Emma, Joni, Mingus és a Modern Art Orchestra - Legendás Albumok sorozat: Joni Mitchell: Mingus - Modern Art Orchestra (MAO) és Nagy Emma
2024. 10. 08., kedd - Opus Jazz Club.
A Fekete-Kovács Kornél trombitaművész által alapított és vezetett Modern Art Orchestra (MAO) székhelyén a Budapest Music Center épületáben helyet kapó Opus Jazz Clubjában folytatódott a mindig telt házat vonzó Legendás Albumok sorozat. A jazztörténet megkerülhetetlen lemezeit életre keltő koncertek sorában 2024. október 8-án a november 7-én 81 évét betöltő Joni Mitchell kanadai-amerikai költő, zeneszerző, énekes, gitáros és festőművész „Mingus” című 1979-es opuszát mutatták be.
Joni Mitchell a jazz és rock saját útját járó, műfajteremtő, karakteres, érzékeny zenei világú alkotója. A Woodsctock Fesztiváltól napjainkig hatalmas életművel gazdagította a zenei univerzumot. Utánozhatatlan gitárjátéka és éneke ezen a lemezen tökéletesen harmóniában szólal meg Jaco Pastorius fretless basszusgitár varázslatával és Wayne Shorter szopránszaxofon gondolataival. Pastorius nagyon hangsúlyos szereplője a lemeznek, még szólólemezein sem érzek ilyen kerek egészet, sallangmentes letisztultságot és szenvedélyt, mint a Mingus korong basszus szólamaiban. Talán Pat Metheny első lemezén, a „Bright Size Life” trió klasszikusán hallhatók ilyen kifejező, tiszta zenei gondolatok a basszusgitárt szólóhangszerré avató korszakos zsenitől. Ő készítette a fúvós hangszerelést a kislemezen is megjelenő, pörgős „The Dry Cleaner from Des Moines” című Mingus szerzeményhez is. A Weather Report-tal éppen pályája csúcsán alkotó Pastorius hívta már a felvételek közben a New York-i Electric Lady Studio-ba Herbie Hancock-ot, aki Fender Rhodes elektromos zongorán működik közre több dalban. A lemezen Joe Zawinul-on kívül a teljes Weather Report tagság szerepel: Peter Erskine dobol, Wayne Shorter szopránszaxofonon játszik. Két ütőhangszeres, Don Alias és Emil Richards gazdagítja még a hangképet. A lemez előzménye volt, hogy a halálos beteg Charles Mingus bőgős, zeneszerző, zenekarvezető, karmester megkereste Joni Mitchell-t, hogy neki komponált hat szerzeményét dolgozza fel, ami hatalmas megtiszteltetést jelentett az énekesnőnek. A dalokhoz szöveget írt és a borítón is köszönetet mondott azoknak a muzsikusoknak, akik a lemezen ugyan nem játszanak, de az előkészítő stúdiómunkában segítették, hogy megtalálja a legmegfelelőbb zenei formát. A névsor elég meggyőző: Eddie Gomez – bőgő, John Guerin – dob, Phil Woods – altszaxofon, Gerry Mulligan – baritonszaxofon, Danny Richmond – narráció, Tony Williams – dob, John McLaughlin – gitár, Jan Hammer – Mini Moog, Stanley Clark – basszusgitár. A hat kompozícióból végül csak négy Mingus darab került a lemezre, és két Joni Mitchell szám. A felvételek majdnem két évig tartottak (1978-1979), a tökéletességre törekvő Mitchell háromszor, négyszer vágta meg a felvételeket, és a lemez produceri munkáit is ő végezte. A végeredményt egy dal kivételével még hallhatta Charles Mingus, de a megjelenést már nem érte meg. A “God Must Be a Boogie Man” már halála után készült el, és a nyitószám lett az emlékének dedikált hanglemezen. A borítón a front és a hátsóldalon is Joni Mitchell egy-egy Mingus-ról készült festménye látható. A borító első oldalán a halállal történő birkózás drámai látomását, a hátoldalon a mexikói gyógykezelésen bérelt házuk kertjében a már lebénult, kerekesszékben pihenő Mingus alakját festette meg 1978-ban. Az amerikai jazzlegenda 1979. január 5-én Mexikóban halt meg ASL betegségben, amiről Karsai Dániel jogász néhány hete történt halála és kálváriája miatt a magyar közvélemény is sokat tudhat. Hamvait Indiában a Gangeszba szórta felesége. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy bőgőjét özvegye Sue Mingus tisztelete jeléül Pege Aladárnak ajándékozta New York-i fellépésekor (Carnegie Hall) 1981-ben.
