Utána az özönvíz?! Keith Jarrett 75!

A jazz történetének sokak szerint legjelentősebb zongoristája „fennállásának” háromnegyed évszázados jubileuma alkalmából azért kértem fel Gáspár Karcsit, hogy írjon róla, mert neki a legnagyobb kedvence! – A szerk.

1945. május 8-án az Amerikai Egyesült Államok Allentown nevű városában látta meg a napvilágot Keith Jarrett. Magyar származású édesanyja -Kuzma Irma- korán észrevette, hogy fia igen tehetséges a zene területén, hiszen Keith már hároméves korában elkezdte zongoratanulmányait.

A hatvanas évek közepén bekerült a legendás dobos, Art Blakey akkori zenekarába, és onnantól kezdve üstökösként ívelt felfelé karrierje.

Játszott Charles Lloyd együtesében, majd 1970-ben maga Miles Davis hívta el muzsikálni.

Persze ebben az időben már koncertezett és lemezeket rögzített saját formációjával is, melyben Dewey Redman tenorszaxofonozott, Charlie Haden bőgőzött, és Paul Motian dobolt.

Párhuzamosan megalapította a skandináv jazz kiválóságaival karöltve „European Quartet”-jét is, itt Jan Garbarek (szaxofon), Palle Danielsson (bőgő), és Jon Christensen (dob) voltak partnerei.

1978-ban ezzel a csapattal készítette el a jazztörténet egyik legjelentősebb albumát, a „My Song”-ot (ECM).

Természetesen ne feledkezzünk el szóló zongora hangversenyeiről és albumairól sem, azt gondolom, elég ha „csak” annyit mondok: „The Köln Concert” (ECM 1975).

1983-ban Gary Peacock bőgőssel és Jack DeJohnette dobossal elkezdte azon küldetésének beteljesítését, mely a mainstream jazz, a standard-ek, a swing alapú zene megmentését, életben tartását tűzte ki célul.

Legalábbis én így vélem, hiszen a 80-as években már bőven tombolt a jazz-rock „őrület”, és egyre inkább kezdett háttérbe szorulni a fősodrást képviselő akusztikus vonulat.

Nyugodtan mondhatom, Jarrett minden zenekara „epic”, de az tény, hogy az ún. „Standard Trio” -Peacock-kal és DeJohnette-tel- lett a legsikeresebb mind közül.

Szinte pillanatok alatt váltak a Közönség „szuperkedvencévé”, koncertjeikre el-bejutni kuriózumnak számított, és bizony nem volt könnyű jegyhez jutni.

Mi lehet Keith Jarrett titka? Mi az, ami megkülönbözteti Őt minden más jazz zongoristától, és egyáltalán jazzistától?

A válasz talán abban rejlik, hogy egyesült benne sok-sok stílus és vonulat színe-java. Perfektül játszik ragtime-ot, be-bop-ot, modern maistream-et, free-t, no és klasszikus muzsikát egyaránt.

Mindezt teszi úgy, hogy minden hangjában maximálisan és rendkívül ízlésesen jelenik meg a hatalmas szív-lélek faktor.

Koncertjein és lemezein teljes tudásával, erejével arra fókuszál, hogy perfektül, Isten, vagy egy felsőbb hatalom -kinek, hogy tetszik- szavait adja közre a zene nemzetközi, határokat nem ismerő nyelvén.

Sajnos, néhány éve feloszlott a „nagy trió”, sőt, már szóló koncerteket sem ad jó ideje a Mester.

Állítólag komoly beteg, és sajnos nincsen már olyan állapotban, hogy hangszer mellé üljön. (Agyvérzésről szólnak a meg nem erősített hírek.)

Bízom benne, hogy ezek szóbeszédek, pletykák, és csupán arról van szó, hogy kissé belefáradt a hosszú évtizedek óta tartó turnékba, utazásokba, és még láthatjuk-hallhatjuk Őt színpadon a jövőben!

Nagy szükség volna erre, hiszen mostanság a jazz „elpoposodásának” időszakát éljük, amikor megint csak kezd „elfelejtődni” a swingelés, az akusztikus hangszerek használata, a gyönyörű melódiák interpretálása.

Személy szerint hatalmas köszönettel tartozom Neki minden lemezért, hangért, szépséges billentéséért, pozitív, építő energiájáért.

75. születésnapja alkalmából köszöntöm a Mestert; Isten éltesse sokáig, erőben-egészségben Keith Jarrett-et!