Jinda György, avagy Sham
Jinda György – avagy George Jinda, ahogy a jazz világ ismerte – 1941-ben született, a hazai tanuló évek után külföldön zenélt, a ’80-as évek elején a smooth jazz abszolút sztár zenekarát alapította meg Special EFX néven. Itthon méltatlanul kevéssé ismert, ezért érdemes megismerkedni kicsit részletesebben a karrierjével.
Az első nyomok az ötvenes évek vége felé mutatnak, amikor fiatal, konzis hallgatóként a Garay Quartet stílusát próbálták utánozni egy alkalmi formációval amelyben Latzin Norbert (zongora), Publik Endre (bőgő), Dudás Lajos (altszaxofon), és Jinda György (dob) játszottak.
A zongorista Gregorits János első saját együttese 1959-ben alakult, amelyben Sham dobolt, Publik Endre bőgőzött és állandóan változó fúvósokkal, esetenként vibrafonossal, gitárossal bővült, ha szükség volt rá. Első szerződésük a balatonalmádi „Kuckó”-ban volt.
A jazzmuzsika Magyarországon akkoriban került a „tiltott”-ból a „tűrt” kategóriába. Sok lelkes fiatalhoz hasonlóan ifj. Weissbach Béla trombitást is magával ragadta az improvizatív játék varázsa, lendülete. Hasonló mentalitású konzervatóriumi társaival (Tartsay András, Dudás Lajos, Latzin Norbert, Jinda György) együtt alakították meg 1960 őszén a „Nebuló Band” zenekart, amely évekig a budapesti egyetemi ifjúság kedvenc zenekara volt. Országszerte koncerteket adtak, amellett felléptek bálokon, ifjúsági és diákrendezvényeken. Gyakran egyazon műsor keretében játszottak dixielandet, swinget, modern jazzt, és „talpalávalót”, s mindezt magas színvonalon.
A Balassa együttes az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején hagyományos tánczenét játszott Balassa Tamás vezetésével. Többszöri átalakulás után 1963-ban csatlakozott Szörényi Levente (gitár), Szilárdi Béla (gitár), Mátrai Tamás (szaxofon), Jinda György (dob), majd Brunner Győző (dob).
1962 októbere és 1964 áprilisa között a „Dália-korszak” aktív fellépője volt. Pege Aladár bőgős zenekarával több hazai és határon kívüli koncerten lépett fel. 1965-ben egy a rádió részére készített felvételen az akkor fővonalas jazzt is játszó Szabados György triójában is szerepelt. Ugyanebben az időszakban egy ideig a Metró együttesben Brunnert helyettesítette.
Többször említette későbbi riportokban, hogy bár nagyon élvezte a popzenei kirándulásokat, igazából Miles Davis lemezei jelentették neki a felüdülést, az igazi hang élményt. A dobosok közül pedig Tony Williams és Jack DeJohnette voltak a példaképei.
1966-ban feleségével - a sztármanöken Kállay Katalinnal – elhagyták az országot, és elkezdődött Sham számára a Nagy Kaland. Svájcban, Németországban, Svédországban lépett fel különböző jazz formációkkal, és „vendéglátózott” (1966 decemberében Szörényi Leventének írt levelében az Illés számok kottáit kérte, és csábította a gitáros-énekest közös NSZK-beli fellépésekre), majd 1973-tól Párizs lett a következő évek tartózkodási helye. (Kállay a Vogue magazin egyik vezető modellje lett.) Elkészítette első szóló lemezét „The Wheel of Love” címmel, amelynek elkészítésében egy ott élő magyar zenész Seffer József (Jeff Seffer, később Yochko Seffer) szaxofonos, és egy francia zongorista Jean-Louis Bucchi volt segítségére.
Zenei kapcsolatuk tartós lett, a következő két évben két nagylemezt készítettek közösen az akkor alakult „Speed Limit” nevű zenekarukkal. A sikeren felbuzdulva ismét New York lett a célpont. 1977-ben érkezett oda, és a már néhány éve ott élő Ráduly Mihály szaxofonossal (a Syrius és a Rákfogó egykori tagjával) megpróbálták a „Speed Limit” amerikai változatát összehozni, többek között T.M. Stevens basszusgitárossal (aki 1978-ban Miles Davis lemezen ki nem adott stúdió felvételén működött közre), és Georg Wadenius gitárossal (akit leginkább a Blood, Sweat & Tears 1972 és 1975 közötti tagjaként ismerhetünk). Sid Bernstein menedzser segítségével jó néhány helyen felléptek, szóba jött egy Columbia szerződés is, de aztán a tagok más elfoglaltsága miatt ebből nem lett semmi.