Nem kis feladatot vállalt a vérprofi zenészekből álló Modern Art Orchestra Joni Mitchell legszemélyesebb, legjazzesebb lemezének előadásával. Lehetetlen küldetés Mitchell utánozhatatlan énekstílusának és gitárjátékának interpretálása, Pastorius basszusgitár megszólaltatásáról nem is beszélve.
A Cseke Gábor billentyűs vezette csapatnak mégis sikerült a lemez hangulatának és lelkiségének megidézése. Ehhez azonban kellett a kombó vendégeként fellépő, a fiatal magyar jazz generáció legizalmasabb, legeredetibb énekesnője Nagy Emma.
A 26 éves, kvintettjével már négy fantasztikus lemezt megjelentető, Artisjus-, Fonogram- és Junior Príma-díjjal elismert Nagy Emma már konzervatóriumi éveiben 2018-ban megalakította a Nagy Emma Quintet-et. Első sikereiket standardek teljesen egyedi, rendkívül mély és ihletett előadásával aratták. Nagy Emma saját zenei világgal robbant be a hazai jazzéletbe, tanulmányai a szakmai tudás minnél biztosabb hátterét erősítik. Már 2018-ban előadták ai idézett Mingus lemezen is szereplő “Goodbye Pork Pie Hat” című örökzöldet mély átéléssel és intonálással, fantasztikus hangszereléssel.
https://www.youtube.com/watch?v=MO6FlNNSBGQ
A NEQ tagsága azóta is változatlan, csak a billentyűs poszton történt többszöri változás, mire kialakult a végleges csapat (Nagy Emma – ének, Oláh Krisztián – zongora, Cseh Péter – gitár, Dénes Ábel – bőgő, Klausz Ádám – dob).
A MAO tagjaiból az albumlegenda előadására a következő művészek szövetkeztek: Cseke Gábor – Fender Rhodes, Barcza Horváth József – basszusgitár (öthúros, nem frettless:), Ávéd János – szoprán- és tenorszaxofon, fuvola, Csízi László – dob, Pusztai Csaba – ütőhangszerek. Vendégmuzsikusként Dennert Árpád gitáron és altszaxofonon, Cserta Balázs baritonszaxofonon és Szalóky Balázs trombitán állt színpadra.
A két részes koncert első félidejében a teljes Mingus album elhangzott Cseke Gábor ismertető szövege után. A lemezen szereplő Charles Mingus születésnapi házibuli hátterzajos, beszélgetős felvételeit is bejátszotta a zenekarvezető, a rapekkel együtt, sőt a farkasvonyítások is felhangzottak a „The Wolf That Lives in Lindsey” bemutatásakor, hűen az eredeti 47 perces lemezanyaghoz.
Barcza Horvát József „szöveghűen” és tisztelettel szólaltatta meg a Pastorius költeményeket. Joni Mitchell ezen a lemezen kiemelkedően hangsúlyos – rezgésekkel, zörejekkel, ütésekkel, visszhangokkal és a bundok nélkül elővarázsolt basszushagokkal folyamatosan kommunikáló – gitárjátékát Dennert Árpád nem is próbálta utánozni.
