Langnau Jazz Nights fesztivál, Langnau im Emmental, Svájc (2022. július 26-30.)
Svájci tudósítónk újra jelentkezik! - A szerk.
A COVID kihagyás után múlt héten Langnau kisvárosban megint megtartották a rendes évi jazzfesztivált, immár harmincadik alkalommal.
A fesztiválról már írtam 2018-ban, íme:
és 2019-ben, íme:
És a szervezővel is csináltam már interjút, íme:
Tehát most csak képeket küldök, kezdem a Lynne Arriale Trio-val 27-éről: remek, szenzitív zongorázás, finom triózene, a remek Jasper Somsen, és az ugyanilyen remek Marcel Serierse játszott a zenekarban. Marcel-nek amúgy ez volt az első fellépése ezzel a trióval.
Aztán jött John Scofield (akivel a szervező Walter Schmocker az ősidőkben, vagyis az 80-as években együtt zenélt, George Adams zenekarában). Yankee Go Home Band a zenekar hivatalos neve. „Sco” szokásos kirobbanó formában, ezúttal amolyan Jam Band stílusban „nyomta” Coltrane-től Greatful Dead-ig mindenféle „sláger” előkerült „a múlt század zenéiből”. Josh Dion dobos kirobbanó formában játszott, és nemcsak dobokon, hanem pár számban énekhangon is brillírozott.
Másnap először az Ingrid Jensen és a Langnau Jazz Faculty lépett fel: Ingrid kissé haloványan trombitált, viszont Dayna Stephens szuper volt, szaxofonon és EWI-on is, és természetesen a dobos, Kendrick Scott is remekül játszott.
Majd az Emil Parisien Louise Band játszott egy kissé kaotikus, de nagyon energikus szetet az új lemezről. Theo Croker trombitálásátkell kiemelni a bandából, és a remek amerikai dobost, Nasheet Waits-et.
A zárónap Lakecia Benjamin szaxofonos zenekarával kezdődött. Bántó hangú altszaxofonozást hallhattunk: a John és Alice Coltrane repertoárba kissé bele-beletörött Lakecia bicskája, vagyis szaxofonja. EJ Strickland viszont remekül dobolt. Én nem értem, miért sztárolják Lakecia-t: biztos bennem van a hiba.
Aztán viszont, a fesztivál egyik fénypontjaként, Kurt Rosenwinkel zenekara lépett fel. A Caipi brazil(os) stílusú projektet hozták, és hibátlanul, és briliánsan elő is adták. A zenekarban Kurt mellett a zongorista/énekes Olivia Trummer-t kell kiemelni, és a szenzációs fiatal német dobost Andi Haberl-t.
Úgy látszik, szenzációs dobolásból minden estére jutott, még azokon a napokon is, amikor nem néztem le Langnau-ba: Avishai Cohen triójában Roni Kaspi játszott a nyitónapon, és egy másik napon Yellowjackets koncert volt, amelyben már egy ideje újra az eredeti dobos, a briliáns William Kennedy dobol.
Szóval, nem volt rossz program, pár kivételtől eltekintve. Viszont – 2022 lévén – jellemző, hogy az itteni sajtó mindezekből nem a zenét, hanem a „diverzitást” emelte ki. Lefordítom, mit írt például a „Der Bund”. „Langnau Jazz Nights: A jazz egyre nőiesebbé válik. Az idei Langnau Jazz Nights-on a zene mellett a sokszínűség is nagy szerepet kap. Így sok nőt is felfedezhetünk a programban. Hogy a jazzben valaha is megvalósul-e a nemek közötti egyenlőség, a csillagokban van megírva. Legalábbis az embernek az az érzése, hogy évről évre egyre több hangszeres női előadó teszi le a névjegyét (az énekes jazzben a nők mindig is élen jártak). A Langnau Jazz Nights fő programja öt estén tíz koncertet foglalt magában a Kupferschmiede-ben: háromban a nők játszották a főszerepet (zenekarvezetőként), két másik zenekarban egy-egy nő játszott. Összesen 40 férfira 6 nő jutott. A fesztivál a korábbiakhoz képest nagy lépést tesz előre a nemek sokszínűsége terén (a nemek közötti átjárhatóság témáját azonban nem vették eléggé figyelembe) (...).”
Biztos bennem van a hiba megint csak, de eddig mindig azt gondoltam, hogy a zene (és a tudomány, és sok más téma) esetében a minőség az egyetlen fontos dolog, és az sokadrangú kérdés, vagyis egyáltalán nem kérdés, hogy fiú, lány, vagy valami egyéb, vagy esetleg kis zöld marslakó, vagy számítógép (fekete, fehér, sárga, barna, vagy bármi más, öreg vagy fiatal, magas vagy alacsony, demokrata vagy repubikánus, húsevő vagy vegetariánus, szőke, barna, fekete, kopasz, stb stb) produkálja-e. Na abbahagyom, mondom, biztos bennem van a hiba.
