JazzMa

Friss Hírek

JANIS IN JAZZ2018. május 16.
Egy amerikai az Opus-ban2018. május 13.
Ágoston Béla: Summaya2018. május 10.
Wollny, Michael: Oslo2018. május 09.
Duni, Elina: Partir2018. május 08.
XI. BODAJKI JAZZ TÁBOR2018. április 15.

Hírek

A THE BAD PLUS TRIÓ A BJC-BEN

A Tavaszi Fesztivál rendezésében került a Budapest Jazz Club színpadára a megújult nagyhírű jazztrió. Ráadásul éppen a zongorista személye változott, de ettől még a koncepció, a magas színvonal megmaradt. Csak a rend kedvéért: nem hiába aposztrofálják olykor „leaderless”-nek ezt a formációt, valóban három egyenrangú és egyenértékű művész alkotja a triót. Rendkívüli élményben volt része azoknak, akiknek sikerült bejutniuk a teltházas koncertek egyikére. Jómagam a korábbin voltam jelen.

A The Bad Plus már kétszer lépett fel hazai színpadon, először 2009. február 27-én a Millenárison, majd 2011. április 5-én a Trafóban. Ez utóbbi alkalommal igazán különleges élményben volt része a „gyanútlan” közönségnek (szerencsémre én is ezek közé tartoztam), mivel váratlanul szextett formációban érkeztek három fúvóssal, és Ornette Coleman 1972-es „Science Fiction” című lemezét adták elő saját újraértelmezésükben. És bizony a fúvósok sem  voltak akárkik: a két szaxofonos Tim Berne és Sam Newsome, a trombitás pedig Ron Miles volt. Napokig a hatása alatt voltam ennek a nem mindennapi zenei élménynek.

Tudni kell a trióról azt is, hogy korábban kifejezetten szívesen dolgoztak át például az Abba, vagy a Black Sabbath repertoárjából származó pop- és rock-számokat. Csak egy tipikus példa: a 2007-es „Prog” c. albumukra a világsikert aratott popsláger – Burt Bacharach „This Guy’s in Love with Me” c. száma és a „Life on Mars” David Bowie-tól is felkerült.

2010-től aztán már csak saját kompozíciókat játszanak. Van aztán egy másik olyan projektjük (és persze lemezük) is 2015-ből, amelyen egy még inkább ismert fúvóssal, nevezetesen Joshua Redman tenorszaxofonossal dolgoztak együtt.  Ráadásul Redman úgy illeszkedett a csapatba, mintha csak az alapítók egyike lenne.

Egy másik lemez, amit tőlük megismertem a Trafóban kapható „Inevitable Western” volt. A korábban említett „főnök-nélküliség” még abban is érvényesült, hogy a korongon lévő kilenc számból mindegyikük három darabot jegyzett. Egyébként a formációt 1993-ban alapította két Minneapolis-i fiatalember: Reid Anderson (1973) bőgős és David King (1970) dobos, akik egy Wisconsini-i zongoristával  Ethan Iverson-nal  (1973) „komplettírozták” a triót. Amikor aztán 2000-ben első lemezüket rögzítették a Fresh Sound kiadónál, kellett valami nevet találni a hármasnak, és így vették fel az érdekes The Bad Plus nevet, amely az azóta eltelt közel két évtized  alatt legendássá vált.

Tegnap este természetesen az „alaptrió” játszott. Érdekes, hogy már tavaly bejelentették, hogy 2018. január 1-én új zongorista kerül a trióba Iverson helyére, régi barátjuk Philadelphia-ból. És valóban tegnap este már az afro-amerikai pianista, Orrin Evans (1976) ült a Steinway mellett. A ritmustandem viszont nem változott, tehát Reid Anderson bőgőzött és David King dobolt. Azt gondolom, hogy az sem mindennapos gyakorlat, hogy az újévkor belépett Evans-szal már januárban lemezük jelent meg „Never Stop II.” címmel, amelyen ezúttal is a tagok saját szerzeményeit adják elő. A cím, utalás a 2010-ben hasonló cím alatt kiadott lemezükre, amely az első olyan korong volt, amelyre csak a tagok szerzeményei kerültek fel.

