A tatabányai Nemzetközi Jazz Táborok története.. ahogy Benkő Benedek emlékei és a dokumentumok, visszaemlékezések megírták... – 1. rész
Valamikor Fazekas Sándor barátom megszólított a JazzMa oldalán, hogy írjam meg a tatabányai jazz táborok történetét.... Sokáig hezitáltam, mivel rengeteg dokumentum eltűnt, s csak az emlékeimre bízhatom magam, melyek – az idő múlásával – egyre hiányosabbak... Remélem, hogy lesznek olyanok, akik ezeket a hiányokat saját emlékekkel kiegészítik és így teljesebb képet tudnak a jazz kedvelők kapni egy letűnt korszakról....
Most mégis úgy döntöttem, hogy neki kezdek, mert ha én nem írom meg, akkor senki. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, - ezért is ódzkodtam tőle - de arra nem gondoltam, hogy ennyire kevês dokumentum maradt fenn. Köszönöm Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára munkatársainak a segítő támogatást, s azoknak az egykori tábor lakóknak, akik megírták emlékeiket.
Tehát, vágjunk bele….
Előzmények
A történet nem Tatabányán kezdődik, hanem jóval régebben, leginkább Orosházán. Oda 1972-ben kerültem pályázat útján Mosonmagyaróvárról, ahol kezdtem a közművelődési pályámat... Ez is a véletlenek sorozata, de az egy másik történet.
Olyan területek gondozását kaptam meg főnökeimtől, melyek nem álltak közel hozzám, lett is belőle sok ejnye-bejnye, még a fegyelmi is rezgett...
Mit volt mit tenni, keresnem kellett egy olyan területet, mely új volt, hiányzott az akkori közművelődési rendszer palettájáról, de meg kellett érte harcolni. Igy találtam rá az amatőr zenekarok megmérettetésében kialakul űrre, hiszen a Salgótarjáni fesztivál megszűnt, helyébe nem volt más. ( Igaz, azért is érdekelt, hiszen 1966-tól magam is amatőr zenekarokban énekeltem, esetenként hangszeren is játszottam...Mosonmagyaróvár, Orosháza.)

Hiába végeztem mezőgazdasági technikumban takarmánygazdászként, valahol mindig előbújt a kulturális vénám.
Öt éves koromtól zongoráztam, emlékeim szerint nem is rosszul, Bokros bácsi - egy valamikori katonatiszt -, majd a iskolában Láng Klára volt a zongoratanárnőm. Ez utóbbival édesanyámnak volt némi „ellentéte”, mivel anyám nem szerette a disszonanciát, s mikor Bartók darabokat kellett tanulnom, állandóan kijavította a kottát, s ebből adódóan a zongoratanulást befejeztem… (igaz, később az ELP Allegro barbarója után kissé átértékeltem a véleményemet.)

Mostanában előkerült régi képeken általános iskolában néptáncos voltam, gimis koromban színjátszó csoportban szerepeltem.... Mondanom sem kell, hogy ezekre így 60-70 év távlatából csak rácsodálkozom, ha a képek nem lennének, nem is hinném el.
Később a kóruséneklés, majd 1965-66-ban a beat kapott el s terelt vissza a kultúrához.
S mindezek közben a véletlenek sorozata.....vagy nem....?
Népművelői pályámat 1969 február 1-jén kezdtem, a Mosonmagyaróvári Járási Művelődési Központban. 1966-töl különböző zenekarokban énekeltem, majd a Járásiban találtunk otthonra az Ad Flexum zenekarunkkal.

A zenekar körül kialakult csapat mellé szerveztük meg az Ad Flexum klubot, melyben a zene mellett a kultúra egyéb területei is szerepet kaptak, a Fiatal Művészek Klubjával kialakított kapcsolat alapján kiállításokat, előadó esteket, filmvetítéseket is szerveztünkj. Igy járt nálunk Okányi Kiss Ferenc, Szomjas György, Bőhm Edit, Kürti Papp László és sokan mások...
