JazzMa

Friss Hírek

Summer in the City2024. június 16.
Laughing Bastards: Fetish2024. június 16.
B52 JazzParadicsom2024. június 10.

Lemezpolc kritika:
Karnas, Grzegorz - Vanga

Karnas, Grzegorz: Vanga 2014. szeptember 01., Kovács Linda

grzegorz-karnas-trio-feat-miklos-lukacs-vanga.jpg

Grzegorz Karnas Trio feat. Miklós Lukács – Vanga (BMC)


A lengyel Grzegorz Karnas (1972) a kortárs jazz egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb jazzvokalistája. A magyar BMC-vel történt együttműködése során idén tavasszal jelent meg a kiadó gondozásában második, „Vanga” című koncertlemeze, amely az Opus Jazz Club-ban, élő koncert formájában lett rögzítve. A kiadó egyik fő célkitűzése, hogy hazai jazzművészeket kapcsoljon össze más európai jazzprodukciókkal, ily módon elősegítve a nemzetközi vérkeringésbe való  bekapcsolódást. Karnas mostani és előző lemezén is a cimbalmos Lukács Miklós  képviseli a magyar szekciót.  A lengyel trióban Karnas mellett Michal Jaros bőgőn, Sebastian Frankiewicz dobokon működik közre.

Számomra különösen kedves ez az album, mivel magam is a közönség soraiban ültem, s ez volt az utóbbi idők egyik legerősebb koncertélménye. A lemez anyaga főként saját szerzeményekből áll, egy dalt kivéve, ez a „Bye, Bye Blackbird” című közkedvelt örökzöld (Ray Henderspn-Mort Dixon).

Karnas a vokális kortárs jazzen belül egy kísérletezőbb, experimentálisabb hangot üt meg, ugyanakkor dallamközpontúsága, harmóniavilága befogadhatóvá teszi zenéjüket. Egyéni felfogása és stílusa, melyben a jazz tradíciói, valamint az erős szláv gyökerű zenei hatások finom elegye hallható, mind egy nagyon mai és érvényes reflexió a minket körülvevő világra.

A dalok leginkább szerkezetükben, ritmikájukban és sound-ok használatában jelenítik meg a kortárs hangzást, harmóniaviláguk pedig inkább egyszerű dal jelleget öltenek.

Karnas az együttes megszólalásában abszolút az élen jár, elvitathatatlan, hogy a koncepció rá épül. A muzsikusok mély alázattal és profizmussal ágyazzák meg az épp aktuális zenei szövetet, melyben Karnas érezhetően oldottan és kényelmesen közlekedik.

Nemcsak a lemezt hallgatva (sőt!), hanem élőben is nagyon megkapó az énekes profizmusa, tudatossága és egyedisége. Improvizatőrként nagyon erősen van jelen, számára az emberi hang nemcsak énekhangként, hanem effektként, különböző hanghatásként is funkcionál. Rögtönzései a jazz-éneklés keretein kívül messze túlmutatnak, úgy tűnik, hogy számára a pillanat által teremtett nyelvből születik meg az improvizáció jellege. Gyakran lép ki egy-egy hang erejéig az adott tonalitásból, ez az eszköz is nagyon felismerhetővé teszi stílusát.

Az album nyitódala, a „Heal Me Out” egy hihetetlenül feszes, dögös, nyolcados lüktetésű groove-val indul, melyben az ének téma szellősen és folyékonyan ereszkedik alá. Hatásos, erős kezdés, s már itt, az első track-ben ízelítőt kapunk a Karnas-féle szabad improvizációból.

A második, „Sinosuid” című dalban tűnik fel először a cimbalom. Egy rövid bevezető után szintén egy feszes, páratlan, váltakozó metrumú téma jelenik meg, melynek alapérzetét az erős basszus groove adja meg. A téma szöveg nélkülisége sok játékosságot hordoz, s jól megszerkesztett arrange-ok fémjelzik azt végig. A cimbalom a háttérben egyenletesen, szépen "terít". A „Fin d'été” című darab a lemez első lassabb, balladisztikusabb kompozíciója. A finom, kézi dobjáték és a bőgő Ravel „Bolero”-jára emlékeztető basszus groove-ja egy nyugodt, meseszerű világba repítenek, amit a lebegő, finom énektéma csak még inkább megjelenít.

A „The Ballad of Revenge” lehetne a lemez legjazzesebb dala a maga swinges, 3/4-es lüktetésével, ám a témát követően hamar egy másik szférában találjuk magunkat. Karnas a hangok és hangszínek játékával egy egész történetet mesél el anélkül, hogy értenénk.

Az album címadó dala, a „Vanga” a lemez egyik legkülönlegesebb darabja. A közel négy perces track  egy mára teljesen megváltozott világ vízióit vázolja fel angol nyelven. Karnas itt is különböző hangszínekkel, tónusokkal operál, szinte olyan érzésünk támad, mintha egy színdarab közepén volnánk. A különböző eseményeket a cimbalomjáték nyomatékosítja, sokszor nehéz és "torz" akkordokkal, skálákkal.

A közismert örökzöld, a „Bye, Bye Blackbird” szintén egy egészen újfajta értelmezést kap, noha az ének-cimbalom bevezető teljesen felismerhető. Az ezt követő felfogás viszont jól tükrözi Karnas-ék zenei világát. Lukács Miklós alatt izzik a cimbalom, ismét jól eltalált ízléssel kapott helyet szólistaként.

Az album egészére jellemző a frissesség és játékosság, valamint az,  hogy a jazz hagyományait tiszteletben tartva, mégis új hangot keresve emelik át ezt a fajta szellemiséget a 21-ik századba. Szívből ajánlom mindenkinek ezt a lemezt, mert távoli helyekre repíti a hallgatót, s megvan az a jó tulajdonsága, hogy az avatatlan fülnek is maradandó élményt nyújt.


Vissza a lemezhez