A zongorista is járt már hazánkban, igaz egészen más formációkkal: 2000-ben Nagykanizsán a Bobby Watson Horizon együttessel, majd 2015-ben pedig az A38-as hajón a David Murray Quartet tagjaként.

Sokan vélik úgy, mind a „szakma”, mind pedig a rajongók között, hogy a zongoratrió már nehezen tud újat nyújtani, mégis egyfajta reneszánsza van ennek a formációnak az utóbbi évtizedekben.  Tény, hogy az erős mezőnyben egyéni hangzásvilágot létrehozni nem könnyű. Hát a The Bad Plus azok közé tartozik, akiknek sikerült a mai korhangulathoz igazítani művészetüket. Abszolút eredeti minden megnyilvánulásuk, a rendkívül megkomponált témák, a kidolgozás váratlan fordulatai: a hirtelen dinamikai váltások, a perkusszív zongora-, a kemény dobjáték és a gyönyörű basszus-sound, a gyakori ritmus- és tempóváltások… Különlegesség a sokszor monoton motívumok ismétlése bármelyik hangszeren. (Például Orrin Evans „Boffadem” c. kompozíciójában a bőgő azonos motívumot játszott mindvégig, és erre épült a másik két hangszer csodás játéka.) A zongorista mesteri választásnak bizonyult, nekem személy szerint még jobban tetszik játéka, mint a korábbié. (Halkan jegyzem meg, hogy az egész trióra vonatkozik ez!) Mesterien értik a feszültség fokozását, akár egy balladában is, amely a lehető legintimebb indítást követően lassan himnikus átmenet után extatikus csúcspontig jutott el, majd finom megnyugtató lecsengéssel ért véget. És jóllehet „első az egyenlők között”, de szemlátomást a bőgős Reid Anderson a vezér, ezer apró jelből ítélve, végig ő konferált, a számokat ő indította, a legtöbb kompozíciót ó jegyzi… De mindegyikük kedves, közvetlen ember, ezt a Trafóban is, most is megtapasztalhattam.

Természetesen főként az új lemezen található kompozíciókat játszották el (nem mindegyiket), de a számokat ők hárman jegyezték, mint az utóbbi években már mindig. (Már a zongorista szerzeményei is sorra kerülhettek, mivel a lemezt már tavaly szeptemberben rögzítették és idén januárban jött ki.)

Ezzel együtt három – korábbi albumaikról – származó darab is elhangzott: a koncertet indító „People like You” a 2010-es „Never Stop”-ról, a meglehetősen humoros című „Keep the Bugs Off Your Glass and the Bears Off Your Ass” (a dobos szerzeménye a 2003-as „These Are the Vistas” c. második albumukról, és a „Wolf Out”, a 2012-es „Made Possible”-ről.

Amit viszont a legújabb – tehát „Never Stop II.” címet kapott – lemezükről hallhattunk az első koncerten, azok Anderson-tól a „Safe Passage”, a „Hurricane Birds” és a „Kerosene II.” voltak, King-től a „1983 Regional All-Star” és a „Lean in the Archway” – Evans-tól pedig az említett „Boffadem” hangzott el.

A teljes játékidő jó, ha egy óra és negyedóra volt, egy ráadással, a frenetikus siker ellenére sem jöttek vissza még egy ráadásra, de láthatóan nagyon jólesett a három muzsikusnak a lelkes ünneplés. Ez viszont lehetővé tette a dedikálást és barátkozást. A  „Never Stop II.” mind CD, mind pedig LP változatban megvásárolható volt. (4000,- illetve 6500,- jó magyar forint ellenében). Felidéztük a korábbi fellépéseiket, megtudtuk, hogy ez egy kéthetes lemezbemutató koncertkörút Európában, Genfből jöttek és Csehország a következő állomás, ahová vonattal utaznak. Hát nem leányálom a zenész sors…

Az élőzenével pedig sem LP, sem CD nem tudja felvenni a versenyt!


img-new.jpg


j-1.JPG


j-2.JPG


j-3.JPG


j-4.JPG


j-5.JPG


j-6.JPG


j-7.JPG


j-8.JPG

Vissza a hírekhez