Május 18-án nyit a Magyar Zene Háza új kiállítása, a Kreatív Hangtér, ahol kortól és zenei előképzettségtől függetlenül a hangok végtelenül gazdag világát fedezhetik fel a látogatók. A Liget Budapest Projekt keretében elkészült Magyar Zene Háza sikere a kezdetek óta töretlen, a január végi nyitás óta már több mint 250.000 látogatót fogadott az új zenei intézmény.
Hiánypótló tehetségkutatót hívott életre májusban a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. Az iskola korábban a növendékei, valamint a már végzett hangtechnikusai számára indított pályázatokat, ám mivel hatalmas az igény az ilyen kezdeményezésekre, idén az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek fiatalok (16-24 év között) a miXit! címet viselő hangmérnök versenyükre.
Az amerikai Good God együttes 1972 februártól augusztusing részletekben vette fel a Sigma Soumd Studios-ban, Philadelphia-ban a lemezt, amit még abban az évben megjelentetett az Atlantic.
A JazzKarc egy hetente jelentkező magazin, mely a Karc FM rádión hallható péntekenként, este hét órától, majd éjféltől kerül ismétlésre. A 2016 májusában indult műsorfolyam szerkesztő-műsorvezetője jómagam vagyok -tehát Gáspár Károly-, és Maloschik Róbert Főszerkesztő Úrnak köszönhetően, 2017 januárja óta itt, a JazzMa.hu-n is lehetőségem van ajánlani kedves Olvasóinknak az aktuális adást!
42 év hihetetlenül hosszú idő egy zenekar fenntartásához, ráadásul élvonalban tartásához. Hosszú ideig együtt játszó zenekarok között még a Modern Jazz Quartet, vagy a Keith Jarrett Standards Trio említhető, igaz ők tagcserék nélkül játszottak évtizedeken keresztül. A Yellowjackets esetében csak a zongorista Russell Ferrante alapítótag, a többiek később, vagy még később érkeztek a társulatba. Egyébként a zenekar neve egy darázsfajtát jelent, hiába fordítanák le az angol nyelvvel ismerkedők nevüket egy színes ruhadarabra.
Több mint 5 és fél éve, 2016 októberben indította el –a minden hónap első vasárnapján dedikált CD nyerési lehetőséggel jelentkező- játéksorozatát a Seattle-ből a svájci Friburg-ba költözött Dr. Szabó Csaba!
Újabb szemezgetés a következő napok, hetek jazz újdonságaiból.
A letöltéssel megvásárolható Hi-Res formátum, a vinyl, vagy a CD megjelenési dátuma azonos előadó esetén is eltéréseket mutathat, nem feltétlenül megegyező napra esik.
Pályám meghatározó dobosait bemutató sorozatom 5. állomásához érkeztünk. Kicsit rendhagyó módon, bár eddig sem követtem szigorúan az időrendiséget, most ugrunk egy elég nagyot és a jelen kor egyik kiemelkedő dobos egyéniségéről, Nate Smith-ről fogok írni. A cikk aktualitását az adja, hogy a művész május 18-án fellép Kinfolk nevű zenekarával a MUPA-ban. (A jegyek hetekkel ezelőtt elfogytak, így irigyelheti mindenki a koncertre bejutó szerencséseket...)
Hirtelen forróvá vált a budapesti hangulat. Elszippantotta a vidék és a Duna menti fröccsözések a város kultúra fogyasztóit, ezért egy kemény mag előtt alkotott a Baló István Projekt négyes fogatú felállása (Baló István - dob, Baló Samu – zongora, Ajtai Péter - bőgő, Ördög Krisztián - szaxofon).