Sokat tanultam, elsősorban Karácsony Géza mosonszentmiklósi tanító-népművelőtől, aki szerint, „ha nincs bogár a füledben, nem leszel jó népművelő”, meg „az a jó népművelő, akinek jó a kudarctűrő képessége”. Sok igazság van ezekben a gondolatokban, megtapasztalhattam elégszer...
1971-ben elkezdtem Szombathelyen a népművelő-könyvtáros szakot, majd egy év után a Debreceni Tanítóképző Főiskolára mentem át, mivel 1972 július 1-el pályázat után Orosházára kerültem, a Petőfi Művelődési Központba előadónak. Kapóra jöttem, volt némi gyakorlatom, éppen végeztem a főiskolát, a szüleimnél lakhattam... kész főnyeremény voltam!
A megüresedett állás Gabnai Katalin után alakult, mert ő Budapestre távozott, s őt kellett volna „pótolnom”. Hát mit ne mondjak, ez a pótlás velem nem igazán sikerült.... Kati erőssége már akkor is a gyermekekkel való foglalkozás, a drámapedagógia volt, s nekem azt kellett volna folytatni, de semmi érzékem nem volt hozzá, s hiába mondtam, csak erőltették, még fegyelmit is kaptam.... Próbálkoztam ln mindennel, de nem igazán ment, a hozzám közelebb álló dolgok, mint könnyűzenei koncertek, táncos rendezvények, s hasonlók már mind le voltak osztva. Igyekeztem hasznossá tenni magam, kisegíteni táncversenyeken, ügyelni esteken, rendezvényeken, vetélkedőkben pl. az ominózus „szocialista brigádok műveltségi versenye” ( A korszakban a szocialista brigádmozgalom hármas jelszava a „szocialista módon dolgozni, tanulni, élni” volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a gyári és üzemi kollektívák nemcsak a termelésben versenyeztek, hanem kötelező jelleggel kulturális, művelődési és önképző feladatokat is vállaltak (például közös színház- és mozilátogatások, könyvolvasás, vetélkedők).
Kellett valami rést találnom, olyat ami közel áll hozzám, örömmel csinálnám és látszata és értelme is van. Így jtt el a pillanat, hogy 1973 táján egy hivatalos budapesti úton, főnökeimmel az akkori Népművelési Intézetben járva megláttam az egyik ajtón egy feliratot – Wilpert Imre könnyűzenei referens – s a főnökeimet – Feldmann József, Zana János – invitálva bementünk, s ott előálltam az ötletemmel, hogy mivel a salgórajáni Országos Amatór Könnyűzenei Fesztválok sora 1971-ben megszűnt, mi vállalkoznánk egy hasonló Alföldi seregszemlére, tudnának-e ebben támogatni.... A főnökeim csak néztek, Wilpert Imre pedig igen megörült, mert mint kiderült, ők is keresnek partnert hasonló rendezvények létrehozására, s talán még némi pénz is lenne hozzá...
Na, ez volt az áttörés, hiszen ha egy országos Szerv támogatja, meg pénzt is ad hozzá, az mehet...
S így történt, hogy neki állhattam a Orosházi Beat-Pop-Jazz fesztivál szervezésének.

A plakátokat Szlotta András orosházi grafikus készítette, az Offset Nyomdában nyomták, eléggé borsos árú volt, de a számonkérést úgy tudtam elkerülni, hogy több évre rendeltem meg a bianco plakátokat, s az adott évben egy ráragasztott szalaggal közöltük a friss információkat... Még nem az internet korát éltük, minden levélben, postán zajlott.
Technikai segítséget a békéscsabai Balassi Megyei Művelődési Központ adott, hangosítás és technikus személyében, kiegészítve a saját lehetőségeinket.
Abban az időben, ha bárhol két fazekat összeütöttek, különböző hatósági engedélyeket kellett beszerezni, az elsősorban eljáró a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya volt majd után a Városi Rendőrkapitányság Igazgatási Osztálya pecsétje kellett, hogy mehessen a dolog. (Igy volt ez bármilyen rendezvény, akár sznházi előadás, akár táncos rendezvány, vagy mármilyen koncert esetében is.)
