Francois Jeanneau Quartet - Chorus (Lausanne – 2025. február 1.)
Kevesebb, mint egy hónapja számoltam be egy legendás, 89 éves muzsikus, Joe Haider koncertjéről, ahol a zenekarban a „mi” Lakatos Tónink is játszott. Most pedig egy másik, szintén 89 éves ikonikus muzsikus fellépéséről tudósítok, ezúttal a „mi” Spányi Emilünkkel a csapatban. A kvartettet Stephane Kerecki bőgős és Joe Quitzke dobos egészítette ki – utóbbit Magyarországon talán leginkább Gadó Gábor és Winand Gábor lemezeiről ismerhetik.
A koncert főszereplője pedig nem más, mint a francia jazz legendás alakja, François Jeanneau – szaxofonos, zeneszerző, hangszerelő, zenekarvezető. Ötven (!) éve alapította meg a Triangle együttest, amelyben olyan kiváló zenészekkel dolgozott együtt, mint Michel Graillier, Jean-François Jenny-Clark és Aldo Romano. A '70-es évek végén a Pandemonium formációt vezette, majd a '80-as években ő lett az Orchestre National de Jazz (ONJ) első művészeti vezetője, ahol a francia jazzélet legkiválóbb muzsikusaival dolgozott együtt. Pályafutása során olyan legendás nevekkel játszott zenekarban, mint Henri Texier és Daniel Humair, sőt, még John McLaughlin egyik lemezén is hallható a szaxofonjátéka.
Jeanneau hosszú éveken át tanított a párizsi jazzkonzervatóriumban, innen datálódik ismeretsége Spányi Emillel is – egy kapcsolat, amely a mai napig él.
Emil a koncert után mesélte, hogy tavaly felvettek egy duólemezt Billy Strayhorn kompozícióiból, amely kiadásra vár. Tudom, Robi, ideje lenne már egy „rendes” interjút is készíteni Emillel, de mivel a tavalyi Lamantin Fesztivál kapcsán már készült egy részletes beszélgetés, amely elérhető a YouTube-on, addig is ezt ajánlom az olvasóknak.
https://www.youtube.com/watch?v=fwfoIUQTb7M
Egy kis kiegészítés a fenti interjúhoz: Emil remekül van, üdvözletét küldi mindenkinek. Továbbra is tanít a Lausanne-i HEMU-ban és a párizsi konzervatóriumban, és a Jeanneau/Spanyi Strayhorn-lemez után most éppen Christophe Monniot szaxofonossal dolgozik egy új albumon, amely Olivier Messiaen kompozícióit dolgozza fel.
A koncert után beszélgettünk egy kicsit a régi szintetizátorokról, ami Emil egyik hobbija, és "sound designer"-ként az egyik munkája is. Megkérdeztem Emilt, tudja-e, hol található jelenleg a világ legnagyobb szintetizátorgyűjteménye. Tudta: „az én városomban": Fribourg-ban. Ezt egyébként mindenkinek ajánlom, aki erre jár – igazi különlegesség, nemcsak a szintetizátor-rajongóknak, hanem bárkinek, aki érdeklődik a hangszerek legújabb kori története iránt (https://www.smemmusic.ch/en/about), vagy aki ki akar próbálni mondjuk egy mellotront (King Crimson...), egy mini-Moog-ot (Chick Corea...), vagy mondjuk egy Yamaha DX7-est.
A koncert kapcsán mindenképpen ki kell emelni Jeanneau komplex, átgondolt kompozícióit, inspirált, ötletgazdag szopránszaxofon-játékát, valamint Emil briliáns zongorajátékát. A négy kiváló zenész közötti mély szakmai tisztelet és kollegiális összhang pedig végig meghatározta az est hangulatát, igazi zenei ünnepet varázsolva a közönség számára.
Képek.