Oláh László: Standards 2019. április 30., Gyöngyösi Gergő
Oláh László Quartet – Standards (Fonó Records)
Ismét újabb tehetségek kezdenek feltűnni a hazai jazzéletben. Oláh László quartetjével idén jelentette meg első lemezét, amelyen ismert jazz standardek feldolgozásait hallhatjuk. A zenekar tagjai: Oláh László (gitár), Farkas Attila (zongora), Vidák Béla (basszusgitár), Csikós Áron (dob), vendégszólista: Vidákovics Izsák (szaxofon).
Amint megláttam a címet, rögtön az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy kell-e manapság standard lemezt csinálni? Rendben, sokan kezdték már pályájukat hasonló lemezzel, nyúltak vissza standard-ekhez, de vajon nem túl nagy felelősség, feladat egy ilyen lemez elkészítése? Hiszen az ilyen jellegű lemezeken nemcsak a hagyományok tiszteletét lehet felfedezni, hanem mellette az újító szándékot is, vagy egy új tartalmat, amelyet a zenészek egyénisége töltött meg új hangszerelésekkel, hangzásokkal, vagy előadásmóddal. Itt még kevésbé hallom az egyéni megoldásokat, de a hagyományokhoz való kötődés megvan. Szinte minden számnál felismerhetők a már-már általános hangszerelések, amelyek segítenek rámutatni, hogy mely felvételek inspirálhatták a zenekart. A hangzásban talán kissé elrugaszkodnak a megszokottól a basszusgitár használatával, de a játékmód autentikus. A hangszerek hangzása, a zenészek játéka stílusos, virtuozitásuk a szólóknál jól megmutatkozik.
Viszont minden érdemük ellenére, ha egy kicsit tovább lépek a zenén, koncepción, és kezembe veszem a borítót, sok zavaró apróságot találok, melyek furcsák lehetnek a hallgatónak, és talán nem is olyan apróságok. Ilyen például a borító, amelynek hátoldalán láthatunk egy fotót, amelyen háttal állnak hárman, mintha egy rossz lemezre került volna egy trió formáció fotója. Egyébként bármennyire is keressük, a zenekarról nem találunk más fotót a borítón. A másik szintén elég zavaró hiba a számcímek hibás írásmódja, mely nagyon szembetűnő.
Nagyon jó lenne a lemez egy kis bemutatkozó anyagnak, de nehéz komolyan venni a szándékot ilyen felületességek miatt. A szólók, tempók rendben vannak, szépen feljátszották a számokat, amiből egyértelműen látszik, hogy milyen tehetségesek, ezzel szemben viszont a hangszerelések, a számok és a lemez felépítésében nem hallani sok fantáziát – de nem is biztos, hogy kell. A rövid bevezetőket a témák követik, majd szólók, négyezés, ismét téma majd lezárás. Minden a helyén van, ezt nem lehet tovább ragozni. A külső felületességek viszont komolytalanná teszik az összképet, pedig erről nem is a zenekar tehet. Nagyon kár érte.
Természetesen szárnypróbálgatásnak nagyszerű lehetőség ez a lemez, és nem is várható, hogy kiforrott, tökéletes lemezzel álljon elő a zenekar, de egy kicsit több figyelmességgel már sokkal komolyabb hatást érhetnek el. Kíváncsian várom a folytatást, ahol remélhetőleg merészebb, őszintébb lesz majd a zenekar, hogy megmutassák valódi énjüket egy lemezen, akár egy a borítón lévő fotó formájában, de még inkább zeneileg, ami aztán igazán megfoghatja majd a hallgatókat.
