JazzMa

Friss Hírek

The Partisans: Nit De Nit2019. június 15.
Mezei Szilárd: Citromfa2019. június 13.
Cohen, Avishai: Arvoles2019. június 11.
Teltház a Meseházban2019. június 10.
BŐGŐS GENERÁCIÓK2019. június 04.
Ratzer, Karl: Occasion2019. június 03.
Játék – 2019 június2019. június 02.
A VLADIGEROV ÖRÖKSÉG2019. június 02.
XII. BODAJKI JAZZ TÁBOR2019. május 11.

Lemezpolc kritika:
Budapest Bossanova Quintet - Desafinado

Budapest Bossanova Quintet: Desafinado 2011. október 11., Dr. Gregorits János

budapest-bossanova-quintet.jpg

Antonio Carlos Jobim, Joao Gilberto, Stan Getz és a „Desafinado”. Ezek a muzsikusok, ezzel a dallal adták meg a startjelet 1964-ben a brazil zene inváziójának, ami – szerencsére - még ma is tart. Getz jó időben volt jó helyen, rögtön felismerte, hogy Jobim varázslatos dallamvilága párosulva a szamba ritmusával és némi jazz-adalékkal, egyszerűen sikerre van ítélve. The rest is history.

A Budapest Bossanova Quintet albumában zömmel Jobim-standard-ek szerepelnek, de meglepetésként felbukkan közöttük Charles Trenet „Que reste-t-il de nos amours”-ja is, ami bossa nova-nak is beválik. („I  Wish You Love”-ként még a Great American Song Book-ba is bekerült.) Legjobban persze a brazil dalok „váltak be”, utánozhatatlan eredetiségükkel. Vegyük például a „Chega de saudade”-t. Melódiájából akár három dal is kitelne, harmóniai struktúrájáról nem is beszélve. Jobim soha nem takarékoskodott, szerzeményeiben szinte pazarlóan ontja ötleteit – ezért lett az, aki.

Az együttes a klasszikus Getz/Gilberto sound-ot követve, igyekszik teljes hűséggel megszólaltatni a tizenegy dalt.  Hurták Gábor Joao Gilberto stílusában énekel és ritmus-gitárt játszik, Tűzkő Csaba szaxofonozik, Szalay Gábor szóló-gitározik, Földváry Balázs a basszista, Bágyi Balázs dobol. A hangzás autenticitásához nagyban hozzájárul, hogy a dalok mind eredeti szöveggel, tehát portugálul, és a Trenet-dal esetében franciául szólalnak meg. Hurták énekhangja és előadása hasonlít Gilberto-éhoz, illik ehhez a zenéhez. Tüzkő Csaba is felidézi szaxofonozásában a másik ikont: Stan Getz-et, bár - nagyon helyesen, - ezt nem viszi túlzásba. Szalay Gábor gitározása szerintem a legjobb hangszeres teljesítmény a lemezen, improvizációja nem hektikus, hanem mindig folyamatos és nyugodt.  A két Balázs: Földváry és Bágyi megbízhatóan látja el feladatát, a dob érzésem szerint talán túlságosan is diszkrét, ami azonban kétségtelenül erénye is.

Az album egy kissé klón-jellegű, a nagy elődök nyomdokain haladva saját kézjegyet nem igen mutat fel. Az is igaz viszont, hogy ezt a stílust nem lehet mégegyszer feltalálni, ezt megtették már Jobim-ék. Amit még pluszként szeretnék megemlíteni, az az, hogy őszinte örömömre eltekintettek a minden szépsége ellenére mostanság már nullára amortizálódott „Girl from Ipanema” műsorra tűzésétől, ez mindenkinek csak javára szolgált!


Vissza a lemezhez