Jazz a CAFe Budapesten – Oláh Krisztián
A kortárs művészeti fesztivál programjába egyetlen jazz produkció kapott meghívást, és kijelenthetjük: egyértelműen méltán képviselték a műfajt Oláh Krisztián és zenésztársai. Koncertjükre október 25-én este került sor a Zeneakadémia Solti termében.
Az őszi Budapest utcáin sétálva ismerős arcokra figyelhettünk fel: a CAFe Budapest sorozatát az előadók portréival hirdette a fesztivál, így láthattuk Oláh Krisztiánt is a vasárnapi koncert plakátján.
Az eredetileg kétrészesnek hirdetett koncert végül szünet nélkül ment le, a teljes műsor megtartásával. Az első részben az Oláh Krisztián Quartet játszott, melyben a névadó zongorista mellett öccse, ifj. Oláh Kálmán szaxofonozott, Orbán György bőgőzött és Serei Dániel dobolt. Az első két szám az „At the Back of My Mind” című albumról szólt, melyet 2020 januárjában mutatott be az együttes. Szintén az idei év, a karantén termése a „Peaceful” címmel illetett szám, míg a quartet utolsó műsorszáma a háromrészes Bagatellek sorozat középső tétele volt.
Oláh Krisztián szerzeményei erőteljesen klasszikus ihletettségűek – az utolsó darabnál el is hangzott Beethoven neve, akinek a művei inspirálták a kompozíciót. Krisztián zongorastílusában is egyértelműen ott vannak a klasszikus tanulmányai, és nem csak a virtuóz játéktechnikában, hanem a szólamkezelésében is, ahogyan felrakja a zenei anyagot a hangszerre. Szintén a kortárs klasszikus zene nyomait viselik magukon a hangzások: az érdekes metrikai-ritmikai hatások, és mindenek felett a dallamok. Különleges hangsorai szétfeszítették már a korábbi kereteket, de nem bántóak; érdességük inkább erőt kölcsönöznek a zenének. És persze nagyon jazz is, amit hallunk - tüzes, magával ragadó, amire oda kell figyelni. A nagy lélegzetű számokban elsősorban a zongora és a szaxofon játszott terjedelmesebb szólókat, de a ritmusszekció is megmutathatta magát: a „Peaceful” egy hosszú bőgőintróval kezdődött, amelyhez a dobszerelést kiegészítő mindenféle csengő-bongó hangszerek kapcsolódtak fokozatosan, varázslatos zenét létrehozva. Egy nagyobb dobszóló is elhangzott a quartet műsorában, ennek szép felépítése, végigvezetett ívei maradtak meg emlékként.
A szünet annyiból állt mindösszesen, hogy bevonult és elhelyezkedett a kamarazenekar a színpadon. A második rész egyetlen többtételes kompozíció ősbemutatóját foglalta magában, a Budapesti Vonósok és a quartet első alkalommal játszotta közönség előtt Oláh Krisztián „Parallel Reflections” című művét. A megnövekedett játékos- és szólamszám tovább erősítette a korábbiak alapján alakuló képet: a klasszikus és jazzhatások gyönyörű egységgé tudnak összeállni, ha jól keverik össze őket. A darabban hallhattuk szólóban a kamarazenekart, majd a quartettet, de megszólaltak egymásba olvadóan és egymást ellenpontozva is, kihasználva az apparátusból adódó minden lehetőséget. A quartetből a zongora és a dob voltak, akik „átmentek” a klasszikus térfélre is, a dobokat ilyenkor xilofon váltotta néhány alkalommal. A zenekarnak sikerült egy nagyon jó hangzást találnia, ami nem akart jazz lenni, de nem akart klasszikus se lenni; ez a tartással bíró, de ugyanakkor rugalmas megszólalás egy állandó, de minden szerephez ideálisan használható hangképet tett lehetővé. A közönség nagy ovációval fogadta a bemutatót, amelyet a quartet ráadásával köszöntek meg a zenészek.