Jinda ekkor már szingli volt, elvált feleségétől, és annak új partnere, Fernando Saunders basszusgitáros bemutatott neki egy Chieli Minucci nevű, olasz származású gitárost. (Minucci, Saunders, és J.T. Lewis egy ideig a Lou Reed Band tagjai voltak, innen volt az ismeretség.) Gyorsan kiderült, hogy a két útkereső zenész zenei elképzelése nagyon hasonló. „Az a filozófiánk, hogy az embereket hozzásegítsük néhány andalító, melankolikus pillanathoz” – nyilatkozta Jinda.
Terveik megvalósításához társakat toboroztak, és 1983 augusztusában elkészítettek egy lemezre való felvételt, amit Chris Hinze – ismert holland fuvolista - producerként még abban az évben megjelentetett az európai Keytone Records kiadásában. (Két számban Latzin Norbert társszerzőként szerepel, Sham így próbált segíteni az akkor már szintén az USA-ban élő barátjának.) Az együttes a „Special Delivery” nevet kapta, és az alapítókon kívül Fernando Saunders, J.T. Lewis, Robbie Kondor, és Steve Robbins játszottak az albumon.
Sham viszont amerikai sikereket akart. „Hatszor próbálkoztam a GRP kiadónál, hatszor kirúgtak. Először valami olyasmivel, hogy túl európai, amit csinálok, utána azt mondták, hogy túl kommersz… harmadszor, negyedszer, ötödször, hatodszor nem mondtak semmit, csak kirúgtak. Kirúgtak ez egyik ajtón, kerestem egy másikat. Amikor Minucci-val beadtunk egy újabb anyagot, arra ráharaptak.” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hinze ajánlotta be a megjelent lemezt Grusin-nak.
Dave Grusin és Larry Rosen zenész-producerek nem sokkal korábban indították el lemez kiadójukat GRP (Grusin Rosen Products) néven. Az elképzeléseikbe beleillett egy romantikus, dallamos zenét játszó, az akkoriban kialakuló New Age stílusba beilleszthető együttes. Megvették a korábban készült anyagot, és 1984-ben „Special EFX” címmel megjelentették azt. A Jindára jellemző stílus jegyekből a gyakran használt „effektek” címadó is lett, hiszen az angol effects szó mozaikszava az EFX. A továbbiakban a zenekar – illetve a duó, hiszen ahogy Sham gyakran mondta „mint a Steely Dan… csak két ember” - is ezen a néven szerepelt.
A Special EFX valaha volt első koncertjét 1984. szeptember 1-én adta New York városában. Jinda és Minucci mellett Alan Smalwood (billentyűs hangszerek), Wayne Pedzwater (basszusgitár), és Greg Carter (dob) voltak a színpadon.
A jól megválogatott társakkal a zenekar hamar népszerű lett, az első hét lemezük több mint 2 millió példányban kelt el (vinyl, CD, kazetta). A Down Beat magazin olvasói szavazólistáin jól szerepeltek, két alkalommal első helyen végeztek a „Best Electric Combo” kategóriában. Paul Wickliffe hangmérnöknek köszönhetően 1986-ban Grammy jelölésük volt a „Best Engineering” díjért. (Végül a Dire Straits nyert.) Rengeteg meghívásuk volt Európából és Japánból is, abszolút sztár zenekarnak számítottak. Az évek során Sham hívását olyan zenészek fogadták szívesen, mint Dennis Chambers, Dave Weckl, Omar Hakim, Rodney Holmes, Lionel Cordew, McCoy Tyner (egy zongora szóló erejéig), Mark Egan, Jeff Andrews, Victor Bailey, Gerald Veasley, Kenny Werner, Bob Mintzer, Michael Bearden, Mark Ledford, Chuck Loeb, Mark Johnson, és nem utolsó sorban Szakcsi Lakatos Béla. Utóbbi először a „Modern Manners” lemezen, és az azt követőkön, mint szerző bukkant fel, majd sorrendben a negyedik, „Mistique” című albumtól már zongoristaként is hallhatjuk. Szakcsi sajátos, európai stílusa jó fogadtatásra talált, és Jinda javaslatára exkluzív szerződést kötött a GRP kiadóval, melynek eredménye négy szóló album lett 1988 és 1994 között.