A gitárszólam inkább csak jelzésszerű volt, a hangsúly Nagy Emma énekére került, aki fantasztikusan adta elő a rendkívül nehéz, de lélekelemelő, sokszor biblikus mélységű darabokat. Joni Mitchell és Nagy Emma énekhangjában a kislányos frissesség és tisztaság a közös, Mitchell hangja inkább tanár nénisen evilági és szőke, míg Nagy Emmáé bársonyosan sötét, mély és angyali. Az inkább középkorú közönségen érezhető volt a megrendülés és varázslat hatása, amit kiváltott a MAO és Nagy Emma előadása.
Ávéd János szólói hűen idézték Wayne Shorter szopránszaxofonját, ami a lemezen érzékenyen, szinte emberi hangként szőtte át az énekközponti dalokat.
Cseke Gábor, mint Herbie Hancock volt jelen a hangszerlegenda Fender Rhodes elektromos zongora megszólaltatójaként.
Csízi László érzékeny dobolása és Pusztai Csaba ötletes, Mingus indiai gyökereire is utaló színes ütőhangszeres játéka finom villantásokkal gazdagította a legendaidézést.
Az inkább epikus, lírai, balladai hangvételű album egyetlen pörgős, kislemezen is megjelent, Pastorius zseniális basszusával és fúvóshangszerelésével megszületett darabja volt számomra a koncert csúcspontja. Ezt vártam a leginkább, nem tudtam elképzelni, hogy ezt hogyan szólaltatja meg a csapat. Mind a kilenc művész a színpadra állt és hibátlan, lüktető, élettel teli „The Dry Cleaner from Des Moines”-t kapott a közönség.
A legnehezebb darab szólalt meg a legtökéletesebben, felszabadult örömzeneként olyan összhangban, hogy Mingus és Joni Mitchell jelenléte szinte tapintható lett. Itt az eredeti felvétel hallható, de az Opusban sem volt nagyon más Emma és a MAO előadásában:): https://www.youtube.com/watch?v=m6v3Fz6s7jw
A szünet után a MAO zenészei Mingus két nagyzenekari művét jártszották el a szintén legendás „Mingus Ah Um” című 1959-es albumról gyönyörű megszólalásban.
Dennert Ádám, Ávéd János, Cserta Balázs és Szalóky Balázs is fergeteges szólókkal kápráztattak a két teljesen más hangvételű darabban. A „Self Portrait in Three Colors” balladája és a gyors, megállíthatatlan tempójú „Boogie Stop Shuffle” minden hangszeresnek lehetőséget nyújtott az önfeledt játékra.
Befejezésként Nagy Emma két korai Joni Mitchell dalt választott. Az „I Had a King” az 1968-as „Song to a Seagull” című lemezen, a „Help Me” pedig az 1974-es „Court and Spark” albumon jelent meg. Mind a két virtuóz dal Nagy Emma légiesen könnyed előadásában, ezer színnel és mély hittel szólalt meg.
A visszataps után újra a „Help Me”-t kapta a hálás közönség egy kicsit javított befejezésel, jelentsen ez bármit is, de Pusztai Csaba váratlan tibeti csengőhangja nagyon szépen zárta az emlékestet.
Fantasztikus alkalom született, ahol generációk, földrészek és nagy szellemek kapcsolódtak össze két órára egy láthatatlan lelki hídon, Charles Mingus, Joni Mitchell, Nagy Emma és a Modern Art Orchestra zenészeinek köszönhetően.
Dalsorrend:
God Must Be a Boogie Man (Mitchell)
A Chair in the Sky (Mingus)
The Wolf That Lives in Lindsey (Mitchell)
Sweet Sucker Dance (Mingus)
The Dry Cleaner from Des Moines (Mingus)
Goodbye Pork Pie Hat (Mingus)
szünet
Self Portrait in Three Colors (Mingus)
Boogie Stop Shuffle (Mingus)
I Had a King (Mitchell)
Help Me (Mitchell)
Ráadás:
Help Me (Mitchell)