Tegnap a Fonóban
Hiába írta meg május 1-én gyakornokunk, Barcsik Lilla beszámolóját Újbuda csatlakozását az International Jazz Day-hez, sajnos, tegnapi (ma hajnalba húzódó) komáromi kalandunk után, csak ma tudom feltenni az anyagot! Sorry Lilla! – A szerk.
A Herbie Hancock javaslatára, majd pedig az UNESCO által, Nemzetközi Jazz Napnak nyilvánított április 30-a idén csütörtökre esett, ami a Fonóban (havonta egyszer) a "Fiatal jazz zenészek klub"-jának estéjét jelenti, így jó alkalom volt összevonni a kettőt. Bár olvastam a "koncert utáni, hajnalig tartó jam session"-ről, nekem 10 órakor el kellett hagynom a helyszínt, úgyhogy csak az este megtervezettebb, menetrend szerinti részét tudom elmesélni.
A fellépők, a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakának énekes növendékei valamint az őket kísérő tanárok és egy-két számnál besegítő hangszeres diákok voltak.
A zenekart váltogatott formációkkal Lakatos Ágnes - ének, tanszakvezető, Csuhaj Barna Tibor - bőgő, Gyémánt Bálint - gitár, Neumann Balázs - zongora, Tuboly Roland - dob, Rabóczki Balázs - szaxofon, Tóth Levente – gitár, és a fellépés ötlet gazdája (Lakatos Ágnes bekonferálása alapján) alkották. A helyszínt és magát a koncertet is nagyon családiasnak éreztem, főként a közönség sorait kitöltő diákok, ismerősök miatt. Pörgős, vidám - lassú, szomorú számok váltakoztak, mindig más ember, más személyiség előadásában, más stílust képviselve. Emellett a folytonos változatosság mellett unatkozni egy percre sem lehetett, viszont nem is sikerült egyik hangulatnak sem elég ideig a teremben maradni. Először az énekesek közül, Varga Zita lépett színpadra az „Angel Eyes”-zal és meglepően mély, öblös, gyönyörű akár, hogy a dalnál maradjunk Ella Fitzgerald-hoz is hasonlítható, de Dee Dee Bridgewater-szerű hangjával. Az éles váltások példájára a következő szám (Ray Charles - Hallelujah I Love Her So) Lakatos Ágnes előadásában hangzott el. Bill Evans „Very Early” című szerzeményére scat-elt, improvizált Bolyki Sára a legkiforrottabbnak, magabiztosabbnak.. talán legrutinosabbnak tűnő lány!? Ő a záráskor is visszatért besegíteni a tanári karnak Oliver Nelson „Stolen Moments”-ében. Hevesi Lia és ismét Lakatos Ágnes duettjének címét bevallom nem sikerült feljegyeznem, mert Lia iszonyatosan közvetlen, őszinte, jókedvű személyiségét és előadását figyeltem. Az utolsó énekes, akit a 10-ig maradók megismerhettek, Eszes Viktória volt, a többiekétől leginkább eltérő hangszínű és dalválasztású fellépő. A „Dreamgirls”-ből énekelte el az „And I Am Telling You I'm Not Going”-ot. Összességében az eddigi feladataim közül ez az este volt rám a legnagyobb hatással. Jól esett nézni a lelkesedést és megbecsülést, amit a zene iránt, a műfaj iránt, a szakma iránt és egymás felé is mutatnak a diákok és tanáraik. Kiegyensúlyozott, elégedett, céltudatos fiatalokat láttam, amilyen én is szeretnék lenni!
