JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2025. február 07.
Jazz Grammy Awards 20252025. február 04.
Jámbor Ármin: ABSENCE2025. február 02.
Dresch Mihály: Reptető2025. január 28.

Hírek

Nagyinterjú a 40 éves, Kossuth-díjas Hot Jazz Band alapítójával, Bényei Tamással

Tamást több, mint 30 éve ismerem.

23-benyei-tamas-2017.jpg

Hogyan találtál rá a műfajra?

Elsősorban a családomnak köszönhető ez a hatás, aztán a zeneiskolai tanáromnak, de mondhatjuk, hogy inkább a műfaj talált énrám. Azokat a húrokat pendítette meg, amik az én lelkemben is zengtek, nem volt kérdés, első hallásra szerelem lett egy életre.

Mégis, konkrétan minek köszönhető a stílussal, műfajjal való megismerkedésed?

Kicsik voltunk, bátyámmal, Tiborral, ő 10 én 6, amikor Pestlőrincen felszöktünk amerikás dédszüleink padlására kincsek után kutatni, és rátaláltunk egy „Victrola” gramofonra. Ez egy még ma is működő kurblis masina, a kutyussal az emblémáján. Igazi varázslat volt, mert ennek az időgépnek a segítségével kitárult az ismeretlen múlt kapuja, és sercegő lemezek daloltak, furcsa, addig nem hallott édeskés dallamokat, pattogós, játékos, vidám ritmusokat. Mókás, régies akcentussal éneklő bácsik és szépen búgó hangú nénik énekeltek „Május éjszaká”-ról, „Írógép”-ről, „Mandulavirág”-ról, „EMKÉ”-ről, a nem létező „Nemzeti”-ről. Bűvös hangzású varázsszavak voltak ezek, amik egy egzotikus, sejtelmes, felfedezésre váró világba hívogattak.

Miért szerettél bele a hangzásba?

Annyira más volt ez addigi rövidke életem első zenei befolyásaihoz képest, hisz akkor tombolt nálunk a beat-korszak és az esztrád, Zalatnay Cini, Szécsy Pál, Korda György, Koós János, Kovács Kati, Tom Jones, Cliff Richard. Az ő harsogó dalaikat ontotta a rádió, no meg jó ebédhez szólt a nóta. Az egyszerű halandó nem hallhatott mást. Amint megszólalt Kalmár Pál és Karády Katalin csodás, lágy éneke, ahogyan egyetlen beat-, esztrád-, vagy nótaénekes sem énekelt, nekem mindjárt nagyon megtetszett, talán azért is, mert a zene olyan színeit hallhattam, amit az 1960 utáni uralkodó könnyűzene nem ismer.

De nemcsak a gramofon volt ilyen hatással Rád, hisz dixieland zenét is játszol.

Siófokon, ahol felcseperedtem, a szüleim beírattak a helyi zeneiskolába. Mivel a fúvós hangszerek jobban érdekeltek, ezért Apáti János tanár úrhoz irányítottak. Egy év szolfézs következett, ám a trombitaleckéket is hamar elkezdtük. Egy városi rendezvényen - ahol már 10 évesen a fúvós zenekarban a 3-ik kontrát fújtam - hallottam először dixieland muzsikát. Idősebb, 11-14 éves tanulókból állt a banda, Tanár úr pedig trombitált, zongorázott. Csodálattal figyeltem, és azt éreztem, hogyha ezt a zenét halljuk, derű és szabadságérzet önt el, nem olyan, mint amit a katonaindulók glédába állított hangjai okoznak. Már akkor szerettem volna ilyen zenekarban zenélni.

1-benyei-tamas-11-eves-zeneiskolai-koncert-jpeg.jpg

Apáti János és tanítványa, Bényei Tamás 1975

Volt erre lehetőséged?

Tanár úr vásárolt egy mandolinbendzsót és odaadta a gyerekeknek, aki megtanul rajta, az csatlakozhat a zenekarhoz. Bátyám, hazahozta ezt a hangszert, s én suttyomban magamtól megtanultam bendzsózni, így vettek be a zenekarba, amivel eljutottunk egy TV-s, Forgó szín című vetélkedőbe is. Később felkerültem Budapestre a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, így zenei terveim egy időre háttérbe szorultak, de nem adtam fel, magamban sokat gyakoroltam a bendzsón és még gitározni is megtanultam szintén autodidakta módon.

2-apati-dixieland-1979.jpg

Az Apáti Dixieland 1979

Minek köszönhető a zenével való elköteleződésed?

A minden embernek kijáró szabadság, 1990 az, ami lehetővé tette, hogy művelhessem ezen a szinten ezt a műfajt. A mai fiatalok nem tudják, de létezett egy olyan Magyarország, ahol avatatlan, érdemtelen emberek mondták meg, hogy mit olvashatunk, milyen filmeket nézhetünk, milyen zenét hallgathatunk, milyen darabok mehetnek a színházakban, kiből lehet művész. Ennek a miniszteri szinten irányított rendszernek egy négy elemit végzett, félművelt ember, Aczél György volt a teljhatalmú ura. Ez jól jellemzi azt a 40 évet, amiben sokaknak életben kellett maradnia. Professzionális jazz-zenészi státusz nem létezhetett. Elképesztő, ha belegondolunk… A kommunista, hidegháborús ideológia miatt az, ami Amerikából jött, rossz és üldözendő volt. Még a nagy Kodály Zoltán is éles kirohanásokat tett a jazz ellen…

Mégiscsak létezett azért valamiféle jazzélet ’90 előtt is…

Amit egy idő után megtűrtek, az a modern jazz, melynek megalakulhatott egyfajta iskolája, de a klasszikus jazz eltűnt. A műfaj azért is ignorált volt, mert a hivatalból szintén gyűlölt két háború közti Magyarországon ez jelentette a szórakoztató zenét, ennek az lett az eredménye, hogy később hiába engedték, valójában semmiféle teret nem hagytak neki, mert a hozzájutást lehetetlenné tették. A rendszerváltással aztán kinyílt a világ, de a hazai hiátus miatt akkor is csak külföldi útjainkon szerezhettük be a számunkra releváns zenei anyagot, a hazai anyag pedig csak a kétezres években vált közkinccsé, addigra került a boltokba, internetre.

Hogyan kezdődött?

A zenekar megalakulása a sorkatonai szolgálat alatt történt. Jómagam a Képzőművészeti Egyetemre nyertem felvételit, ahol később diplomáztam is, ám akkor a zene segített, hogy ne a harcmezőn kelljen kúszni-mászni. 1985-ben a zalaegerszegi laktanyában, egy seregszemle után kulturegységbe vezényeltek, ahol színművészetisekkel dolgoztunk, többek közt Kautzky Armanddal, László Zsolttal, Háda Jánossal, Horváth Lajos Ottóval... Ők írtak egy mese-musical-paródiát, amihez mindenféle zenei stílusban írtunk számokat, így dixie-ben is. Zenésztársaimmal, Szőke Péterrel, Kukta Bélával kezdtük. Ezen lendített még az, hogy azévben engedélyezték az utcazenét, ami leírhatatlan élmény volt az akkori Budapesten. Az egyetemi évek alatt zenéltünk az utcán itthon és külföldön is. Már akkor bejártuk Európát, amikor ez, az akkor kiváltható 50 dollárral másoknak lehetetlen volt.

3-csmo-zalaegerszeg-barcsik-geza-fotoja-134584856-1576605172531994-897470079372589460-n.jpg

Kukta Béla, Szőke Péter, Bíró Attila, Bényei Tamás, Zalaegerszeg 1985

4-vorosmarty-ter-1986.jpg

Bényei Tamás, Szőke Péter, Gazdag András, Rókusfalvy Pál és Németh Zoltán, Vörösmarty tér 1987

Hogy jutottatok el a sikerekig?

Az utcazenén kívül más esélyünk nem volt, mint a hazai dixieland-közegben megmutatkozni. Elmentem az akkor híres zenekarok klubkoncertjeire és a műsor vége felé felkéredzkedtem a színpadra. Később helyettesítettem trombitásként Molnáréknál, Benkóéknál és a Stúdium Dixieland-ben is. Lassan bekerültünk a hazai fesztiválokra, és sok eseményen, pub-ban is játszottunk. Fontosnak tartottam a megmérettetést is, ezért vártam a lehetőséget, hogy ilyesfajta fórumon is megmutatkozhassunk.

5-benyei-tamas-a-benko-dixieland-vendegekent-1992.jpg

Bényei Tamás a Benkó Dixieland szólistájaként Marcaliban 1992

Hogyan jutottatokk el a versenyekre?

1992-ben Juan Les Pines-ben utcazenéltünk, a francia Riviérán, ahol az egyik lokálból dixie-zene szűrődött ki. Meglepetésre a Molnár Dixie-t pillantottuk meg, akik másnap a szomszédos Fréjus Saint Raphael-ben, a New Orleans Jazz Versenyen indultak. Gyula ekkor nekem azt mondta: „Mi már eleget jártunk ide, keresd a Bowling-ban, Fréjus-ben George-ot.” Ez egy kicsit úgy hangzik, mint egy Rejtő-regény, de megtörtént. Ezek után 1994-ben Le Havre-ban, ’95-ben Saint Raphaelben, ’97-ben Megéve-ben, ’98-ban Saint Address-ben nyertünk nemzetközi versenyt.

Mit jelentettek Neked ezek a megmérettetések?

Csak egyet említenék. Fréjus a világ legnagyobb versenye volt, soha, sehol nem rendeztek 54 zenekar részvételével hasonló vetélkedőt. Még ma is hihetetlen, csodálatos és felemelő. Másnap a szállodai sétányon a szembejövők lépten-nyomon így köszöntöttek: „Felicitation!!!” Az újságokban fényképes cikk jelent meg rólunk „Satchmo Örökösei” címmel. A már említett Georges, Lengyel Gyuri, aki ott élt anno, és koordinálta a magyar zenekarokat, élete legszebb pillanatának nevezte, amikor 4000 ember előtt átvehettük a díjat a húsztagú francia zsűritől. Nagyon jó volt akkor magyarnak lenni.

6-sidney-dor-saint-raphael-1995-dijatvetel-galbacs-istvan-szoke-peter-bera-zsolt-benyei-tamas.jpg

Fréjus Saint Raphael, Sidney D’Or-díj 1995

7-la-depeche-st-raphael-1995.jpg

„Satcmo örökösei” c. La Dépeche cikk 1995

És az itthoni visszhangok?

Itthon más légkör fogadott, én szaladgáltam az újságokhoz, hogy lehozzák a hírt, ám öt kisebb cikken kívül különösebb utózöngéje nem volt. Egyszer Marsall Laci, aki két évig játszott a zenekaromban, helyettesített egy másik bandában, ahol azt mondta a zenekarvezető: „Bényei nem nyert semmit külföldön, azt csak kamuzza itthon, hogy híres legyen.” Laci pedig azt válaszolta: „Én ott voltam és nyertem vele két versenyt is, nem hazudik…” Aztán idősebb zenészbarátom egy alkalommal arra figyelmeztetett, ne mondjam már be a koncertjeinken, hogy nyertünk, mert a többi zenész már arról beszél, hogy nagyképű lettem… Persze, ha én nem beszélek róla, vajmi más alkalom adódik arra, hogy az emberek megtudják. Ezek a dolgok azonban sosem szegték a kedvem.

8-le-havre-1994.jpg

Le Havre, Louis Armstrong díj 1994

Színre lépésetekre a hazai zenei élet miként reagált?

Csiba Lajos hívott be elsőként a Magyar Rádióba, és riportját azzal a kérdéssel kezdte, hogy: „Hogy-hogy Hot Jazz Band a nevetek, amikor dixieland-et játszotok?” Ezt Fridrich Károly a Jazzkonzervatórium jazztörténet professzora tette helyre első lemezünk kritikájában: „Ez a zenekar a hazai be-bop előtti stílust játszó együttesek közül az egyetlen, amely kétségkívül jazzt játszik”. Velünk egy új korszak vette kezdetét, amikor bemutattuk, hogy nemcsak dixieland-ből áll a korai jazz. Meghatározó tényező lettünk az általunk indított reneszánsszal, és későbbi sikereinkkel is. A Salgótarjáni Dixieland Fesztivál két országos versenyt rendezett, s mindkettőt megnyertük, utána a fesztivál kedvelt zenekara lettünk, a nagykoncert után a reggelig tartó jam session házigazdái.

