első interjúját is a Bartók Rádióban. Tegnap délután fél kettőkor hirdették ki, hogy a Sárik Péter Trió „X Bartók” című CD-je győzött a jazz kategóriában. Rögtön küldtem nekik egy gratuláló e-mailt, Petinek pedig elküldtem a riport kérdéseket. Alább az interjú olvasható!

1) Először is engedd meg, hogy gratuláljak!

Köszönöm szépen, Atti és Tibi nevében is. Én pedig itt is szeretnék gratulálni az összes jelöltnek és azoknak is, akiket idén nem válogattak be az első ötbe, de lemezt adtak ki.
A magyar jazz-mezőny nagyon erős, sokan vagyunk kis helyen, kiváló muzsikusok és zenekarok versengenek egy díjért, nagyszerű produkciók születnek, gondolom nagyon nehéz volt a zsűri dolga.


2) Ez az első Fonogram-díjad? Vagy már volt előtte is?

Nem, ez már a harmadik. Egyet kaptunk még a régi Trióval, egyet Berki Tomival, és ezt most az “új” csapattal. Emlékszem, mennyire vártam az elsőt, ami 2014-ben érkezett, előtte már voltak jelölések, de a szoborka csak ekkor került hozzánk. Nagyjából 1995 óta vagyok jelen a magyar jazz-életben, szóval 19 évnek és 11 lemeznek kellett elmúlni az első díjig.

fonogram.jpg


3) Ezt a Bartókos lemezt mikor vettétek fel és mikor jelent meg?

2018 nyarán rögzítettük, és még az évben megjelent. Mivel abban az évben kettő CD-t is felvettünk, így tavaly a „Jazzkívánságműsor magyarul” lemezt indítottuk a Fonogram-díjért, és idénre maradt a Bartók.

peter-sarik-trio-x-bartok-02small.jpg


4) Mióta játszol együtt Fonay Tiborral és Gálfi Attilával? Hogyan, milyen szempontok alapján  választottad ki őket a triód tagjainak?

2013-ban kellett úgy döntenem, hogy megválok a régi zenésztársaimtól, és újakkal folytatom.

Nyilván nagyszerű képességű és tudású partnereket kerestem, de legalább olyan fontos volt, hogy emberileg összhangban legyünk. Óriási szerencsém volt, hisz megtaláltam a legideálisabb társakat. Csodálatos éveket töltöttünk együtt, és nagyszerű eredményeket értünk el, amit úgy hiszem, hogy csak egy ilyen csapattal lehet megvalósítani.

Azért örülök különösen ennek a díjnak, mert a Srácoknak ez az első, és már nagyon megérdemelték. Boldog vagyok, hogy végre ők is átélhetik ezt az élményt!


5) Gondolom már a következő lemez anyagát is megkomponáltad... Egyáltalán mi lesz a következő?

Ismét nagyot lépünk előre és maradunk Bartóknál: A Kékszakállúval dolgozom már december óta, ebből valószínűleg lemez is születik, illetve felvesszük a „Jazzkívánságműsor magyarul 2”-t.


6) További sok sikert!

Köszönöm szépen!


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez