A mai napon meghalt magyar jazzmuzsikusok – 143. rész
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 23-án egyetlen magyar jazzmuzsikus sem halt meg.
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 23-án egyetlen magyar jazzmuzsikus sem halt meg.
Ezen a napon
A híre még a nyolcvanas években megelőzte a velszi bárdnak is nevezett angliai énekest, aki egykoron bányászkórusokban kezdte. 1987-ben volt először vidékünkön, az Újvidéki Jazz Napokon. Később még háromszor visszatért, legutóbb fiatalokból álló kórust vezetett a magyarkanizsai Jazz, improvzatív zene... fesztiválon... 2011-ben.
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 22-én egyetlen magyar jazzmuzsikus sem halt meg.
Ezen a napon
Ha már a Magyar Zene Háza a fenti címet adta a csütörtök esti eseménynek, akkor ennek az írásnak a címének is megfelel. Részletesebben kifejtve a mondatot, az 1994-es születésű Phelan Burgoyne, most Firenzében élő brit dobos, két olasz zenész társával a legendás Paul Motian-hez kapcsolódó szerzeményekből állított össze egy egyéni hangzású koncert programot.
A Köszönjük Magyarország program jóvoltából a Parker Jazz Klub májusi koncertnapján egymás után két koncert is megrendezésre került.
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 21-én egyetlen magyar jazzmuzsikus sem halt meg.
Ezen a napon
2002 tavaszán rendeztem a Bartók Rádióban a Kovács Gyula Jazz Dob Tehetségkutató Versenyt. A májusi döntőbe 7 versenyző jutott be: Idrányi Ildikó (aki akkor Csömörön lakott), az újvidéki Pongó Róbert, az akkor még Rádon lakó Mihalik Ábel, a balatonboglári Hoff Marcell, a salgótarjáni Széll Tamás, Pusztai Csaba, és Pecek Lakatos András. Keddenként őket kérdezem a 20 évvel ezelőtti történésekről!
Ma a verseny győztesével, Pecek Lakatos Andrással készített interjút olvashatják!
Andrist 1997. április 25-én, tehát 15 és fél éves korában léptettem fel először a Jazz a Márványteremben sorozatomban.
Az interjút Varga Zsolttal készítettem, aki a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház igazgatója.
Ahogy annak idején az LGT kubai 1979-es koncertjein is közreműködtek „qbai muzsiqsok” (mint pl. egy bizonyos „Peres B. Garros” és egy „Sonny Jo Carakas”...), tegnap este, Elsa Valle-t is három, legalább ugyanennyire „qbai” zenész kísérte; név szerint „Hurtádá Lo Zómpá” zongorán, „Harv Troikás” nagybőgőn és „Dos La Tamiz” dobon és cajon-on.
Ahogy azt a sorozat 0. részében jeleztem, döntő többségében a Zsámbéki Romtemplom melletti füves dombon rendeztük a koncerteket.
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 20-án 2 magyar jazzmuzsikus halt meg.
Ezen a napon
Az idén márciusban indult sorozat egyenes folytatása a MASZK című írások egyik részének.
Még 2020 júliusában kezdtem bemutatni a szabadon improvizált zene honlapján maximálisra értékelt alkotásokat. A közelmúltban megjelent "ötcsillagos" albumokból válogatok továbbra is.
(Ez a sorozat elsősorban a free jazz kedvelőinek szól - és azoknak, akik nem idegenkednek a műfaj ezen ágától, vagy éppen ismerkedni szeretnének a nehezebben emészthető vonulattal.)
Én is azok közé az őrültek közé tartozom, akik úgy gondolták, hogy kedden este John Scofield helyett (aki a Budapest Jazz Clubban lépett fel), inkább Fekete-Kovács Kornél Modern Art Orchestra-ja (MAO) combo formációját kellene inkább megnézni.
Ezt a sorozatot január 1-én indítottam.
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint május 19-én egyetlen magyar jazzmuzsikus sem halt meg.
Ezen a napon
John Scofield koncert. Élőben látni egy ekkora legendát, a gitárosok egyik nagy példaképét. Nos, igyekszem nem ezen érzés köré felépíteni az élménybeszámolóm, de az biztos, hogy különleges helyet kap egy ilyen alkalom a zenei élmények között.
Nem nagyon merülhetett fel senkiben, hogy nem lesz sold out a két egymást követő koncert a Budapest Jazz Clubban. Azért a napján is találkoztam reménykedő bejegyzésekkel, akik szabaddá vált jegyek után kutattak. Így ültünk be tehát Sco (esetemben a kettő közül a második) estjére. Trióban látogattak el a Hollán Ernő utcába, társai a dobok mögött Bill Stewart, a bőgőnél pedig Vicente Archer voltak (nem kevésbé jelentős nevek).