Az elődök és a pályán lévő konkurencia hogyan fogadta a Hot Jazz Band-et?

Itt meg kell említenem Molnár Gyulát, aki szegedi zenekarával hosszú évtizedeken át képviselte Benkóék mellett a stílust. Gyula egy csupa szív, nagyszerű zenészember, mellette ornitológus professzor, és természetfotós, igazi polihisztor. Az első időkben elvitt Salgótarjánba, az akkori dixieland-élet fellegvárába, segített első franciaországi versenyünkre kijutni, sokat helyettesítettem zenekarában. Az idősebbek közül még Papa Fleigh, alias Forgács László trombitás volt, akivel hasonló a játékstílusunk, így életre szóló barátságot kötöttünk. Derűs személyisége miatt nagyon szerette mindenki, ő sajnos már nincs köztünk. A kortársak mind nagy elánnal törtek a színre, sok tehetséggel, nagy ambíciókkal, de később sokan mégis lemorzsolódtak. Egy biztos, kedveltük egymást, mert azonos volt az érdeklődésünk. Persze, hogy volt versengés köztünk, de ez csak inspirált engem.

9-molnar-gyula-molnar-gyula-es-benyei-tamas-a-molnar-dixieland-35-ik-evfordulojan-1999.jpg

Molnár Gyula és Bényei Tamás 1999

10-papa-fleigh-es-benyei-tamas-2017.jpg

Papa Fleigh és Bényei Tamás 2017

Mi a volt viszonyulásod a Benkó Dixieland Band-hez, hiszen ők meghatározóak voltak a magyar dixieland történetében?

A Benkó zenekar egy egészen más generáció volt, más értékrend, más korszak szülötte. 30 év választott el tőlük. Ahogy Benkó fogalmazott, amatőr lélekkel sikerült profivá válniuk. A mi időnkben már mindenben professzionális elvárásoknak kellett megfelelnünk, és a nagy amerikai elődöket tartottam példának szemben Benkóval, aki, mint hangoztatta, saját hangzást kreált zenekarával. Sikereink óhatatlanul veszélyeztették azt, amit Benkó felépített, s bár szakmai téren együttműködtünk, a háttérben hatalmas rivalizálás tört ki közöttünk.

Van még más is, amelyben a köztetek lévő különbséget meg lehet ragadni?

A Hot Jazz Band-et a rendszerváltás utáni szabad média hírözönében, többszázcsatornás TV mellet menedzseltem. Benkónak könnyű dolga volt az egycsatornás kádári TV-vel és sajtóval, ahol egy hírt elég volt az MTI-nek leadni, és másnap az egész ország tudott róla. Szoros politikai kapcsolatai révén kontroll nélkül építhette karrierjét. Meghatározóvá avatta önmagát ott, ahol sem rivális, sem előd, sem kritikai hang nem létezett. A mi időnkben 20-26 dixieland-zenekarral kellett versenyeznünk, kritikák íródtak rólunk, protekciónk nem volt, azonban amerikai útjaink száma több volt, mint Benkóéké, négyszer annyi nemzetközi versenyt nyertünk, komolyzenei, filmalkotói partnerekkel dolgozunk és kizárólag a zenénkből élünk, talán a legszignifikánsabb válasz a Hot Jazz Band Kossuth-díja.

11-a-hot-jazz-band-es-a-mav-szimfonikusok-2019.jpg

A Hot Jazz Band és a MÁV Szimfonikusok 2019

12-vitezy-laszlo-filmrendezo-es-a-hot-jazz-band-a-hazassagtores-c-film-forgatasan-2019.jpg

Vitézy László Kossuth-díjas filmrendező és a Hot Jazz Band a „Házasságtörés” c. film forgatásán 2019

13-szabo-istvan-szabo-istvan-oscar-dijas-filmrendezovel-a-csodalatos-julia-forgatasan-2004.jpg

Szabó István Oscar-díjas filmrendezővel a „Csodálatos Júlia” c. film forgatásán 2004

Mit jelentett Amerika?

Talán nem kell mondanom, hogy egy jazz-zenésznek mit jelent Amerika földjére lépni, ahol ez a zene megszületett. Az USA-beli zenészeknek a jazz a vérükben van, még ma is ott van a műfaj legerősebb bázisa. Mi ott feltöltődtünk a remek amerikai zenekarok hallatán, nekünk ez volt a legfőbb élmény. Sacramento a világ legnagyobb klasszikus jazz-fesztiválja volt a maga 120 ezer nézőjével, 60 színpadával, 130 zenekarával. Az amerikai közönség előtt sikert elérni egy kelet európai zenekarnak többszörös érdem. Ott van az óriási földrajzi és kulturális távolság, a diktatúra öröksége pedig a nagy lemaradás. Az, hogy hatszor hívtak vissza, a kaliforniai állami rádió élő adásban adta a koncertünket és kétszer voltunk a záróünnepség sztárzenekara, azt jelentette, hogy érdemes volt a zenére feltenni az életünket.

14-kozepen-tommy-saunders-es-benyei-tamas-2006-sacramento-closing-ceremony.jpg

Középen Tommy Saunders és Bényei Tamás, Closing Ceremony, Sacramento                    

15-a-hot-jazz-band-sacramento-2006.jpg

Sacramento 2006

Hogyan jutottatok ki az USA-ba?

Ismét a sors lépett közbe, no, és a bendzsó, ami második hangszerem és szenvedélyem. Egy amerikai-magyar bendzsós barátom, Csongrády Viktor nyomott a kezembe egy havilapot, melynek címe West Coast Rag. Viktor egy amerikai világsztárt, Buddy Wachter-t hozta el Magyarországra és ekkor találkoztunk. Az újságban láttam meg a Sacramento Jazz Jubelee hirdetését és címét. 1996-ban küldtem ki a Hot Jazz Band első CD-jét, 1999-ben kaptuk az első meghívást. Sokan ajánlottak a Sacramento-i szervezőknek, például Joe Muranyi, a Louis Armstrong All Stars egykori klarinétosa is, aki jó barátunk volt, sokszor lépett fel a Hot Jazz Band-del. Ő zenélt együtt a fesztivál igazgatójával Roger Krum-mal, és hívta fel ránk a figyelmet.

16-benyei-tamas-es-joe-muranyi-az-ajandek-kornettel-bank-2004-2.jpg

Bényei Tamás és Joe Muranyi az ajándék kornettel 2004                         

17-joe-murany-es-louis-armstrong.jpg

Louis Armstrong és Joe Muranyi

És a mai fiatalok? Van-e utánpótlás?

Az a néhány fiatal, akik a klasszikus jazzen keresztül bukkant fel oly kevés, hogy egy zenekar sem biztos, hogy összeállhatna belőlük. Félő az is, hogy felszippantja őket a modern jazz és a popzene. Mint említettem ez egy szerelem, egy sosem múló lelkesedés, amit sem idő, sem kordivat, sem anyagi csábítás, sem magánélet nem befolyásolhat. Nem látok egyetlen srácot sem a nálunk 10-20-30 évvel fiatalabbak közt, akik olyan módon ragaszkodnának ehhez a stílushoz, mint a Hot Jazz Band. Nem tudom ez erény-e, de talán fontos. Egyelőre nincsenek követőink, ami egy részről fájdalom, másrészről dicsőség. A félig tele és félig üres pohár problematikája, de remélem, hogy ez megváltozik.

Nem félsz az elfáradástól?

Egyszer egy jazzrajongó üzletember azt kérdezte: „Mit gondolsz, hány bőrt lehet erről még lehúzni?” A mi világunk nem prémkereskedés, hanem művészet, szenvedély, elhivatottság, életforma, amiért szerencsés esetben pénzt is lehet kapni. Három évtized különböző zenei stílusát játsszuk különböző hangszeres felállásban - létezik bigband, klarinét és bendzsózenekari formációnk is -, jómagam trombitázom, bendzsózom, énekelek. Nem beszélve az amerikai és magyar repertoárról, mindkettő kiapadhatatlan forrás. Több élet sem lenne elég ahhoz, hogy az összes ötletemet megvalósítsam, ráadásul a jazz-zenész sosem játssza kétszer ugyanúgy a zenéjét, nem beszélve, hogy mindig van mit tanulni is…

18-benyei-tamas-es-a-gramophonia-hot-jazz-orchestra-2018.JPG

Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra                              

19-a-hungarian-banjo-kings-2015.jpg

Hungarian Banjo Kings

Mi a siker titka?

Ez egy örök talány. A sikernek sok összetevője van, tehetség, karakter, elhivatottság, kitartás, kreativitás, kockázatvállalás és még sorolhatnám. Egy biztos, hogyha bármelyik is hiányzik, a siker nem garantált, például hiába vagy kitartó, ha nem vagy tehetséges, hiába vagy tehetséges, ha nincs karaktered. Az is fontos, hogy milyen korban élünk, mire van fogadókészség. Manapság nehezített a pálya, itt életben maradni nagy kihívás, hisz akkora a zenei kínálat, minden globális, minden crossover, minden megidézhető, minden elérhető.

20-hot-jazz-band-2021.jpg

A Hot Jazz Band 2021

Mi a zenéd a titka?

A jazzt a változatosság jellemzi, amitől mindig friss marad. Sokat számít az előadó, a jazz-zenész a hangszerével alkot, a pillanat ihletettsége alatt. A klasszikus jazz stílus pedig a dallamokat keresi, nem a hangok egymásutánját, nem ás le a hangrendszer metafizikájába, hanem az érzékek mélységeit kutatja. Helyes az arányrendszere, például a virtuozitás nem cél, csak eszköz. A klasszikus jazz az érzelmek zenéje, ettől marad örökérvényű sok kreált stílushoz képest, mert szívből szól, nem az elme és a pénz rakta össze.

Hogy választod ehhez partnereidet?

Zenei, emberi hozzáállás alapján. Fontos, hogy megértsük, mi a cél, ha együtt akarunk zenélni. Ma mindenkinek van zenei világképe, ami alapján felnő, szemben a jazz-korszakkal, amikor ez volt az uralkodó stílus, ezért nyitottnak kell lenni, érdeklődőnek, tanulékonynak. Nem Bényei Tamás zenéjét kell a magukévá tenni, hanem egy korszak zenéjét megismerni. Csak azokkal volt vitám, akik erre nem voltak képesek. Nem is én választok, csupán meghívok tehetséges zenészeket, és az marad, akit ez érdekel, élvezi és bírja a rárótt feladatot. Fontos az elköteleződés és az emberi erények is. A kollégáim mind kedves, jószándékú, tehetséges emberek, akik élvezik azt, amit csinálunk, remélem elégedettek velem is.

21-hot-jazz-band-2017-shanghai-kismeret.jpg

Kovács Tamás, Juhász Zoltán, Fodor László, Szabó Lóránt, Galbács István és Bényei Tamás, azaz a Hot Jazz Band Shanghai-ban 2017

Mint minden zenekarban itt is voltak tagcserék, hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?

Nagyon nehéz egy olyan csoport tagjától megválni, ahol közös alkotómunka folyik. Hosszú évekbe telik, míg valaki beilleszkedik és mindent megtanul. Egy zenekarvezetőnek zenei és emberi értelemben is sok kompromisszumot kell kötnie. Van, aki itt szembesül dolgokkal, s jön rá, hogy az övé egy másik út, van, aki másként képzeli el a színpad világát, van, aki más értékrend szerint él. Mindig nehéz volt a válás, mert sajnáltam a rengeteg időt, energiát, barátságot elveszni.

Mit tartasz a legfontosabb feladatodnak?

A riport elején emlegetett gyermekkori élményemet szeretném átadni mindenkinek. Szeretném, hogy a stílus, amit képvisele, eredeti formában élvezhető legyen, és régi fényében tündököljön. Hatalmas zenei örökségünk van ebben, igazi Hungaricum az, a zenei anyag, amit Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd, Eisemann Mihály, Seress Rezső, Ábrahám Pál, Buday Dénes és kortársaik örökül hagytak. Az amerikai repertoár is fontos, hisz amikor az USA-ban jártunk elmondták, hogy e korszak a zenéjét ezen a módon már ott sem sokan művelik. Napjaink zenekarai a hiteles, autentikus hangzást keresik. Magyarország a térség kulturális éllovasa volt mindig is, ebben sem szabad lemaradnunk.

Mit jelent számodra a Kossuth-díj?

