JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2019. október 21.
Ferenc Németh is calling2019. október 19.
JAZZTESZT A BULINEGYEDBEN2019. október 17.
Coltrane, John: Blue World2019. október 16.
GELEM GELEM2019. október 15.
Jazzeste a Fonóban2019. október 14.
Harcsa Veronika is calling2019. október 10.
JazzUp – Kovács Tamás2019. október 10.
JazzUp – Kovács Tamás2019. október 10.
SZEZONNYITÓ HAZAI PÁLYÁN2019. október 08.
Temesi Berci: III2019. október 08.
REMÉNY2019. október 04.
Az év fiatal jazz-zenésze V.2019. szeptember 14.

Hírek

V. Adyton Szabadzenei Műhely és Alkotó Együttlét – 3-4. nap

Nagymarosra kiküldött tudósítónk, Németh Zsolt jelenti a tábor utolsó két napjáról. – A szerk.

3. nap

A nap javarészt a munka jegyében telt, a zenészek különböző formációkban végeztek zenei gyakorlatokat. Ezt napközben egyetlen más típusú program szakította meg, Dukay Barnabás két és fél órás előadása Bach c-moll csellószvitjének saraband tételéről, amely során a kozmikus összefüggésektől indulva és a hangok, hangpárok viszonyáig eljutva tárta fel a hallgatók előtt a darabba kódolt rejtett összefüggéseket, üzeneteket. Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a hallgatók olyan muníciót kaptak Dukay Barnabástól zenefilozófiából és műelemzésből, ami hosszú ideig elkíséri őket, és hatással lehet arra, ahogyan a zenéről gondolkodnak.


-jpg0875.JPG


Az esti bemutatók sorát a Szabó Sándor vezette, gitárosokból, fuvolásokból, énekesekből, billentyűsből és ütősből álló műhely nyitotta, bepillantást engedve a zeneteremtés folyamatába. Bemutatójukat Szabó Sándor (gitár) és Hoffmann Tamás Boldi (billentyűs) duója zárta. Ezt követte Benkő Robi három bőgősből és egy csellistából álló workshopja, a lágyan áradó hangzástól a zaklatott futamokig széles skáláját villantva fel annak a csodálatos hangzásnak, amire ezek a hangszerek képesek. A harmadik műhely a Lewis Jordan által vezetett fúvósokra szerveződött. Zenéjükben a nagyzenekari hangzásból kiindulva, ahol felépítettek és szétbontottak motívumokat, lehetőséget kaptak a tagok szólók bemutatására is. A koronát a bemutatókra a mesterek örömzenéje tette fel, Grencsó Istvánt, Lewis Jordant és Benkő Róbertet dobon a fiatalok közül Lukács Péter kísérte. Ezt követően a hallgatók bónusz és levezetésként egy jellegzetes Grencsó performanszt kaptak „Lehunyt szemű zene” címen. A zenészek a Sigil udvarának peremén, a közönséget körülvéve helyezkedtek el, Grencsó Pista körbe sétálgatva mutatta, ki szólaltasson meg egy hangot. Koppanás. Egy pendítés a bőgő húrján, gitáron. Egy hang a szaxofonból, fuvolából. Egyetlen billentyű leütése a zongorán. A háttérben a tücskök is hozzáadták a magukét, távolról beszűrődött egy éttermi társaság zsongása, a Dunán árral szemben haladó hajó pöfögése. Béke, elengedés, kisimulás. Ebben a hangulatban kezdődött a hosszú esti beszélgetés, társasági élet.


4. nap

Inspirált, egyúttal izgatott készülődés, a műhelyek alkotó zajai, mert ugyan cél, hogy az Együttlét minden órája, sőt perce adjon valamit a résztvevőknek, de azért a záróhangversenynek, annak, ami ott elhangzik, mégis megvan a maga jelentősége, hiszen az érdeklődők, a hallgatók számára akkor és ott érhető tetten, milyen művészeti eredményt sikerült kihozni a négy sűrű napból. Ugyan semmi szükség előzetes mentegetőzésre (spoiler), de azért érdemes megemlíteni, hogy a workshopok vezetői előtt a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy egyrészt a hangszertudás, másrészt a szabad zenében szerzett jártasság tekintetében nagyon széles skálán elhelyezkedő „gyakornokokból” kellett kihozniuk olyan produkciót, amiben mindenki részt vesz és mindenki a magáénak érezheti – a legminimálisabb művészeti, minőségi kompromisszummal.