Itt vált kissé keményebbé a dolog, mert a Békés Megyei Rendőrkapitányság Ifjúsági Osztálya is lejött, érdeklődni és a résztvevők neveit le kellett adni, ugyanúgy, mint a szükséges rendezői csapat neveit is tételesen. S ha a „szerv” úgy ítélte meg, hogy valami nem elégséges, nem adta ki az engedélyt. Nálunk az egyik rendezésre felkért fiú – nevezzük Rogernek – személye körül alakult ki polémia. Nem volt valami jó híre a yardon, ezért többször is rákérdeztek, hogy vállalom-e a felelősséget érte, s mivel minden esetben igennel válaszoltam, engedték.... ( Az volt a szívet melengető ebben a történetben, hogy a kezdet reggelén ez a Roger fehér nadrágban, zakóban, nyakkendőben jelent meg ….. a negyven fokos melegben és olyan elegánsan tartott rendet, hogy mindenki csak bámult. Pl. ha valaki egy kicsit ittasnak látszott, azt nem engedte be, a pénztáros Rózsika néni is rohant hozzám, hogy tényleg adja vissza a pénzt egy kissé pityókás ifjunak? Igen válaszom után nem volt több kérdés, s a rend megmaradt…)
Az első fesztivál sikere után jött a következő, s az 1975-ös fesztivál már országossá bővült Budapesten, Tamásiban megrendezett selejtezőkkel, s a végén a győri döntővel...
E fesztiválok idején nagyon jó zenekarok tűntek fel, később országos hírnévre is szert téve Panta Rhei, Color, Lux, Hat Szív, Kis Rákfogó… (Az 1975-ös OBF-en rádiófelvétel is készült, hangmérnöke Kiss István, gyulai gyermekkori barátom volt….Ha valaki keresgél a neten, megtalálhatja a felvételt.)
A két fesztiváli időszak közötti időben egy-egy zenekart koncertre, bulira is visszahívtunk, s e közben merült fel valamiféle zenei klub kialakításának kérdése. Mivel a fesztivál zenekarai közül a legnagyobb sikert a jazz közeli, jazz rock együttesek aratták, és a fesztiválok alkalmával sok neves zenésszel kerültem kapcsolatba – Gonda János, Berki Tamás (ő vette át Wilpert Imre helyét a Népművelési Intézetben) Jávori Vilmos, Viktor Máté, úgy gondoltam, hogy talán egy jazz klub elférne a városban. A hírek szerint volt is rá igény, s mivel Pleskonics András, fiatal orosházi tanár személyében a szándék és a megvalósítás lehetősége összeállt, megalakítottuk az Orosházi Jazz Klubot.
Az idő előrehaladtával 1977 végén, 1978 elején Berki Tamás keresett meg, hogy mi lenne, ha megszerveznénk Orosházán egy jazz tábort? Tetszett az ötlet, neki is álltam a tapogatózásnak, a helyi Zeneiskola igazgatója Dinnyés István ehhez partner volt – kellett is, hiszen egy ilyen táborhoz néhány zongorára szükség lett volna, s azok csak a zeneiskolában voltak adottak…
Folyamatosan alakultak a dolgok, menet közben részt vehettem 1978 áprilisában Fiatal Dalosok Találkozóján Székesfehérvárott, ahol összetalálkoztam Szabó Ferenccel, a Pest Megyei Művelődési Központ előadójával (Szentendrén volt), aki később Pallagi Ferenc néven lett neves újságíró, s egy esti beszélgetés közben említette, hogy ő éppen Tatabányára készül menni dolgozni, mert ott valami új készül, új városi művelődési központot kívánnak létrehozni a kis intézmények bázisán, s a város közepén egy új intézmény is fel fog épülni. Annak előkészítésére keresnek embereket, s mi lenne, ha én is oda mennék, létrehoznánk ott a jazz tábort... Ő már egy-két hónap múlva már ott lesz, s kezdi előkészíteni a talajt.....
S ekkortájt dőlt el a Tatabányai Nemzetközi Jazz Táborok sorsa.....