Eső lemeze a „The #1 New Age Keyboardist from Eastern Europe” szalag felirattal jelent meg. Egyre sűrűbben utazott Amerikába, és 1990-ben a „Just Like Magic” bemutató turnéján már aktívan részt vett, ennek megkoronázása volt a december 11-i fellépés a Petőfi Csarnokban, Budapesten. A zenekarban Jinda, Minucci, és Szakcsi mellett Gerald Veasley basszusgitáros és Lionel Cordew dobos szerepeltek. (A koncert másnapján a zenekar stúdióba vonult és felvett Bódy Magdi énekesnő lemezeihez néhány számot.) A Special EFX még egyszer fellépett ugyanezen a helyszínen, 1992. február 12-én, amikor az első részben Deborah Hanson-Conant hárfa játékát kisérték, majd a második részben Jinda és Minucci duóban játszottak. Hallgatva a koncertet, sokakban felmerült a kérdés: hogyan lesz valakiből hárfás? Deborah eloszlatta a kétségeket, gyerekkorában a szülei megkérdezték, milyen hangszeren szeretne tanulni. Azt válaszolta, hogy szájharmonikán. Ezt feléjük blues-harp néven emlegették. A szülők félreértették, így aztán a kis Debbie kapott karácsonyra egy kék színű hárfát. Blue harp… ugyebár. (Budapesti tartózkodásuk alatt elkészítettek egy remek albumot, amelyet „Budapest” címmel Tábori Iván kiadója, a MuscDome jelentetett meg.)
1990. december 21-e egy történelmi nap lett Sham életében. Mindig arról beszélt, hogy már a kezdetek óta Miles Davis zenéje van legnagyobb hatással rá, ő az abszolút kedvenc. Ezen az estén Japánban, a Tokyo Dome színpadán amerikai és japán zenészek léptek fel a „Greening of the World” koncerten, amit Yoko Ono egy környezetvédelmi társaság segítségével szervezett John Lennon születésének 50. évfordulója alkalmából. Lennon és Davis a hetvenes évek óta barátok voltak, így a fekete trombitás rossz egészségi állapota ellenére elfogadta a meghívást. Teljes zenekarát nem vitte magával, a John Bigham által készített zenei alapokat szalagra vették, és erre a háttérzenére Kenny Garrett szaxofonossal ketten improvizáltak a közönség előtt. A „Strawberry Fields Forever” című szám átdolgozott alapjait használták. A meglepetés az est végén következett, a szervezők kérésére az aznapi fellépők mindannyian együtt játszották el az „Imagine” és „Happy Xmas” című számokat. Ekkor Jinda álma megvalósult, idoljával egyszerre lehetett színpadon, és átélhette milyen is az, mikor egy élő legenda fújja a trombitáját néhány lépésre tőle…
Említést érdemel Sham magyar zenészekhez kapcsolódó tevékenysége a ’80-as évek közepétől. Először a Debreceni Jazz Fesztivál fellépői között tűnt fel, 1984. június 29-én, ekkor Pege Aladár kvartettjének (Muck Ferenc, Tornóczky Ferenc, Szabó Ferenc) vendége volt Stepko Gut és Mandel Róbert társaságában. 1987-ben Chieli Minucci társaságában érkezett haza, hogy - Laux József szervezésének köszönhetően - a Magyar Televízió stábja segítségével videoklipet forgassanak a „Hands of the Healer” című új számukhoz, amely a „Mistique” albumon jelent meg.
https://www.youtube.com/watch?v=Dj3vUOsBr8k
1989-ben a Special EFX közreműködésével felvettek egy lemezt „The Fast Line” címmel a trombitás Kristóf Gábor főszereplésével. A Svájcban élő magyar zenész ekkoriban Mándoki László produkcióiban szerepelt.
December hónap már a Magyar Rádió 8-as stúdiójában találta hősünket, ahol Szakcsi és Babos Gyula társaságában egy remek albumot készítettek, ez egyben az egyetlen saját nevén itthon megjelent vinyl. A kiadvány nem talált külföldi forgalmazóra, így sajnos csak itthon volt kapható, és bár az Alexandra Records tervbe vette a CD változat megjelentetését, a kiadóval támadt gondok miatt ez elmaradt. Külön érdekesség a lemez borítója. A rajta szereplő kisfiú nem más, mint Kállay Katalin és Fernando Saunders közös gyermeke, az akkor 4 éves Kállay-Saunders András.
1990 tavaszán (Jinda szavaival élve) a 8. csoda valósult meg a Rádió 8-as stúdiójában. Babos Gyula nem akárkikkel készítette el „Blue Victory” című albumát. A felvételeket megelőzte egy teltházas koncert március 25-én a Petőfi Csarnok színpadán a lemez szereplő gárdájával. Sham agitálásának – és persze Babos nem kis anyagi áldozatának - köszönhetően igazi sztár parádé jött létre a fellépésre és a felvételek rögzítésére is. Szakcsi zongorán, Victor Bailey basszusgitáron, Terri Lyne Carrington dobon működött közre. Babos talán élete legjobb lemezét készítette el, amit 1994-ben a Szűcs László vezette Sony Hungary dobott piacra CD formájában, egész Európán nagyon szép eladási számokat produkálva.
1994-ben az akkor már USA-ban élő Gárdonyi László zongorista „Breakout” című lemezén is közreműködött.
Kanyarodjunk vissza a Special EFX zenekarhoz, hiszen a következő időkben jelentős változások jöttek. Minucci és Jinda 9 albumot készített a GRP kiadónak, majd 3-at a JVC-nek. Az 1995-ös „Body Language” az utolsó közös lemezük ebben a zenekarban. A következő, az 1997-es „Here to Stay”, már a gitáros nélkül készült, a megállapodásuk alapján Jinda vitte tovább a nevet. Azonban időközben Sham a betegsége miatt visszaadta a névhasználatot, így 1999-ben a „Masterpiece” már nélküle, Minucci főszereplésével készült el.
https://www.youtube.com/watch?v=AfgiJzA9fic
A kilencvenes évek elejétől Jinda több, párhuzamosan futó project szervezésébe kezdett, amelyek jellemzően átfedésben voltak az aktuális Special EFX névsorral. Így a „George Jinda And The World News” tagjai Szakcsi, Gerald Veasley, Lionel Cordew, és Randy Roos voltak. (A zenekar 1993. január 31-én a Petőfi Csarnok színpadán fel is lépett, Cordew helyett Rodney Holmes dobolt.) A „The Fantasy Band” elnevezésű szuper group-ot Chuck Loeb gitáros, David Mann szaxofonos, Dave Samuels vibrafonos, John Lee basszusgitáros fémjelezte. Az „Om” zenekarban Minucci, Fernando Saunders, Michael Bearden, Mino Cinelu. (1991. március 19-én láthattuk őket a Petőfi Csarnokban Jinda, Szakcsi, Randy Roos, Gerald Veasley, és Gadó Gábor részvételével.)
1996. január 7-én egy érdekes koncert zajlott a Rádió Márványtermében. Maloschik Róbert szervezésében Szakcsi Lakatos Béla népdal feldolgozásait hallhatta az összegyűlt közönség. A zongorista vendégei Babos Gyula és Jinda György voltak.
A Maloschik Róbert főszerkesztette MaJazz 1996 februári számában cover story volt a Jinda Pucival készített exkluzív interjú!
Ugyanezen évben a már-már szétválaszthatatlan hármas elkészített egy remek albumot Katona Klárinak „Fekete Gyöngy” címmel.
Az év szeptemberében Jinda megnősült, Nivia Lopez azonban nem élvezhette sokáig gondtalanul a feleség szerepét, mert Sham asztmája és cukorbetegsége agyvérzésben végződött. Hosszú betegség után 2002. január 11-én elhunyt.