A hangulati rákészülést, az oldódást támogatta egy újabb grencsós sziporka. A részvevők merészebbjei – a többség merész volt J – a nagymarosi strandon a Dunába gázoltak és a hullámokat simogatva, paskolva hívtak elő vízi zenét, amit a partról Lewis Jordan szaxofonja kísért. A strandolók meglepetéssel vegyes érdeklődéssel fogadták a produkciót, volt, aki valamilyen vallási szertartást vélt látni. Tulajdonképpen miért is ne? Invokáció, a múzsák megidézése az esti programhoz.


img-20190824-171633.jpg


A záró koncertet ismét a műhelyek bemutatkozása nyitotta, nagyszámú érdeklődő előtt, gyakorlatilag megtel a Sigil udvara. Eljöttek néhány táborlakó családtagjai, szülők, barátok, barátnők, jazz fanatikusok távoli településekről, a helyi törzsközönség és betévedtek nagymarosi turisták is és – figyelem! – olyanok is, akik a korábbi években voltak a tábor résztvevői.

Szabó Sándor Mélytengeri kutatócsoport nevű, akusztikus, elektromos és basszusgitárból, illetve három fuvolából álló formációja három darabot mutatott be: az „A tenger lélegzése”, a „Bújócska a kukoricásban” és határozott dramaturgiai ívet követő „Eszméletvesztés és feleszmélés” címűeket. Jól indult az este, a közönség hangos tetszéssel fogadta a zenét.

Lewis Jordan formációja állt legközelebb a hagyományos jazzes felálláshoz: ütősök, gitárosok, bőgősök, zongora és erős fúvós szekció foglalt helyet a pódiumon. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy a programjuk a világ nagyon sok színpadán megállta volna a helyét. Lewis is komolyan odatette magát, két versét is beleszőtte a műsorba, ugyanakkor teret hagyott és adott a fiataloknak is, akik szólókban villanhatták meg a szabad zene műveléséről elsajátított tudásukat, ovációra ragadtatva az egybegyűlteket.

A következő blokkot Benkő Robi csapata játszotta három bőgő, cselló, hegedű, dob összeállításban. Először a „Hajnal” című darabot adták elő, majd Szabados György „Miracle” című kompozíciójának átiratát játszották, csodát varázsolva a hallgatóságnak. Ezután tovább gyorsultak az események és emelkedett a hangulat.

A Grencsó, Jordan, Benkő, Miklós felállású, összeszokott zenekar adott rövid, pörgős műsort, majd az immár a fiatalokra épülő Adyton Space Orchestra eljátszotta Grencsó AMA Beat korszakából származó „Arcok” című dalának áthangszerelt változatát, illetve az erre az alkalomra írt „Ötödik” című darabját.

A szárnyaló hangulatot még egy fokkal feljebb emelte az Adyton Full Ensemble, amiben mindenki a színpadon állt. A zenéjük addig-addig kanyargott, míg végül egy Rashaan Roland Kirk motívumban csúcsosodott ki, hogy aztán átváltson, kiegészüljön az ugyanerre épülő, korábban a Budbudas repertoárjában szereplő „Száz puszi repül” című szöveges változattal. Ha valaki azt gondolná, hogy a szabadzene egyenlő a borongós világfájdalommal, ebben az estében találhatja a cáfolatot. Felszabadult öröm, harsogó jókedv – így zárult az 5. Adyton Szabadzene Műhely és Alkotó Együttlét zenei programja. „Maradjatok együtt”- kiabálta be valaki, és a jelenlevők közül ezzel minden bizonnyal sokan egyetértettek. Valóban, a szervezők elkötelezettek a folytatás mellett, és ehhez nagyon sok bíztatást kaptak az utolsó éjszakába nyúló beszélgetések során.

Több mint zene. Talán ebből az állításból kiindulva lehet kísérletet tenni annak megértésére, mitől különleges az Adyton Együttlét. Ez jól hangzik, de mi az a többlet, ami megkülönbözteti más programoktól? A működését, a fennmaradását a céljaival, lelkületével azonosuló önzetlen támogatás biztosítja. Ennek van egy pénzügyi oldala, ahol tényleg minden fillér számít. Nagy köszönettel tartozunk Nagymaros Város Önkormányzatának és a Magyar Jazz Szövetségnek a támogatásukért. Ez nélkülözhetetlen ugyan, de ettől még nem lenne különleges. Viszont különlegessé teszi azoknak a tanároknak, mestereknek, elismert és nevet szerzett zenészeknek, művészeknek az elkötelezett és önzetlen hozzájárulása, amivel terelgetik a zenében és azon túl is a magukat rájuk bízó fiatalokat. A nevüket nem sorolom, mert hátha kihagynék valakit, de a lista tekintélyt parancsoló. Ők valami más, számukra esetleg közvetlenebb hasznot hajtó tevékenység helyett vállalják, hogy eljönnek Nagymarosra és hozzáférhetővé teszik a tudásukat, tapasztalatukat. De ugyanígy önkéntes munkát végeznek mindazok, akik megszervezik a tábort évről évre, gondoskodnak a programokról, a szállásról, az ellátásról, a hangosításról, világításról, a rögzített anyagok rendezéséről, archiválásáról, közzétételéről, az Adyton honlapról, a Facebook oldalról és Youtube csatornáról, a plakátokról és a dizájnról. De említhetem David Klavins urat, aki a saját építésű nagyszerű hangszerét, az una corda piano-t már második éve a zenészek rendelkezésére bocsátja. A lelkesedésből és a minőségből lassan brand jön létre, ami egy fiatalembert arra indított, hogy anonim felajánlással „ösztöndíjat” biztosítson egy főnek, akinek nehézséget okoz a tábor költségeinek előteremtése. Az Adyton lelkületre a legjobb példát azok a fiatalok adják, akik több éve résztvevői a programoknak, és egy évig spórolva, gyűjtögetve felajánlottak egy összeget adományként az Alapítvány céljaira. (Jövőre ők fogják kiválasztani a jelentkezők közül azt, akinek a részvételét ezzel támogatják.)

De a legfontosabb az, amit a tábor résztvevői tapasztalnak. Egy fiatalember szavai a zárónapon: „arról beszélgettünk néhányan, hogy amit itt tudásban és lelkületben kaptunk, az olyan, mintha egy évig jártunk volna egyetemre”. Mindenki valami hasonlóról számolt be, ha nem is ennyire tömör megfogalmazásban, gyarapodó tudásról, pozitív emocionális, közösségi élményekről.

A zenei tartalom mellett az épülő közösség is emblematikus jele az Adyton Együttlétnek, aminek láthatatlan csatornákon terjed a híre. Az utolsó nap délutánján a Sigil kávézó egyik asztalánál hosszasan üldögélt egy négyfős társaság, köztük egy idős, élénk és csillogó tekintetű úr. Sokáig betérő turistáknak véltem őket, németül beszélgettek. Aztán egy idő múlva kiderült, hogy az idős úr Niklaus Brandtschein jezsuita szerzetes és zen mester, aki hallott a táborról, és ha már éppen Magyarországon járt, kíváncsi volt, milyen kapcsolat van itt a zene és a spiritualitás között. Amit szemlélődő, csendes külső megfigyelőként tapasztalt, azt nagyon pozitívnak találta. Talán még folytatása is lesz ennek a találkozásnak.

Emelkedett befejezés.


dscf6121.JPG


Grencsó Pista és társai hosszú útjuk, vándorlásuk során felfedezték a messzi-messzi Adyton Galaxist, és találtak ott egy élhető, benépesíthető helyet, ahol a minőségi művészet mellett honos a béke, a nyugalom, a szeretet. Ahol párban áll az alázat és a felelősség, a megértés és a másik véleményének tiszteletben tartása. Igazából itt volt az Adyton Együttlét helyszíne. És jó volt nekünk ott lenni. Most a visszatérés következik. És miénk a remény, hogy ez nem olyan lesz, mint Pierre Boulle regényének, A majmok bolygójának zárójelenete.


Vissza a hírekhez