Életem (jazz)koncertje – Szakáll Norbert (Balatonfüred)
Paco de Lucia Band - 1985. 12. 08.
Sokat gondolkodtam azon, ha életem legmeghatározóbb koncertélményét meg kell neveznem, vajon melyik legyen az. Nekünk, akik a zenével hivatás szerint is foglalkozunk, egyébként is nehezebb csak úgy elengedni magunkat és átadni a zenének, mi pusztán a zene hallgatásán kívül különféle szakmai kíváncsiságunknak, érdeklődésünknek is teret adunk. Általában sokkal komplexebb-összetettebb elvárásaink vannak egy zenész, zenekar teljesítményével szemben. Néha ez, akár az élmény rovására is tud menni, de mindenesetre több komponens alapján ítéljük meg a koncertet, mint a „civil” közönség általában.
Ha mégis választanom kell, akkor Paco de Lucia 1985-ös magyarországi koncertjét jelölném meg legnagyabb élőzenei élményemként.
1985. december 8-a több szempontból is történelemként íródott be az életembe, egyrészt John Lennon halálának ötödik évfordulója volt akkor, ami már magában egy fontos, egyben szomorú évforduló, másrészt egy családi örömteli esemény, és Paco de Lucia első magyarországi koncertje a Budapest Sportcsarnokban.
Néhány éve már komolyan foglalkoztam a zenével, sőt akkor már tudtam, hogy gitáros szeretnék lenni, éppen ezért nagyon nagy érdeklődéssel vártam életem első igazi, világsztárokat felvonultató élő koncertjét.
Négy évvel korábban jelent meg a „Friday Night in San Francisco” (1981, Paco de Lucia Al Di Meola-val és John McLaughlin-nal, élő) című zenetörténeti jelentőségűnek mondható lemeze, amit a bakeliten lévő barázdák teljes eltűnéséig hallgattam, de bevallom nem sok fogalmam volt a flamenco-ról.
Paco de Lucia, Francisco Sánchez Gómez néven született zenész családba a spanyolországi Algeciras nevű kisvárosban. Édesapja, aki szintén flamenco gitáros volt Paco-t és fivéreit is (Pepe, Ramón) gitárosnak szánta, gyakorlatilag ők elkerülhetetlenül a flamenco életérzésben nevelkedtek.
A klasszikus flamenco zenekarokhoz hasonlóan a mester egy hét tagú autentikus hangzású zenekarral érkezett Budapestre, ahol Paco partnerei voltak még: kettő gitáros, akusztikus basszusgitár, percussion, fuvola-szaxofon játékos, énekes-táncos.
Paco a koncertet, mint általában egyedül kezdte, később, majd 20 perc után kapcsolódott be a zenekar. Az első hangok komoly erőt sugárzó megszólalása után nagyon gyorsan ráhangolódtam a tőlünk közép-kelet európai zenei kultúrától kissé távol eső (vagy mégsem) andalúz népzenére. Onnantól kezdve teljesen magával ragadt a muzsika és a látvány. Nagyon messze ültünk a színpadtól, távol volt a zenekar és gyanítom, a hangzás sem volt kifogástalan, mégis olyan érzésem volt, mintha közöttük ülnék és a zenészek nekem muzsikálnának.
A teljesen akusztikus hangzású zenekar olyan elementáris erővel töltötte ki a zsúfolsáig megtelt sportcsarnok terét, hogy én konkrétan a csontjainban éreztem az andalúz életérzést.
A másfél órás parázs hangulatú koncertet mondanom sem kell, hatalmas ovációval fogadta a közönség, és a ráadás után mindenki úgy távozott, hogy egy szeletét ismerte meg egy sokunk számára idegen kultúrának.
Mellesleg pontosan mögöttem ült Szakcsi Lakatos Béla és felesége, de gondolom a magyar zenei élet jeles képviselői nagy számban voltak jelen a koncerten, annál is inkább, mert abban az időszakban még igen ritkaság számba ment egy-egy hasonló kaliberű muzsikus magyarországi fellépése. (A korabeli BS közel 13 ezer embert tudott befogadni egy-egy alkalommal.)
A gitár a flamenco-ban sokkal nagyobb szerepet játszik általában, nemcsak kísérő, vagy dallam hangszer, hanem játékmódban sokkal kifejezőbb, perkusszívabb. A gitárjáték gyakran átveszi az éneklés ritmus és dallambéli tulajdonságait, gyakran önmagában, egyedüli hangszerként is egy teljes zenekart képvisel.
A koncerten elhangzó flamenco dalok, mint általában, egy-egy történetet mesélnek el, nem teljesen kötöttek, hanem a jazz műfajhoz hasonlóan saját motívumkészletéből improvizál a szólamvezető (énekes, táncos, gitáros), és a többiek őt követik. A dalok hangulata sok esetben inkább szomorú, mint vidám, ebben is talán vélek valamiféle hasonlóságot felfedezni a mi kultúránk és az övék között. (Sírva vigad a magyar…)
Ehhez a műfajhoz is természetesen nagyfokú koncertráció és zenei alázat szükséges, amit Paco játékában mindig is tapasztaltam. Talán ezen a koncerten éreztem először, hogy alázat nélkül bármennyire is képzett muzsikus valaki, nem lesz hiteles és a sok esetben az öncélúnak tűnő magamutogatás inkább hasonlít egy versenyhez, mint a művészetnek eme kifejező eszközéhez.
Természetesen már 35 év távlatából nem tudok visszaemlékezni a 1985-ös koncertnek minden részletére, viszont az, hogy az emlékeim között kutatva mégis ezt tartom életem koncertjének, nem lehet véletlen.
Paco de Lucia-t szerencsére még néhányszor volt alkalmam élőben látni. A VeszprémFeszt szervezőinek köszönhetően a koncert utáni vacsorán egymás mellett volt az asztalunk. Mialatt a zenekar és a stáb a jól megérdemelt vacsorájukra vártak (az egyébként nagyon komoly energiákat felemésztő turnékoncertek után), láss csodát, egész este énekeltek, az asztalon, poharakon, tányérokon doboltak. Akkor ismét megerősödött bennem, amit már korábban is sejtettem, hogy a flamenco-t lehet tanulni, de valójában abba bele kell születni. A flamenco nem egy zenei stílus, hanem életforma, életérzés.
Természetesen nem bírtam ki, hogy a mestert néhány mondat erejéig ne kapjam el a folyosón, ahol a tőle megszokott szigorú mosoly mellett türelmesen hallgatta rövid, de rajongás látszatát nem nélkülöző monológomat. A végén megkértem, hogy dedikálja nekem az asztalunkon lévő borospalackot, amit azóta is felbontatlanul őrzök a teljes zenekar aláírásával.
Paco amellett, hogy rendkívül tehetséges, virtuóz gitárjátékos, a flamencogitár mestere, aki nemcsak a flamenco-ban remekelt, de játszott jazzt, klasszikus zenét és világzenét is, és sokak szerint neki köszönhető, hogy a flamenco-t megismertette a zenekedvelők szélesebb körével világszerte. Lemezt készített a szintén spanyol ősökkel büszkélkedő Chick Corea-val. Saját zenekarain kívül nagyon szívesen játszott együtt más virtuóz gitárosokkal, mint Larry Coryell, John McLaughlin,vagy Biréli Lagrène.
2014-ben a mexikói Cancún-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Paco-t hazájában, szülővárosában, a dél-spanyolországi kikötővárosban nemzeti hősként tisztelik, akárcsak valamely spanyol hódítót. Szülőháza ma flamenco iskolaként működik.
A koncert ezen a linken megtalálható.