Ugyanúgy álomszerű és felemelő, mint Saint Raphael, vagy Amerika. Megtiszteltetés, társadalmi rang és felelősség. Fontos, hogy a magyar jazz elismeréseket kapjon, kivételes képességű zenészeink vannak, akik több törődéssel a világot is képesek megváltani. Első Kossuth-díjas jazz-zenekarként remélem, hogy lesznek követőink, mert ez a jazz-zene a méltó rangra emelkedését  jelentené, amit a kommunizmus szörnyű évtizedei nem engedtek.

kossuth-dij.jpg

Mi a véleményed a hazai jazz helyzetéről?

A művészet mindig is mecenatúrára szorult amióta világ, a világ. Ma erre épült ki egyfajta állami támogatási rendszer, de a jazz-zenében nem létezik a színházihoz, komolyzeneihez hasonló szisztéma. A fesztiváltámogatások nem érintik közvetlenül a művészi munkát, a pályázatok pedig nagyon szerény összegűek, hektikusak és túlzó mennyiségű adminisztrációval járnak. Szerintem a jazz-zenészek támogatását egy monitorrendszer kellene, hogy végezze, és patronálni kellene a sikeres művészeket épp úgy, mint a sportban a legjobbakat. A zenészeknek ez adna anyagi biztonságot és így élhetnének művészetüknek. Ez az összeg nem jelente nagy terhet a költségvetésnek, mert nem túl nagy a piacról élő szabadúszó jazz-zenészek száma.

Mit tartasz a jelenkor zenéiről, értékeiről?

Nem akarok abba hibába esni, mint sok tanult kolléga, hogy „ezek a mai fiatalok, teljesen értéktelen, amit csinálnak, nem is zene, bezzeg a mi időnkben…”, hiszen ezeket legtöbbször olyanok mondják, akiknek a zenéje hajdanán ugyanezt a reakciót váltotta ki. A jazzt például csak sok éves szorgalmas munkával lehet művelni, a beatkorszak más dimenziókat nyitott, de a tehetség ott is megtalálta az utat, a műfajnak is kialakultak a kimunkált formái, ez a napjaink zenéivel is így van. Bár érezhetjük úgy, hogy elértéktelenedett a világ az új megjelenésével, s kétségkívül el is veszített valamit, amit addig értéknek véltünk, de nyitottnak kell maradnunk, meghallani a jót, meglátni a tehetséget. A világ folyamatosan változik, és ezt meg kell értenünk.

Mégis, ha kritikát kellene megfogalmaznod a mai zenékről, mit érzel ezzel kapcsolatban?

Ez csak személyes vélemény, de ma már nagyon kevés olyan zene születik, mint a korai jazz, ami organikus módon, saját örömére jött létre. A legtöbb új zene a pénzszerzésről szól, iparkodnak trendit vajúdni, hogy a lehető leggyorsabban eladhassák, és erőszakkal traktálják, pedig amit erőltetnek, az magától sosem érné el a várt hatást. A varázspálcájuk pedig a sajtó, a média és a net… A másik, hogy hozzászoktunk, de a ma zenéje csupa agresszió, provokáció, csatazaj, csupa jajkiáltás. Ma ez a természetes, a körfűrészhangú gitárok, a vijjogó, affektáló énekesek. Nem a hangok és érzések lettek az uralkodók, hanem az effektusok és indulatok. Ez is fontos, de nem szabadna mainstream-nek lennie. Valaha a zenének nem ez volt a küldetése.

Ebben a változó, másra hangolt világban akkor mi értelme egy régi hangzásnak?

Ez a hangzás megmutatja, hogy van másik út is, és ne feledjük, hogy a régmúlt szülte csodák az utókornak értékes kincsek, amik segítenek eligazodni. A múltunk a műveltségünk része. Minden egyes ember egy újragondolás, mégha úgy is tesz, mintha az általa idézett korból lépett volna elénk. Én sem utánozok senkit, hanem az általam rajongott elődök stílusában játszom, énekelek. Itt inkább az a kérdés, hogy érdekesek tudunk-e lenni. Minden hangzásnak van létjogosultsága, van közönsége és minden művésznek van rajongótábora. A stílus, vagy műfaj csupán 50 százalék, a másik fele az előadó.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez