A Szelíd Romboló
Az alábbi írást pécsi tudósítónktól, Németh Zsolttól kaptam! – A szerk.
Grencsó Pisti a szabad improvizáció műfajának meghatározó alkotója.
Grencsó Pisti a barátom.
Mindkét minőségében 70 éves.
Vajon az első állításomat befolyásolja-e a második? Szerintem nem, de beszélek mindkettőről.
Viszonylag későn figyeltem fel rá. Az 1996-os „Grencsó Plays Monk” lemezét vásároltam meg először, és mindjárt „aha” élményt okozott, ahogyan Monk zenéjéhez nyúlt. Monk a (számos) kedvencem közé tatozott, és Pisti lemezéhez úgy fogtam hozzá, kicsit kételkedve, hogy na lássuk, mit tud kezdeni vele a fiú. Az eredmény több mint meggyőző volt. Monk kompozíciói népszerűek, rengetegen dolgozták fel őket, többnyire olyan módon, hogy eljátszották a témát, aztán improvizáltak rá így, úgy. Ez más volt. Rögtön érződött, hogy ő mélyen magába szívta, a magáévá tette Monk zenéjét, tisztelettel, de rendkívül eredeti módon nyúlt hozzá. És itt mindjárt felbukkan egy kulcsfogalom, az eredetiség. Bármihez fogott, soha nem volt epigon, másoló, mindennek sajátos Grencsó íze lett. Így tett Ornette Colemann-nel, Rashan Roland Kirk-kel, Albert Ayler-rel, a „Villa Negra” lemezén Ránki György zenéjével, vagy a ’60-as évek slágereit feldolgozó „Tűzpiros virág”-gal. Mindent átöblített magán és a saját képére formált. Részvétele Szabados György MAKUZ zenekarában, Dresch Mihály együttesében ugyancsak gazdagította a tárházát. Megalkotta a senki máséval össze nem hasonlítható és össze nem keverhető zenei univerzumát, amit a mindig aktuális érdeklődése szerint alakított összetételű Kollektíva lemezeken, koncerteken tárt a hallgatói elé.
Ennek a születésnapi köszöntőnek nem feladata a pályájának, a korszakainak az elemzése, azonban ezt a munkát is el kell majd végezni valamikor. Segíthet ebben egy másik kulcsfogalom, az örökös megújulás, a folyamatos keresés, rátalálás, elengedés. Nem azok közé tartozik, akik egész életükben ugyanazt játszák, amivel egyszer sikeressé váltak. Fordulatai élesek, radikálisak. Mert Pisti egy radikálisan teremtő, alkotó művész. Zenei világába ugyanúgy megfér az eget, földet megrogyasztó vad free, mint a csendet éppen csak megkarcoló spirituális elmélyedés. Ez utóbbi úton nagyszerű társra lelt Dukay Barnabásban, akivel feledhetetlen, időn túli értékeket megjelenítő felvételeket készítettek.
Nagyon hosszú azoknak a hazai és külföldi zenészeknek a listája, akikkel eddig együttműködött, a felsorolást meg sem kísérlem, biztos kimaradnának fontos nevek. Hadd említsem azért Benkő Robit, aki a leghosszabb ideje állandó társa, Miklós Szilvesztert, akivel lassan két évtizede játszik a különböző Kollektíva formációkban. A külföldiek közül ide kívánkozik Ken Vandermark, Lewis Jordan, Barre Phillips, Peter Kowald, Sandra Poindexter, Paul Termos, Tobias Delius, Rudi Mahall, Paul Lytton, Ab Bars, hozzájuk csatlakozott a napokban Christof Kurzmann. És így tovább. Tickmayer Öcsit hova soroljam?
Egy pályaképben külön fejezetet kívánnak a 2015 és 2022 között Nagymaroson Szabados György zenei és szellemi hagyatékának ápolása céljából megrendezett Adyton Szabadzenei Együttlétek, ahol az évek során több mint 100 résztvevő kapott sokuk számára életre szóló zenei, művészeti élményt. Ez Pisti lenyomata a világon zenepedagógusként.
Ugyan elsősorban zenészként gondolunk rá, de a feszítő alkotásvágya megnyilatkozott a fotózásban és a versírásban is.
És milyen mindezek mögött Pisti az ember, a barát? Szilárd, megbízható, mint a kőszikla. Kedves, figyelmes, miközben csendes, visszahúzódó alkat. Társ az elmecsiszoló nagy beszélgetésekben. Gyűjteni kellett volna a koncertek előtt elmondott bevezető szövegeit, mint a fanyar irónia csavarait, ami oly jellemző rá. A sors adományai között tartom számon, hogy a barátomnak mondhatom.
Pisti nagyjából fél évszázada áll a színpadon. Zenéje híveinek tábora kicsi, de elkötelezett. Milyen az elismertsége? Hát, tart a nulla felé, a hazai kultúrpolitika számára rezsimektől függetlenül nem létezik. Külföldön talán jobban megbecsülik, mint Magyarországon. Ezt tekinthetjük egyfajta elismerésnek is. Két példa erre. A New York City Jazz Record a 2020-2021-es évben megjelent jazz lemezek között a dicsérettel említettek szűk listáján emlékezett meg a Ken Vandermark közreműködésével készült, „Do Not Slam the Door!” című a BMC által kiadott felvételéről. Japánban a Jazz Critique Books sorozatban megjelent egy Alto Saxophone Special könyv. (Sajnos a kiadás évét sem tudom azonosítani, mert minden japóul van, az e-Bay-en 73,5 $ az ára.) A címlapon egyebek között Ornette Coleman, Charie Parker, Eric Dolphy, Cannonball Adderley, Kenny Garrett. Wow, jeles társaság! A 95. oldalon pedig maga Grencsó Pisti, igaz, Istovan Grensco néven, de ettől még kétségtelenül róla szól az oldal!
Soha nem dörzsölőzködött, nem brusztolt, semmilyen művészi kompromisszumra nem hajlott.
70. születésnapján a barátai köszöntik, a kultúrpolitika hallgat. (Helyesen teszi, van miről hallgatnia.)
És végül ne feledkezzünk el a biztos családi hátteret biztosító Denise-ről, akinek nehezen túlbecsülhető érdemei vannak abban, hogy Pisti szabadon alkothatott.
Drága pi! Isten éltessen a születésnapodon, tartson ki még sokáig az egészséged, az alkotókedved. Rombolj, hogy építhess! Ajándékozz meg bennünket még sok fantasztikus, lelket emelő zenével.
Szeretettel:
Zsolt
